98. fejezet: Legyél enyém!

Sziasztok!
Remélem, hogy sikerült jól beállítanom az időzítőt, de ha esetleg pár órával később került ki a rész, nézzétek el a bénaságomnak, mert nem igazán tudok együttműködni ezzel a szerkezettel :/ :D
Szilveszterre és (azoknak, akik másnap olvassák el) újévre egy hosszú résszel készültem, remélem elnyeri a tetszéseteket és ha van kedvetek és időtök, írtok nekem pár sort róla :)
Mindenkinek jó bulizást, vagy kellemes pihenést szilveszterre! Schuminak pedig kitartást és sok erőt, nagyon szorítok érte!!! :(
Jó olvasást!

Egészen addig nem tűnt fel, hogy milyen hosszú volt az idei év, amíg haza nem kerültem a szezonzáró futam -és egy hétfő hajnalába nyúló, Sebastian-féle vb-címet ünneplő afterparti- után. Szinte el sem hittem, hogy utoljára repülök vissza futamhétvégéről ebben az évben, de közben már nagyon vártam, hogy végre otthon tölthessek pár napot. Alaposan kifárasztott ez a dupla hétvége és jelenleg minden vágyam az volt, hogy december első napjaiban regenerálódjak.
Így hát azokon a napokon, amikor Kiminek más elfoglaltsága akadt, igyekeztem tipikus laza napokat beiktatni. Néha átjöttek a szomszéd gyerekek, néha a kutyámat vittem maratoni sétára a tó környékére, néha pedig egyszerűen csak a ház körüli tevékenységek elvégzésével lazítottam.
Bár nagyon jól elfoglaltam magam, azért szembetűnt, hogy Kimi valahogy sosem ért rá mostanában. Valamikor azt mondta, hogy egy barátját látogatja meg, máskor pedig azzal állt elő, hogy el kell intéznie valamit, így csak két-három naponta tudtunk összefutni. Egy nyugis estén éppen felhívtam, abban a reményben, hogy esetleg van rám egy szabad percre, amikor legnagyobb meglepetésemre ő kezdett el érdeklődni a hogylétem felől.
- Mit csinálsz most?
- Damon buksiját simogatom, aki ebben a pillanatban nagyon féltékeny rád, mert nem vele foglalkozok - informáltam, miközben mosolyogva néztem farkasszemet a kutyámmal.
- Rossz kutya - nevetett bele a telefonba.
- Nem, nagyon is jó kutya! - védtem meg a blökimet - Ő legalább velem van! Itt fekszünk a nappaliban. Vagyis én fekszek a kanapén, ő meg az ölemben pihenteti a buksiját és közben nyalogatja a kezemet.
- Most már inkább én lehetnék féltékeny rá - morogta, nekem viszont kuncognom kellett a reagálásán.
- Rossz Kimi! Lehetsz is! - nevettem ki, aztán úgy döntöttem, tovább játszom a sértett barátnő szerepét - Fogadok, hogy már megint valamelyik haverodat várod vendégségbe, és csak épphogy eszedbe jutott felhívni, amíg meg nem érkezik.
- Most lebuktam - röhögött fel, amiből sajnos nem tudtam kikövetkeztetni, hogy tényleg ez áll a háttérben, vagy csak viccel - Na és mi a programod estére? Megcsalsz a kutyáddal?
- Azt már megtettem. Pár napja mást sem csinálok, csak vele randizok - közöltem mogorván - Ma este is, egy gyertyafényes vacsorára készülünk.
- Na és mi lesz a menü? - érdeklődött jókedvűen. Hallatszott a hangján, hogy nagyon jól mulat - Valami jó minőségű kutyakeksz? Mert arra nem fogadnék, hogy te valami ehetőt kotyvasztasz magatoknak.
- Látod, pont ezért szeretem a kutyát: nem szól be, megeszi amit kap, és végképp nem cseszeget. Az már csak hab a tortán, hogy mindig van rám ideje és úgy ragaszkodik hozzám, hogy szinte már szerelmet vall, valahányszor a közelembe kerül.
- És te még anno ellenkeztél ellene! - emlékezett vissza nevetve.
- És milyen ironikus, hogy pont te vettél rá, hogy igenis szükségem van a kutyára!
- De most már legalább belátod, hogy kell neked - mondta büszkén. Biztosra vettem, hogy eközben diadalmasan mosolyog.
- Főleg ilyen magányos estéken... - tettem hozzá szomorkásan. Aztán rájöttem, hogy nem kéne sajnáltatnom magamat, mert elég gáz viselkedés, úgyhogy egy hirtelen fordulattal vidáman kezdtem csacsogni - De az a tudat nagyon megnyugtató, hogy te nem leszel egyedül. És most leszek olyan jóhiszemű, hogy azt feltételezem, nem az ellenkező nemmel lesz randid. Milyen haveroddal találkozol ma este?
- Hm. Nem mondanám, hogy a haverom... - Na tessék! Ennyit a naivitásomról?!
- Csak egy ismerős? - érdeklődtem. Sikerült felkeltenie a kíváncsiságomat. Nagyon mélyen ott lapult bennem a bizonytalankodó barátnő, aki attól félt, hogy esetleg mégiscsak egy csajbarát miatt nem találkozhatunk.
- Annál több - közölte ismét csak sejtelmesen. Na ekkor kezdtem el tényleg rákattanni a témára.
- Akkor biztosan egy jó barát - És csak reménykedtem benne, hogy nem vágja rá, hogy: ,,nem, inkább egy barátnő."
- 'Asszem' ezt már nem nagyon viselné el - nevetett a vonal túlsó oldalán.
- Akkor mi? Távoli unokatesó? Szomszéd? Régi osztálytárs, aki éppen Svájcba látogatott? A finn mikulás??? - soroltam a tippjeimet, bár hála a tömör válaszainak, fogalmam sem volt, hogy milyen körökben gondolkodjak.
- Az exbarátnőt kihagytad... - tette hozzá szórakozottan.
- Hát igen, taláááán szándékosan hagytam ki a felsorolásból - közöltem kissé durcásan. Olyan remek érzéke van ahhoz, hogy a lelkiállapotomat az egyik végletből a másikba taszítsa, hogy azt már tanítani kéne. Eddig nyugodtan ücsörögtem, most meg már az idegesség határán táncolok.
- Valakit nem mondtál még - hívta fel rá a figyelmemet.
- Ha csak nem az exfeleséged, akkor kifogytam az ötletekből - fújtam ki a levegőt. Nem érdemes felhúznom magam. Csak szórakozik velem, a tudatalattim nagyon is biztos benne.
- Segítek - ajánlotta fel nagylelkűen - Nő...
- Jól kezdődik - forgattam a szememet.
- ...nagyon jól ismerem, és ő is engem - folytatta, nem törődve a közbeszólásommal. Közben hallottam, hogy a háttérben mintha ajtó csapódott volna, aztán lépések kopogásai hallatszottak tompán. Azt sejtettem, hogy talán most mehet ajtót nyitni a várva várt barátnőjének - Szőke, néha agyilag is, de minden más vonzó benne, és biztosan tudom, hogy ő is ugyanezt gondolja rólam.
Lelki szemeim előtt már megjelent egy szőke finn bombázó, egészen éles képben az a csaj, aki Kimi szülinapi buliján többször is belém kötött. De rögtön el is hessegettem ezt a lehetőséget, hiszen a saját szememmel láttam, hogy Kimi feleannyira nem volt oda azért az üresfejű tyúkért, mint fordítva. Gyanítottam, hogy régen volt köztünk valami, de egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy még mindig tartana. Meg különben is, Kimi nem olyan régen megmondta nekem, hogy nem áll szándékában megcsalni. Én pedig bíztam benne.
- Ja és még valami...
- Várj! - szakítottam félbe, miközben feltápászkodtam a kanapéról, mert megszólalt a csengőm. Kinek jut eszébe ilyenkor zavarni? - Tartod egy kicsit? Valamelyik baromnak most jutott eszébe megkeresni...
- Milyen barom képes ilyenkor zaklatni? - hitetlenkedett nevetgélve.
- Gőzöm sincs, de a legjobbkor csenget! - morgolódtam, ahogy az ajtó felé csoszogtam - Akárki is az, lerázom. Nehogy elfelejtsd, mit akartál mondani!
- Nem fogom - hallatszott mély és mosolygós hangja.
Továbbra is a fülemhez szorítottam a telefont, úgy sétáltam el a bejáratig. Éppen újabb mérgelődésbe kezdtem volna, amikor kinyitva az ajtót, kisebb sokk ért. Hirtelen meglepetésemben azt sem tudtam, hogy nevessek-e vagy adjak hangot a megdöbbenésemnek.
- Na, milyen barom áll az ajtódban? - kérdezte az illető, még mindig a telefonba beszélve.
- Egy nagyon sármos és fess barom - mosolyodtam el, majd egyszerűen kinyomtam a mobilomat.
