Coming Soon...

Sziasztok!
Egy ilyen nap után, amikor egy bizonyos srác és két "csatlósa" csodaszéppé varázsolta az egész napomat, nem bírtam ki, hogy ne lepjelek meg titeket valamivel, amit amúgy is beígértem :)
De először is szeretnék néhány szót szólni erről a fantasztikus futamról :)) A dobogó számomra tökéletes volt, mert az a három srác állt ott, akiket imádok-szeretek-kedvelek ilyen sorrendben, ahogy a pódiumon álltak. Imádtam magát a bahreini versenyt, izgalmas és meglepő fordulatokban gazdag délutánt produkáltak a srácok, és legalább olyan boldog voltam, mint maga a győztes :))
Szóval így röviden annyit:  Köszönjük Seb, Kimi, RoGro :)

Az ajándékomról annyit, hogy ezek a jövőbeli fejezetek egy-egy részlete. 
- Némelyik a közeljövőben, mások kicsit később fognak bekövetkezni, de mindegyik még a nyáron megtörténik! 
- Ezeket a sorokat most fogalmaztam meg először, eddig csak a fejemben voltak, így esélyes, hogy amikor aktuálisak lesznek, kicsit máshogy kerülnek a szavak egymás után. 
- Nem csak Nina szemszögéből szólnak!
- Mindegyik egy-egy nagy "esemény" lesz a sztoriban!!!
- És végül: a történet folytatása hétfőn vagy kedden!

Éééésss köszönöm a már 33 fős olvasótábort. Hihetetlenek vagytok! Köszönöm!
Ez nektek szól! Remélem tetszeni fog :)
Puszi Nektek!

 

Part 1.

- Ki volt az? - kérdezte, amikor letettem a telefont.
- Ez...biztosan téves hívás. - ráztam meg a fejemet.
- Miért, ki beszélt? - faggatózott tovább, mire nagyot nyeltem.
- Olyasvalaki, akinek már nem lenne szabad. - mondtam rekedtes hangon.
- Jesszus, nyögd már ki, hogy mi van! - vált ő is kétségbeesettebbé, amikor meglátta, hogy falfehér az arcom.
- Mikor megkérdeztem, ki hív, azt mondta: az anyád! És ez nem káromkodás volt...

Part 2.

- Ez....ez mi volt? - hőköltem hátra, és hirtelen levegőhöz sem jutottam, mert egyszerre voltam ledöbbent és mérhetetlenül dühös.
- Én....figyelj...ne haragudj. - próbált kinyögni valamit, de mivel teljesen sokkos állapotba kerültem, egyre csak hátráltam tőle és úgy figyeltem az arcát, mintha félnék tőle. - Nina...kérlek ne....
- Mit? Mit ne? - vágtam a szavába rekedtes hangon. - Te normális vagy???
- Tudtam. Tudtam, hogy ez lesz. - fogta a fejét idegesen. - De kérlek...
- Nem. Nem kérhetsz semmire. - hátráltam még pár lépést. - Én nem...nem maradok itt tovább.
- Nina, ne... - próbált visszatartani kétségbeesetten. - Megmagyarázom....kérlek....
- Ez megmagyarázhatatlan. - kiabáltam az arcába. - Tönkretetted ezzel a saját estédet. Gratulálok! - fordultam sarkon pipavörös fejjel, de amikor a másik irányban találtam magam, lecövekeltem.
- Miatta....miatta kértél időt? - kérdezte az az illető, aki a lehető legrosszabbkor talált meg minket...

Part 3.

- Nem engedem, hogy tönkretedd a barátnőmet! - fenyegetőztem eltántoríthatatlanul.
- Tönkretenni? - nevetett fel gúnyosan. - Ugyan, dehogy! Én pont, hogy jót akarok neki. És vele együtt magamnak is.
- És ehhez miért ő kell? - kérdeztem, pedig sajnos pontosan tudtam, mit fog felelni.
- Mert vele együtt minden jár, amire nekem szükségem van. És ki is fogom használni.
- Őt nem használhatod ki! - kiabáltam, és dühömben már éreztem a könnyeket a szememben. - Jobb, ha beletörődsz, hogy soha, de soha nem fogod megkapni őt! Én nem engedem!
- Valóban? - lépett teljesen közel hozzám, és megvetően nézett le rám. Félelem lett úrrá rajtam a közelségétől.
- Csak a testemen át! - sziszegtem az arcába, mire széles vigyorra húzta a száját.
- A legtökéletesebb válasz. - hajolt közel a számhoz, és már szinte súrolta az ajkamat a lehelete. - Az lesz a legjobb megoldás, ha ezt szó szerint értem.
Tudtam, hogy csak ez az egy esélyem lehet, hogy megvédjem őt tőle. Egész testemben reszketés futott végig, ahogy kimondtam a saját magam végzetét okozó ítéletet.
- Megkaphatsz. - mondtam ki, a könnyeimtől ázva. - Én leszek helyette az áldozat.
- Helyes döntés. - suttogta vigyorogva, és mielőtt még felkészülhettem volna életem legmocskosabb, ugyanakkor legönzetlenebb döntésére, máris birtokba vette a testemet.

