Heartbreaker 4. - Kiszemelve

Sziasztok!
Itt a Heartbreaker folytatása, ami már kezdi elővetíteni az "erőviszonyokat" ebben a történetben. Remélem ez is legalább annyira fog tetszeni, mint az előző részek :) Várom a véleményeiteket, mint mindig!
Köszönöm a Racer Girlhöz érkezett kommenteket, készüljetek a terveim szerint vasárnap megjelenő folytatásra, mert jön a 60. fejezet és megadom a módját a kerek résznek ;)
Jó olvasást!

- Jézusom! - remegtem meg ijedtemben, amikor az autó hangos morajjal beindult és a zúgó motorhang betöltötte a garázst. Pénteken, a délelőtti, első szabadedzés éppen kezdetét vette, amikor én Kimi Räikkönen garázsában szemtanúja lehettem annak, hogy egy Forma 1-es autó elindul és nagy zúgolódás közepette elindul a vezetőjével együtt. - Te jó isten! Ez túl hangos! - ugrottam fel most már rémülten, amikor a Lotus nagy farolás után elhagyta a garázst és a boxutcát. Gyorsan a fülemre tapasztottam a kezemet és a szememet is lehunytam. Biztos voltam benne, hogy ebben a másodpercben süketültem meg, zúgott a fülem és a dobhártyám talán már át is szakadt. - Romainnál talán nincs ekkora hangzavar! - döntöttem el, hogy átmegyek a szomszédos garázsba, de a körülöttem álló emberekből egy emberként tört ki a nevetés, én pedig kíváncsian néztem körbe, hogy mi a jókedv tárgya. Csak éppen mindenki rám nézett. - Mi van? Nem mehetek csak úgy át Romainhoz? - érdeklődtem, de a csapattagok csak még jobban rázendítettek.
- Miért is akarsz átmenni? - kérdezte az egyik maskarába öltözött szerelő, amikor levegőhöz jutott.
- Azért, mert Kimi autója túl zajos, én nem bírom az ilyesmit. - magyaráztam meg fájdalmas arccal, de a szerelő már nem is figyelt rám, annyira rájött megint a nevethetnék, hogy két társa vállát csapkodta a kezével.
- Haley, elárulom neked, hogy Romain autója teljesen ugyanarra a kaptafára készült, mint Kimié, sőt azt is megsúgom, hogy az összes versenyautó ugyanígy bőg! - magyarázta el Miguel, a barátságos spanyol fiú, aki végre megértette velem, miért is röhög a fél csapat rajtam. Abban a pillanatban szénné égve éreztem magam.
- És akkor ti hogy bírjátok ezt a fülsüketítő zajt? - próbáltam nem túl feltűnően problémázni, ezért csak Miguelnek súgtam meg, mennyire nem vagyok hozzászokva ilyen zsivajhoz.
- Mi ebben élünk, virágszál, az életünk része az autó és annak hangja. - mosolygott és bár nem tudtam felfogni, hogy lehet mégis teljesen természetes neki és a csapattagoknak ez a ricsaj, hálásan pillantottam rá.
- Köszönöm az informálást! Nem is tudom, mekkora hülyeséggel foglak még traktálni.
- Csak nyugodtan, szívesen oktatlak! - nézett rám megértően, aztán visszafordította a tekintetét a közvetítő monitorra, ami éppen Kimi autóját mutatta, ahogy szeli a kanyarokat, majd visszatér a boxutcába.
Amikor leparkolt a garázsban, és elég gyorsan kiszabadította magát az autójából. Gyors léptekkel odasomfordált egy hozzám közel álló csapattaghoz, akit Miguel Kimi mérnökeként nevezett meg, így mivel kíváncsi voltam a beszélgetésükre, kicsit közelebb hajoltam hozzájuk. A pilóta szinte ordibált a versenymérnökkel, az autónak valamelyik részére panaszkodott, de meglepett, hogy milyen ingerülten szólt ahhoz az emberhez, aki elvileg a társa az ilyen gyakorlásokon és magán a versenyeken is. Diszkréten vissza akartam húzódni a hallgatózásból, de éppen ekkor Kimi is ellépni készült a mérnökétől és ez azt eredményezte, hogy az overallba burkolózott versenyző egyenesen nekem jött a vállával.
