Rész-előzetes: 59. fejezet

Sziasztok!
Újabb rész-előzetes egy újabb rész előtt. Csak annyit fűznék hozzá, hogy jó várakozást holnapig! :)
És köszönöm szépen a másik történethez a kommenteket, örülök, hogy az is kezdi elnyerni a tetszéseteket :))
Nemsokára, csak szerdán érkezek! Ne haragudjatok, de nem sikerült befejeznem a teljes részt, ezért egy napot csúszik a folytatás. De kárpótlásként itt van még egy részlet, remélem nem haragszotok rám túlságosan! :(

Már alkonyodott és az ég meg a kilátás is csodálatosan festett ilyen magasságból. Odasétáltam az alacsony kőfalhoz, ami a kempingrész végét jelentette, mert felette az ember jó messzire ellátott és így estefelé már nem csak a színes égbolt, hanem a messzi fények miatt is vérpezsdítő volt a kilátás.
- Wow. - nézett körbe Nina, ahogy rákönyökölt a kőpárkányra. Jól esett látni, hogy elcsodálkozott a tájon.
- Ugye, milyen klassz? - forgattam én is a fejemet és hozzá hasonlóan a könyökömön támaszkodtam. - Nem csak a szállodákból lehet ilyen pazar kilátásban részesülni.
- Ezt most úgy mondod, mintha meg akarnál győzni, hogy lakóautóban jobb megszállni. - vonta fel a szemöldökét mosolyogva.
- Azért, mert még mindig meg vagyok lepve, hogy meg tudtalak győzni, hogy maradj. - mondtam el neki őszintén, de azért hozzátettem. - Bár végül is még leléphetsz. Tudom, hogy hiányzik a csili-vili hotelszobád.
- Francokat! - lökte meg a vállamat nevetve. - Seb, nem azért akarok itt maradni, mert meg tudtál győzni, hanem, mert ki akarom próbálni. És mert szerintem tök menő a csigaházad. - villantott egy nagy vigyort.
- Ohó, micsoda megtiszteltetés! - vigyorogtam vissza rá elégedetten. - De úgy látom, nem csak a lakókocsimtól vagy így lenyűgözve. Bejön, amit látsz, mi?
- Tényleg nem semmi! - bólogatott újból a látképre szegezve a tekintetét.
- Nézd! - fogtam meg az egyik kezemmel a vállát, a másikkal pedig messzire böktem. - Az ott a pálya.
- Mi? Ilyen közel van? - meresztette nagyra a szemeit, miközben én jól szórakoztam újbóli meglepettségén.
- Aha. A Hungaroring.
- De baró! Tényleg, az ott a 14-es kanyar! - ujjongott az ujjával a pálya felé mutogatva. - Jé, egy köpésre vagyunk a pályától! Cöhh, három lépéssel kijutunk reggel, igaz? - bökött meg a könyökével.
- De még mennyire! - nevettem vele együtt én is, bár egyértelmű volt, hogy enyhén túloztunk.
Pár percig csak bámultuk a lassan sötétségbe merülő tájat és nem szóltunk semmit egymáshoz, de engem egyáltalán nem az kötött le, ami elém tárult, hanem az, hogy miközben a kőpárkányon támaszkodtunk, a könyökünk egymáshoz ért és bármennyre is küzdöttem ellene, olyan érzéseket szabadított fel bennem, amiken nehezen tudtam uralkodni. Most olyan szépnek tűnik minden, ahogy itt állunk, szótlanul mosolyogva a hűvös nyári éjszakában, akár romantikusnak is nevezhetném, ha nem Nináról lenne szó. Valami mégis megfogott ebben a pillanatban, mert váratlanul meghallottam a saját hangomat.
- Nina...valamit már el kellene mondanom neked!

~~~~~~

- Ti ketten ott! - mutattam a két barátomra, akik a hangomra hirtelen felkapták a fejüket. - Igen, ti! - ismételtem meg és gyors léptekkel odasuhantam az asztalukhoz az étkező sarkába. - Most nem menekültök!
- Nem is akartunk. - vonta fel a szemöldökét Heidi. - Mi a helyzet, Nina? Baj van?
- Baj? Nem, csak tudni akarom, hogy mit szövetkeztek ti ketten. - néztem hol rá, hol Kimire összeszűkült szemmel, mire ők értetlenül egymás felé fordultak amolyan "te tudod miről beszél?" üzenettel. - Neeeeem, ne is próbáljatok meg ködösíteni, úgy is tudom, hogy van valami, amiről ti folyton diskuráltok, de én nem tudok róla és ez már kezd baromira zavarni. - jelentettem ki makacsul, és rosszul voltam azoktól az ártatlan tekintetektől, amiket felém mutattak.
