Live For Enjoyment 9.

Sziasztok!
Elmondani nem tudom, mennyire hálás vagyok nektek a visszajelzéseitekért, mert mindig fantasztikus érzés, amikor azt olvasom tőletek, hogy mennyire bejön nektek, amit őrült módjára gépelek minden nap :) Szóval: KÖSZÖNÖM! :)
Ez Amber történetének utolsó része. A Live For Enjoyment befejezése holnap érkezik, amivel lezárom ezt a novellát. De az előző részből kiindulva remélem most is megszántok egy-két komival vagy pipákkal, hogy erre számítottatok-e vagy sem :)
És így utólag is: Boldog Húsvétot Nektek ;) <3

Ezt a zenét pedig a részhez szánom...most hallgattam meg először, és úgy gondoltam, nagyon is illik ehhez az utolsó részhez :)

A baba. Ennyi maradt nekem az európai kiruccanásból és a korábbi életemből. Meg természetesen Kimiből.
Ez volt az első ép gondolat, ami eszembe jutott, miután elhagytam Dr. Walkins orvosi rendelőjét. Olyan kába voltam, mint akivel épp most közölték, hogy egy hét múlva már halott lesz. És az utóbbi napok öröme, amit a
munkában és az új életemben szereztem, rögtön átadta a helyét az átváltozásom első napjaiban érzett stressznek és gyötrődésnek.
Nem lehet véletlen, hogy pont Kimivel történik meg az, amit mindig is el akartam kerülni: a terhesség.
Alig töltöttem be a 12-őt, anyám már fogamzásgátlóval is traktált minden szülinapomon és névnapomon, nehogy baleset történjen egyetlen alkalommal is. Ez a pirula olyan volt már nekem, mint másoknak a reggeli kávé: minden napot ezzel indítottam, hiszen sosem tudhattam előre, milyen kalandokba keveredek éjfélig. Már teljesen hozzám nőtt az, hogy havonta újabb dobozzal vegyek, így teljesen sokkolt, amikor az orvos közölte velem, hogy az a pirula, amit januárban még használtam, már decemberben lejárt, így semmi hatása nem volt, hiába szedtem minden áldott napon.
Iszonyúan dühös lettem magamra, amiért nem ellenőriztem a dátumot, de ki gondolta volna, hogy éppen Európában történik velem ilyesmi? Ráadásul egy olyan csávóval, aki minden volt, csak olyan nem, mint az eddigi partnereim....hát most tett róla, hogy az eddigi emlékeim mellett, a terhességem miatt se felejtsem el...soha többé.
Ugyanis csak Ő maradt nekem belőle. A baba, aki azon az éjszakán fogant meg, amikor állítólag a hatástalan fogamzásgátlóval a szervezetemben, nyugodt lelkiismerettel feküdtem le Kimivel...igen, azon a fantasztikus és lehengerlő éjszakán, aminek képei még mindig előttem vannak szinte minden egyes éjjelen. Csak azután villanásszerűen elképzelem, hogy egy nappal később már Jersey élvezhette Kimi csókjait, érintéseit...És ha ebbe belegondoltam, megint átvette a boldog és mosolygós visszaemlékezés helyét a tehetetlen bosszúság és düh. Így emlékeztem vissza Rá, Kimire. Kettős, egymással végletes érzésekkel.

Amikor hazaértem a saját házamba, tehetetlenül ültem le a nappaliba. Beleremegtem a gondolatba, hogy Kimi egy része továbbra is velem fog élni a babám formájában. Mert Dr. Walkins kérdésére, miszerint abortuszt forgatok-e a fejemben - oké, volt oka ezt mondani, mivel kb. 5 percig sápadtan ültem az orvosi vizsgálóasztalon és a semmibe meredve próbáltam feldolgozni az általa közölt horror tényét - , határozottan nemet válaszoltam. Ugyanis bármennyire kerülgetett a hányinger, ha az anyaságra gondoltam, meg arra, hogy konkrétan egy emberi lény lakik a hasamban, csak az járt a fejemben, hogy csak ő marad nekem Kimiből. Az emlék, aki egyszerre lesz örömteli és fájdalmas, mert a Jégembert juttatja majd eszembe és emiatt hol mosolyogni fogok boldogan , hol pedig összetörten sírni. Ráadásul eléggé paráztam az abortusztól...
