Heartbreaker 2. - Bizonytalanná vált jövőkép

Sziasztok!
Egy fontos dologgal kezdeném: BOLDOG SZÜLINAPOT SEBASTIAN VETTEL! :)) Történeteim egyik főszereplője és nem mellesleg kedvenc világbajnokom ma ünnepli 26. születésnapját, úgyhogy Alles Gute Zum Geburtstag, Seb!
Kis kitérő után: az új sztori második része, amiben végre pont kerül az első részben történt dolgok végére és a folytatásban már jöhet a F1 :) Remélem nem bánjátok, hogy nem húztam tovább!
Köszönöm a kommenteket a Racer Girl részhez, remélem itt is számíthatok rátok :))
Jó olvasást!  

Már lassan beesteledett, de úgy éreztem, az egyetlen hely, ahol nyugodtan gondolkozhatok, a házunk hangulatos kertje. Végigsétáltam a kikövezett, kacskaringós járdán, miközben az ujjaimmal megérintettem az éledező virágokat és növényeket. Beszívtam a friss virágillatot, majd leszakítottam egy rózsát, aminek az egyik szirmát már megrághatta valamilyen rovar, mert megsérült, és egy apró lyuk keletkezett rajta.
Milyen ironikus. - gondoltam magamban, majd a rózsafejjel a kezemben leültem a kipárnázott hintaágyra a dzsungelhangulatot idéző lugasban. Ahogy babráltam a virágot, önkéntelenül is másfelé siklottak a gondolataim.

Egy jótékonysági rendezvény, egy hosszú este, egy romantikus találkozó. Itt kezdődött a történetünk azzal a pasival, akivel jelenleg együtt élek. Eredetileg el sem akartam menni a nagybátyám, azaz a Burn cég fejének és még két másik vállalkozás közös jótékonysági estjére, de az unokanővérem, Brittany rábeszélt, hogy nekem is ott kell lennem. 
Persze akkor megint csak kiengesztelni akart, mert előzőleg megint kihúzta nálam a gyufát azzal, hogy beíratott egy szépségszalonba, mert szerinte "úgy nézek ki, mint egy ötéves és szükségem van nőies külsőre, ami csakis szépségszalonban lehetséges és a botrányos kinézetemmel minimum egy napig foglalkoznak majd az ott dolgozók", és bármennyire is tiltakoztam, végül a szalon dolgozói a saját otthonomban törtek rám és vettek kezelésbe. Én pedig csak azért nem tiltakoztam, mert nem akartam magamat cikis szituba hozni, ha már úgyis fintorogtak rajtam a szépíteni kívánó lányok. De hetekig nem voltam hajlandó beszélni az unokanővéremmel, aki azonban ezzel az esttel kívánt kiengesztelni, ha már "egyszer az életben jól nézek ki". Én pedig, mint a Burn család tagja, kénytelen voltam megjelenni.

Mint kiderült, a másik kettő jótékonykodó cég egyikének fia volt az a srác, aki a segítségemre sietett, amikor az egyik béna pincérfiú leöntött vörösborral. A pezsgőszínű ruhámon vörös folt éktelenkedett, a pincér krákogott a látványon, de ez a helyes és segítőkész fiú rögtön tudta a megoldást, megpróbálta eltüntetni a foltot, amikor pedig ez lehetetlennek minősült, egyszerűen rám terítette a zakóját, hogy legalább ne legyen feltűnő a borosfolt. Sosem felejtem el azt a szempárt, amivel akkor rám nézett. Azt hiszem akkor estem bele úgy igazán Matthew Reynolds-ba, akivel az est folyamán jóhangulatú társalgásba kezdtünk, majd ez az ismerettség fokozatosan elmélyült és hamarosan azon kaptuk magunkat, hogy egymásba szerettünk.
Napok, hetek, hónapok alatt kezdtünk el járni, majd bútoroztunk össze egy londoni lakásban. Később amikor rájöttünk, hogy mindketten hosszú távra tervezünk, belefogtunk egy közös házépítés projektbe, és rá egy fél évvel egy hónapja Matt a kezemet is megkérte. Akkor éreztem magam először felhőtlenül boldognak.
