99. fejezet: Komolyan akarsz?

Sziasztok!
Célegyenesben vagyunk, utolsó előtti fejezet...csak és kizárólag Kimi-szemszögben :) Azért tartottam fontosnak, hogy legyen egy ilyen rész, mert (és most elárulok egy titkot azoknak, akik még nem hallották ezt tőlem) ezt szerettem a legjobban, mármint "Kimiként" írni. Sok oka van annak, hogy az ő szemszögei voltak a kedvenceim, ezért hozzám nagyon közel áll ez a rész. Remélem nektek is tetszeni fog, akik pedig nem szívesen olvasták eddig a Kimi-szemszögeket, azoktól meg elnézést! Főleg, mert nem spóroltam a káromkodásokkal (sajnos zsigerből jöttek :D) és most engedtem az elveimből, és egyet sem csillagoztam ki (hosszadalmas munka lett volna :D).
Kellemes hétvégét és jó olvasást! :)

(Kimi)

Rohadt életbe! Abba a kibaszott rohadt életbe! Most ezt miért kellett? Mi a francnak kellett ezt művelnünk?
Idegesen vettem és fújtam ki a levegőt, de ez nemhogy megnyugtatott volna, inkább tovább hergelt. Oldalra fordultam és megláttam a tökéletes ellentétet a békésen szuszogó Ninában. Hát ő marhára nem izgatta magát, a takarómat magához szorítva aludt, és nagyon nem úgy nézett ki, mint aki mostanában akar felkelni. Hosszan sóhajtottam, aztán rávettem magam, hogy egyedül hagyjam az ágyamban.
Felkeltem és inkább kimentem a hálóból, mert nem akartam felébreszteni, bármennyire is dühös voltam rá. Oké, magamra is ugyanilyen mértékben haragudtam, de basszus...mégiscsak ő bátorított meg biztatott, hogy csináljuk. Nálam meg jött valami üresjárat, vagy mi a franc, mert kihagyott az agyam pár percre és ez elég is volt ahhoz, hogy megcsináljuk a hülyeséget. Egy bazi nagy, sőt kurva nagy hülyeséget!
Zúgott a fejem, mintha másnapos lennék, pedig baromira nem voltam az. Csak részben, mert tegnap éjjel valamilyen szinten megrészegültem egy kicsit. A Pillangó-villa mindig is a gyengém volt, mert akárhányszor idejöttem, volt egy különleges hatása, ami maradásra bírt, akárhányszor bejöttem az ajtón. Nem gondoltam volna, hogy ha itt lesz Nina is, akkor ez a hatás duplázódni fog, úgyhogy eléggé mellbe vágott a következmény. De a gálán késztetést éreztem arra, hogy idehozzam a lányt, bár most már elég erősen kezdek kételkedni abban, hogy jó ötlet volt-e. Eléggé szétcsúsztunk, pedig nem is piától lettünk részegek...hanem egymástól. Ó, baszki!
Rohadt nagy szükségem lett hirtelen egy jó erős kávéra. Bementem a konyhába, de miközben bekapcsoltam a kávéfőzőt, rájöttem, hogy ide a koffein nem lesz elég: cigi kell. Türelmetlenül kutattam a fiókokban, és kezdtem marhára ideges lenni, amikor egy csikket sem találtam. Minden szaros szekrényajtót és fiókot kirángattam, de sehol semmi. Átvágtattam a nappaliba, ahol szintén nem volt egy nyamvadt szál sem.
- Kurva életbe, ne már! - rúgtam bele az egyik fotelbe. Nem izgatott, hogy a kávéfőző idegesítően sípolni kezdett, amikor kifőtt a lötty, mert rájöttem, hogy csak egy cigi tudna most lenyugtatni, vagy legalább enyhíteni a dühömet.
De mivel hiába forgattam fel mindent a szokásos rejtekhelyeken, így is csak az öngyújtómat találtam meg, ezért inkább kimentem a teraszra, ahol legalább a csípős, hideg levegő hatott rám valamennyire. Mérgemben levágtam magam a padlóra és nekidöntöttem a fejemet a ház falának. Pontosan úgy csináltam, mintha piszkosul berúgtam volna és most a másnaposságtól azt sem tudnám, merre támolygok, de nagyjából úgy is éreztem magam. Csukott szemmel vártam, hogy a téli hideg levegő lehűtsön, és ne csak a testemet fagyassza, ami nem is volt nehéz, mert még mindig csak egy boxer volt rajtam az össz ruha. Pont nem érdekelt...
- Szevasz, haver - köszöntem rá öreg barátomra, Ajaxra. Odasomfordált hozzám, és ledobta magát mellém. Nagy fekete szemeivel bámult rám, biztos kajára fáj a foga, amin nem is csodálkoznék, mert már lassan dél van. Asszem.