- Bocsánat! - kértem bocsánatot mégis én, mert ahogy a bukósisakos feje felém fordult rémesen megijedtem. Főleg akkor, amikor felpattintotta a sisakrostélyát, amin keresztül már láttam a szemét.
- Mit bámészkodsz itt? - kérdezte flegmán, én pedig automatikusan egy lépést hátráltam tőle.
- Én csak...én....szóval kíváncsi voltam, hogy....
- Hallgatóztál? - vágott a szavamba gorombán. - Inkább húzz el innen, csak útban vagy!
- Bocsánat, én nem akartam semmi rosszat... - hebegtem mentegetőzve, de most is közbevágott.
- Ne kérj már állandóan bocsánatot!
- Elnézést, én tényleg....
- Idegesítő liba! - vetette oda nekem fújtatva, aztán továbbment a garázs hátsó végébe.
A száma beharapva néztem az ideges finn után, aki levette a sisakját és egy kopaszodó emberhez beszélt.
- Ne vedd magadra! - hajolt oda hozzám Miguel.
- De hát...mi rosszat tettem, hogy ilyen csúnyán beszélt hozzám? - kérdeztem szomorúan.
- Semmit, tényleg. - nyugtatott a vállamat simogatva. - Kimi ideges, mert nem úgy működik az autója, ahogy várta, de ilyenkor nem kell felvenni, amit mond. Teljesen a vezetés heve beszél belőle.
- Ilyen érzelmeket vált ki belőle a versenyzés? - csodálkoztam ezen a meglepő tényen.
- Egy versenyző ilyenkor nem átlagemberként viselkedik, inkább olyan, mint az autója. - magyarázta a spanyol srác, és ahogy végignéztem az autón őrült tempóban dolgozó csapattagok, kezdtem megérteni. Mindenki olyan átszellemülten viselkedett, aki nem az autó valamelyik alkatrészét babrálta vagy papírokról adatokat elemzett, az a közvetítő monitort bámulta, vagy a boxutcában figyelte a munkát. Bármennyire is távol állt tőlem ez a fajta élet, kezdtek egyre jobban érdekelni a Száguldó Cirkusz belső titkai.

Az első spanyolországi szabadedzést a Lotus két versenyzője a 4. és a 7. helyen zárta, és amikor letelt a hivatalos edzésidő, a csapat garázsaiban rögtön megindult a pakolás és a készülődés. Nem tudtam levenni a szememet az autójából kikászálódó Kimiről, kíváncsi voltam, vajon ha levedli a versenyzői ruháját, azzal együtt visszatér-e emberi valójába, vagy a pályán történtek hatással lesznek a hangulatára. Amikor lefejtette magáról az overallt és a bukósisakját odaadta a személyi edzőjének, még mindig azt a feszült arcot láttam, ami azonban kicsit megenyhült, amikor Brittany, aki az edzés alatt szemernyit sem figyelt a történtekre, hanem egy helyes, készenlétben lévő szerelőfiúval trécselt egy tárolódobozon ücsörögve, odalépett a finnhez és vigyorogva átkarolta a nyakát. Valamit felajánlhatott neki, mert a finn szája mosolyra húzódott, ahogy elhagyta a boxot. Mi is éppen indulni készültünk Miguellel, aki segítőkészen beavatott a most következő programokba.
- Figyelj csak, szétnéztél tegnap Barcelonában? - kérdezte kíváncsian.
- Nem, úgy lefárasztott az utazás meg a sok újdonság, hogy inkább pihentem. - feleltem.
- Remek! - csapta össze a tenyerét vigyorogva. - Akkor most azonnal velem jössz! - fogta meg a karomat, én pedig meglepetten kezdtem el kérdezősködni.
- Hé, hová viszel? Mire készülsz?
- Kihagyjuk az ebédet és elmegyünk egy tortillabárba! Nem mehetsz el addig Barcelonából, amíg nem ettél valami hazait! - kötötte ki és én boldogan elfogadtam a meghívást, hiszen nyitott vagyok a nemzetközi ételek kipróbálásában.