Mellette minden egyes nap boldogan indult és boldogan végződött. Egészen a mai napig.
Mélyet sóhajtottam, amikor végigpörgettem az eddigi közös életünket Matt-tel. Minden olyan szép és jó volt, mint egy tündérmesében. Úgy éreztem mellette magamat, mint egy hercegnő. Mindig éreztette velem, hogy milyen fontos vagyok neki, mennyire szeret és bármit megtenne értem. Mellette boldognak és kiegyensúlyozottnak éreztem magam, és Matt tett róla, hogy minden jótól elkényeztetve és biztonságban legyek. Nem is kívánhattam volna nála többet, nála jobbat, nekem egyszerűen ő az igazi. Vagyis csak volt.
Könnyek szöktek a szemembe, ahogy visszagondoltam a ma látott jelenetre. Ironikus, de pont Brittany révén ismertem meg Matt-et....és most miatta megy fuccsba a kapcsolatunk. Rábámultam az elhalt sziromra a gyönyörű rózsafejen és ettől még inkább rám jött a sírhatnék. Már megint Brittany az, aki megkeseríti az életemet! Már megint ő az, aki belekotnyeleskedik a dolgaimba! Már megint ő az, aki tönkretesz mindent!
Dühösen ledobtam a földre a rózsát és a tenyerembe temettem az arcomat. Bármennyire is szeretem Matt-et, ezt nem tudom megbocsátani neki. Pontosan tudja, hogy mennyire gyűlölöm az unokanővéremet, erre pont vele csal meg?! Ha más lány lett volna, talán még meg tudnánk menteni a kapcsolatunkat. De így esélytelen.
Megtöröltem a szememet, felálltam a hintaágyból,majd lehajoltam és felvettem a szebb napjait látott rózsafejet. Azzal a kezemben sétáltam vissza a házba és ahogy sejtettem, Matt a kanapén terpeszkedett és a tévét nézte. Hogy lehet ilyen pofátlan?! Én a kapcsolatunk válságán járatom az agyamat, ő meg egy nyamvadt focimeccset néz?
- Haley, végre! - fordult felém és rögtön felpattant. Dühösen meredtem rá, majd a tévére. Rögtön megfogta a távirányítót és ki is kapcsolta a készüléket. Mintha ezzel megoldhatná a problémákat!
- Igen, végre! - ismételtem meg keserűen a kanapé mellett állva. - Végre lekapcsoltad azt az istenverte tévét, amikor a barátnőd, nem mellesleg a menyasszonyod eddig azon filózott, hogyan mentse meg a kapcsolatodat!
- Miről beszélsz? - húzta össze a szemöldökét és közelebb lépett. - Kicsim, ennyire felhúztad magadat?
- Persze, hogy felhúztam magamat! - csattantam fel elveszítve a maradék türelmemet is. - Szerinted hogy kéne reagálnom arra, hogy az előbb a hálónkban láttalak henteregni az unokanővéremmel?
- Ezt már megbeszéltük, nem? - sóhajtott, majd mosolyogva megpróbált átölelni, de nem hagytam.
- Hagyj békén Matt, érted? - léptem hátrébb tisztes távolságba, majd kimondtam azt, ami kegyetlenül fájt belülről. - Úgy döntöttem, vége.
- Mi vaaaaan? - kerekedett ki a szeme, végül zavartan elnevette magát. - Nem csinálhatod ezt egy ilyen kis semmiség miatt! Mondtam már, hogy nem történt köztünk semmi, amiért hisztizned kéne!
- Hiszti? - nevettem keserűen. - Tudod mit? Ha nem akarsz engem a hisztimmel együtt, menj Brittany-hez, ő biztosan szívesen lát majd az ágyában! Látni sem bírlak. - indultam el a szobába, de Matt megállított.
- Haley, megbuggyantál? Mi a fene ütött beléd? Hiszen szeretjük egymást, nem? És csak ez a lényeg! - ölelt át hátulról, én pedig magamat bátorítva lehunytam a szememet. Irtózatosan jól esett az ölelése, a közelsége, mint mindig. A szívem szakadt meg, de erősnek kellett lennem. Ha most engedek, még rosszabb lesz.