Most, hogy már nem kellett a telefonbéli partneremmel foglalkoznom, minden figyelmemet az előttem álló férfira fordíthattam. Nem volt elhamarkodott első benyomás a nagyon sármos és fess szöveg, tényleg így nézett ki. Kabát sem volt rajta, így egész nyugodtan megcsodálhattam az elegáns zakóját és a sötét ingét, a beállított sérójáról nem is beszélve. Az már csak hab volt a tortán, hogy amikor várakozóan nekidőlt az ajtófélfának, megéreztem a parfümje illatát, ami...hm...hát nagyon vonzotta az orrcimpáimat. Ráadásul, ahogy megállt a tornácon, zsebre tett kézzel és a szokásos lazaságával... Hát hű meg ha.
- Hát te? - szólaltam meg nagy nehezen, miután a váratlan megjelenésének hatása lassan elpárolgott - Mit keresel itt?
- Érted jöttem - felelte egyszerűen, aztán mosolyogva átnézett a vállam felett - Feltéve, ha beengedsz.
- Persze, gyere! - álltam félre, de alighogy tett egy lépést, máris megállt mellettem, hogy egy futó csókkal üdvözöljön. Aztán ahogy jött, olyan lazán be is sétált a házamba. Nagyon otthonosan érzi már magát itt - Nagyon...jól nézel ki - nyögtem, miután becsuktam az ajtót és hátulról is alaposan szemügyre vehettem az öltözékét. Hű, nagyon elegáns. Vajon hová készül?
- Te is... - fordult vissza, útközben a nappali felé. A szeme végigjárt rajtam, aztán megállapodott a lábamnál - Hm. Tetszik a...lábbelid - fojtott el egy gúnyos mosolyt.
- Mamusznak hívják - árultam el a nagyméretű, fehér, bolyhos és direkt otthonra használt papucsom nevét. Oké, elismerem, hogy idiótán néz ki, de nagyon puha...és meleg...és a téli napokra tökéletes, amikor itthon csoszogok ide-oda - És amint láthatod, Damonnak is nagyon bejön - lendítettem meg felé a lábamat, hogy ő is megfigyelhesse, mit művelt a kutyám az egyik óvatlan pillanatban a mamuszkámmal, amikor megőrült a bolyhoktól. Ha finoman akarok fogalmazni, akkor...látható nyomot hagyott maga után.
- Éhes voltál, öreg haver? - tudakolta nevetve a blökimtől, aki régi ismerősként üdvözölte a látogatónkat, ezért barátságosan megnyalta a kezét - Szegény...nem csodálom, hogy éhezik. Fogadok, hogy ez a gyertyafényes vacsora is egy hatalmas kamu volt - Gyanakvóan felém fordult, de nem hagytam magam lebuktatni. Inkább én is támadó pozíciót vettem fel.
- De látom, a te esetedben nem kamu se a gyertyafény, se a vacsi. Akárki is a te híres nevezetes női ismerő...barátn...akárkid, biztosan tetszeni fog neki, ha így, kicsípve jelensz meg nála, hogy elvidd arra a különleges randira.
- Szóval tetszik? - vonta fel a szemöldökét. Nagyon tetszhetett neki, amit mondtam, mert jókedvű mosoly jelent meg az arcán.
- Úgyis annak a véleménye számít, akinek szánod ezt a...külsőt meg a terveidet - motyogtam és közben meglepve tapasztaltam, hogy féltékeny vagyok egy ismeretlen, alaktalan és névtelen nőszemélyre.
- Azért kérdezem - mosolygott rám türelmesen. Még mindig sütött róla, hogy jól mulat...rajtam. És sajnos volt is oka rá.
- Ó! - mosolyodtam el megkönnyebbülten. Meg csodálkozva. És egy kicsit meghatódva is.
- Mit hittél? - jött közelebb kíváncsiskodva. Aztán mégis meggondolta magát - Tudod mit? Inkább nem akarom tudni.
- Én viszont akarom tudni, hogy mit mondtál volna, ha nem pont akkor nyitok ajtót - közöltem türelmetlenül. Nagyon kíváncsivá tett, most hogy megtudtam, hogy mindvégig rólam beszélt, miközben én teljesen transzba estem. Hallani akartam, hogy mivel jellemzett volna annak tudatában, hogy nekem fogalmam sem lett volna arról, hogy én vagyok az illető.
- Később - mondta halvány mosollyal az arcán - Most le kéne passzolnod ezt a...mamuszt meg az itthoni cuccodat, hacsak nem ilyen hacukában akarsz velem jönni.
- Hová megyünk? - pislogtam rá izgatottan. Ez most mégis jobban foglalkoztatott, mint az előző kérdés.
- Egy puccos bulira - rántotta meg a vállát hanyagul - Részt vettem valami idióta pontversenyben, ahol marha nagy pechem volt, mert harmadik lettem és most mehetek bájologni a sok díszpinty közé, hogy átvegyem a szaros díjamat. Gondoltam eljöhetnél, hogy ne legyen annyira gáz péntek esti program.
Alig bírtam visszafogni magam, de a folytonos vigyorgásom így is elárult. Teljesen meg voltam lepve, egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen okból állít be hozzám. Meg is feledkeztem az FIA díjátadójáról, hiszen idén még a közelében sem voltak annak, hogy meghívót kapjak oda. Amikor a meghívás szó elhagyta a gondolataimat, hirtelen fura érzés költözött a gyomromba. Fura, de annál kellemesebb.
- Tényleg engem akarsz elvinni a díjátadóra? - kérdeztem rá. Igyekeztem nem túl nyálas hangot megütni, de túlságosan fel voltam dobva ahhoz, hogy visszafogjam a hirtelen rám törő boldogságot.
- Hát...igazából a másik csajommal terveztem menni, de az sajna nem ér rá - viccelődött tovább, de már látta, hogy nem tudom komolyan venni, úgyhogy szelíden hozzátette: - Persze, hogy téged. Te vagy a barátnőm.
Lehet, hogy neki zsigerből jönnek ezek a gyomorbizsergetésre alkalmas szavak, de nekem nem olyan könnyű megemészteni. Sosem gondoltam volna, hogy ha egyszer ezt hallottam tőle, ilyen jól fog esni. Oké, a tudatában voltam annak, hogy a barátnője szerepét töltöm be egy ideje, de...hát azért mégis. Ki ne akarná hallani, ahogy a pasija kerek perec kimondja neki, hogy az övé?
- De ha nem készülődsz, nem viszlek sehová... - szakította félbe a gondolataimat. Ó, hát persze, hiszen időre megy...azaz megyünk!
- Repülök! - rikkantottam fel lelkesen. De mielőtt még felcsörtettem volna az emeletre, odaléptem hozzá és hálából csókot nyomtam a szájára - Köszönöm!
- Én is megköszönöm, ha valami szexi ruhát húzol fel - húzogatta a szemöldökét pajkosan.
- Nem csapsz be, Räikkönen! - csaptam rá vigyorogva a mellkasára - Kétlem, hogy az idei évre megváltoztatták volna a dresskódot. A szexi ruha pedig nincs a megengedett listán. Ahogy a fekete ing sem... - pillantottam rá a felsőjére. Csak most adtam össze, hogy ilyen öltözékben van és az FIA gálára készül menni - Hé, hol a nyakkendőd?
- Jó helyen - vigyorgott diadalmasan - Ne velem foglalkozz, hanem magaddal! El fogunk késni, ha nem spurizol fel most rögtön átöltözni.
- Már megyek is, de előbb mondj egy színt! - kértem izgatottan.
- Már megint kezded? - forgatta a szemét. Kuncognom kellett, amikor rájöttem, hogy a múltkori bugyuta teszt rémlett fel előtte. De miután biztosítottam, hogy a ruháról lenne szó, nagylelkűen megajándékozott a fehérrel.
- Miért pont a fehér? - fordultam még vissza a lépcsőről félúton az emeletre. Ha már szóba jött az a hülye teszt, érdekelt, miért erre a színre esett a választása.
- Jól áll neked - bókolt, alighanem azért, mert most is éppen egy fehér garbós felsőben voltam. Én már ezzel a válasszal is megelégedtem volna, de legnagyobb örömömre még volt egy remek indoka a fehérrel kapcsolatban - Ja, és ha már én feketében feszítek, te kiegészíthetnél a fehérrel. Akkor nem lesz annyira feltűnő, hogy lusta voltam nyakkendővel baszakodni.
Hát engem pont nem a nyakkendő hiánya érdekelt. Kiegészítjük egymást? Akkor feltétlenül fehéret keresek!
- Nem jössz? - kérdeztem kacérkodva.
- Csábító, túlságosan is...és pont ettől félek. - Szemei elárulták, hogy nem bízik magában. Érdekes módon ez a válasz most kedvemre valóbb volt, úgyhogy mosolyogva bólintottam - Egy átlagos nő fél óra alatt készül el. Neked elég lesz 10 perc is.
- Á, szóval én átlagon felüli vagyok? - örültem meg a rejtett bóknak.
- Siess! - sürgetett vigyorogva. Ezt megerősítésnek veszem.