Part 4.

- Akkor vége. Ezen nincs mit megbeszélni. - közölte velem idegen hangon, amitől rögtön meghasadt a szívem.
- Nem tehetjük ezt ennyi idő után! Kérlek, ne haragudj rám! - könyörögtem már sírva, de nem sajnáltam a könnyeimet. Érte nem.
- Menj innen! - lökött el magától. - Rád se bírok nézni. Mégis hogy tehetted ezt? Azt hittem boldogok vagyunk.
- Azok is voltunk és még mindig az vagyok veled. - magyarázkodtam és ismét a kezéért nyúltam. - Értsd meg. Szeretlek!
- Ezt nehéz elhinni a történtek után. - tolt el magától ismét, ami szintén egy döfés volt a szívemnek.
- Kérlek...nem szakíthatunk!
- Már miért ne? - nevetett fel őszintétlenül. - Megcsaltál. És én nem járok olyan lotyókkal, akiknek pár hónapig vagyok jó.
- Nem vagyok...lotyó. - tört ki belőlem a zokogás.
- Akkor miért csaltál meg? - kiabálta az arcomba csalódottan.
- Én...nem mondhatom el... - szipogtam, és annyira szarul éreztem magamat, hogy nem beszélhetek vele őszintén,  de tudtam, azzal teszek jót magamnak és mindenki másnak, ha nem mondok el semmit.
- Á. Szóval nem mondhatod el. - ingatta a fejét hitetlenül és úgy nézett rám, mint egy koszos rongyra. - Akkor azt hiszem én sem mondom el többször, hogy vége. Soha többé nem akarlak látni!

Part 5.

- Azt akarod, hogy itt maradjak? - kérdeztem döbbenten, mert igencsak meglepett a kérdése.
- Pontosan. - mosolygott. - Na mit szólsz?
- De...és mi lesz akkor apukáddal?
- Van még egy pótágy, elfér a hátsó helyiségben is.
- De...nem akarom kitúrni az apukádat, aki csak miattad jött el ide.
- Most úgy érzem, kifogásokat keresel. - látott át a szitán, mire kelletlenül sóhajtottam.
- Jó, talán lehet, hogy így van. - ismertem be.
- De most miért? Nem jobb itt ébredni a pálya mellett? - próbált érvelni. - Reggel felkelünk és hipp-hopp, mehetünk ki, ráadásul sétálva.
Milyen igaz! Ezerszer kényelmesebb lenne. Ajj.
- De akkor sem. - fontam össze a karomat a mellkasomon.
- Kérlek. - nézett aranyos szemekkel, amin elmosolyodtam. - Jó lesz, hidd el! Nem fogod megbánni.
A fenébe ezzel az idióta vigyorgással! Hogy én mennyire utálom, amikor így néz! Most mit tegyek?

Part 6.
 

- Ezt nem hiszem el.... - suttogtam, amikor végre újra láttam. És azt az illetőt láttam meg, akit nagyon, de nagyon nem szerettem volna.
- Meglepetés! Nem számítottál rám, mi? - vigyorgott öntelt ember módjára. Undorító alak!
- Mit akarsz? - sziszegtem, de ezzel úgy tűnt, csak még jobban pumpálom benne a gonosz hajlamot.
- Téged. - vigyorgott továbbra is vérszomjasan. Rémisztő volt látni. Kezdett szétterjedni bennem a félelem, pedig nagyon igyekeztem erősnek és bátornak tűnni. Egyre nehezebben ment, mert a többi testrészemet még mindig nem tudtam mozgatni, egyedül a zacskótól szabadultam meg.
- Nem hiszem el, hogy idáig süllyedtél! - suttogtam dühösen.
- Én mindig elérem a céljaimat, kislány. És ha kitűztem magam elé, hogy te kellesz nekem, akkor be is fogom váltani. És lám, most itt ülsz előttem és tehetetlen vagy. Nem tudsz elmenekülni, legnagyobb örömömre.
- Egy alávaló féreg vagy! - köptem szembe hirtelen felindulásból, mert megőrjített, hogy nem tudom megvédeni magamat, mert ahogy mondta, magatehetetlen vagyok jelen helyzetben.
- Ez nagyon rossz döntés volt, kislány. - törölte meg az arcát, aztán villogó szemekkel nézett a szemembe. - De tudod mi a legjobb? Hogy most nincs itt a szőke lovagod, hogy megmentsen. Csak te vagy itt és én. - húzta idegesítő mosolyra a száját, aztán valami hangra félrekapta a fejét. - Illetve nem. Van még valaki. Aki miatt most egyáltalán itt kell lenned. - helyesbített és amikor én is arrafelé fordítottam a fejemet, megállt bennem minden életműködés...