- Hé, te! Miguel! - kiáltott oda valaki a spanyol fiúnak, mire hátrafordultunk. Kimi és Brittany követtek minket. - Tortillabárba mentek? - kérdezte semleges arckifejezéssel. Nem tudtam nem észrevenni, hogy rám sem nézett, miközben Brittany úgy karolt a pilóta izmos karjába, mint egy vigyorgó hercegnő. A pillantásával is mintha azt üzente volna: látod, nekem van pasim! Már attól főtt a fejem, hogy az unokanővérem mellett Kimi korántsem tűnt olyan hevesnek, mint velem szemben, noha semmit nem ártottam neki.
- Aha, megmutatom Haley-nek, mit eszünk mi hispánok! - jelentette be vigyorogva Miguel Kiminek.
- Az klassz. - reagálta le lelkesedésmentesen. - Ha már úgy is arra jársz, hoznál nekünk is két tortillát? Nem jön be a mai menü és megkívántam ezt a kaját.
- No problema. - közölte spanyolosan aztán kinyújtotta a kezét. - Adj zsozsót és szállítok nektek is.
- Majd utólag visszaadom. - húzta félmosolyra a száját, ami inkább gúnyosnak, mint udvariasnak hatott.
- Oké, nemsokára jövünk. - intett a pilótának Miguel és ugyanolyan nagy mosollyal az arcán közlekedett.
- Téged nem zavar, hogy tuskó módon beszél veled is? - érdeklődtem, már Barcelona sétálóutcáin sétálgatva. Miguel egyik bevált tortillabárjába igyekeztünk a forgalmas és nyüzsgő utcákon.
- Kiminek ilyen a stílusa, mi már megszoktuk. - vont vállat lazán.
- Ti mindent csak megszoktok. - morgolódtam. - Nekem irritáló, hogy olyan....lekezelően bánik mindenkivel. Hallotad, hogy leordította a mérnöke fejét? Micsoda tiszteletlenség!
- Haley, itt senki sem veszi fel Kimibunkó megjegyzéseit. Tudjuk, hogy nem bántásból mond gorombaságokat, csak egyszerűen így jön ki belőle a feszültség, amit versenyzőként megél. Ez a második éve nálunk, ismerjük már az összes arcát és megtanultuk kezelni a hangulati ingadozásait is. - avatott be bennfentesként, amire már nem tudtam válaszolni, mert megérkeztünk Miguel törzshelyére, ahol négy tortillát vettünk, a mi adagunkat pedig a spanyol város utcáin sétálva el is kezdtük habzsolni.
- Mmmm, ez tényleg nagyon fincsi. - haraptam egy újabb nagy falatot az én tortillámból.
- Én megmondtam, hogy nem tudsz majd neki ellenállni. - vigyorgott a "haverom" és vállon is veregette magát a szabad kezével, mivel az ő érdeme az, hogy így lakok jól ebédre.
- Még csak két napja ismerlek, de máris annyi mindent tettél értem. Tényleg hálás vagyok érte. - fordultam felé mosolyogva, amit szintúgy viszonzott is.
Útközben megálltunk egy szökőkútnál, ahol befejeztük az evést, majd egy kicsit lehűtöttük magunkat a hűs vízben mászkálva, ugyanis ebben a szökőkútban az a természetes, ha a járókelők átkelnek rajta. Teljesen felvidultam a "hispánom" gyerekes szórakozottságának köszönhetően, ezek után viszont pont ő lombozott le, miután visszatértünk a pályára és a paddockon belül a Lotus motorhome-jába.
- Ezt bevinnéd Kimiéknek? - kérte és mielőtt még válaszolhattam volna, a kezembe nyomta a csomagolt tortillákat.
- De....de miért én? Téged kért meg a házhozszállítással! - tátogtam visszakozva.
- Tudom, de most meg kell keresnem a főnököt! - nézett rám sajnálkozva. - Majd a boxban találkozunk, jó? Kimi pihenője fent van az emeleten, rögtön jobbra! Biztos megtalálod!
- Miguel, várj! - szóltam utána, de már el is rohant. Kétségbeesve meredtem rá a tortillákra. Azt hiszem egyedül maradtam ezzel a nem túl hálás feladattal.