Villámgyorsan megrohamoztam a gardróbomat, sietve kutakodtam az alkalmi ruhák között. Idén már ki kellett öltöznöm párszor, úgyhogy volt miből válogatnom. Rövid, hosszú, pántnélküli, pántos, testhezálló, szellős, finom anyagú, ismeretlen anyagú, csipkés, csipkétlen - mindenből akadt, nagy volt a választék. De sietnem kellett, nem értem rá mindegyiket felpróbálni és megcsodálni magamon, így csak rátettem egy tetszőleges darabra a kezemet, majd előhúztam a többi takarásából. Elmosolyodtam a véletlenszerű választásomon, ami sikeresebb volt, mint gondoltam. Ez a ruha a lehető legideálisabb egy díjátadó gálára. Főleg, ha Kimi oldalán kell megjelennem.
Bámészkodásra nem volt idő, úgyhogy gyorsan felvettem magamra, aztán a fürdőszobába rohantam, hogy hozzá illő hajkoronát készítsek, majd valamennyi sminkkel csinosítsam ki az arcomat. Mivel idén már akadt pár alkalom, amikor szinte semmi perc alatt kellett vörös szőnyegre alkalmas dívává változtatni magamat, már gyakorlott voltam a sietős cicomázásban. Még a tíz perc sem telhetett le, mire egy pár fehér magassarkúval a kezemben letipegtem a lépcsőn. Mivel nagyon óvatosan kellett lépkednem, nehogy a ruha aljára tapossak, teljesen hangtalanul közlekedtem, így sikerült észrevétlen maradnom a lent tartózkodó Kimi számára.
Megálltam a lépcső alján és megbabonázva figyeltem, ahogy a nappaliban a barátom és a kutyám egymással játszanak. Olyan szívmelengető érzés volt látni kettőjüket, akik jelenleg olyan sokat jelentenek nekem, hogy minél tovább akartam élvezni a látványukat. A két fekete démon -egyikük természeténél fogva, a másik viszont csak jelenleg - akikhez vonzódok. Hm...
Damon hamarabb érzékelte a jelenlétemet, úgyhogy mihelyst fél szemmel kiszúrt, rögtön felkapta a fejét, aztán várakozóan nézett rám, ugyanis készenlétben állt, hátha felszólítom valamire. Kimi ugyan még dögönyözte fejét, de a kutya reakciójára ő is felém fordult. Először még a simogatás hatására mosolygott, aztán ahogy elidőzött a tekintete rajtam, mintha csodálkozás futott volna végig az arcán. Láttam rajta, hogy meglepi, de tetszik neki a látvány. Azonban valamiért mégsem azt mondta ki, amire valójában gondolhatott.
- A lepedőt találtad meg a leggyorsabban? - kérdezte nevetve, bár az arca elárulta, hogy a poénkodás csak a leplezés eszköze. Csalódott lettem, amiért nem mondta el normálisan az igazi véleményét, és ezt éreztettem is vele.
- Univerzális lepedő lehet az, aminek cipzár van a hátulján - morogtam és nem rejtettem véka alá, hogy rosszul esik, amiért nem őszinte hozzám. Szerencsére vette az adást.
- Most mi bajod van? - állt fel a kanapéról, majd Damont megkerülve odasétált hozzám. Féloldalas mosolya kicsit enyhítette a sértettségemet - Neked még ez is jól áll - mondta, majd megfordított, hogy neki háttal állva hozzáférhessen a cipzárhoz.
- Nem pont ilyen bókra vágytam - vallottam be, bár már úgy voltam vele, hogy ezzel is beérem. Főleg ha olyan pluszt kapok hozzá, mint amit eközben művelt.
Amikor a hideg ujjai hozzáértek a meleg hátamhoz, enyhén kirázott a hideg, a bőröm ösztönösen bizseregni kezdett. Muszáj volt beszélnem, nem akartam elárulni magam, hogy mennyire jól esik az érintése.
- Az átlagos pasik általában olyanokat mondanak a barátnőjüknek, hogy nagyon szép, vagy gyönyörű, nem pedig úgy bókolnak, hogy "neked még a lepedő is jól áll"!
- Ezek szerint én nem tartozom az átlagos pasik közé - vonta le a következtetést büszkén. Ó, a fenébe! Miért kellett nekem is az átlagos szót használnom?
- Egy szóval sem mondtam, hogy átlagon felüli vagy - mondtam gyorsan.
- Én se, hogy te az vagy... - suttogta a nyakamba, miközben a cipzár felcsusszant a hátamon - De attól még igaz mindkettőnkre. Vagy tévedek?
Nem bírtam tovább, meg kellett fordulnom, látni akartam az arcát, hogy ezt most megint poénnak veszi, vagy tényleg komolyan gondolja. Csakhogy mire megfordulhattam volna, a derekam köré fonta a karját és a fülemhez hajolt:
- Figyu...nincs rajtad melltartó?
Kuncognom kellett a kérdése hallatán, de nem hagytam, hogy maga derítse ki. Megfordultam és mosolyogva válaszoltam neki.
- De van!
- De hát... - pislogott meglepve - Én nem találtam! Ne csapj be! - hunyorgott fenyegetően.
- A 21. században már van modern melltartó, ami csak ott teljesít szolgálatot, ahol a kíváncsi szemek nem láthatják - magyaráztam, miközben megigazítottam a gallérját. Kihívóan pillantottam fel rá - Akkor mehetünk?
- Naná! - vigyorodott el, majd miután futó csókot lehelt az ajkaimra, Damon felé bökött a fejével - Kutyával mi lesz? Miért van egyáltalán a házban?
- Kint hideg van, nem akarom, hogy megfagyjon - mondtam, majd aggódóan néztem a nappali padlóján heverésző kutyám felé - Itt marad éjszakára. Majd ha visszajövök, esetleg kiengedem.
- Ha visszajössz... - ismételte meg sejtelmesen. Gyanakvó pillantást vetettem rá, de ártatlanul elmosolyodott. Valami azt súgta, hogy nem szükséges rákérdeznem, úgyhogy inkább ráhagytam - Menjünk! - tolt meg a hátamnál fogva.
Az a fekete Maserati parkolt a feljárómon, amit már volt szerencsém vezetni. Most is elkapott a kísértés, hogy ennek a csodás szörnyetegnek a volánjához üljek, de a hosszú ruhám és a magassarkúm nem igazán pártolta az ötletet, úgyhogy megadóan az anyósülés felől szálltam be. De Kimi volt olyan lovagias, hogy ezt a keserűséget enyhítette azzal, hogy udvariasan kinyitotta a kocsiajtót előttem.
- Hölgyem... - invitált be mosolyogva. Még a kezét is felajánlotta támogatása jeléül. Csinálhatná ezt gyakrabban. Olyan ámulatba ejtő, amikor udvarias.
- Uram... - nyújtottam a kezemet, majd az ő segítségével bekászálódtam az autóba. Elérte, hogy igazi úrinőnek érezzem magam. És ez még csak a kezdet volt...

A Maserati a magánrepülőjéhez vitt, azzal pedig továbbutaztunk Törökországba. Amikor Isztambulban landoltunk, váratlan ismerősökkel találtuk szembe magunkat: Sebastian és Hanna éppen ugyanakkor szálltak le a saját magángépükről, a honfitársam pedig észrevett minket, úgyhogy meg is álltunk pár szó erejéig.
- Úristen, Nina! Gyönyörű vagy ebben a ruhában! - ámuldozott, miután szemügyre vette a külsőmet. Célzásként Kimire néztem abban a reményben, hogy veszi a lapot. Tanulhatna Sebtől bókolás terén.
- Köszi! Te is szuperül nézel ki öltönyben, bár nem először látlak így - mosolyogtam rá, majd a barátnőjéhez fordultam - Hanna, ez a ruha csodálatos!
- Köszönöm - fogadta kissé tartózkodóan a dicséretemet. Oké, hát ha nem akar jópofizni, én nem erőltetem. Nyilván nem én vagyok számára az a személy, akivel szívesen csevegne női dolgokról, tekintve, hogy egyszer látott smárolni azzal a pasival, akinek az oldalán áll.
Bezzeg a fiúk rögtön rátaláltak a közös hangra.
- Hol vettél ilyen miniatűr nyakkendőt? Szinte nem is látni! - röhögött Seb Kimi öltözékén.
- Saját gyártmány - húzta ki magát büszkén a finn - Inkább, mint ez az aranyos kis csokornyakkendő.
- Tudod, háromszoros bajnokként már nem hordhatok akármit - vigyorgott német barátunk.
- Akkor inkább maradok az egy címnél, ha többnél már tényleg majmot kell csinálni magamból - vágott vissza Kimi.
Oda-vissza oltogatták egymást, de egyikük sem vette fel a másik sértéseit. Minket szinte teljesen kizártak a traccspartiból, így kicsit kínos volt Hannával csendben sétálni mellettük. De miközben a fiúkat figyeltem, visszaemlékeztem azokra az időkre, amikor még Sebbel csesztettük egymást folyton. Ott kötöttem belé, ahol tudtam, most meg egyszerűen nem éreztem késztetést arra, hogy rosszmájú megjegyzéseket tegyek. Inkább csak csendben mosolyogtam a srácok szabadszájúságán, ahogy egymással baromkodtak. A nagy közönség előtt úgysem beszélhetnek ennyire kontrollálatlanul.
