Live For Enjoyment 7.

Sziasztok!
Hűha, 24 tetszik pipa után azt hiszem evidens hogy hozom a folytatást :) Kíváncsi lennék, hogy ehhez mit szóltok, úgyhogy nyugodtan lehet írni pár sort, ha tényleg jónak találjátok ;)
Jó olvasást! :))

Magam sem értettem, mitől lettem hirtelen ilyen hisztérika. Valamiért bűntudatot éreztem attól, amit Kimi mondott nekem, és ez valahogy felzaklatott.
Persze bemesélhettem volna, hogy csak azért, mert nem azt vártam reggel, hogy ilyen beszélgetésre ébredünk, egy olyan éjszaka után, amiről már most tudom, hogy talán sosem fogok elfelejteni.
De az igazság az volt, hogy valahol mélyen rájöttem, hogy Kiminek talán igaza lehet. Talán ezért éreztem most valami fájdalmasat legbelül, mert ő volt az egyetlen, aki a szememre hányta azt, hogy miért úgy élem az életemet, ahogy eddig.
De ezt nagyon gyorsan elsöpörtem az összekuszált gondolataim közül. Hiszen Kimit mindössze két napja ismertem meg, honnan tudhatná mégis, hogy ki is vagyok én és mi jó nekem? Ugyan már, hiszen bármennyire is nehéz volt meghódítani, ő mégis csak egy pasi a sok közül...
Akkor is ha az elbűvölő jégkék szemei megígéznek...
Akkor is ha a pillantásától úgy érzek összesek...
Akkor is ha a szexi ferde mosolyára én is csak mosollyal tudok válaszolni.
És akkor is, ha olyan istenkirály az ágyban, amilyennel még sosem volt dolgom...
És még akkor is ha azt mondta, hogy többet érek annál, amit mutatok, hogy nem a testem miatt feküdt le velem, és nem vagyok olcsó ribanc.
A francba, mégis miért jutnak csak jó dolgok eszembe, ha rá gondolok?
Hülye voltam, amikor azt mondtam rá, bunkó paraszt, hiszen egy cseppet sem illett rá ez az elnevezés. Rám viszont annál inkább, mert ahogy ott hagytam szinte bármilyen szó nélkül, az egyértelműen bunkóság és parasztság.
Nem éppen a megszokott távozásom...
- Francba bele! - kiabáltam mérgembe, és gyorsan letöröltem az arcomról a kiszabadult könnyeket, amikor. Nem szabad, hogy így lássanak a többiek, amikor megérkezek a szállodába és árgus szemekkel várják az infókat, hogy miért is nem jöttem vissza és hol töltöttem az éjszakát.
Már belegondolni is rossz volt, hogy mennyire nem győzelemként vagy sikerélményként könyvelhettem el ezt a Kimivel töltött éjszakát...hanem egy bűntudatos, lelkiismeret-ébresztő sokknak.

Úgy nyitottam be a lakosztályunk ajtaján, mint egy holtkóros, bár egy díszmosollyal próbáltam leplezni, mennyire szét vagyok esve. Csak a megszokott látvány fogadott. Lance a nappali egyik kanapéján terpeszkedett egyetlen alsógatyában, a fejénél Atlanta ült és a srác hajából szedegetett ki valamit (?). A konyha felől mintha Scarlett sikítozását hallottam volna Elliot társaságában...A többiek pedig nyilván még nem ocsúdtak fel az éjszakai kalandjukból.
- Az elveszett báránykánk! - kiáltott fel Atlanta, amikor meglátta, hogy belépek a nappali helyiségbe, és rögtön ki is kerekedett a szeme a látványomra. - Jesszus atyám! Mi a jó fene történt veled, te lány?    
- Mégis mi lenne? - tártam szét a kezemet. - Lefeküdtem azzal a csávóval, és most itt állok, minden happy és megyek zuhanyozni! - Kis színjátékom után a fürdő felé vettem az irányt.
- Hé, most komolyan, mi a gáz, Amber? - kiáltott utánam Lance is.
- Az ég világon semmi! A mi világunkban ugyanis sosincs gáz, ha nem vetted volna észre! Minden a legnagyobb rendben van, ha az éjszakát egy idegennel töltöttük. - játszottam meg magamat, de valójában olyan dühös voltam, amire már régen volt példa. Én sem értettem, miért viselkedek így, de nem tudtam irányítani magamat.
- Szivi! - Egy erős kar kapta el a karomat. Amikor felé fordultam, akkor vettem észre, hogy Aaron az. - Minden oké veled, Am?
- Minden oké? Hát persze, hogy minden oké! - Nevetésemben egy csepp őszinteség sem volt.
- Benyugtatózott a csávód, vagy mi bajod? - firtatott továbbra is az expasim. Vagy mi is volt ő régen.