Erősen koncentrálva lépkedtem fel az emeletre és végig azon agyaltam, hogy hogyan szóljak majd Kimihez. Egy porcikám sem akarta őt látni, hozzászólni meg végképp nem! De csak nem dobhatom az ölébe a két tortillaadagot, aztán elkérni érte a pénzt. Csak a délelőtti ütközésünk után tippem sem volt, hogyan is kéne egyáltalán megszólalnom. Amikor felértem az emeletre, nagyot sóhajtottam, mielőtt kinyitottam volna az ajtót.
- Óóó! - kerekedett ki a szemem meglepetten, amikor megláttam Romaint és a feleségét, Mariont egymás karjai között, meghitt csókolózás közepette. A belépésemre mindketten felkapták a fejüket. - Ööö....bocs!
- Ki ez a lány? - érdeklődött Marion a francia pilótától, aki sajnálkozva megvonta a vállát, majd rám nézett.

- Nem te vagy az a lány, aki Brittanyval jött a Burn-től? - kérdezte egyáltalán nem szemrehányóan, amit ebben a kínos szituban megérdemeltem volna. Meglepett a közvetlensége.
- De igen. - bólogattam, és nagy nehezen mosolyt csaltam az arcomra. - Haley Bennetts vagyok és szörnyen sajnálom, hogy rátok törtem. Én igazából a csapattársadat keresem... - magyaráztam totális zavarban.
- Az ő szobája ott szemben van. - mutatott Romain abba az irányba.
- Ó, hát nagyon szépen köszönöm a segítséget! Azt hiszem eltévesztettem az irányt. - motyogtam kínomban.
- Semmi baj nem történt. - mosolygott rám barátságosan a versenyző és örömmel vettem tudomásul, hogy a párja sem tűnt idegesnek, sőt mindketten mintha megsajnáltak volna. - Örülök, hogy megismertelek, Haley!
- Én is örülök neked...azaz nektek.... - javítottam ki magam, de annyira összezavarodtam, hogy már azt sem tudtam mit beszélek. - Oké, szóval jó volt látni titeket...még ha rátok is törtem. Még egyszer bocsánat! - kértem elnézést, majd gyorsan becsuktam az ajtót és nekidőltem kívülről. Ekkor láttam meg a velem szemben álló ajtót, ami szintén csukva volt...és a lépcsőről nézve rögtön jobb oldalon. Hihetetlen, hogy összekevertem az irányokat! Nem kellett volna ennyire töprengenem, akkor biztosan nem hoztam volna magamat ilyen kínos helyzetbe. De nincs mit tenni, most a másik pilótát kell zargatnom. Mély levegőt vettem, ahogy a kilincsre csúsztattam a kezemet, majd csigalassan kinyitottam az ajtót. De csakúgy, mint Romainnál, itt is tátva maradt a szám az elém kerülő látványtól, sőt itt konkrétan már a padlón kerestem az államat. Brittany egy apró kanapén feküdt, Kimi pedig rajta és elég extrém felállásban smárolták egymást.
- Öhhm... - szólaltam meg néhány másodperc után, amikor fel sem tűnt nekik, hogy itt állok.
- Heh? - emelkedett fel a pilóta teste és mikor hátranézett, az egész arca fintorba torzult. - Húzz már innen!
- Ööö....ne haragudjatok, én csak hoztam nektek a.... - próbálkoztam némi védekezéssel, de Kimi abban a pillanatban feltornázta magát, Brittany pedig szemrehányóan méregetett a pasija mögül.
- Kopogni luxus, bazmeg? - dörögte felém Kimi, én pedig összerezzentem a hangjára. - Csak úgy benyitsz ide, mintha szabad lenne a bejárás?
- Bocs, én tényleg csak ezért jöttem. - emeltem fel a két tortillás csomagot feléjük mutatva.
- Már meg sem lepődök, hogy megint te pofátlankodsz oda, ahová nem kéne. - folytatta zsémbeskedését a finn, aztán egy pillantást vetett az ételekre. - Miguellel hozattam tortillát, ez nem kell!
- Mi? - kerekedtek el a szemeim, majd habogva néztem hol a tortillákra, hol Kimire. - De hát ezeket együtt vettük és nektek! Csak Miguel kérte, hogy én hozzam fel....nektek. - tettem hozzá nehézkesen. Brittany még mindig úgy trónolt a kanapén, hogy legszívesebben hozzá vágtam volna a tortilláját.