A kanapén fekve óvatosan simítottam végig a pocakomon, miközben azon csodálkoztam, hogy-hogy nem vettem észre magamon, hogy már legalább 5 kilót , ha nem többet híztam az elmúlt hetekben?
Ahogy ezen morfondíroztam még egy előny eszembe jutott a terhességgel kapcsolatban. Nem csak Kimi miatt kell megtartanom ezt a gyereket. Hanem mert Ő az új, tisztességes életem megtestesítője. Szó szerint.

- Anya, beszélnünk kell! - jelentem meg másnap a szülői villában. Anyámat ismét a teraszon találtam, éppen apával borozott a tavaszi napsütésben. Mindketten kérdőn tekintettek rám.
- Szívem, nem is számítottunk rád. Valami baj van? - kérdezte anya aggódóan fürkészve az arcomat.
- Kapaszkodjatok meg! - figyelmeztettem őket, majd leültem az egyik bőrfotelbe, nehogy elájuljak a kijelentésem közben. - Terhes vagyok.
Néhány percig döbbenten meredtek rám, egy szót sem szólva. Igen, éreztem, hogy ez lesz. Egyszerűen sok nekik az a változás, amin most a kicsi lányuk keresztülmegy. Először a kijelentés, hogy nem tartok többé a barátaimmal és nem űzöm tovább ezt az életélvező életet, aztán a munkavállalás anyám cégében, majd a saját ház ötlete...a terhesség már igazán megdöbbentette őket. Kezdtem aggódni szótlanságuk miatt, de ekkor legnagyobb meglepetésemre anyám így szólt.
- De hát ez fantasztikus, Amber! - Még tapsolt is egyet hirtelen jött örömében.
- Micsoda? Tényleg? - Én jobban meglepődtem az ő reakcióján, mint anya a kijelentésemen.
- Jaj, szívem, el se hinnéd, apáddal mióta várjuk, hogy megkomolyodj! Mindig is utáltuk, hogy rongybaba módjára fekszel idegen férfiak alatt, de a mi világunkban már csak így megy. Ezért is hagyjuk nektek, fiataloknak, hogy tapasztaljatok, mert előbb-utóbb mindenkinek benő a feje lágya. És mi nagyon boldogok vagyunk, hogy te már 30 éves korod előtt megérettél arra, hogy végre a saját kezedbe vedd az életedet!
- Pontosan. - bólintott apa is. - Nagyon büszke vagyok rád, Amber, amiért végre beláttad, semmilyen jövő nincs abban az életben, amit a barátaiddal képviseltetek ezidáig.
- Köszönöm apa. - öleltem át megkönnyebbülve. Mekkorát tévedtem a szüleimmel kapcsolatban! - De sajnos a többiek nem ilyen észjárásúak, mint én. Nyilván ők még nem találták meg azt, aki észhez térítette volna őket. - mondtam halkan, mert megint egyértelműen Ő jutott eszembe ennek kapcsán.
- A baba apja? - kérdezte anya óvatosan, mire bólintottam. - Kislányom, nincs is nagyobb boldogság, amikor az anya megtudja, hogy a lánya terhes! - Most rajta volt a sor, hogy megöleljen. - Bárki is ennek a csöppségnek a nemzője, az a mi családunktól csak tiszteletet érdemel, már ha tisztességes a fiú.
- Tisztességes. - mosolyodtam el halványan. - De már nem fiú. Igazi férfi. Legalábbis nekem az volt.
- Igazán sajnálom, kicsim, hogy ő is csak futó kalandnak bizonyult. - vigasztalt anya. - De legalább tudod, hogy hagyott nyomot maga után. - Egyértelműen a babára gondolt. - És nem hiszem, hogy véletlen lenne, hogy pont ez a fiatalember mentett ki abból az ördögi körből, amiben már annyi férfival volt dolgod. Hiszen eddig sosem estél teherbe. Éppen csak ezzel a férfival. Nem gondolod?
- De, anya, teljesen igazad van. - szipogtam, miközben anya vigasztalva magához ölelt.
