Live For Enjoyment - Befejezés

Sziasztok!
És itt a Live For Enjoyment befejező része :) Köszönöm a sok-sok komit amit ehhez a novellához kaptam, remélem ezt is szerettétek, mert én örülök, hogy ezt is megírhattam nektek :)
A folytatásban Nina visszatér és megpróbálom minél hamarabb hozni azt a részt, amit bizonyára már sokan nagyon vártok. Tényleg igyekezni fogok, becsszó :D
De azért remélem ezt a befejező részt sem hagyjátok addig pipa és komi nélkül ;)
Jó olvasást!


Életem fordulópontját az a pillanat jelentette, amikor Kimi megjelent az életemben Svájcban. Akkor még nem úgy tekintettem rá, mint a jövőbeli szerelmemre, de tett róla, hogy hamarosan már eként nézzek rá.
Amikor Kimi másodjára is megjelent immár teljesen más életemben, úgy tűnt, nem csak engem változtatott meg a találkozásunk és a mindössze három napos viszonyunk. Bármennyire is megörültünk egymásnak a repülőtéren, tudtam, hogy vár még ránk egy mindent tisztázó beszélgetés.
- Szóval itt laksz. - nézett körbe, amikor hazakísért, ugyanis mondanom sem kell, a svájci járat nélkülem repült el Vegasból. - Hm...nem rossz kecó. Tényleg megváltoztál, Amber.
- Nem is hinnéd mennyire. - mosolyogtam, amikor leültünk a nappaliba, egymással szemben. Várakozóan nézett rám, így el kellett mesélnem mindent, ami legutóbbi - meglehetősen viharos - találkozásunk után történt. - Eleinte nem is akartam bevallani magamnak, de baromi nagy hatást tettél rám. És nem azért, mert nem tudtam, ki is vagy valójában, hanem amiatt, amit mondtál nekem azon a reggelen.
- Amikor teljesen kiborultál és úgy döntöttél jobb elfutni az igazság elöl... - emlékeztetett kíméletlenül.
- Igen. - hajtottam le a fejemet, miközben már ösztönösen a hasamhoz nyúltam. - Igazad volt, és hibáztam, hogy nem hallgattalak végig, hanem gyerekes módon bőgni kezdtem és visszarohantam a barátaimhoz...vagyis az álbarátaimhoz. Csak akkor döbbentem rá a mondanivalód jelentőségére, amikor megláttam őket, ahogy az éjszakai kalandjukból ébredeznek. Akkor sokkolt le igazán ez az egész.
- És lepergett előtted, hogy pontosan ezt műveled te is... - egészítette ki a mondandómat.
- Ne nehezítsd meg légy szíves! - néztem rá szigorúan. - Jelzem, hogy a terhességem hatására sokkal többször érzékenyülök el, és eszem ágában sincs sírni előtted.
- Már láttalak könnyes szemekkel, Am... - pillantott rám ellágyulva. - És úgy sem vagy kevésbé szebb.
Elmosolyodtam, és miután kisöpörtem a szememből néhány hajtincset, folytattam.
- Na igen, de az inkább hiszti volt. Egy szembesítő hiszti. És az volt a szörnyű, hogy én hiába világosodtam meg, ami az életvitelemet illeti, a többieknek hiába magyaráztam, azt hitték, hogy bedrogoztattál.
Kimi tekintete komoran elsötétült, de nem szólt semmit, csak hallgatott engem.
- Aztán másnap is próbálkoztam megértetni velük, hogy semmi értelme ennek az örökös bulizásnak meg hancúrozásnak, ha nincs egy stabil és rendezett életünk. - Ahogy visszagondoltam, még mindig felfokozódtak az indulataim. Azóta nem hallottam róluk semmit, de igazság szerint nem is voltam kíváncsi rájuk.
- Elég nagy változás egy nap alatt, nem?
- De, és pont ez a hihetetlen! - nevettem fel. Na tessék, igazam volt: teljesen kiszámíthatatlan a hangulatom. - Nevetséges, hogy néhány szóval ráébresztettél a hibáimra és észhez térítettél. Talán emiatt is gondoltam azt, hogy te tényleg más vagy mint a többi alkalmi pasim. És ezt most teljesen őszintén mondom.
Elégedett vigyorra húzta a száját a szavaimtól. A tekintetünk egybekapcsolódott, ahogy egymásra mosolyogtunk.