- Teszek rá, hogy mire kért meg! - rivallt rám a pilóta és már dühösen nézett felém. - Én akartam tortillát és én vele vetettem meg, úgyhogy hozza csak ő, te meg kopj le de nagyon gyorsan, mert baromira nem vagy jó helyen, világos?
Nem tudom mi ütött belém. Vagy Kimi sértő, lekezelő és dühös megjegyzései, vagy Brittany lesajnáló pillantásai, vagy az idegességtől remegő kezem, vagy maga a kínos szitu, hogy megint rátörtem valakikre, esetleg mindez egyszerre késztetett arra, hogy a kezemben tartott tortillacsomagokat levágjam a padlóra.
- Világos! - jelentettem ki sértetten egy jó adag dühvel keveredve, amíg Brittany felsikoltott a szétloccsanó kaja láttán, Kimi pedig olyan szikrázó pillantásokat vetett rám, amikkel ölni tudott volna. - Jó étvágyat! - tettem még hozzá fennhangon, aztán megragadtam a kilincset és jó erősen becsaptam magam után. Hihetetlenül feldühített, hogy ez a tapló képes így beszélni velem, és már nem tudtam okosan reagálni a sértéseire, csak tettekkel. Ahogy levágtáztam az emeleti lépcsőről, éreztem a gyors szívdobogásomat és az eszméletlenül remegő kezemet. Amikor leértem az utolsó lépcsőfokról is, megtámaszkodtam a kapaszkodóban és ki kellett fújnom a levegőt, hogy újra tiszta legyen a fejem.
- Haley, rosszul vagy? - kérdezte aggódóan Eric csapatfőnök, aki éppen arra járt.
- Ó, nem, dehogyis, minden a legnagyobb rendben van. - varázsoltam gyorsan az arcomra egy mosolyt, amitől úgy tűnt megnyugodott.
- Akkor jó. - bólintott, aztán társalogni kezdett. - Egyébként jól érzed itt magad? Tetszik a légkör.
- Igen, nagyon...magával ragadó itt lenni. - böktem ki valami udvarias szöveget, miközben próbáltam elhessegetni a gondolataim közül Kimit és az előbbi jelenetet. - Merre találom a takarítónőt?
- A takarítónőt? - kérdezte meglepetten a férfi. - Miért van szükséged takarítónőre? Történt valami?
- Áh, egy kis semmiségről van szó. - ködösítettem gyorsan. - Kimi pihenőjében ki kéne üríteni a szemetet.
Inkább Brittanyt kéne kiüríteni onnan, meg azt a bunkó pofát lesikálni a világbajnokról! - gondoltam magamban még mindig dühöngve, de szerencsére felül tudtam kerekedni a bennem tomboló érzéseimen.
- Máris küldöm. - ígérte Eric, majd elsétált. Megkönnyebbülten simultam hozzá a falhoz, aztán amikor hallottam, hogy kicsapódik fent az emeleten egy ajtó, rémülten eredtem futásnak. Ha Kimi eddig is így viselkedett velem, a kis akcióm után egyenesen gyűlölködve néz majd rám, ezt biztosra vehetem.

- Miért vagy olyan ideges? - kérdezte Miguel már a második szabadedzéskor, amit ezúttal Romain garázsából követtünk. A hispánom már azt is nehezen akarta megérteni, hogy miért nem figyelem az unokanővéremmel Kimit az ő garázsában, mikor tudtával Romaint még nem is ismerkedtem meg igazán.
- Félek, hogy Kimi bosszút esküszik ellenem. - vallottam be a kezemet tördelve.
- Jézusom, Haley, kezdesz paranoiásnak tűnni. - nevetett ki, de amikor látta, hogy tényleg be vagyok parázva, komoly arccal próbált nyugtatgatni. - Hé nyugi, attól, hogy a földre dobtad az ebédjét, még nem fog kibelezni! Különben is, láttam, hogy utána az ebédlőben nevetgélve cseverésztek az unokatesóddal ebéd közben, szóval szerintem már el is felejtette, hogy visszaszóltál neki. Amúgy is jól tetted.