- Nem, Matt, nem ennyiből áll egy kapcsolat. - fordultam meg az ölelésében, és immár nyugodtabb hangon folytattam. - Lehet, hogy én is hibás vagyok abban, hogy idáig jutottunk, nem tudom. De úgy döntöttem, hogy mivel most alaposan megtépáztad a kettőnk közötti bizalmat, nem folytathatjuk tovább.
- Akkor ez nem végleges? - csillant fel a szeme, ahogy megfogta a két kezemet. Bizonytalanul pillantottam fel rá.
- Ne várj semmi jót! Hatalmasat csalódtam benned. És ezt nem hiszem, hogy meg tudom bocsájtani.
- Oké, akkor tartsunk szünetet. - sóhajtott beleegyezően. - Egyelőre várólistára tesszük az esküvőt is és...
- Nem. - hallottam meg a már cseppet sem bizonytalankodó hangomat. - Nem lesz esküvő. Se folytatás!
- Ezt te sem gondolod komolyan. - simított végig az arcomon mosolyogva.
- De igen. - húzódtam el tőle, mert minden egyes érintése az akaratommal ellenkező hatást váltott ki belőlem. - Nem hunyhatok szemet ez a...törés felett. Csak gondolj bele, nekem milyen érzés ez. - nyújtottam át neki a kezemben szorongatott rózsafejet a sérült szirommal. Értetlenül nézegette. - Ma a vendégszobában alszok. - jelentettem ki, és mivel Matt a rózsával babrálva nem szólt semmit, semmi sem akadályozhatott meg abban, hogy egy magányos éjszakám legyen ezután a kiábrándító nap után.

Másnap reggel meghoztam a döntést: akármennyire is tiltakozik Matt, ma szakítok vele. A szokatlanul csendes reggelink közben meg is mondtam neki, hogy elköltözök, hogy könnyebb legyen. Nagyon megdöbbent és próbált lebeszélni, de nem tudott. Nem engedtem, hogy elgyengüljek a kék szempártól vagy a selymes hangjától. Bármennyire is fájdalmas volt, rám nem jellemző szilárd határozottsággal kerek-perec kimondtam, hogy az oly hosszú ideig tartó kapcsolatunknak a mai nappal vége.

Szabadnapot vettem ki, így még aznap elintéztem a csomagolást. Matt sértetten bement dolgozni, mert még mindig képtelen volt elhinni, hogy komolyan gondoltam a szétköltözést és a szakítást is. Miután összepakoltam a cuccaimat, hagytam neki egy levelet az ebédlőasztalon, amiben közöltem vele, hogy nem kell semmi a házból, mert nem akarom, hogy maradjon valami belőle, ami rá és a tökéletesnek hitt kapcsolatunkra emlékeztet. A papír mellé az eljegyzési gyűrűmet is odatettem, biztos ami biztos. És még mielőtt meggondolhattam volna magamat, könnyes szemmel kiléptem a házunk ajtaján. És ezzel nem csak magát a közösen felépített és gondozott jövőbeli családi fészkünket hagytam magam mögött, hanem az eddigi életemet, amiből a jövőmet kívántam felépíteni. És nem túlzok, ha azt mondom, szívszaggató érzés volt...

Nem volt más választásom, csak a szüleimhez mehettem. Előre tudtam, hogy ezzel milyen kockázatot vállalok: újból megpróbálnak beolvasztani a légkörükbe, amiből én évekkel ezelőtt sem kértem, mielőtt végleg önállósítottam magamat. De pillanatnyilag ez tűnt a legbiztonságosabb lehetőségnek. Úgyhogy nagy sóhajjal becsengettem a családom elegáns otthonának ajtajában.
- Drágám! - kapott a szája elé az anyám, amikor meglátott bőröndökkel és táskákkal a kezemben.
- Szia anya... - motyogtam kedvetlenül. - Tudom, hogy nem vártatok, de bejöhetek?
- Persze, gyere csak! - tessékelt be a házba, mire a csomagjaimmal együtt belépegettem gyerekkori otthonomba. Cseppet sem volt kellemes érzés, de nem finnyáskodhattam.
- Tényleg bocs, amiért így rátok törtem... - szabadkoztam.