- Úgy terveztem elmegyek hozzád és bocsánatot kérek a kirohanásomért, és egyben megköszönöm, milyen hatást értél el nálam. Csak aztán megtudtam, hogy te hogyan akartál elfelejteni. - szomorodtam el.
- Elfelejteni? - vonta fel a szemöldökét értetlenül. - Hát nem figyeltél, amikor a repülőtéren azt mondtam, nem tudlak kiverni a fejemből? Mi a francért akartalak volna elfelejteni?
- Csak egy szót mondok emlékeztetőül: Jersey. - könnyezett ki a szemem már a neve említésére is.
- Na és ki a jó franc az a Jersey? - tárta szét a kezét ártatlanul. - Mert nekem halvány lila gőzöm sincs róla.
- Tessék? - kétkedve pillantottam rá, bár szerettem volna hinni neki.
- Mondom, fogalmam sincs, ki ez a Jersey. - ismételte és még mindig értetlenül bámult rám.
- Akkor...nem is feküdtél le vele? Úgy értem...ő a barátnőm volt...vagyis a körünk egyik cafkája ha úgy tetszik. - magyaráztam habogva.
- Nem feküdtem le semmilyen cafkával, meg egyáltalán senkivel utánad. - bizonygatta legnagyobb megkönnyebbülésemre és a mosolya arra engedett következtetni, hogy tényleg igazat mond.
- Ezt...most ugye nem hazudsz a szemembe, Kimi? - mosolyogtam könnyes szemmel. A fene ebbe a terhességbe, hiszen minden másodpercben elsírom magamat! Utálok sírni! Bár azt hiszem ezek már az örömkönnyek!
- Sosem hazudtam neked. - huppant le mellém a kanapéra és magához ölelt. - Honnan vetted ezt a sztorit?
- Jersey azt mondta...áh, mindegy is. Az egész a Ribanckirálynő álnok hazugsága volt, csak azért, hogy még jobban szétessek miattad. És én hülye hagytam is, hogy elhitesse velem, hogy lefeküdt veled. Ezért utaztam vissza ide szó nélkül. Új életet kezdeni. Csak aztán akadt egy kis bibi. - fogtam meg a hasamat.
- Aha. - Kimi is lenézett a pocakomban növő magzatra. - Szóval az új élet előtt felejtésként még beszámítottál egy utolsó kuncsaftot?
- Hogy gondolhatod ezt? - kaptam fel a fejemet, mert baromira rosszul esett, hogy ezt mondta.
- Hát...ne is haragudj, de éppen te dicsekedtél vele anno, hogy milyen kelendő vagy Las Vegasban. És ha jól emlékszem, pont te mondtad az utolsó találkozásunkkor, hogy egy...szajha vagy.
- De jó a memóriád! - mosolyodtam el szomorúan. - De tényleg, már megint igazad van!
- Jaj, most nehogy nekem elkezdj megint hisztizni, mert legutóbb sem csíptem. - szorított erősen magához nevetve, de én kapálózva bújtam ki a karjai közül.
- Kimi!!! Itt lakik valaki bent, ha még eddig nem tűnt volna fel és nem kéne, hogy nyomorék fejjel szülessen meg, világos? - szidtam le, mire védekezően visszahúzódott.
- Ja persze, bocs. De...szóval akkor meg akarod tartani? - kérdezte aggódva, és mintha nem igazán tetszett volna neki a szitu.
- Hát persze! Kimi...nem volt semmilyen utolsó kuncsaft. Vagyis pontosabban te voltál az utolsó az életemben. - pillantottam rá félve, mert nem tudtam, milyen reakcióra számítsak.
Kerek szemekkel próbálta feldolgozni az információt.
- Tehát... - szólalt meg kis szünet után. - Azt akarod mondani...hogy...
- ...hogy ez a baba a tiéd. - fejeztem be a mondatát, mire Kimi lepillantott a hasamra, amit észrevétlenül újból simogatni kezdtem. Értetlenül pislogott rá, éppen ezért nem tudtam elképzelni, mit fog mondani ezután.
- Ugye igazat mondasz? - kérdezte a szemembe nézve, nagyon, nagyon komolyan.
- Nem is tudom, hogy bizonyíthatnám be, hogy a szín igazságot mondom neked.
- Van egy ötletem.... - fogta meg az államat és gyengéd csókot nyomott a számra, amit mosolyogva viszonoztam. Nem tudom, miért gondolta, hogy ebből le tudja vonni a következtetést, hogy igaz-e amit közöltem vele, de miután rövid csókolózásunkat befejeztük, mosolyogva pillantott rám.