- Valóban? - pillantottam rá, mert utólag már magamra is haragudtam, amiért így viselkedtem.
- Persze. - bólintott mosolyogva. - De kérlek szépen, ne képzelj be hülyeségeket! Kimi nem egy rém, és nem akar semmi rosszat se neked, se másnak. Ha Romain szimpatikusabb neked, nézd őt, most éppen ő a leggyorsabb! - mutatott a közvetésre, ami tényleg a francia Lotusost jelölte elsőnek a táblán.
- Jó, megpróbálok lehiggadni. - ígértem, aztán igyekeztem a lehető legszemfülesebb bámészkodó lenni a garázsban azzal, hogy az autók és a szerelők munkáját figyelve eltereljem a gondolataimat Kimiről.


A délutáni szabadedzést a Lotusosok a 4. és a 18 helyen végeztek, szegény Romainnak mégsem sikerült olyan jól a tréningje, mint ahogy az elején a leggyorsabb köridejével indult. De amint vége lett az edzésnek, bennem újra ott keringett a félsz, hogy nehogy Kimi szeme elé kerüljek. Megkértem Miguelt, hogy vigyen ki megint a belvárosba, hogy kicsit szórakozzunk. Igazából bármit megtettem volna, hogy minél hamarabb elhagyjuk a pályát és minél később térjünk vissza a szállodába. A spanyol haverom persze vevő volt az ötletre. Először megvacsoráztunk egy salsabárban, ahol ismét egy fantasztikus spanyol ételt ízlelhettem meg, majd a kirakatokat nézegettük és azon elmélkedtünk, hogyha vajon egy egész hétvégét szánnánk rá egy nagybevásárlásra, vajon megtudnánk-e venni Barcelona összes butikjának termékeit. Ahogy sétálgattunk és beszélgettünk, teljesen elfeledkeztem a mai nap kevésbé szép eseményeiről, teljesen ráhangolódtam a spanyol intenzitásra, így örömmel fogadtam el Miguel ajánlatát, hogy nézzünk be egy táncklubba.
- De van egy kis probléma....én nem tudok cha-cha-cházni meg hasonlókat! - vallottam be szégyenszemre.
- Ne aggódj, majd megtanítalak! - kacsintott és miután megittunk egy frissítő italt, a tánctérre vezetett.
- Izgalmasnak hangzik. - mosolyogtam rá, amikor felcsendült egy újabb latinos zene, a táncparketten pedig felpezsdültek a párok és rögtön táncba kezdtek. Miguel kihívóan nézett le rám fél fejjel magasabbról.
- Akkor most figyelj és tanulj, virágszál! - mondta, majd az egyik kezébe fogta az én kezemet, a másikkal pedig finoman átkarolta a derekamat. Lassan ringatott az ütemre, és úgy vezetett a derekamnál fogva, hogy lassan megszoktam a tánc tempóját, így már magamtól is úgy ringott a csípőm, ahogy a többi spanyol nőé. - Nagyon jól csinálod! - közölte csodálkozva.
- Gyorsan tanulok! - feleltem felszabadultan és nagyot nevettem, amikor Miguel megpörgetett magam körül, majd magához is odafordított, amíg teljesen hozzá nem simult a hátam a mellkasához.
- Vettem észre. - susogta a fülembe, amitől elmosolyodtam, miközben visszapörgetett magával szembe.
Végigtáncoltunk vagy tíz számot egymásutánban és a végén már annyira természetes volt, hogy hová teszem a lábam, hogy észre sem vettem, hogy múlik az idő felettünk. Egy szám után megtapsoltuk a zenészeket, majd kimerülve dőltem neki a spanyol haveromnak.
- Azt hiszem ma este nem kell altatódal.
- Elfáradtál? - kérdezte mosolyogva.
- Igen. Elindulunk vissza a hotelbe? - kérdeztem felpillantva rá.
- Ha akarod, akkor persze. - mondta udvariasan, majd megfogta a karomat és utat törve kivezetett minket a táncolók tömegéből. Amikor kiléptünk a friss és hűvös esti levegőre, mélyet szívtam belőle.
- Azta mindenit, ti aztán tudjátok, hogyan kell szórakozni!