- Ne butáskodj, bármikor szívesen fogadunk itthon, kislányom. - bájolgott anya, majd becsukta az ajtót és aggodalmaskodva nézett végig a csomagáradatomon. - De mégis mi történt? Csak azt ne mondd, hogy...
- ...valami gáz van Matt-el? - fejeztem be a mondatát nagy sóhajjal. - De. Anya...nem lesz esküvő. Szakítottunk.

- Mi? - hápogott az arcához kapva. - De hát....de hát...kislányom! Magyarázatot követelek!
- Matty megcsalt, anya. - ültem le a bőrdíványra. - És tudod kivel? Brittany-vel!
- Brittany? - sikkantott meglepettségében. - Micsoda? Az a jóravaló lány nem lenne képes ilyesmire!
- Jóravaló lány? - akadtam fenn a szavain. - Anya, Brittany-ről beszélünk! Emlékszel, hogy ő az a csaj, aki mindig keresztbe tesz nekem és a boldogságomnak? Hát most is éppen ez történt!
- Én ezt nem tudom elhinni. Biztosan nem akart neked rosszat. - csóválta a fejét anya hitetlenül. - Az lesz a legjobb, ha ezt még átgondolod, kicsikém. Lehet, hogy félreértetted a dolgot, és így szakítottál Matty-vel.
- Nem, anya, ezen már nincs mit átgondolni. - szögeztem le a kezemmel babrálva. - Már nem tudjuk folytatni.
- Jaj, szívem, nem lehet, hogy túldramatizálod? - ült le velem szemben és aggódva fürkészte az arcomat.
- Sajnos nem. - hajtottam le a fejemet és igyekeztem, hogy ne csorduljon ki a könnyem. - Ez van.
- Annyira sajnálom, édesem. - hajolt oda hozzám egy anyai ölelésre. Most igazán jól esett. Nem volt egy tökéletes anya-lánya barátság közöttünk, de a regulái ellenére szerettem őt. És úgy éreztem, most kell valaki, akinek elsírhatom a bánatomat, különben megőrülök és a végén visszamennék Matt-hez. Azt pedig nem szerettem volna.
Így hát elmeséltem anyának az egész sztorit, attól kezdve, hogy meglepetésre várva hazaértem, ott találtam őket az ágyunkban, Matt hebegett-habogott, Brittany ocsmányságokkal mentette ki magát a helyzetből, aztán az elhatározásomat, hogy befejezzük Matt-tel a kapcsolatunkat. Anya meghallgatott, de továbbra is azt láttam, hogy nem tudja elhinni, hogy tényleg az unokanővérem tette tönkre a boldogságomat.
Anya ugyanis nagyon szerette Brittany-t, úgy törődött vele, mintha a lánya lenne. Ebben az is szerepet játszott, hogy anya és az unokatestvérem is szenvedélyesen imádta a divatot, a szépséget és mindent megtettek a külsőjükért. Személyiségükben is nagyon hasonlítottak, és szabadidejükben is gyakran shoppingoltak vagy kávézgattak. Természetes, hogy anya Brittany-t védte, de azért kicsit több empátiát vártam volna tőle annál, hogy a kezemet fogva rázta a fejét, akárhányszor szóba hoztam az unokanővéremet.
- Ennek utánajárok, édesem, ígérem. - fogadkozott a mondandóm végén. - Meglátod, minden rendbe jön.
- Nem, anya. - szipogtam, mert eszembe jutott, hogy ezek után már semmi sem lesz rendben az életemben. Matty-vel együtt mindent elveszítettem, ami fontos volt nekem. Kivéve a munkámat. - Ne is fáradj, nem fogok kibékülni Matt-tel. Már nem tudnék többet bízni benne. Főleg Brittany miatt nem. Viszont most nincs hol laknom. - pillantottam rá segítségkérően. - Maradhatnék egy időre? Amíg helyre nem állok?
- Persze, kicsim. - ölelt át szeretetteljesen, de inkább olyan finom ölelés volt, mint két munkatárs között. - Addig maradsz, ameddig jól esik. Csak kérlek, ne hagyd el magad! Egy pasiért nem érdemes még csak egy könnycseppet sem hullajtani. - nézett a szemembe vigasztalóan.