- Nyugtató? Ugyan, kérlek! - legyintettem és igyekeztem elsurrani mellette a fürdőszobába, de a karja még erősebben fonódott az enyémre. - Hé, engedj már el! Mégis mit képzelsz, ki vagy te, hogy bántalmazz?
- Amber! Be vagy lőve? - kukkolt ki a konyhából Elliot is, és még Atlanta meg Lance is csatlakozott hozzá.
- Az istenért, hagyjatok már békén! - fakadtam ki ingerülten. - Megtettem, amit a játékért kellett tennem. Lefeküdtem a pasival, most pedig győzelmi mámorban úszok, ha ez eddig nem tűnt volna fel!
- Am... - Scarlett ijedten próbált magyarázatot várni a viselkedésemre. Talán ő volt az, aki nem úgy nézett rám, mintha be lennék tépve, hanem mint aki tényleg aggódik miattam.
- Semmi gáz, Letti..tényleg, semmi gáz! - ismételgettem, aztán nem törődve semmivel benyitottam a fürdőbe.
- Héééé! Blondie! - Jersey meglepetten kiáltott fel. A baromi nagy fürdőkádban ült Bradley ölében, mindketten totálisan habosan. Ez a látvány önkéntelenül is a Kimivel töltött éjszaka kezdetére emlékeztetett.
- Hát ezt komolyan nem hiszem el! - nevettem fel őszintétlenül. - Én összetöröm magam, hogy az általatok kiszemelt pasi ágyába könyörögjem magamat, miközben ti inkább egymással hetyegtek! Mondhatom szép! Ilyenek vagyunk, mi vegasiak, ugye? Ha nem vagyunk megelégedve a kínálattal, egymáson éljük ki a vágyainkat! Nem vagyunk így is agyonhasználva!
- Most mit vagy így kiakadva? - Jersey olyan szánalomra méltóan nézett rám, hogy már azon gondolkoztam, hogy a pofájába nyomom az összes tusfürdőt. - Ez mindig is így volt, és nem tehetünk róla, hogy ennyire alacsony a színvonal Svájcban.
- Undorító vagy, Jersey!
- Te meg hibbant! - vágott vissza, bár ő kicsit sem volt ideges, továbbra is úgy nézett rám, mintha csak a koszos fürdőköpenyén fintorogna. - Képzelem mennyire jól sikerült az éjszakád, azzal a szerencsétlennel!
- Ne merészeld ezt mondani Kimire! - sziszegtem a fogaim között, miközben éreztem, hogy lassan minden türelmemet elveszítem.
- Kimi...Kimi! - nevetett fel lesajnálóan, aztán hátrapillantott Bradley-re. - Hallod, ezt Brad? Mégis milyen alja nép ad olyan nevet a fiának, hogy Kimi? Ez annyira jellemző a kinézetére is.
- Most belefojtalak a vízbe... - léptem közelebb, miközben az öklömet már ökölbe szorítottam.
- Hé, Am, nyugi van! - próbált lenyugtatni Bradley, és védekezően Jersey elé tette a kezét.
- Hagyd, csak! - legyintett Jersey, de azért egy puszit nyomott Bradley szájára. - Fogadok, Blondie, hogy azért vagy ennyire kifordulva magadból, mert nem hoztál semmilyen szuvenírt attól a szerencsétlentől!
- Neked semmivel sem tartozok, Ribanckirálynő. - fújtattam egyet, mintegy lenyugtatásképpen, mert ha Bradley nem ült volna Jersey mögött, már tuti biztos, hogy a vízbe fojtottam volna a csinos kis fejét.
- Vagy úgy. - mosolyodott el gúnyosan. - Sajnálom, Brad...akkor mégsem lesz az amit estére elterveztünk...ma szerintem mást fogok szórakoztatni. - És jelentőségteljesen rám pillantott.
- Csinálj, amit akarsz, hülye ribanc! - ordítottam a képébe, és még azelőtt elhagytam a fürdőt, hogy halljam Jersey diadalmas ördögi kacaját, mert tudtam, hogy akkor kiborul a bili, és elbőgöm magam.
A könnyeim így is utat találtak a szememből, de nem is akartam visszatartani. Berohantam a hálószobámba és levágódtam az ágyra.
Elegem volt Kimiből, elegem volt a barátaimból, legfőképpen Jerseyből...és saját magamból is! Utáltam magam azért, amiért ott hagytam Kimit, de nem akartam a szemére vetni, hogy igen...ő is csak egy a sok közül és bármennyire is élveztem minden egyes pillanatát a megismerkedésünknek, meg főleg a múlt éjszakának, ő csak egy futó kaland marad nekem.