- Nemhiába ilyen híresek a spanyol táncok és a táncklubbok. - dicsekedett büszkén.
- Tényleg nem mindennapi város Barcelona. Szívesen visszajönnék még ide máskor is! - méláztam el az utcán sétálva.
- Én szívesen látlak, itt lakok a városban. - ajánlkozott fel mosolyogva.
- Hálásan köszönöm az ajánlatot, talán élni is fogok vele. - fogadtam el a szívélyes meghívást, aztán mégis hozzátettem. - Feltéve, ha túlélem még ezt a hétvégét.
- Még mindig Kimi jár a fejedben? - kérdezte sóhajtva. Gondolom már teljesen kikészítettem a folytonos aggodalmaskodásommal. Nem is érdemli meg, hogy egy ilyen este után még erről beszélgessünk.
- Csak egyszerűen nem fér a fejembe, hogy hogy képes így viselkedni az emberrel, aki nem is ártott semmivel sem neki. Úgy gondolom ezt azért nem érdemlem meg. Hiszen alig ismer!
- Én még mindig csak azt tudom mondani, hogy ne foglalkozz vele. - mormogta kedvetlenül.
- Ne haragudj, hogy megint szóba hoztam, igazán udvariatlan vagyok ennyi szórakoztatás után, amit neked köszönhetek. - mosolyogtam rá békülékenyen, amit szerencsére viszonzott is.
- Egy picikét sem haragszok. - karolta át a vállamat lazán, amikor már majdnem megérkeztünk a hotelhez. - Igazából nagyon örülök, hogy belevágtál ebbe a száműzetésbe, amibe a szüleid küldtek. Kellemes társaság vagy, nem is értem Kimi miért bunkózik veled. Pedig olyan helyes kiscsaj vagy. - nézett rám kedvesen.
- Ohh hát köszi. - sütöttem le a szememet elpirulva és próbáltam feldolgozni ezt a bókot, amíg el nem érkeztünk a hotelhez.
Mivel a csapat máshol szállt meg, mint én és Brittany, ezért már a bejáratnál búcsúzkodni kényszerültünk.
- Hát akkor köszönöm szépen még egyszer ezt a vérbeli spanyolos estét, Miguel. - hálálkodtam.
- Nagyon szívesen. Remélem lesz még ilyen alkalom. - mosolyodott el huncutul.
- Talán lehetséges. - mosolyogtam vissza rá. - Mindenesetre köszi minden támogatást, amit eddig tettél. Jól esik, hogy valaki törődik velem...azok után, hogy a szakításom óta magányos lettem. - hajtottam le a fejemet elszomorodva és a ruhám szélét babráltam. Jó érzékem van ahhoz, hogy a jó pillanatokat elrontsam valamivel.
- Hé. - emelte fel az államat a spanyol fiú és gyengéden a szemembe nézett. - Most azért vagy itt, hogy felejts, emlékszel? Úgyhogy nem akarok többet hallani a volt pasidról, különben hagyom, hogy Kimi miatt siránkozz, világos? - oktatott ki jogosan, mire elvigyorodtam.
- Igenis, értettem főnök! - vágtam haptákba magamat egy csapásra.
- Ezt szeretném látni! - bólintott, aztán amikor nem válaszoltam, váratlanul átölelt és megpuszilta az arcomat. Olyan hirtelen meglepetésként ért, hogy nem tudtam hogyan reagáljak rá. Ezért finoman elhúzódtam tőle és rámosolyogtam.
- Még egyszer köszönöm, Miguel! - integettem neki már a bejárat lépcsőjéről. - Jó éjszakát!
- Neked is, virágszál! - integetett vissza vigyorogva, mielőtt még becsuktam volna magam után az ajtót.
Nagy mosollyal az arcomon utaztam fel a lifttel a szobámhoz és végig azon járt az eszem, hogy tulajdonképpen jobban alakul ez a "kiszakadás az eddigi környezetemből" projekt, mert az otthoni problémáim ebben a két napban alig jutottak eszembe, bánkódni meg még csak lehetőségem sem volt. Miguel minden percben gondoskodik arról, hogy ne érezzem magam egyedül ebben a folyton serénykedő csapatban, így megvan a társaságom. Az egyedüli fejfájást csak Brittany és főleg az a bunkó fintorbajnok okozza, de igaza van az újdonsült barátomnak, jobban teszem, ha felülkerekedek rajtuk.