Amikor el akartuk hagyni a repülőteret, három biztonsági őr állta utunkat. Kimi helyettem is átadta a szükséges papírokat, így minket gond nélkül átengedtek a checkpointnál, de Sebéknél már nem ment ilyen egyszerűen a dolog.
- Elnézést uram, de csak útlevél ellenében engedhetem tovább! - állította meg a barátunkat az egyik nagydarab ellenőr.
- Nézze, én odaadnám, ha nálam lenne! - nevetett Seb kínjában. Szegény otthon felejtette az iratait, így nem tudott mit felmutatni a biztonságiaknak. Segélykérően nézett Hannára, aki szintén tanácstalannak tűnt, így maradt a meggyőzés - Uram, nekem fél órán belül meg kell jelennem és átvenni a díjamat!
- Megértem, de a szabály az szabály...
Így hát nem jutottak közös nevezőre. Még javában folyt a "de egyszer tehetne kivételt - de nem kivételezünk" vita, amikor Kimi a karomnál fogva elráncigált onnan.
- Nem akarok nagy figyelmet kapni késés miatt - magyarázta, miközben elvezetett a bajba jutott Sebtől és társaságától.
Kint egy gyönyörű, metálfekete limuzin várt ránk. A lélegzetem elállt, amikor kiderült, hogy azzal utazunk a helyszínre. Aztán el is akadt, amikor Kimi ismét elővette az udvarias énjét és kinyitotta előttem a limó ajtaját.
- Hűha! - ámuldoztam a sok luxustól. A finn vigyorogva szállt be mellém.
- Ez lesz egész este - jelentette be.
- Már tapasztaltam - emlékeztettem mosolyogva.
- De nem velem - tette hozzá. És milyen igaza van. - Kész vagy? - kérdezte, amikor a limuzin megállt a gála helyszínéül kijelölt épület előtt. Kint fotósok és riporterek tömkelege, akik csak a limókból kiszálló áldozatokra vártak.
- Mégis mire? - nevettem fel könnyedén. Először fel sem fogtam, hogy mi várhat ránk, ha innen kiszakítanak.
- Szétcincálnak - közölte vészjóslóan, de azért kedvesen hozzátette: - Csak mosolyogj, az úgy is nagyon megy.
- Értettem - És máris feltüntettem egy "most jövök és elkápráztatok mindenkit" mosolyt az arcomra.
Kimi elégedett bólintással nyugtázta, majd miután kiszállt, előzékenyen kisegített a limóból. Épphogy a lábamra álltam, a hosszú ruhám minden szövetszálával együtt, amikor feltűnt, hogy a finn közben a kezemhez nyúlt és összekulcsolta az ujjainkat. De még alig ocsúdtam fel az újabb kellemes meglepetéstől, máris jött a kellemetlenebb társa. Alighogy tettünk pár lépést előre, ezernyi vaku villant ránk. Szerencsém, hogy tavaly már végigküzdöttem ugyanezt, mert most csak ennek köszönhetően nem pislogtam idióta módjára. Még ha ez lett volna a legnagyobb baj...de a fényképezőgépek kattanása csak a kezdet volt.
- Ezek szerint komoly kapcsolat alakult ki közöttük? - tolta elém az egyik mikrofont valamelyik riporter.
- Mióta tart a viszonyuk? - akarta tudni egy másik. Aztán csak úgy záporoztak a további kérdések.
- Milyen csapattársakként együtt járni?
- A csapatuk támogatja a kapcsolatukat?
- Nem tartják magukat különc párosnak?
- Adnának egy exkluzív interjút?
Ez volt az utolsó kérdés, amit hallottam, mielőtt pár beavatott ember a megfelelő helyre nem irányított minket, ahol a kíváncsi firkászok már nem zaklathattak tovább. Futó pillantást vetettem Kimire, aki még mindig a kezemnél fogva vezetett maga mellett. Látva némely másik párt, bizonytalanul rákérdeztem, hogy nem lenne-e illőbb, ha inkább belekarolnék, de ő csak a fejét rázta.
- Nem, így jobb - mondta határozottan és közben alig érzékelhetően megszorította a kezemet. Igen, kétség sem férhet hozzá, hogy ez a legjobb megoldás.
- Á, Nina! - Ismerős hang ütötte meg a fülemet. Bár először nem voltam benne biztos, hogy örülök-e ennek a hangnak. De a tulajdonosa meglepően kedvesen közeledett felém - Nagyon...nőies vagy ebben a ruhában.

- Köszönöm, Fernando! - bólintottam hálásan, és azt hiszem eddigi ismeretségünk során először mosolyogtam rá őszintén - Tetszik a hajad...Robert Downey Juniorra emlékeztet.
- Nem is vártam tőled mást - emelte égnek a tekintetét, de láttam rajta, hogy nem veszi rossz néven a fura bókomat - Kimi, tőled sem - fogott kezet a finnel. Nyilván neki is feltűnt, hogy nuku nyakkendő - Összeilletek.
- Kösz - zárta rövidre Kimi a hajbókolást.
Miközben Fernandóval váltottak pár szót a többi megjelent versenyzőről, Dashával tartózkodóan szemeztünk egymással. Azóta nem is láttam a lányt, amióta kiderült, hogy ő szórakozott velem azokkal a hülye kis levelekkel és ajándékokkal. Nem nehezteltem már rá, de nehezemre esett kedveskedni. Beletelt egy kis időbe, mire összegyűjtöttem annyi erőt, hogy kezdeményezzek, ha már ő passzívan elzárkózott ettől.
- Nagyon szép a ruhád! - Jobb híján csak azt dicsértem. Bár modellként ő maga is szépen mutatott. Az már csak részletkérdés, hogy a magassarkújának köszönhetően a pasija fölé magasodott.
- Köszi. A tiéd sem rossz - villantott egy félmosolyt, de aztán rögtön másfelé terelte a figyelmét. Hát, néha még a nőies társalgás sem köthet le két teljesen eltérő nőszemélyt. De azt hiszem nem sajnálom.
Fernandóéknak ezután más társaság után kellett nézni, mert Kimivel úgy döntöttünk, hogy tovább keringünk a vendégseregben. Sokaknak feltűnt az összekulcsolt kezünk, ezért igyekeztek megjegyezni, hogy nagyon szép pár vagyunk és mennyire összeillünk, valamint sok sikert is kívántak, mi pedig illedelmesen megköszöntük mindegyiküknek, bár mindketten tudtuk, hogy ezek csak szokásos bájolgó szövegek.
Egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy Kimi előzetes kijelentése ellenére elengedte a kezemet. Meglepve néztem fel rá, mire ő mosolyogva maga mellé fordított.
- Mosolyogj, kicsi Nina! - utasított, közben pedig a derekamra csúsztatta a tenyerét.
Egy másodpercem volt arra, hogy mosolyt varázsoljak az arcomra, bár ez annak tudatában, hogy a finnem megint valami számomra nagyon is imponáló mozdulatot tesz, nem volt nagy megerőltetés. A hivatalos fotós készített rólunk képet, úgyhogy reménykedtem benne, hogy elfogadhatóan mutatunk rajta.
Ezután mindenkit felkértek, hogy foglaljon helyet, mert a díjátadás nemsokára kezdődik. Mi a Red Bullos delegációval keveredtünk egy asztalhoz, ahol már az időközben befutó Sebastian-Hanna páros is tiszteletét tette. Seb izgatottan ecsetelte Christian Hornernek és feleségének, hogy milyen hosszadalmas herce-hurcának köszönhető, hogy most itt és nem a svájci otthonában van. Adrian Newey és párja is csatlakozott hozzánk, a főtervező rögtön kiszúrta, hogy Kimi nem visel nyakkendőt, és miután a finn újra elővette a saját gyártmányú miniatűr verzió szövegét, a kopasz fejes rögtön nagyon érdeklődőnek tűnt és követelte, hogy minden infót megkapjon a kifejlesztéséről. A felesége eközben feltűnően járatta a szemét köztem és Kimi között, de aztán mosolyogva megdicsért, hogy milyen csinos vagyok. Bármennyire is furcsa volt a helyzet, mégis büszkeség töltött el, hogy egy ilyen elit körhöz tartozhatok ezen az estén.
- És most hölgyeim és uraim! Köszöntsék nagy tapssal az idei év Forma 1-es világbajnokát, Sebastian Vettelt! - hangzott a figyelemfelhívás, mire Seb vastaps bűvkörében felállt és kiment a nagyközönség elé, hogy átvegye jól megérdemelt trófeáját Jean Todt-tól.