Ebben a pillanatban, utáltam, hogy ezt teszem, és teljesen kikészített a gondolat, hogy milyen undorítóan viselkedtem eddig is, egész eddigi életemben.
Komolyan az jelentette a szórakozást, hogy minden jött-ment pasival lefeküdtem, sőt, még élveztem is, hogy két kezemen se tudom megszámolni, hány kuncsaftom volt egy hétvége alatt? Tényleg arra vágytam, hogy csak a bulizás és a pasizás legyen életem fő célja? Biztosan ez az az élet, amit Amber Millenhallnak élnie kell?
Kimi szerint nem. Ő megmondta. Kerek-perec a szemembe mondta, hogy én nem vagyok olyan, mint a barátaim, sőt, több vagyok náluk. De bármennyire is szerettem volna hinni neki, ha magamba néztem, csak azt láttam, hogy bármennyire is rühellem Jersey-t most, pontosan ugyanolyan ribanc vagyok én valójában én is.
- Am? - Scarlett nézett be az ajtómon, de türelmesen megvárta, amíg bólintok, hogy bejöhessen. - Mi a baj?
- Az a baj, hogy utálom magamat! - temettem a tenyerembe az arcomat.
- De hát miért? - kérdezte vigasztalóan. - Hiszen csodaszép vagy, pénzed is van, meg tuti haverjaid, ráadásul itt bulizunk egy svájci városban, ahol még egy sármos pasit is sikerült kiszúrni magadnak!
- Jaj, Letti. - sóhajtottam. Hihetetlen, hogy mennyire naiv. - Kit érdekel, hogy nézek ki, ha belülről ocsmánynak tartom magamat? És mire jó a sok pénz, ha csak piára meg ruhákra költöm? Minden csak a külsőségekért megy. A külsőségek meg azért, hogy kelendő legyek a férfiak körében a bulikon.
- És ezzel mi a baj? - értetlenkedett. - Eddig is így éltünk, nem értem, miért vagy most kiakadva ezen...
- Hogy miért vagyok kiakadva? - néztem Letti szemébe, de úgy, mintha undorodnék a saját barátnőmtől. - Azért, Letti, mert csak most jöttem rá, hogy mi valójában sosem nőttünk fel, és még mindig a kamaszkorunkat éljük!
- És? Nem értelek... - Üres és zavart tekintete miatt már-már lesajnálóan néztem rá.
- Szánalmas, hogy tényleg csak a szórakozásnak élünk. Boldogabb leszel attól, hogy ha minden országból lefekszel minimum 10 pasival?
- Hát...gondolom igen.
- Hát én nem hinném! Sosem vágytál arra, hogy csak Elliottal éld az életedet? Hogy csak ő legyen az egyetlen férfi az életedben?
- De...de, tudod, azért egy idő után szerintem megunnánk egymást. - vallotta be bűnbánóan.
- Na látod! Ez a szörnyű...Hogy annyira hozzászoktunk már ahhoz, hogy mindig más pasi alatt fekszünk, hogy már nem lennénk képesek elviselni egyetlen férfit az életünkben. És ez tudod mit jelent?
- Hogy éppen ezért szabad életet élünk? - tippelt és egy halvány mosolyt is megengedett magának.
- Nem...azt, hogy örök életünkben szajhák maradunk. - mosolyogtam vissza, de az enyém inkább undorodó mosolynak tűnt. - És az egyetlen pozitívum, amit elmondanak rólunk a temetésünkön, hogy több, mint 10 ország hímneműinek éjjeli izzadsága rajtunk szárad majd.
- Te nem vagy normális, Am! - Letti úgy nézett rám, mintha idegen lennék. Felállt az ágyamról és hátrálni kezdett az ajtó felé. - Majd ha kipihented magadat, akkor beszélgetünk, jó?
- Hát persze! - nevettem fel ismét hitetlenül, és szánakozóan néztem, ahogy Letti becsukja maga után az ajtót.
Persze, én vagyok a hülye! A barátaim mind elvakultak, hisznek a mi életstílusunkban, és mégis én vagyok a hibbant, aki megvilágosodott arról, hogy mennyire romlott és undorító életet is élünk.
Ez pedig Kimi érdeme...Ha ő nem kérdezi meg, miért csinálom azt minden éjjel, amit, talán sosem jövök rá, mekkora önhazugság is a saját életem....

Egy órával később már higgadtan mentem ki a szobámból. Talán tényleg kicsit túllőttem a célon, de sehogy sem tudtam kiverni a fejemből Kimi szavait. Rájöttem, mekkora hülye is voltam, hogy úgy otthagytam. Valószínűleg ezek után tényleg beismerte, hogy egy lotyó vagyok, és már el is felejtett. Mit is várhatnék? Hiszen mindent elrontottam a reggeli kirohanásommal.