- Megpróbálom. - tettem egy harmatgyenge ígéretet saját magam védelmére.

Persze ha magamnak megfogadok valamit, azt sem tudom betartani. A hétvégén ki sem mozdultam a gyerekkori szobámból, ahová berendezkedtem. Újra és újra végignéztem a Matt-tel közös fotóinkat, bármennyire is próbáltam megszabadulni tőlük. Az sem segített, hogy a volt pasim folyamatosan hívogatott, SMS-eket hagyott és bár küzdöttem ellene, mindegyiket elolvastam. Hiányzok neki, sajnálja, szeret, helyre akarja hozni. Ez állt szinte az összes üzenetben. Néha az volt az érzésem, hiszek neki és megbocsátok, aztán erőt vettem magamon, és miután alaposan kisírtam magamat, végül maradtam a hátsómon és nem gyengültem el. Így is elég volt, hogy éjszakánként aludni sem tudtam, így rémes volt kezdeni az amúgy is pocsék nappalokat.
Eleinte csak késtem a munkámból, és folyton szabadkoztam, amiért ilyen ramaty állapotban vagyok és nem tudok koncentrálni. A főnököm be is hívott az irodájába, több napi szertelenség után.
- Haley, mi a fene van veled? - nézet rám szigorúan, amikor lehajtott fejjel ücsörögtem vele szemben.
- Larry, tudod, hogy nemrég szakítottunk a vőlegényemmel és ez még nehéz nekem...
- Már hallottam a sztorit. - szakított félbe sóhajtva. - De külön kell választanod a munkádat és a magánéletedet, mert különben teljesen elhagyod magadat. Hagyd otthon a problémáidat!
- Ez nem olyan egyszerű! - néztem rá kétségbeesetten. - Tudod, hogy mennyire szerettem Matty-t.
- Matty, Matty, Matty... - forgatta a szemét a főnököm. - Megcsalt nem? Szakítottál vele nem?
- De... - bólogattam gépiesen.
- Akkor meg minek foglalkozol még vele? - kérte ki teljesen jogosan. - Haley. Ez itt a munkahelyed, nem a kispárnád, ahol kisírhatod magadat. Szeretném ha úgy dolgoznál, ahogy eddig.
- Larry, úgy sajnálom, de ez egy darabig nem fog menni. - ingattam a fejemet és már a sírás kerülgetett.
- De hát te vagy az egyik legjobb munkaerőm! Azt akarod, hogy kirúgjalak? - tárta szét a kezét.
- Nem, azt nem. - ráztam a fejemet hevesen. - Szeretnék szabadságot kérni...egy időre.
- Számítottam erre. - bólintott lemondóan. - Figyelj, Haley! Én beszéltem a szüleiddel...
- Mi? - álltam fel a székből meglepettségemben. - Larry, megmondtam már akkor, amikor felvettél, hogy különítsd el a családomat és engem!
- Tudom, de ez most vészhelyzet. - intett a kezével, hogy üljek vissza, mire engedelmeskedtem. - Aggódom érted, és mivel nem szeretnélek kirúgatni - mert mint már említettem, túl fontos része vagy a csapatunknak -, a szüleiddel közösen úgy döntöttünk, egy hosszabb szabadságra lenne szükséged.
- Miféle szabadságra? - ráncoltam a homlokomat.
- Erről nem én akarlak tájékoztatni. - mosolyodott el titokzatosan. - Az lesz a legjobb, ha most hazamész és elbeszélgetsz a szüleiddel. Sok sikert kívánok, amíg nem látjuk viszont egymást! - búcsúzott és nekem már ekkor gombóc képződött a torkomban. Abból semmi jó nem sülhet ki, ha a főnököm, - akit egyébként imádok - és a szülei szövetkeznek, ráadásul miattam!
Kisiettem az irodából és szélsebesen hazamentem. Ahogy sejtettem, a szüleim a nappaliban vártak rám.
- Anya! Lennél szíves elmagyarázni, mit szervezkedtek a hátam mögött? - vontam kérdőre rögtön.
- Látod, Nick, megmondtam! - mosolygott anya apára. - Larry már elültette a fülében a bogarat.