Természetesen az egész asztaltársaságunk lelkesen tapsolt, és bár Hornerről és Neweyról is sütött a büszkeség, a legjobban mégis Hanna reakciója árulkodott arról, hogy mennyire boldog Seb sikere miatt. Még a szeme is könnybe lábadt, ahogy a barátjára nézett, a meghatottságtól pedig automatikusan lelassult tapsoló kezeinek mozgása. Az arca enyhén kipirult, amikor Seb elöl megszólalt és köszönetet mondott mindenkinek, aki valamilyen szinten hozzájárult ahhoz, hogy most az ő kezében lehessen a világbajnoki trófea. Összességében könnyedén le lehetett olvasni a lány arcáról, hogy odáig meg vissza van Sebért, és ezt még külsősként is nagyon szívmelengető volt látni. Amikor az újrakoronázott világbajnok visszatért hozzánk, egyből Hannához hajolt, aki pár szót suttogott a fülébe, aztán nagyon meghitten megcsókolta. Észrevétlenül dúdolni kezdtem magamban a Love is in the air című számot...
Ami csak azért volt ciki, mert időközben már a saját kupáját átvevő Fernandót tapsoltam. Kuncogva megráztam a fejemet, és nem voltam hajlandó megsúgni a kíváncsi Kiminek, hogy mi ilyen szórakoztató. De nem is lett volna alkalmam, hiszen már őt hívták ki, hogy a bajnokság harmadik helyezettjeként őt is díjazzák, bennem meg hirtelen megváltozott valami, amikor láttam, hogy kimegy, megáll, majd visszafogott mosollyal maga mellé emeli a trófeáját. Az egész közönség őt tapsolta, nekem viszont ugyanúgy lelassult a kézmozgásom, ahogy az imént Hannáé. Nem tudtam a tenyereim összecsapására koncentrálni, de különben sem ezzel fejeztem ki a büszkeségemet. Mert büszke voltam Kimire, nagyon is. Mint csapattárs és mint barátnő egyaránt. Eszembe sem jutott az irigység, vagy az, hogy tavaly én is ott állhattam és pontosan tudom, milyen jó érzés az, amikor ennyi ember téged ünnepel és elismeri az egész éves teljesítményedet. Most egyszerűen csak büszke voltam arra, hogy ő itt lehet és én miatta lehetek itt. Ez a két ok vezetett ahhoz, hogy mire visszatérjen az asztalunkhoz, már az én szemembe is könnyek szökjenek. Kimi kuncogva hajolt hozzám, amikor elfoglalta a helyét mellettem.
- Pirulsz és könnyezel, szivi - hívta fel rá a figyelmemet, de addigra már mindenki engem nézett az asztaltársaságunkból - Édes vagy - susogta a fülembe, majd egy puszival próbálta enyhíteni enyhe zavaromat...vagy inkább fokozni a furcsa érzelmi kavalkádot bennem.
A díjátadás hosszúra nyúlt, ezért mindenki epekedve várta már a kötetlen iszogatást és csacsogást, ami ez után következett. Az asztaltársaságok jó hangulatú beszélgetésbe kezdtek, nem volt ez másként a miénkkel sem. Mrs. Newey Hannával társalgott, míg a férje egy hozzánk csapódó férfival elegyedett szóba. Christian Horner Kimit kezdte faggatni, hozzájuk csatlakozott még Mrs. Horner is. Sebastian pedig velem kezdett el beszélgetni.
- Örülök, hogy itt vagy - mondta jellegzetes Seb-mosolyával - Bár őszinte leszek, kicsit meglep, hogy már ennyire komoly a kapcsolatotok Kimivel. Nem számítottam rá, hogy elhoz.
- Hát én sem! - nevettem fel, de ugyanakkor dagadt a mellem a büszkeségtől, amiért mégis itt ülök.
- De jó látni, hogy ilyen jól megvagytok - folytatta barátságosan. Látszott rajta, hogy őszintén így gondolja, mert mindvégig a szemembe nézett - Reméltem, hogy így fog alakulni, ha már...ha már kiderült, hogy vonzódtok egymáshoz. Bíztam benne, hogy nem fog visszaélni veled és a helyzettel, és hát..jobban alakult, mint vártam, aminek őszintén örülök.
Nagyon jól estek a szavai, nem is tudtam, mit reagálni rájuk. Ezért egy hálás mosoly után inkább rájuk tereltem a témát.
- Én meg abban reménykedtem, hogy visszataláltok egymáshoz Hannával. Látni rajtatok, hogy mennyire szeretitek egymást és ez annyira... - egy pillanatra megakadtam, mert felrémlett előttem, milyen arcot vágott Hanna, amíg Seb fent volt a színpadon - ...szóval láttam, ahogy rád nézett. És látszik, hogy a szünet alatt sem változtak az érzései irántad. Rólad meg aztán pláne elmondható ez. Örülök, hogy együtt vagytok.
Seb meleg mosollyal tudatta velem, hogy ő is örül ennek. Aztán közelebb hajolt és cinkosan a fülembe súgta:
- Majd figyelmeztess, hogy ne tőled kérjek legközelebb párkapcsolati tanácsot, jó?
Kuncognom kellett, a honfitársam viszont nem leplezte jókedvét és fel is nevetett. Kimi felénk nézett, nyilván érdekelte, hogy már megint min szórakozok ilyen jól. De miután azzal kellett szembesülnie, hogy megint nem avatom be, visszafordult Hornerékhez. Azt hittem, akkor ennyiben is hagyja a dolgot, ezért én is újra Sebre figyeltem, de enyhén szólva lefagytam, amikor megéreztem a finnem kezét a térdemen. Mivel a hosszú ruhámat úgy igazítottam, hogy ne lépjek rá, a lábam csaknem teljes egészében csupasz volt az asztal alatt, így közvetlenül érintkeztek a testrészeink. Biztos voltam benne, hogy szándékosan csinálta, ezért igyekeztem nem reagálni rá.
- Na és mik a terveitek, most hogy újra minden a régiben? - érdeklődtem Sebastiantól, aki lelkesen mesélt magukról. Most viszont bizalmasan közelebb hajolt, mintha valami nagy titkot szeretne megosztani velem.
- Gyereket akarunk - jelentette ki, aminek hallatán én félrenyeltem a pezsgőt.
- Tessék? - kérdeztem vissza cérnavékony hangon. Ez a reakció viszont már nem csak a váratlan hírtől jött ki belőlem.
Kimi keze feljebb csusszant a lábamon, már a combomnál tanyázott. Az érintésétől egyre jobban kezdtem zavarban érezni magam. Nem is bíztam abban, hogy nem árulom el magamat, de azért próbálkoztam nem túl feltűnően reagálni. Seb volt a megmentőm, aki szerencsére semmit sem vett észre az asztal alatti akcióról, és ugyanolyan jókedvűen csacsogott tovább.
- Hanna vágyik már egy babára. Én pedig...hát nem leszek fiatalabb. Hanna pedig meggyőzött arról, hogy úgy is jó apa leszek, hogy az év nagy részét nem otthon töltöm.
- Igaza van, hallgass a barátnődre! - kacsintottam rá.
- Az előbb még úgy tűnt, megleptelek...most meg már biztos vagy benne, hogy jól döntöttünk? - kérdezte nevetve.
- Persze, hogy biztos vagyok benne. Csak nem számítottam rá, hogy ezt fogod mondani. Bár már nem is lepődök meg, te vagy a második aki két héten belül ilyen hírrel traktál...
- Csak nem Kimi volt az...? - vonta fel a szemöldökét mosolyogva.
- Te jó ég, dehogy! - vörösödtem el a feltételezés hallatán - Heidi családot szeretne, és ezt a szezonzárón volt szíves kijelenteni.
- Nekem Heikki csak az afterparti után mesélte. Bár engem nyilván nem érint annyira érzékenyen a döntésük, mint téged - nézett rám együttérzően - Van már új edzőjelölted?
- Hát, igazából még nem gondol... - kezdtem volna bele, ha nem érzékelem annak a bizonyos tenyérnek a jelenlétét a lábamon, ami már képtelen volt egy helyben maradni, ezért fel-le simogatta combomat.
Most már nem bírtam ki, hogy ne nézzek rá Kimire, de legnagyobb meglepetésemre, nemcsak hogy egyáltalán nem figyelt rám, de még beszélt is Christianékhoz. Egyáltalán nem értettem a szitut, főleg mivel látszólag nagyon jól helytállt abban is, hogy válaszoljon a Horner házaspárnak és abban is, hogy az érzékeny bőrterületemet kényeztesse. Már az sem érdekelt, hogy Seb várja a válaszomat, kitartóan figyeltem Kimi arcát. Nyilván már égette a pillantásom, mert egy idő után csak felém fordult. Diadalmas mosolya mindent elárult.
- Miért csinálod? - kérdeztem olyan hangerővel, hogy csak mi hallhassuk.
- Miért, talán nincs rá jo...
- Ne gyere ezzel a szöveggel! - figyelmeztettem, de ezzel láthatóan csak még jobb kedvre derítettem. Még a harci kedvét is sikerült felturbóznom - Mit művelsz? - szökött fel a hangom, amikor azt érzékeltem, hogy az ujjai már a combon belsejét cirógatják.
- Úgy hallom, kiszáradt a szád - állapította meg mosolyogva. A poharamra vándorolt a tekintete, amit a szabadon lévő kezével megtöltött pezsgővel - Igyál egy kicsit!