Talán ez már a terhesség hatása? Ezért könnyeztem mostanában annyit, mert a bentlakó baba erre kényszerített? Vagy mert már ott belül is folyton Kimire emlékeztet? Talán még mindig bennem élnek a Svájcban töltött emlékek, élmények, érzelmek. Mindenesetre sokkal érzékenyebb lettem, és ez bőven meg is látszott rajtam ebben a percben is.
- Szívem, bármennyire is fáj, hogy vége, legalább maradt valami belőle neked, és ezt nem veheti el tőled már soha. - vigasztalt anya továbbra is. Még sosem éreztem ennyire erősen a szeretetét és a támogatását. Nagyon jól esett kislányként újra az ölelésében vigasztalódni. - De nem gondolod, hogy értesítened kéne őt, hogy milyen következménye lett a kalandotoknak?
- Ez szerintem is kijárna a fiatalembernek. - helyeselt apa is.
- De....de hát szinte semmit sem tudok róla. - hajtottam le a fejemet. Általában ezt az alkalmi pasijaimról mondhattam el. De Kimiről csupán jelzők jutottak eszembe: elérhetetlen, különleges, sármos Jégember...
- Még a nevét sem árulta el? - próbálkoztak a szüleim, mire felpillantottam. Mit veszítek azzal, ha elmondom a nevét? Úgyis lényegtelen, mivel esélyem sincs, hogy lássam még valaha is. Talán nem is lennék képes rá.
- Csak a keresztnevét tudom. Kiminek hívják. - vallottam be minden mindegy alapon.
Apa szeme hirtelen kikerekedett.
- Úgy érted Kimi Räikkönen? - kérdezte döbbenten, és még én is meglepődtem, milyen érdeklődést láttam meg a kerek szemeiben.
- Nem tudom, csak a Kimit tudtam kiszedni belő...
- Kimi Räikkönen! - vágott közbe hirtelen apa. - Kimi Räikkönen! Amber, neked ez a név tényleg nem mond semmit?
- Tényleg ő a svájci elnök? - lepődtem meg. - Pedig én csak viccből mondtam azt neki.
- Micsoda? Svájcban nem is elnök van az élen. - morfondírozott anya.
- Ne beszéljetek zöldségeket! - Apa felugrott a székből izgalmában. - Egyetlen Kimit ismerek az egész világon, ő pedig nem más, mint Kimi Räikkönen, a Forma 1-es világbajnok autóversenyző!
- Ez nem lehet igaz... - suttogta anya döbbenetében. Én meg se tudtam mukkanni.
- Forma 1? - vágtam értetlen képet, mire apa úgy nézett rám, mint aki mindjárt összecsinálja magát.
- Amber! Tudtam, hogy nem vagy otthon a sportok világában, de azért igazán tudhatnád, hogy a mi Indy Car-unk megfelelője Európában a Formula 1, ami az autóversenyzés csúcsát jelenti az egész világon! Milliók nézik és rajonganak érte, az egész világot bejárja és a Föld egyik legnézettebb sportja!
Döbbenten hallgattam apa áradatát a Formula 1-ről. Valami azért csak derengeni kezdett.
- Ez az a versenyzés, amit kiskoromban sokszor néztél hétvégenként Aaron apjával?
- Igen! - Apa roppant büszkének tűnt már. - Tudtam én, hogy azért valami megragadt benned!
- És...azt akarod mondani, hogy Kimi köztük versenyzik? És világbajnok? - próbáltam összerakosgatni az információkat. Valahogy nagyon abszurdnak és hihetetlennek tűnt az egész. Nem is tudtam, mit higyjek.
- Kimi Räikkönen! - ismételgette apa átszellemülten. - Tavaly tért vissza a sportba, milliók legnagyobb örömére. Nekem is az egyik kedvencem volt. El se hiszem, hogy nem ismerted fel!
- Apa, még életemben nem hallottam róla! - tártam szét a kezemet ártatlanul, de aztán eszembe jutott, milyen értetlen képet vágott Kimi is, amikor a svájci elnöknek néztem őt. - Lehet, hogy azért nézett olyan furán Kimi, amikor nem akarta elhinni, hogy nem ismerem meg, kicsoda is ő. Én tényleg a svájci elnöknek hittem.