- Az a helyzet, hogy azok után, ami kettőnk között történt nálam, nem vagyok képes arra, hogy nélküled folytassam az életemet. - vallotta be őszintén, amiért hálás öleléssel reagáltam. Nagyon jól esett hallani a szavait, de kiderült, hogy még nincs vége a mondandójának. - Amber. Tudnod kell, hogy nemrég váltam el a feleségemtől, akivel már évek óta éltünk házasságban.
- Nem is voltál agglegény. - lepődtem meg, mert tisztán emlékeztem arra a viccre, amit első esténken mondott.
- Hát éppen ez az, hogy de. Mert a házasságunk első évei tényleg olyanok voltak, amit az ember elképzel a szerelmével. De idővel rájöttünk, hogy nagy hiba volt összekötni az életünket. Jenninek is más elképzelése volt a jövőre nézve, és nekem is. Úgy éltünk egymás mellett, mint az idegenek....És amikor te megjelentél azon az estén a klubban, azt gondoltam jó leszel arra, hogy kicsit újraéljem azt az időszakot, amit Jenni megismerése után élveztem. Csak aztán kiderült, hogy több vagy annál, mint amit elképzeltem.
- Kimi... - Teljesen meghatódtam a vallomásától. Sosem gondoltam volna, hogy a Jégember belül ilyen érző lélek. Vagy csak én olvasztottam meg a benne rejlő jégszívet? - Én nem is tudom mit mondjak...
- Mondd azt, hogy tényleg az enyém ez a gyerek és ezentúl nem fogsz soha elfutni tőlem.
- A tiéd a baba! - tettem a tenyerét a hasamra a könnyeimen keresztül mosolyogva. - És bármire kész vagyok, ha hajlandó vagy megosztani velem az életedet. Én..nagyon boldog lennék veled, Kimi. Szeretlek!
- Kellett egy kis idő, hogy én is rájöjjek, de én is szeretlek, Amber. - mondta ki azt, amire vártam és vágytam, amióta csak megláttam a repülőtéren. - És biztos lehetsz benne...többet nem hagylak elmenni.
Ígéretét pedig egy olyan csókkal pecsételte meg, ami véglegesítette a közös jövőnket...

5 év múlva...

- Anyuuu! - kiabálta Jouni és amikor lehajoltam hozzá, a karjaimba futott.
- Mi a baj, Jouni? - kérdeztem a fiamat, aki durcis arccal ontotta magából a sérelmeit.
- Anyu, Matti megint elvette tőlem az összes jégkrémet, és azt mondja, hogy nem is fogja visszaadni, csak akkor, ha megpuszilom a büdös lábát.
- Matti, gyere csak ide! - szóltam a másik fiamnak, aki nevetve közeledett, de amikor megállt ikertestvére mellett már lefagyott a mosoly az arcáról. - Add oda a tesódnak a jégkrémet, ami az övé. Mire jó ez a rosszalkodás már megint?
- Jól van, tessék, fogjad! - dobta oda Matti a testvére elé a két jégkrémet és dühösen rám nézett. - És akkor nekem mi marad?
- Kérj Seb bácsitól, akkor neked is ad. - válaszolta helyettem Jouni, aki már majszolni is kezdte a jégkrémet.
- Seb bácsitól kaptad? - kérdeztem meglepődve a fiamtól, aki bólogatni kezdett, de mire újból felnéztem, Matti már rohanni is kezdett a paddockban. - Hé, fiatalúr, állj csak meg! Nem rohangálhatsz ész nélkül!
- De anyuuu, nekem is kell olyan jégkrém, mint ami Jouninak van!
- Már ettetek eleget. - fogtam meg a kezét a másik fiamnak is. - Oké, hogy meleg van, de attól még nem kell, hogy torokgyulladást kapjatok. Nem is értem, apátok meg Seb bácsi miért tömnek titeket ilyennel!

A két lurkó nagy szemekkel és sejtelmes mosollyal bámult vissza rám. Bármennyire is rosszallottam, hogy jégkrém-függők lettek hála az apjuknak és a drágalátos keresztapunak, nem tudtam haragudni ezért rájuk, hiszen Kimi mellett ők voltak a legfontosabbak az életemben.