 - Bocs, de most nem megy, öreg harcos - ráztam a fejemet, de azért kegyelemből megvakargattam a bundáját, amit ő hálás morgással élvezett is. Annyira, hogy inkább leheveredett mellém kuncsorgás helyett.
- Nem láttál cigit valamerre? Rohadtul elegem van, hogy ebben a kéróban sosincs meg semmi... - morogtam, de aztán megint nem koncentrálhattam a dohányzós vágyaimra, mert a kishölgy is befutott.
- Rém idegesítő, amikor ezt csinálod, vágod? - néztem rá szúrósan, de Peppit ez sem fogta vissza attól, hogy a hasamra ugorva körbenyalja az arcomat. - Sosem szoksz le erről, ugye? Majd ha nagylány leszel, nem engem fogsz nyalogatni, hanem a pasijaid pöcsét. De ha kölykezni fogsz, te szuka, doblak, csak úgy szólok...- Ennyi kellett ahhoz, hogy megint eszembe jusson, miért is ücsörgök kint a teraszon egy szál boxerben, két hűséges kutyámmal karöltve és bagóra vágyakozva.
Milyen ironikus, hogy pont a flúgos kutyámról jut eszembe Nina és az ő flúgos ötlete, hogy védekezés nélkül szexeljünk a medencében. Úgy, hogy nuku tabletta, nuku gumi, egyáltalán semmi, a víz meg ugye miért is segítene... Elsőre baromi nehéz volt leállni, amikor már majdnem megtörtént a dolog, de volt bennem annyi, hogy ne vágjak bele felelőtlenül. Megpróbáltam visszafogni a folyamatot, kábé három percig ment, aztán másodjára a kicsilány valami boszorkányos módon a farkamnál fogva megvezetett és már képtelen voltam józanul gondolkodni. Mekkora szívás! Most meg baszhatom az egész tegnap éjszakát azzal, hogy ma reggel azon rágódok, mégis mi a faszt fogunk ezután csinálni? Mert tegnap kibaszottul jól szórakoztunk és élveztük a medencés szexet, de hogy a védekezés hiányának lesz-e következménye...ó, a faszomba!
- Hol van már egy rohadt cigi? - mordultam fel, amikor meguntam az idegesítő gondolkozásomat.
Tudtam én, hogy van isten, mert most szerencsére meglátta a szenvedésemet. Peppi pont egy cigisdobozt rágcsált nem messze tőlem és Ajaxtól. Szóval itt hánykódik az a rohadt doboz.
- Peppi, lábhoz! - szóltam oda a kis szukának, aki a nevére felkapta a fejét, de csak állt egy helyben - Gyere már ide, te lüke! - hívtam magamhoz már röhögve, mert a kis eszetlen úgy elstartolt, hogy a tappancsa meg is csúszott a kövön. De azért engedelmesen idespurizott, csak azt a nyamvadt dobozt nem volt hajlandó kiengedni a szájából. - Na, jó kislány legyél, hé! - szóltam rá türelmetlenül, mert a kis szaros úgy ragaszkodott a játékszeréhez, mint én a bagómhoz. Végül csak kirántottam a szájából, és finoman arrébb is löktem, hogy ne merészeljen visszavágni. Nyafogva nyüszített, aztán nőiesen megsértődött és inkább szegény Ajaxot basztatta felesleges energiáival, aki meg csak nyugodtan tűrte. Hát ja, mire nem vagyunk képesek, mi férfiak a csajokért...
Kihalásztam egy szálat a dobozból, ami a csodával határos módon még sértetlen maradt. Felhúztam a térdeimet és rákönyököltem. Fogtam az öngyújtót, ami még mindig a kezemben volt és sietősen meggyújtottam a cigit, hogy minél hamarabb a számban érezhessem. Az első slukkot mélyen letüdőztem, hogy aztán hosszan kifújhassam és legalább egy rohadt másodpercig ne gondoljak semmire. Csak arra, hogy mennyire piszok jó néha egy kis nikotint szívni, ami lelohasztja az idegességet. Anyám, ez kellett ide...
Újra mélyet szívtam a cigiből, aztán élvezettel néztem, ahogy a füst kiáramlik a számból. Ja, tényleg ez kellett...
Anyám nem lenne most büszke rám. Sosem örült, ha bagóztam, de nem tartott vissza, mert tudta, hogy felesleges kárognia. Ha nekem ez jól esik, akkor csinálni fogom, addig amíg élvezem. Kábé mindennel így voltam, és ezt az idők során anyámnak is sikerült elfogadnia. Attól sem tartott vissza, hogy összejöjjek Ninával, csak figyelmeztetett, hogy kábé nulla az esélye annak, hogy normálisan működjön köztünk a dolog. Hát nem tudom, mit szólt volna tegnap, ha látja, hogy mit művelünk a medencében...de az tuti, hogy jó anyához méltóan mindkettőnket lecseszett volna, amiért egyikünknek sem volt annyi esze, hogy védekezzünk. Ja. És kurvára igaza lett volna. Mert most kurva nagy gázban vagyunk és kurvára nem tudom, mi legyen.