- Az előbb is majdnem félrenyeltem, köszönöm, nem kérek - utasítottam el kissé gorombán.
Meg is kaptam érte a büntetést, mert odalent az asztal alatt már nem csak a keze, a lába is akcióba lendült. Szorosan hozzápréselte az övét az enyémhez, csupasz bőröm rögtön felforrósodott, ahogy átvette a nadrágba bújtatott lába hőjét. Közben a tenyere szélesebbre nyílt, így már az egész combomat átérte.
- Mi ütött beléd? - sziszegtem, amikor megtaláltam a hangomat. Valahol az asztal alatt bujkálhatott.
Közben megbizonyosodtam róla, hogy Seb már nem a válaszomra vár, hanem Hannával sustorog, és az eddig Kimivel beszélgető Horner házaspár is inkább Neweyékkal traccspartizik. De amíg én nézelődtem, Kimi egészen közel hajolt hozzám, annyira, hogy a lélegzetét a nyakamon éreztem.
- Menjünk ki! - utasított, és már éppen felállni készült, amikor hitetlenkedve rábámultam - Igen, most! - válaszolt parancsolóan a fel nem tett kérdésemre. A kezét nyújtotta felém, én pedig nem tudtam ellenállni az ismét feltörekvő udvarias énjének.
Most viszont csak felsegített a kezével, ezután a csupasz hátamra simította a kezét, úgy kormányzott végig az asztalok között. Meleg tenyerének érintésére ismét nagyon egyértelműen reagáltam, amit ő egy elégedett mormogással nyugtázott. Nagy nehezen kiszuszakoltuk magunkat az épület teraszára. De mire Kimi valami magyarázattal szolgált volna nekem a gyors kiugrásra, a gála hivatalos riportere lecsapott rá, és ott helyben meginterjúvolta. Kimi beletörődve a kötelességébe válaszolgatott a pasas kérdéseire, én viszont addig a háttérbe húzódtam és inkább a ki-be áramló vendégsereget figyeltem, amíg egy kéz hozzá nem ért a könyökömhöz.
- Menjünk! - mondta türelmetlenül, én pedig tehetetlenül követtem, mivel a kezemnél fogva húzott magával.
- Mégis hová? - bátorkodtam feltenni ezt az indokolt kérdést.
- El innen. - Hát ez nem valami kimerítő válasz.
- De miért? És egyáltalán leléphetünk csak így? Nem kellene szólnunk Bernie-nek, vagy akárki másnak?
- Csak gyere! - morogta, és addig meg sem szólalt, amíg be nem tuszkolt a kint parkoló limuzinba.
- Követelem, hogy magyarázd meg ezt az egészet! - néztem rá komolyan. Mivel elég szórakozottan bámult vissza rám, valamivel lágyabb hangon hozzátettem: - Szeretném tudni, miért tapiztál az asztal alatt és miért rángattál el innen ilyen hirtelen!
- Csak azért, mert kívánlak - jelentette ki egyszerűen, mire nekem a lélegzetem is elakadt. Ő viszont még rátett egy lapáttal azzal, hogy nyomatékosított is. - Nagyon...
Döbbenten pislogtam rá, de közben már a büszke mosoly is felkúszott az arcomra. Még sosem mondta így ki kerek-perec, pedig nem egyszer feküdtünk már le hirtelen vágytól vezérelve. Nem is tudom, mi okozott nagyobb örömöt: az, hogy nyíltan kimondta azt, hogy kíván, vagy az, hogy közben olyan vágyakozóan nézett végig rajtam. Én is viszonoztam ezt a pillantást és megállapítottam, hogy én is nagyon kívánom őt. Biztosan ez a lehengerlő gentleman-imidzs az oka, ami nagyon nem az ő stílusa és mégis elképesztően szexivé teszi, legalábbis számomra. Egy darabig hagytuk, hogy eluralkodjon rajtunk a kölcsönös érzés, ezért a csöndet csak a limó sofőrje törte meg.
- Hová vihetem Önöket? - érdeklődött.
- A reptérre, legyen szíves - felelte Kimi, de közben nem vette le rólam a szemét. Egyértelműen azt várta, hogy mit szólok hozzá.
- Máris hazamegyünk? - kérdeztem, és nem is lepleztem a csalódottságomat. Volt valami ebben az estében, amiért nem akartam, hogy véget érjen.
- Mit szeretnél? - tudakolta kedvesen. Meg is lepődtem, hogy milyen szelíd a hangja, nagyon nem vall rá az ilyesmi.
- Nem is tudom... - Váratlanul ért a kérdése, hirtelenjében azt sem tudtam, mivel álljak elő - Tavaly a bátyámmal és a többi díjazottal egy pazar étteremben vacsoráztunk, aztán kibéreltünk egy lakosztályt egy luxushotelben és egy zárt körű partit rittyentettünk össze.
- Csakhogy most nem a bátyáddal vagy... - világosított fel jelzésértékűen. Volt sejtésem, hogy vajon miért pont így célzott a tavalyi év és a mostani közötti eltérésre - Szörnyen fogod érezni magad, ha nem ehetsz pazar kajákat, nem vedelhetsz túlértékelt borokat, és nem ökörködhetsz a többi pingvin jelmezessel?
- Nem - mosolyogtam, mert volt valami a hangjában, amiből kiszűrtem, hogy bár nem a megszokott lesz a program, de még nem vetünk véget az estének. És a legjobb, hogy ezek szerint csak kettőnkkel tervez.
- Király - nyugtázta, majd még egyszer végigfuttatta a tekintetét a ruhámon - Sebas jól mondta.
Bár nem mondta ki, de tudtam, hogy mire gondol. Belül melegség töltött el, mert most már éreztem, hogy szépnek tart. Nem volt szükséges kimondania, a nézése mindent elárult.

Nem tűnt hosszúnak a repülőút Törökországtól Svájcig, pedig nagyon türelmetlenné tett az a tudat, hogy a mai este még tartogat számomra valami meglepetést. Egész út alatt próbáltam kihúzni Kimiből, hogy mit tervez, de hülye lett volna beavatni. Már-már kezdtem úgy érezni magam, mint egy kisgyerek, aki a Jézuskát várja szenteste.
Amikor landoltunk, Kimi rögtön a parkoló felé vette az irányt, ahol a Maseratija már várt ránk. Engedelmes kislány voltam, egy szó nélkül beültem mellé, és belefáradva az eredménytelen kérdezősködésbe szótlanul megvártam, amíg levedli magáról a zakót és kényelmesen elhelyezkedik a vezetéshez. Ezután felém fordult és elégedetten figyelte, hogy csendben várom, mi következik. Hálából odahajolt hozzám és egy lassú és szenvedélyes csókban részesített, ami kb. azt üzente: igen, még mindig kívánlak.
- Mutatni akarok neked valamit - mondta, pedig nem is kérdeztem rá semmire. Ezzel csak még kíváncsibbá tett, de kibírtam, hogy ne kezdjek faggatózni. Mosolyogva vette tudomásul, hogy jól viselem a tudatlanságot - Ezt már szeretem. Csak nyugi. Tetszeni fog - És a hatás kedvéért megint ráfektette a tenyerét a combomra, mielőtt beindította volna az autót. Látványosan felsóhajtottam, de csak nevetett. Sportot űz abból, hogy rajtam szórakozzon, és minden percét élvezi...
Kb. háromnegyed órát autókáztunk, ez idő alatt némasági fogadalmamnak köszönhetően meg sem mukkantam. Kimi úgy tűnt nem bánja, mert az isztambuli nagy hangzavar után most ő is élvezte a csendet. Nem ért már hozzám, de valahányszor felém pillantott, láttam rajta, hogy még mindig nem tud betelni a ruhámmal. Vagy talán még mindig az foglalkoztatja, hogy tényleg viselek-e melltartót. Tipikus férfi.
- Megjöttünk - jelentette be, miután leállította a motort.
Hiába néztem ki az ablakon, a sötétben alig láttam valamit. Akkor viszont nagyon elmosolyodtam, amikor Kimi a mai este folyamán többedjére nyitotta ki számomra a kocsiajtót, hogy aztán előzékenyen kisegítsen onnan.
- Hol vagyunk? - kérdeztem, mert hiába nézelődtem, csak házak körvonala látszódott az éjszaka sötétjében.
- Jó helyen - Na tessék, már megint egy "kielégítő" válasz... - Ha meg akarod nézni, akkor gyere és ne bámészkodj! - szólt rám, miután még mindig egy helyben állva próbáltam megfejteni, hol vagyunk.
Így hát rá hagyatkoztam, követtem őt egy hosszú betonos úton, ami egy dombon vezetett fel. Amikor felértünk a tetejére, egy házzal találtam szemben magamat. Először csak a hatalmas ablakok tűntek fel, de mihelyst közelebb mentünk, egy kültéri medencét is kiszúrtam. Csodálkozva néztem Kimire:
- Ide jöttünk?
- Aha - biccentett mosolyogva.
- Kié ez a ház?
- Az enyém - mondta, mire a szemeim meglepetten elkerekedtek.