- Miféle bogarat? Most azonnal tudni akarok arról, mi folyik a háttérben. - toppantottam idegesen.
- Gyere ide, édesem. - invitált maga mellé apa a kanapéra. Engedelmesen odaültem hozzá, ő pedig apásan átkarolt és a szemembe nézett. - Szívecském, mi is látjuk, hogy ez így nem mehet tovább. Árnyéka vagy önmagadnak, amióta nem vagytok együtt Matthew-val. És bármennyire is sajnáljuk ezt a tragédiát, azért nekünk az a legfontosabb, hogy te boldog legyél!
- Hogy lehetnék boldog ezek után?! - csordult ki a könnyem ma már tizedjére.
- Hidd el, kicsim, lehetsz még! - szólt közbe anya. - Apáddal kitaláltunk valamit, hogy elfelejtsd a jelenlegi gondjaidat és átgondold az életedet.
- Miről beszéltek? - néztem a szüleimre rémülten. Már most rossz előérzetem támadt.
- Előre kérlek, ne hisztériázz! - figyelmeztetett apa, és ekkor már éreztem, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. - Úgy gondoltuk, kell neked egy kis levegőváltozás, hogy kiszakadj a mostani környezetedből és újra boldog lehess. Ehhez pedig a nagybátyád segítségét kértük.
- Na ne! - ellenkeztem rögtön, félbeszakítva apát. - Ebből nem kérek!
- Csak hallgass meg! - csitított az apám, majd folytatta. - Hidd el, jobb lesz, mint gondolnád. Egy igazán izgalmas kalandban lehet részed, ha te is hajlandó vagy nyitottan hozzáállni a dologhoz.
- Ne csigázd már, mondd el neki! - sürgette anya apát, mire ő szélesen elmosolyodott.
- A következő alkalomtól kezdve részese lehetsz a Száguldó Cirkusznak, azaz a Forma 1-nek! - jelentette ki ünnepélyesen, mire én félrenyeltem a nyálamat.
- Tessék? - hökkentem meg és a döbbenetemre nem találtam szavakat.
- Ahogy mondom. Forma 1-be mész, kislányom. - ismételte meg, de én még mindig nagy szemekkel pislogtam rá. - Richard révén a Burn idén szponzori szerződést kötött a Lotus csapattal, és a cégen keresztül sikerült lebeszélnünk a menedzserükkel, hogy te is részese lehess az állandó vendégeknek.
- És ez nekem miért jó? - kértem ki magamnak. - Hiszen én nem is szeretem a Forma 1-et!
- De a környezetváltozás jót fog tenni neked. - bizonygatta anya. - Annyi szép helyet láthatsz majd, éppen most kezdődik az európai szezon....legalábbis Richard azt mondta.
- Pontosan. - bólogatott apa is meggyőzően. - Megismerkedhetsz új emberekkel, élvezheted a cirkuszt, de ami a legfontosabb: elfelejted ezt a depressziós hangulatodat és nem leszel többé magad alatt.
- És mit kezdjek én ott? - kíváncsiskodtam. Ha már így tudják, hogy milyen jó lesz nekem, elárulhatnák, hogy mégis mit fogok csinálni. - Netán versenyezzek? Mert nem igazán tudom, mi dolgom lenne ott.
- Ne aggódj, nem fogsz unatkozni. - mosolygott rám anya. - Ugyanis Brittany vállalta, hogy elkísér.
- BRITTANY? - csattantam fel élesen. - Anya, ezt ti sem gondolhattátok komolyan!
- De még mennyire, hogy de! - bólogattak a szüleim. - Meseszép napjaid lesznek innentől kezdve, hidd csak el! Új helyek, új emberek, új környezet, új feladatok...de hogy ne érezd magad egyedül, ott lesz neked Brittany, aki már járatos a cirkuszban. Szóval Haley: készülj fel, mert mostantól teljesen más lesz az életed!
Köpni-nyelni nem tudtam, ahogy feldolgoztam az információt. Én...a Forma 1-ben...és ami a legrosszabb, Brittany-vel? Csak azt tudom, hogy a 'más lesz az életed' ebben az esetben azt jelenti, pokollá lesz az életed, drága Haley!