Miután Kimivel eldöntöttük, hogy közösen folytatjuk az életünket és ezután tévesztjük egymást szem elöl, hivatalosan is járni kezdtünk, ha lehet ilyet mondani ha már babát vár az ember. Kimi bízott és hitt bennem, hogy a baba tényleg az övé, eszébe sem jutott DNS-vizsgálatot csináltatni. Hiába kérdezgettem folyton, váltig állította, hogy büszkén vállal fel a világ előtt engem és a gyerekünket is, és ezzel végtelenül boldoggá tett.
A terhességi életmódom előtt sokáig értetlenül állt, de idővel hozzászokott a hangulatváltozásaimhoz és igyekezett mindenben segíteni. Közös megegyezéssel hozzá költöztem Svájcba, hogy ott építsük fel a családi fészkünket. Ezzel együtt véglegesen búcsút intettem korábbi életemnek és visszatérhettem oda, ahol ez a változás és egyben a Kimivel való kapcsolatunk elkezdődött
Eleinte nehezen ment neki a gondoskodó férfi szerep, mert állította, korábban nem volt ennyire körültekintő korábbi feleségével, mint velem. Jennivel egyébként gond nélkül elvált, és az exfeleség is tudomásul vette, hogy Kimi igen gyorsan túllépett a szakításukon, méghozzá egy friss és harmonikus kapcsolatba lépve. Mert hogy ilyen lett a mi közös életünk már az első hónapokban. Igaz, hogy Kimi utazgatása miatt sokat voltam egyedül a házban, de a finnem gondoskodott róla, hogy mindig legyen valaki mellettem, így ismerkedtem meg a családjával, és főként az öccsével, Ramival és feleségével, Kristiinával, akik mindig vigyáztak rám, ha a párom nem tudott velem lenni.
Amikor mégis itthon volt, rendszeresen járt velem az orvoshoz, és szerencsére akkor is velem lehetett, amikor a doki közölte velünk, hogy végül is ikreket várok, mivel 3 hónap után két magzatot láthattunk az ultrahangon. A boldogságunk megkétszereződött, mert ez is csak visszaigazolás volt számunkra, hogy duplán jól jártunk egymással.
- Seeeb bácsi! - engedte el a kezemet Matti és egyenesen Sebastian Vettel karjaiba rohant, aki nevetve pörgette meg a szőke kisfiút a levegőben.
- Na mi újság, nagyfiú? - kérdezte a keresztapja, miközben még mindig a kezében tartotta, és úgy tűnt nem zavarja, hogy körülötte állnak a munkatársai. Mosolyogva figyeltem, hogy Jouni is odarohan hozzá.
- Kapok én is olyan jégkrémet, mint Jouni? - kérte Matti és közben Sebastian sapkáját piszkálgatta.
- Hát ha anya megengedi, akkor szívesen adok. - pillantott rám mosolyogva. - Szia, Amber.
- Heló, Seb bácsi! - léptem oda hozzá és bocsánatkérően mosolyogtam vissza. - Bocs, de most ezen vitatkoznak, és Jouni állítja, hogy tőled szerezte azt a finom jégkrémet. De majd kérünk apától, ugye fiúk?
- De apa most nem ér rá! - oktatott ki Matti komoly tekintettel. - "Interjúzzák" ilyenkor nem?
- Interjúvolják. - javítottam ki nevetve, majd átvettem Sebtől, akinek a kezébe most Jouni mászott. - Jaj, fiúk, hagyjátok már szegény Seb bácsit, neki is akad éppen eléd dolga, jól gondolom?
- A keresztfiaimra csak kell időt szakítanom, anyu, ugye srácok? - borzolta össze ezúttal Jouni haját, aki kacagva paskolta meg a keresztapja borostás arcát, miközben én szeretetteljesen figyeltem őket.
Az ikreink szeptemberben születtek meg, éppen azután, hogy Kimi harmadik lett a belgiumi futamon, amit személyes kedvencének tartott, de nem maradt ideje ünnepelni, mivel már riasztották, hogy én éppen a kórház felé tartok Kristiinával és Ramival, akik szerencsére mellettem voltak. 
Fogalmam sincs, hogyan, de amikor betoltak a szülőszobába, Kimi már ott volt mellettem, bár olyan ideges arcot vágott, mint amilyennek még sosem láttam. Szerintem jobban izgult, mint én, és mivel ikrek születéséről volt szó, ez indokolt is lett volna, de a két fiú szerencsére minden komplikáció nélkül megszületett. Mattit 5 perccel előbb láthattam meg, mint Jounit, de mindkettejükön azt vettem észre legelőször, hogy ugyanolyan világoskék szemeik voltak, mint az én Kimimnek, aki ezek után nem is kételkedhetett volna abban, hogy tényleg az ő fiait hordtam a szíve alatt.