- Sosem mondtad, hogy van egy másik házad! - motyogtam még mindig a meglepetés hatása alatt.
- Most jött el az alkalom - közölte vigyorogva, aztán megindult előre - És mondjuk baró lenne, ha bejönnél. Nem örülnék, ha megfáznál a küszöbön...
Benyomta a riasztó kódját, aztán benyitott a házba. Most nem volt előzékeny, ő ment be előbb, de bentről kitárta az ajtót, hogy nekem csak a ruhámmal kelljen bajlódnom a bejövetelnél. Nem mintha érdekelt volna, hogy mennyire taposok rá, mert amit idebent láttam, attól szemem-szám elállt.
- Te jó ég... - ámuldoztam, ahogy körbenéztem az első helyiségben, ahová betértem.
Luxus - ez volt az első szó, ami eszembe jutott a bútorok, a berendezés, a falak és úgy az egész összhatás láttán. Teljesen más volt, mint Kimi otthona, legalábbis ahol tudomásom szerint lakik. A falat csodaszép falfestések díszítették, de a pillangó volt a legnépszerűbb motívum, ami minden szobában ott díszelgett.
- Pillangó? - néztem kérdőn Kimire, aki eddig csendben figyelte, ahogy felfedezem a házát.
- Ja, erről kapta a nevét.
- Micsoda?
- A ház. Pillangó-villa - magyarázta, majd lassan elmosolyodott azt látva, hogy elismerően bólogatok- Na, vélemény?
- Ez...gyönyörű! - sóhajtoztam. Minden tetszett a villában, ízlésesen volt megtervezve és berendezve minden apró négyzetcentimétere. Nem tudtam betelni vele, és ezek a pillangók a falakon... - Kims, ez csodaszép! Minden nagyon tetszik!
- Örülök - tette zsebre a kezét mosolyogva - Van még valami...gyere!
Elindult az egyik folyosón, úgyhogy kérésének eleget téve követtem. Egy sokkal hatalmasabb helyiségbe vezetett, ami leginkább egy bazi nagy teraszra emlékeztetett. Aztán rájöttem, miért. Egy széles medence terült el ott, amit gyönyörűen megvilágítottak a mennyezeti lámpák. Mielőtt azonban tovább csodáltam volna, egy kistestű kutyus szaladt hozzánk, vagyis elsősorban Kimihez, aki nevetve lehajolt hozzá.
- Hát itt vagy, te kis szaros? - kérdezte a blökitől, és annak legnagyobb örömére simogatni kezdte a buksiját.
- A tiéd? - kérdeztem, miközben mosolyogva figyeltem őket. Annyira azért nem lep meg Kimi kutyaszeretete, hiszen az én Damonommal is remekül elbánik.
- Most már igen - felelte, de alighogy kimondta, a kutyus már felém közelített. Odasomfordált a lábamhoz, és megpróbált közelebbi kapcsolatot kialakítani a ruhám aljával - Peppi, fejezd be! Rossz kislány! - szólt rá a gazdája.
- Hagyd, olyan aranyos! - kuncogtam, bár amikor megunta a szimatolást, már tényleg kezdtem félteni a ruhámat. Főleg, mivel fenyegetően morogni kezdett, mihelyst Kimi elrángatta tőlem - Milyen kis méregzsák a te Peppid - mosolyogtam, amikor a morgó kutyus nem akart lenyugodni a finn kezében.
- Csak féltékeny - mondta, miközben szigorúan nézett a kutyájára.
- Ezek a kutyák! - nevettem fel, mihelyst eszembe jutott, hogy hasonló szituval indítottuk a telefonbeszélgetésünket is.
- Menj szépen a nagytesóhoz! - tette le a földre a zabolázatlan kiskutyát. Amikor az elszaladt valamerre, a finn elmagyarázta, hogy van egy németjuhásza is - Ajax öreg már, nem rohangál ennyit. Tuti a teraszon döglik, de inkább őt zaklassa most, mint minket.
- Miért, mi mit csinálunk? - érdeklődtem most már leplezetlen kíváncsisággal. Amikor Kimi a medence felé nézett, a szívem izgatottan dübörögni kezdett.
- Csobbanunk? - kérdezte vigyorogva.
- Hát hogy a viharba ne! - kiáltottam fel lelkesen.
- Hölgyeké az elsőbbség! - pukedlizett, a kezével a medence felé mutatva.
- Hm, szeretném, ha a házigazda megtisztelne azzal, hogy megmutatja, mit ért csobbanás alatt...
- Ahogy óhajtja, hölgyem - poénkodott tovább, de eleget tett a kérésemnek. De még hogy!
Csodálattal bámultam, miközben megszabadult a fekete ingétől, majd kibújt a nadrágjából is. Lerángatta magáról a cipőt és a zoknit is, aztán nekifutott és egy szaltóval beleugrott a medencébe. A víz kifröccsent, néhány csepp az én ruhámat is elérte, ezért a bőröm ösztönösen bizseregni kezdett a hideg folyadéktól. De mégis nevetnem kellett, mert annyira vicces volt, ahogy Kimi felbukkant a vízből, aztán várakozóan nézett rám.
- Hölgyem, igazán igyekezhetne már!
- Jó, de mégis hogy...? - kérdeztem, amikor meg tudtam szólalni nevetés nélkül.
- Szívesen segítek, ha óhajtja! - vigyorgott, majd amikor látta, hogy tétovázok, közelebb úszott a medence széléhez. Felülről néztem le rá, ő meg alulról nyújtotta felém a karját - Na, jössz már? - türelmetlenkedett.
- Így jó? - kérdeztem bizonytalanul, amikor úgy döntöttem, egyszerűen leereszkedek hozzá.
- Tökéletes - mormogta, amikor már a kezével a derekamat fogva besegített a medencébe - Hm, ez is rendben van - állapította meg, amikor észrevette, hogy a ruhám teljesen a testemhez tapad, és enyhén rálátást nyer a bőröm színére - Most már tényleg fantasztikusan nézel ki benne!
- Kimi... - róttam meg, de persze egyáltalán nem gondoltam komolyan. A gyomrom jelezte, hogy nagyon is örülök annak, hogy végre kimondta, hogy tetszek neki.
- Várj! - intett csendre. Átázott ruhástul magához ölelt, annyira, hogy a testünk teljesen összetapadt. Én még kissé reszkettem a víz hatására, de az ő hője másodpercek alatt felmelegített. Az arcunkat is csak centik választották el egymástól, hamarosan pedig még annyi sem. Akaratosan nyomta a száját az enyémre, de nagyon lassan csókolt. Mintha ki akarta volna élvezni. Beletelt néhány percbe, mire ismét hagyott levegőhöz jutni - Na, most mondhatod...
- Nem akarok beszélni - suttogtam és közben már nyitottam a számat a következő csókra várva. Lázba hozott, ezt a szívem zakatolása is hűen jelezte. Nem akartam és nem is tudtam másra gondolni, mint arra, hogy többet akarok ebből.
- Én is így gondoltam - mosolyodott el, de legnagyobb bánatomra, egyelőre csak egy gyors puszit nyomott a számra - Akarod tudni, mit mondtam volna még arról a bizonyos nőszemélyről, akiről érdeklődtél?
- Igen - leheltem, bár most eszembe sem jutott volna erről kérdezni.
- Azt, hogy én sem tudom miért, de marhára sikerült belezúgnom - árulta el, a szavai hatására pedig összerándult a gyomrom - Nem tudom, hogy csináltad, de te tehetsz róla. Mi a titkod?
- Fogadjunk, hogy tudod. Hiszen mindent tudsz rólam! - emlékeztettem, mire ő büszkén elvigyorodott.
- Aha, talán pont ez - tűnődött el, aztán gonoszan villogó szemmel nézett rám - Van valami émelyítő abban, hogy kívülről, belülről ismerlek. Tudom, mit gondolsz, tudom, hogy reagálsz, tudom, mi zajlik le benned.
- Most mi zajlik le bennem? - szóltam közbe kíváncsian. Tudni akartam, hogy mit érzékel abból, ahogy rá nézek, ahogy hozzá simulok, ahogy vágyakozok rá és az érintéseire, ahogy a dübörgő szívem szinte átdöfi a mellkasát.
- Azt akarod, hogy tegyelek magamévá. Itt és most - közölte az igazsághoz hűen. Már nem fárasztottam magam azzal, hogy meglepődök rajta. Elégedettség csillogott a szemében - Te nagyon kívánsz engem, kicsi Nina...
- Te is engem - kontráztam rögtön. Ahogy a csípőjét hozzám tolta, ahogy az ágyéka az enyémhez préselődött, ahogy a férfiassága jelezte jelenlétét...minden jel arra mutatott, hogy ő is ugyanazt akarja, amit én.
- Pontosan ezért jöttünk el...és pontosan ezért ide... - magyarázta, bár nem teljesen értettem a miértjét.