- Most nem vagyok annyira büszke rád. - ingatta a fejét apa szánakozóan, mire anya mosolyogni kezdett.
- Ne aggódj, szívem, én is csak azért tudom, ki ez a Kimi, mert apád sokszor említette. Nem olyan régen pedig említette, hogy személyesen is fog találkozni vele valamelyik helyszínen.
- Tessék?
- Igen, így igaz. - ült le végre apa velünk szembe. - Kimi csapata, a Lotus F1 Team szponzori szerződést kötött a lemezkiadómmal,mivel szeretnének a zeneiparban is támogatókat nyerni. Az első válogatást már el is készítettük nekik, és hivatalosan én fogom átadni a csapat vezetőinek, így esélyem nyílik egy egész hétvégét egy nagydíjon tölteni.
- Apa! Ezt eddig miért nem mesélted? - kérdeztem szinte már nevetve.
- Kétlem, hogy érdekelt volna, látva, hogy még azt sem tudtad, ki a te titkos szerelmed.
- Nem a szerelmem! - ellenkeztem, de aztán a szüleim jelentőségteljes mosolygására én is csak szégyenlős mosollyal tudtam válaszolni. - Na jó, talán magamnak is illene már bevallanom, hogy jóval többet érzek iránta, mint bármelyik...alkalmi partneremnél.
- Éppen ezért kell értesítened arról, szívem, hogy úton van az új bajnok. - mondta anya mosolyogva.
- Micsoda utánpótlás lesz ez! - örömködött apa. - El se hiszem, hogy részese leszek a trónörökös életének! Úgy tűnik, nem csak szimpatikus versenyzőként fogok már Kimire nézni.
- Apa! - kuncogtam apám izgatottságán. - Ne éld bele magad ennyire! Hiszen ő is csak egy kaland volt, és nyilván ő is lezártnak tekinti az egész viszonyunkat. Különben már rég megkeresett volna, ha akart volna.
- A szezonkezdéskor? Ugyan, Amber, tudod te, milyen elfoglalt egy Formula 1-es versenyző az idény kezdete előtt? Egy szabad perce sem volt februártól kezdve, nekem elhiheted. - biccentett, mire kicsit mosolyogni kezdtem. Talán mégsem kellett volna akkorát csalódnom Kimiben?
- És akkor? Nyilván arra sem érne rá, hogy a volt három napos szeretője vagy mi bejelentse, hogy gyereket vár tőle.
- Szívem, ne legyél már ennyire egyoldalú. - szólt közbe most anya. - Szerinted a férfiakat hidegen hagyja az a tudat, hogy attól a nőtől, akit legalább egy éjszaka erejéig szerettek, most az ő utódjukat várja?
Elgondolkoztam a kérdésen, de nem tudtam egyértelmű választ adni rá. Apa ellenben igen.
- Nekem elhiheted, hogy így van. És mindent meg fogunk tenni, hogy a tudtára adjuk, hogy Kimi Räikkönen az én lányom gyerekének apja lesz!

Bármennyire is csodáltam apát a segítőkészségében, eldöntöttem, hogy egyedül járok végére ennek a dolognak. Apa erősködött, hogy felveszi a kapcsolatot Kimi csapatának vezetőjével, hogy elérjük a versenyzőjét, de hálásan visszautasítottam. Úgy akartam pontot tenni ennek az ügynek a végére, ahogy elkezdtük. Ketten, Kimivel, úgy, ahogy még egy átlagos svájci lakosnak hittem, miután biztosított róla, hogy nem ő az elnök. És valahol legbelül azt is éreztem, hogy csak én tartozok elszámolással neki, amit akkor nem adtam meg neki. Így minden tekintetben rám hárult a felelősség, hogy rendezzem a sorainkat.
- Megérkeztünk kisasszony! - térített vissza újbóli merengésemből a taxisofőr.
A vegasi repülőtérnél állt meg a taxis, ahogy kértem. Szerencsére nagyon udvarias úriembert fogtam ki, aki segítőkészen rendelkezésemre állt a bőröndöm kipakolásában, mivel terhességem tudatában nem akartam emelgetni.
- Segíthetek még valamiben Önnek, kisasszony? - kérdezte, amikor végeztünk a kipakolással.