- Hé, hugicám, állj csak meg, de gyorsan! - hallottam meg magam mögül egy vékony, magas hangot és hátra sem kellett néznem, hogy tudjam, egyedül az unokanővérem lehet az. - Neked beszélek, kisasszony!
- Mit akarsz Brittany? - tettem gyorsan egy 180 fokos fordulatot, így szembetaláltam magam a nálam - hála a magassarkúnak - tíz centivel magasabb Brittanyval, aki sejtésem szerint szintén bulizni volt, mert alaposan ki volt csípve.
- Szerintem el kellene beszélgetnünk egy icipicit. - tette csípőre a kezét és megpróbált szigorúan rám nézni. - Mi volt az a jeleneted a kajásdobozokkal? Kimi falra mászott a földön heverő trutyi miatt.
- Csak magának köszönheti! - ráncoltam össze a homlokomat. Ki kell állnom magamért! Brittanytól úgysem félek! - Nem veszed észre, hogy folyton sérteget és úgy szól hozzám, mintha valamit tettem volna ellene?
- Én semmi ilyet nem vettem észre. - tűnődött el, aztán eszébe jutott, hogy most számonkérőnek kell lennie, ezért gyorsan hadarni kezdett. - De tudom ám, hogy tetszik neked a pasim, csakhogy tudd, ebből nem eszel!
- Nekem nem tetszik ez a húgyagyú! - kértem ki magamnak.
- Jobban is teszed, ha még csak rá se nézel, sőt egy levegőt se szívj vele, mert ő az enyém, érted picikém?
- Matty meg az enyém volt, mégis rámásztál! - kiabáltam az arcába az első erre vonatkozó gondolatomat. - És most is fogadni mernék, hogy nem a drágalátos pasid kente el a rúzst a szádon, hanem valamilyen spanyol macsó! - vágtam hozzá pluszba, mire Brittany lopva a szájához kapott, ahol egy piros rúzscsík éktelenkedett.
- Elég szánalmas vagy, ha még mindig Matty miatt siránkozol. - nevetett lenézően. - Azért intézte ezt el neked az apád, hogy új életet kezdjél, erre te meg hisztizel, azért mert nekem pasim van. Hát bocsika, de a te Matty-d feleennyire se volt jó az ágyban, mint Kimi. - vigyorgott rám összeszűkült szemmel.
- Te hülye ribanc! - fakadtam ki és legszívesebben felpofoztam volna, de így is láttam, hogy a kiabálásunkra már kinyílt egy ajtó, úgyhogy megelégedtem azzal, hogy becsaptam az unokanővérem orra előtt az én lakosztályom ajtaját.
Éreztem, hogy kicsordulnak a könnyeim, ahogy belülről a falhoz simultam. Brittany mindig tudja, mivel tud megbántani és újra felhozni a régi sérelmeket. Tudja, hogy anno Matt volt nekem a legfontosabb ember a világon és miután tönkretette a kapcsolatunkat, most gúnyosan hozza fel, hogy összehasonlítsa a saját pasijával....a saját pasijával. A saját pasijával!
Rettenetes ötlet jutott az eszembe és ettől legalább annyira megijedtem, mint ma attól, hogy Kimi megtalál és a tortillás eset miatt péppé ver. Nem, Haley, ez eszement ötlet! Ne is próbáld meg beleélni magadat, te nem vagy Brittany, a kárörvendő, szívtelen és cselszövő liba. Te egy okos és rendes lány vagy, aki ráadásul fél az ismeretlentől, a boldogtalanságtól, a magánytól, a sötéttől, a békáktól, az egerektől, a barlangoktól....ja és persze Kimitől is. De valahogy mégis eljátszottam a gondolattal és ez nem hagyott nyugodni. Amikor egy gyors zuhanyzás után beestem az ágyba és mereven bámultam a plafont, megéreztem a bosszú ízét a szám szélén. És ez egyszerre mosolyogtatott meg és rémített meg. Vajon képes lennék rá?