De nem is foglalkoztam vele tovább, mert ekkor már akcióba is lépett. Lassan, kiélvezve a helyzet különlegességét lehámozta rólam a ruha felső részét. Fedetlen vállaimra simította a kezét, közben a szájával vadul csókolni kezdett. A szabadon hagyott kezével megpróbált kibújtatni a ruhából, de a víz újra és újra megakadályozta ebben, ezért inkább lemerültünk, hogy aztán felbukkanva már a ruha nélkül tudjak hozzásimulni. Elégedett mormogással vette tudomásul, hogy a "lepedő" már nem áll az utunkba, ezért magához szorított és úgy úszott be velem a medence közepére, ahol egyre követelőzőbben smároltunk. Annyira elkapott mindkettőnket a hév, hogy a víz is könnyedén magával sodort minket. Kiélveztük, hogy a víz alatt is ugyanolyan csábító, ha a szánk egymásra tapad, ezért újra és újra lemerültünk. De a csókok nem voltak elegek a vágyaink kielégítésére, ezért mindketten a másik alsóneműjénél kezdtünk el matatni. Sietve szabadítottuk meg egymást megmaradt ruhadarabjainktól, de amikor azok a víz felszínén lebegtek, leblokkoltunk és ez csak még jobban fokozta az izgalmat. Egymás szemébe néztünk és próbáltuk szavak nélkül megbeszélni, hogy mi legyen a folytatásban. Kimi döntött, a következő pillanatban nekidöntött a medence falához, és a csípőjével egyszerűen odaszegezett, hogy még csak meg sem mozdulhassak. Megadóan hátradöntöttem a fejemet és vártam, hogy belém hatoljon. Nem vágytam már több előjátékra, azt akartam, hogy bennem legyen és tegye tökéletessé ezt a pillanatot. De hiába vártam csukott szemmel a gyönyörteli érzésre, Kimi nem mozdult. Legnagyobb meglepetésemre csak állt előttem és kiábrándulva morgott magában.
- Mi a baj? - kérdeztem halkan, bár a beszéd is nehezemre esett ilyen felizgatás után. Aggódóan fürkésztem az arcát, láttam, hogy valami nyomasztja. A hajába túrtam, hátha visszajön a kedve, de csak bámult rám, nem lépett - Kimi...már nem kívánsz? - érdeklődtem, bár az arcán egyértelműen látszott, hogy amiatt bosszús, hogy nem tesz velem semmit.
- Dehogynem, el sem hinnéd mennyire - nyögte, aztán beharapta az ajkát és lenézett az egybesimuló testünkre - De nem csinálhatjuk...
- Miért nem? - kérdeztem riadtan. Nem hagyhat cserben, mikor már ilyen felajzott állapotban vagyok.
- Nincs rajtam gumi - morogta.
- Nem számít - suttogtam. Azt sem tudtam, mit beszélek, de szerencsére Kimi észnél volt.
- Dehogynem, a francba is! - emelte fel a hangját. Kicsit megriadtam tőle, úgyhogy visszavett a hangerőből - Megmondtam, hogy vigyázunk rád. Én is akarom, de nem csinálunk hülyeséget. Ilyennel nem játszunk, Nina...
- Van itt óvszered a házban? - tudakoltam, miután sikerült túltennem magam a meghatottságon.
- Van, de nem tudlak most elengedni - mondta bágyadtan.
Ezt hallva elmosolyodtam, aztán a homlokának döntöttem az enyémet. Csalódottan nézett rám, én viszont soha nem éreztem még ennyire intenzívnek a hozzá fűződő érzéseimet. Most én kezdeményeztem, finoman a szájára tapasztottam az ajkaimat és hagytam, hogy egy darabig csak a nyelveink beszéljenek helyettünk. Amikor lecuppantam róla, mosolyogva néztem rá, és végre az ő arcán is láttam, hogy megenyhül, bár a férfiassága mintha csak most kezdett volna újra életre kelni. Hű, ilyen hatással vagyok rá, már azzal is, ha csak megcsókolom?
- Nem tudom, mit művelsz, de...most már azzal is beérem, hogy itt vagy - Hát a farkad nem nagyon ért egyet veled, szivi...
- Miért hoztál ide? - kérdeztem, mert hirtelen eszembe jutott, hogy eredetileg azért indultunk el ide, mert mutatni akart nekem valamit.
Nem válaszolt rögtön, láthatóan meglepte a kérdésem. Egy ideig elgondolkozva nézelődött, aztán rászánta magát az őszinte válaszra.
- Ez a villa volt a nászajándékom Jenninek - mondta először, amit hallva úgy éreztem, nem akarok többet tudni róla. De a kíváncsiságom csendre intett, ő pedig folytatta - A nászéjszakánkat is itt töltöttük. Tetszett neki a kéró, legalábbis aznap éjjel azt mondta. Aztán másnap kijelentette, hogy ő nem akar itt lakni, pedig én azt akartam, hogy ide költözzünk. Végül ráhagytam... De amióta elváltunk, ide hoztam mindent, ami fontos nekem: a kupákat, a kutyákat, néhanapján a haverok is benéztek - emlékezett vissza vigyorogva, de amint elillantak az emlékképek, ismét komolyan nézett rám - A lényeg, hogy ma este rájöttem, hogy neked is itt a helyed. És bírnám, ha ezentúl többet lennél itt.
- Azt akarod, hogy költözzek ide? - pislogtam rá meglepve. Ez egy kicsit váratlanul ért. Felnevetett, de aztán megrázta a fejét.
- Tudom, hogy nem hurcolkodnál el otthonról. Már nagyon odanőttél, nem akarlak elszakítani onnan.
- De hát te sem itt laksz!
- Ja, de ezt a villát jobban csípem. Itt vagyok mindig, amikor nem látsz... - árulta el ravasz mosollyal.
- Tehát valójában ide húz a szíved, csak a megszokott életed a másik házadhoz köt - vontam le a következtetést.
- Ja, valahogy úgy - bólintott, aztán megint elővette a komoly hangját - Figyu...adok egy kulcsot, hogy akármikor be tudj jönni ide. Bármi van, ide mindig jöhetsz. Elmondom a riasztó kódját is, a lényeg, hogy szeretném, ha sűrűbben lennél itt. Hozhatnál pár cuccot is, hogy ne csak pár órát maradj, hanem mondjuk...napokat. Benne vagy? - kérdezte, csupa reménykedéssel a hangjában.
- Elfelejtetted, hogy milyen meggyőző vagy? - vontam fel a szemöldökömet mosolyogva. Ő is vigyorogni kezdett, de azért adtam egy normális választ is - Persze, hogy benne vagyok! Tudod, hogy imádok veled lenni, egy ilyen pazar kecóban pedig bármit szívesen csinálok veled - tettem hozzá sejtelmesen.
- Bármit? - kérdezett vissza. Nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire megkönnyebbült a válaszomtól.
- Bármit - erősítettem meg - Akár...akár ezt is folytathatnánk... - javasoltam bizonytalanul. Nem voltam benne biztos, hogy rábólint, de úgy éreztem, ha most nem leszek az övé, akkor inkább megfulladok a vízben.
- Kockázatos... - figyelmeztetett vészjóslóan. Bármennyire is próbált kitartani amellett, hogy nem kéne védekezés nélkül belevágni a dologba, egyre jobban megtört. Még mindig kíván és nem igazán akar -vagy nem is tud?- lemondani rólam.
- Kimi...egy párszor már kockáztattunk egymásért, nem? - mosolyogtam. Eszembe jutott az első csókunk az aquaparkban, az ibizai akcióm, Kimi kalandja azzal a szőke nővel... - Úgyis tudom, hogy vigyázol rám. Nem lesz semmi gáz - biztattam szelíden.
- Kicsi Nina... - lehelte a nevemet, miközben vágyakozóan közelebb hajolt. Az ajka már az enyémet súrolta - Te egy lehetetlen nőszemély vagy, ugye tudod?
- Aki a tiéd akar lenni...most azonnal! - karoltam át a nyakát, felkészülve, hogy hamarosan újra támadásba lendül és végre megkapom, aminek most már égető nagy szükségét érzem.
- Már régóta az enyém vagy... - vigyorgott rám diadalmasan - De a megerősítés sosem árt...
Egyetértően bólogattam, de a szememmel üzentem, hogy ne prédikáljon már, inkább cselekedjen. Örömmel tett eleget a kérésemnek, én pedig büszkén vettem tudomásul, hogy én is legalább akkora hatással vagyok rá, mint Ő rám. Mások a módszereink, de Kiminek igaza volt: így egészítjük ki egymást. Szó szerint.

Sziasztok még egyszer! :)

Itt már csak szeretnék köszönetet mondani minden kedves idelátogatónak és olvasónak, akik a 2013-as évben követték a blogot, akár egyszer, akár rendszeresen felnéztek ide és esetleg eltöltöttek pár kellemes percet. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki rászánta magát a véleménye megírására, vagy akár csak egy pipa dobására az aktuális rész elolvasása után.

Köszönet illeti a kitartó és hűséges olvasóimat is, akik a mostanában gyakrabban előforduló csúszásaim és késéseim ellenére is mindig lelkesen és türelmesen várják a következő részt! :))

Mindannyitoknak sikerekben és élvezetekben gazdag Boldog Új Évet Kívánok! :)

Alexa