Kimi szerette volna ha a gyerekeink finn nevet kapnak, én pedig boldogan belementem, hiszen a Räikkönen névhez elég nehéz lett volna pl. Jamest vagy Robert-et kapcsolni. Kimi kérésére az első fiunkat az apja után Mattinak neveztük el, míg Jouni neve az én fejemből pattant ki.
Már első perctől élveztem az anya szerepet, és Kimi is helytállt apaként, noha neki azért valamelyest nehezebb volt megbirkózni azzal, hogy a csendes villájába ezután gyerekricsajra érkezett haza. Mikor a fiúk már nagyobbak lettek, örömmel mentünk ki a Forma 1 futamaira, főként az európaiakra. Itt ismertem meg Kimi jó barátját Sebastiant is, akit Kimi kérésére az ikreink keresztapjának neveztünk ki. A szőke német boldogan vállalta a feladatot és szinte úgy szerette a kis lurkóinkat, mint mi.
- Apuuuuu! - ordította Matti, amikor meglátta, hogy az apja közeledik felénk a paddock másik végéből. Rögtön kiugrott a kezeim közül és Kimi felé rohant, aki leguggolt, hogy a karjaiba kapja a fiát.
- Mi a helyzet öcsi? - kérdezte nevetve Mattitól, amikor már felemelte. - Megint Seb bácsit szadizzátok?
- Én nem tudom miről beszélsz! - nevetett Sebastian is, és előzékenyen átadta Jounit Kiminek, akinek mindkét karjában gyerek ült már. - Tudod, hogy mennyire bírom a mini Kimiket. Úgy imádják a jégkrémet, mint te. Le se tagadhatnád, hogy a te fiaid.
- Nem is akarnám. - mosolygott Kimi a gyerkőcökre nézve. - Főleg, hogy nem tudnak leakadni a sapkámról.
 - De apa, ez tök menő itt. - magyarázta Matti és az öccse is helyeselve bólogatott.
- És a napszemcsi is olyan kúl.
- Csak nem látsz tőle semmit. - nevetett Kimi és levette a fiairól a sötét szemüveget, majd rám nézett és közelebb sétált a fiúkkal. Mosolyogva puszit nyomott a számra, én pedig nem is akartam leplezni boldogságomat. - Nem bírnak magukkal most sem, ugye?
- Nem tőlem örökölték a jégkrém- és Seb-függőséget. - ingattam a fejemet ártatlanul.
- Seb-függőség? - nevetett fel az említett. - Hát igen, engem csak szeretni lehet, hiába...
- Na ne legyen akkora az egód, Seb bácsi! - dorgálta meg Kimi, de a fiaink ellenkeztek.
- Apa, ne bántsd Seb bácsit, mert akkor nem ad nekünk jégkrémet!
- Seb bácsi pótolhatatlan. - vigyorgott Sebastian.
- Na, inkább menj a bikáid után kölyök. - bökött a fejével Kimi Sebastian csapattársai felé, akik várakozóan néztek felénk. Seb sajnálkozva bár, de elköszönt, hívta a kötelesség.
- Most mi lesz a jégkrémünkkel? - konyult le Jouni szája, ahogy Sebastian után nézett.
- Igen! Seb bácsi azt mondta, ad nekünk jégkrémet, te meg elzavarod, apu! - nyafogott Matt is.
- Látod, Kimi, javíthatatlanok. - bújtam oda a páromhoz és az ikrekhez.
- Na jó. - sóhajtott Kimi és megadta magát. - Van a jégszekrényünkben még egy kis tartalékom.
- Jóóóóó!!! - kiabálták egyszerre a fiaink és amikor az apjuk letette őket, már rohanni is kezdtek a Lotus motorhome-ja felé. Kimivel mosolyogva figyeltük a két gyerekünket.
- Ennek így kellett lennie, ugye, anyu? - karolta át a vállamat vigyorogva, miközben elindultunk a srácaink után. Boldog mosollyal bújtam hozzá, miután egy elnyújtott puszit adtam a szájára.
- Pontosan. És kicsit sem bánom, hogy így alakult az életünk, apu.
És életemben először most tényleg úgy gondoltam, hogy ennél boldogabb még sosem voltam életemben.