- Nem, köszönöm, innentől magam is boldogulok. - biztosítottam mosolyogva, aztán fizettem neki némi borravalót a fáradalmaiért.
Igen, innentől egyedül kell csinálnom mindent. Felszállok a járatomra, ami egyenest oda repít, ahol minden elkezdődött. Most egyedül fogok elrepülni Svájcba, méghozzá egyenesen Kimi villájához fogok utazni. Nagy adag bátorság kellett hozzá, hogy ezt elhatározzam magamban, de ezt a tulajdonságomat nem veszítettem el korábbi énemből. Csak fél napon át őrlődtem, hogy jó döntésnek bizonyul-e, ha erre vállalkozok.
De nem volt más választásom. A szüleimnek igaza volt. Kiminek igenis joga van tudni, hogy gyereke lesz. Nem kell a gondját viselnie, nem kell fizetnie érte. Csak akarom, hogy tudjon róla. És mert megérdemel ennyit azok után, hogy még ha közvetetten is, de teljesen megváltoztatta az életemet.
- Tisztelt utasaink! Az LA-9628-es járatához kérjük kezdjék meg az előkészületeket! - hallottam meg a hangosbemondót, és tudtam, most már nem fordulhatok vissza. Igenis mennem kell, mert eldöntöttem.
Határozottan kihúztam a bőröndöm fogantyúját és egy nagy önbátorító sóhaj után elindultam a terminál felé.
Ezer felé kalandoztak el a gondolataim, a szívem máris gyorsabban kezdett dobogni, ha a Kimivel való újratalálkozásra gondoltam. Ami hamarabb eljött, mint vártam...

Szinte földbe gyökerezett a lábam. Az arcom holtsápadt lett, a lélegzetem pedig kihagyott egy-két bevitelt, amikor megláttam Őt a terminálból kifelé igyekezve, maga után bőröndöt húzva.
Amikor a tekintetünk találkozott, mindketten leblokkolva álltunk meg. Úgy néztünk egymásra, mintha idegenek bámulnának idegeneket, mert nekem konkrétan kiürült az agyam a látványától.
Ott állt, fekete baseball sapkában, rövid ujjú pólóban, és laza farmerban, egyik kezével a bőröndöt fogta, a másikat tehetetlenül húzta maga után. Láttam rajta, hogy kb. annyira le van sokkolva, mint én.
Nem is tudom, mi volt a furcsább. Hogy itt látom, Las Vegasban, vagy az, hogy úgy látom, mint még soha. Mert az arcán sem a jellegzetes mosolyát, sem a kifürkészhetetlen arcvonásait nem láttam. Egyértelműen döbbenet ült ki az arcára, amiből csak akkor ocsúdott fel, mikor néhány járókelő odacsoportosult köré papírcetliket mutogatva és hatalmas vigyorral az arcukon. De még akkor is láttam, hogy csak engem néz.
A következő pillanatban azonban még jobban lesokkólódtam, ha ez még lehetséges. 
Kimi ugyanis egy lendülettel kitépte magát a rajongói bűvköréből, és egyenesen felém vette az irányt. Döbbenetemben még mindig nem tudtam egy lépést sem mozdulni, csak pislogás nélkül figyeltem, ahogy közelít felém egyre jobban, amíg egyszer csak előttem nem termett.
- Szia. - köszönt, amikor egy percig némán figyeltük egymás reakcióját a jelenlegi szitura.
- Szia. - mondtam csendesen, felocsúdva a sokkból. - Hát te? Mit keresel itt az amcsik világában?
Végre megjelent az a szexepil típusú féloldalas mosoly. És végre úja életre kelt őrülten dübörgő szívem.
- Amber Millenhall-hoz jöttem. - jelentette ki, mire azt hittem összeesek. - Nem tudod hol találom véletlenül?
- A régi Amber ott maradt Kimi Räikkönen ágyában január 6-án. Őt már hiába keresed, megszűnt létezni.
- És az új Amber? - kérdezte még mindig mosolyogva. - Őt még láthatom valaha ebben az életben?
- Nem tudom, hogy akarod-e. - feleltem rezzenéstelenül, bár a mosolyomat nem tudtam elfojtani.