- Bocs, de halvány lila gőzöm sincs, miről beszélsz! - mondta Kimi és tényleg úgy is nézett ki, mint aki nem érti a kirohanásomat. Heidi úgyszintén palástolta a palástolnivalóját.
- Nekem se. - rázta a fejét a barátnőm. - Ülj le, ideje már valami kaját lenyomni a torkodon, ha magadtól nem megy a táplálkozás!
- Ne aggódj itt is maradok! - dobtam le magam a székre. - És addig nem is megyek el, amíg be nem valljátok, hogy mit is titkoltok előlem! Mert a repülőgépes szitu után ne is merjetek hülyének nézni!
Tudtam, hogy erre már másképp fognak reagálni és elégedett mosoly jelent meg az arcomon, amikor láttam, hogy a két 'szövetséges' egy pillanatra összenéz, majd egymásra mosolyognak. Végre leesett nekik, hogy lebuktak.
- Nincs itt semmi titkolnivaló. - jelentette ki Heidi. - Egyszerűen csak elküldtem a fenébe, amiért már megint búval bélelt fejet vágott korán reggel.
- Ja. - helyeselt Kimi is.
- Ugye nem hiszitek el, hogy ezt be is veszem? - néztem rájuk lesajnálóan. - Kérlek, vegyetek már emberszámba, mert most úgy érzem magam, mint egy ötéves, aki nem érti miről hadoválnak a szülei.
- Kicsi Nina, nem is kell mindenbe belefolynod. - vigyorgott rám a finn. - Én sem kérdezem meg, hogy hogyan sziesztáztatok Sebbel, te se kíváncsiskodj arról, hogy miről dumálunk Heidivel.
- Hol itt a párhuzam? - ráztam a fejemet értetlenül.
- Ott, hogy te mindkettőben benne akarsz lenni, de csak egy van belőled...és ebből kifolyólag nem kell ott lenned, ahol nem kéne. - oktatott ki a barátnőm bölcsen, de a szavaiból nem tudtam leszűrni, mi a jó édes francot akart ebből megmagyarázni.
- Hol nem kéne lennem? - érdeklődtem.
- A beszélgetésünkben. - mondták egyszerre, amitől kicsit bepipultam.
- Na ne röhögtessetek! - nevettem fel kínosan, de amikor láttam az arcukat, elment a kedvem a nevetéstől. - Jó, ha ennyire zavarok, akkor már itt sem vagyok! - álltam fel, de Kimi megfogta a karomat.
- Ne vegyél már mindent ennyire komolyan, kicsi Nina! - vigyorgott rajtam szórakozva.
- Te csak ne 'kicsininázz' nekem jó? - rántottam ki a karomat a kezéből. - Ha nem akarjátok, hogy itt legyek, akkor tessék, elmegyek! Beszélgessetek nyugodtan, tőlem aztán! Csak Kimi... - fordultam a finn felé, aki még mindig derűsen mosolygott rám. Mi olyan rohadt vicces, úgy őszintén? - ...akkor légy oly kedves, és ne tervezz máskor velem ebédelni, ha Heidivel akarsz dumálni, jó? Ja és tessék! - nyomtam a kezébe a blokkot, amit az öltözőmben találtam. - Szerintem a tiéd. Véletlen nem ti rendeltétek azt a két alkoholmentes koktélt ebben a klubban? Dehogynem! Mert úgy látom, nem csak itt élvezitek egymás társaságát egy jó kis lelkizős beszélgetés keretében. És még meg is fordult a fejemben, hogy 'jajj szegény Kimi, most egyedül kell visszamennie Budapestre'! Látom annyira mégsem voltál egyedül! Már azon sem lepődök meg, hogy nem számoltál be erről! Csak azt nem értem, hogy véletlen volt-e az, hogy odatetted a blokkot a ruháim közé?
Legalább az utolsó kérdésre választ vártam volna, de se Heidi, se Kimi nem szólt egy árva szót sem.
- Nekem így is jó! - villantottam egy őszintétlen mosolyt. - Megyek és ebédelek a srácokkal! - böktem a fejemmel a szerelőfiúk felé, akiknek az asztalától vidám társalgás hallatszott. - Ott majd biztosan szívesen látnak, nem úgy, mint a ti beszélgetésetekben. - emeltem ki az utolsó szót fintorogva. - Jó étvágyat! - köszöntem el felpaprikázva. Durcásan letettem a szerelőim asztalára a kajámat, és feltűnően huppantam le a székre. Most már remélem boldogok. Én nem fogok zavarni. Titkolózzanak, ha jól esik nekik, mit érdekel engem? Az ő dolguk. Én meg majd igyekszek tudomást sem venni róluk, ahogy kérték!