- Jól vagy már, drága? - Atlanta érdeklődve fordult felém, ahogy beléptem a konyha helyiségbe.
- Fogjuk rá. - Szomorú tekintetemmel a pultot fixíroztam, miközben nekidőltem.
- Egy cseppet kiborultál. Valami gáz volt a pasival? - kérdezősködött, de megértő hangnemben.
- Vele? Semmi. - mosolyodtam el halványan, de a mosolyom rögtön le is lohadt. - Úgy volt tökéletes, ahogy volt. Atlanta...én még sosem szeretkeztem ennyire jót pasival!
- Na csajszi, ezt már szeretem! - ölelt át nagy mosollyal az arcán. Egy kicsit én is mosolyogtam.
- És tudod mit mondott? Hogy nem a testem miatt feküdt le velem.
- Ó, milyen udvarias!
- Szerintem is. - Az emlékek még elevenen éltek bennem. - Csak...felkavart, hogy annyi szembesítő dolgot mondott rólam...és az életstílusomról.
- Még mielőtt megdöntött?
- Nem, utána, már reggel. Azt mondta nem is érti, miért csinálom ezt.
- Szívem, remélem megmagyaráztad neki, hogy hiába jön ezzel az udvaroló dumával, te nem vagy senkihez sem lekötve, mert még nagyon sok pasi vár rád a világban!
- Mi? Dehogy magyaráztam el neki! - hökkentem meg hirtelen. - Azok után, hogy olyan fantasztikus éjszakát ajándékozott nekem? Még csak az kellett volna! - szomorodtam el. - Nem is érdemelte meg, hogy így kihasználjam.
- Miről beszélsz, drága? - Atlanta a kezébe fogta az államat. - Az élet igazságtalan! Ha már mi csajok önként odaadjuk magunkat a pasiknak, ők szenvedjenek utánunk, ha reggelre faképnél hagyjuk őket.
- Nekem már nem jön be ez a taktika. - vallottam be.
- Megértem, ha már unod. De no para, szívem, úgyis már csak röpke egy éved van hátra az önfeledt életedből? - mondta, azzal mosolyogva kilibbent a konyhából, magamra hagyva kétségekkel teli önmagammal.

- Amber, mire vársz még? - kiabált be Aaron a hálóm ajtaján. - Már indulnánk!
- Mondtam már, hogy nem megyek sehová! - tartottam ki szilárdan a véleményem mellett. Amíg a többiek az estére készültek, én a szobámban ücsörögtem és eszem ágában sem volt ma bulizni menni. Csak egyeseknek elég lassú a felfogása.
- Am, ne játszd már a sértődött kiscsajt! Gyere már! - nyitott be végül, és elképedt, hogy ugyanúgy ülök az ágyamon, mint délután. - Most ne csináld már! Komolyan itt akarsz gubbasztani, mint egy depis kamasz?
- Depis éppen nem vagyok, de kamasz se akarok már lenni, ahogy ti teszitek! - vetettem ellen neki durcásan.
- Fogalmam sincs miről beszélsz, de Letti is említette, hogy nem vagy rendben. - nevetett ki.
- Szerintem meg pont, hogy én vagyok teljesen oké. Ti rendelkeztek egy 15 éves agyával.
- Jaj, Am! - jött oda mellém az ágyra és vigyorogva átkarolt. - Mi a búbánat ütött beléd, hogy így ellenállsz

mindenkinek?
- Megvilágosodtam! Semmi kedvem már a megfektetett rongybaba szerephez! - jelentettem ki szigorúan a szemébe nézve.
- És mi lenne ha ez a rongybaba ma nem idegen pasi alatt végezné a szolgáltatást? - közelített a szája az enyém felé, de határozottan eltoltam magamtól.
- Aaron, mikor fogod fel végre, hogy sosem leszünk együtt! Nem vagyok a helyettes cicababád, akivel kedvedre játszogathatsz, ha éppen nem találsz egy szajhát a buliban!
- Most már rohadtul nem tudom mi a frász van veled, Amber! - pattant fel hirtelen és mérgesen nézett rám.
- Nekem meg rohadtul elegem van, hogy nem akarsz leakadni rólam! - vágtam vissza.
- Hát akkor most megteszek neked egy szívességet! Elmegyek a buliba, és azzal a csajjal fogok lefeküdni, aki a leginkább hasonlít rád! Te meg addig sírd tele a párnádat a tegnapi kuncsaftod miatt!
- Seggfej! - ordítottam utána, de addigra már becsapta az ajtót.
Hallottam, ahogy az ún. barátaim gúnyosan jó éjszakát kívánnak nekem, miközben nagy nevetés közepette elhagyták a lakosztályunkat.
Én pedig olyan ritka éjszakának néztem elébe, amikor egyedül fekszek majd az ágyamban...