- Csak ezért jöttem el ide. - lépett közelebb és szabad karjával a bőröndömön pihenő kezemhez nyúlt.
Ekkor már úgy éreztem, nem tudok ellenállni neki, bármennyire is szerettem volna. Hazudhattam volna magamnak, de nem akartam. Úgy néztem rá, mint a rég nem látott szerelmemre.
- Gondolod, hogy megérte? - kérdeztem, miközben próbáltam visszafojtani a könnyeimet. - Hiszen otthagytalak egy szó nélkül...pedig...
- Pedig nem szabadott volna, hogy hagyjam. - fejezte be a mondatomat, aztán kicsit bűnbánóan pillantott rám. - De megérte. Már ha megbocsátod nekem, hogy ennyi idő kellett, hogy rájöjjek erre.
- És ha te megbocsátod, Kimi Räikkönen, hogy svájci elnöknek hittelek. - mosolyodtam el már szinte a könnyeimen keresztül.
- Bármire kész vagyok, ha rólad van szó. - tett egy újabb lépést előre mosolyogva.
- Hát ez a baj. Hogy már nem vagyok egyedül. - hajtottam le a fejemet és a már látványosan dombordó hasamra simítottam a kezemet. Kimi mosolya egy pillanatra elhalványult ahogy a hasamra pillantott, de mire összeesküvés elméleteket próbáltam volna gyártani arról, éppen mi zajlik a fejében, ismét a szemembe nézett.
- Leszarom. - jelentette ki a maga stílusában. - Nem tehetek róla, de nem mész ki a fejemből, amióta...azóta az éjszaka óta.
- Ezzel nem vagy egyedül. - mosolyodtam el szégyenlősen, de a kezem még mindig a magzaton pihent. - És nekem nyomós okom is van arra, hogy ne felejthessem el azt az éjszakát. És egyben téged is.
- Akkor azt hiszem ezt meg kell osztanod velem. És ezúttal már nem fogom hagyni, hogy te dönts helyettem. - nevetett fel és azzal a lendülettel magához rántott szabad karjával és az ajkamra préselte az övét.
Attól a perctől kezdve forgott velem a világ, ahogy a csókjával visszaidézte bennem az együtt töltött perceinket az első szavainktól kezdve egészen a közös éjszakánkig. Könnyes szemmel viszonoztam a csókját, és úgy szorítottam közbe magamhoz szabad kezemmel, amennyire vágytam már erre az utolsó találkozásunk óta. Boldogan tapasztaltam, hogy semmi sem változott az utolsó együttlétünk óta. Vagy talán mégis: ebben a csókban már az egymás miatt elszenvedett hiányérzet is benne volt.
Kábulatomból csak az a fütty- és tapsvihar zökkentett ki, ami körülöttünk robbant ki rövid egymásra találásunk közben. Mikor elhúzódtunk egymástól, mosolyogva egymásra néztünk, majd az utasok örömteli arcára, akik konkrétan éljenezték az egymásban lelt örömünket.
- Ez egy filmbe illő jelenet lenne, ha nem Kimi Räikkönen játszaná a férfi szerepet. - közöltem vele nevetve, amikor körbenéztem, és mindenki csak azt kiabálta, hogy: még, még, még!
- Bármennyire is utálom az ilyen filmeket és bármennyire is nem az én stílusom ez, most semmi sem érdekel, csak az, hogy itt vagy előttem! - válaszolta ő is nevetve és a közönségünknek eleget téve újból magához húzott egy még szenvedélyesebb, még forróbb és még lélegzetelállítóbb csókra.
Én pedig éreztem, hogy nem csak én éltem meg életem legszebb pillanatát, hanem a pocakomban rugdosó apróság is, aki pont egy ilyen szituban kezdett el kialakulni. És ezzel önkéntelenül is arra az éjszakára emlékeztetett, ami megváltoztatta az életemet. Az az idő elmúlt, már csak emlék marad csupán.
De helyette itt van az a személy, aki elindította ezt a változást. És aki már egyben a jövőt jelentette számomra. A forever alone-ból lett svájci elnök, az elérhetetlenből lett szerelmes, a Formula 1-es világbajnokból lett apuka, aki nekem egyet és ugyanazt jelentette: Kimi Räikkönen.