Újabb slukk...Nem akarom, hogy rosszul süljön el a dolog. Tegnap kibaszott jó volt Ninával lenni. És rohadt nagy pech lenne, ha úgy kéne visszaemlékeznünk rá, mint "az az éjszaka, amikor megfogant a gyerekünk". Na nem! 
Mélyen és hosszan beszívott slukk. Szent szar! Nagyon nem akarom, hogy terhes legyen. Nem akarom, hogy gyereke legyen. Főleg nem azt, hogy tőlem. Nem akarok gyereket tőle. Nem akarom, hogy legyen közös gyerekünk. Nem akarom hozzá kötni az életemet. Már így is baromira hozzám nőtt és azzal sem járok éppen a legjobb úton, hogy már ide is elhoztam és kvázi felajánlottam neki, hogy ez legyen a második otthona. Ha ez a kötöttség tovább fokozódna egy kölyök miatt, akkor az végzetes lenne a
kapcsolatunk szempontjából. Nem kéne elcseszni ezt a piszok jó életet, ami most van. Nem hiányzik, hogy bármi belerondítson abba, ami most tök laza és tök jó. Szeretem a lányt, de egyelőre pont elég az, hogy ő van nekem, nem kéne még egy kisebb kiadás is belőle meg belőlem. Szent ég! Már a gondolat is baromira rémisztő.
Dupla slukk. Baszki, hiszen még alig 20 éves! Tapasztalatlan, sok mindent csak annak köszönhet, hogy gondozom a szexuális életét. Néha belegondolok, hogy tökre nem kéne, hogy közöm legyen hozzá, de aztán eszembe jut az a sok baromság, amin keresztülmentünk eddig és vigyorogva megállapítom, hogy de, nagyon is rendben van, hogy így állunk. Csak max. velem van a baj, hogy az esetek többségében tökre nem úgy nézek rá, mint egy éppen felnőttkorba lépett kiscsajra, hanem mint egy izgalmas és dögös nőre, aki mindig meg tud lepni valamivel. Tegnap éjjel például azzal, hogy önként belement ebbe a rizikós szexbe, pedig pár hónappal ezelőtt még szűzies képpel össze-vissza hablatyolt arról, hogy szerinte nem teszünk jót magunknak azzal, ha lefekszünk.
Újabb slukk, ezúttal még mélyebben letüdőzve. Rohadt életbe! Hát ha ez az apróság a mostani éjszakán is eszébe jutott volna, valószínűleg nem lettem volna rá kiakadva, sőt. Bár már azt sem tudom, minek örültem volna jobban. Mert az se lett volna túl baró, ha szende szüzek módjára kiszállunk a medencéből, pedig mindkettőnkről süt az, hogy mennyire kívánjuk egymást. Ez egy bazi nagy zsákutca, mi mégis áttörtünk a falon, ahelyett, hogy visszafordultunk volna. Hát...pech.
Jó'van, nyugi van...
- Kimi...mit csinálsz itt?
Baromira nem számítottam rá, hogy itt van, ezért tökre meglepve bámultam rá. Annál is inkább, mert az egyik atlétámban(!) és a boxeremben(!!!) ácsorgott, kezét összefonta a mellkasán, nyilvánvalóan fázott idekint a hidegben. Őt nézve jöttem rá, hogy már én is csonttá fagytam majdnem pucéran, pedig ez eddig fel sem tűnt. De most már azért se érdekelt, mert a látványtól kicsit beindult a hőtermelésem. Mit ne mondjak, kurvára szeretem, ha egy nő az én boxeremben flangál.
- Bocs, de nem volt más a raktáron - szabadkozott rögtön, miután észrevette, hogy a rajta lévő cuccaimat stírölöm. Halványan elmosolyodtam, de ő nem tágított az eredeti kérdésétől - Mit művelsz itt...boxerben?
- Te is abban vagy...az én boxeremben - tettem hozzá büszkén. Még mindig nem tudtam betelni ezzel a látvánnyal. De ő nem nagyon volt elégedett a válasszal.
- Mióta bagózol? - tudakolta kissé csodálkozva. Hangjából kiérződött, hogy rosszallja és elutasítja, amit csinálok. Mintha érdekelne...
- Kamaszkorom óta - feleltem az igazsághoz híven.
Ismét szívtam belőle valamennyit, aztán ráérősen kiengedtem a füstöt. Most, hogy Nina megjelent, megint kissé kezdett leszállni előttem a köd. Hogy azért, mert gondolatban odaképzeltem egy kölyköt mellé, vagy azért, mert a boxerem volt rajta...nem akartam tudni.
- Még sosem láttalak szívni... - jegyezte meg.
- Csak néha szoktam - vontam meg a vállamat.
- És most éppen miért szívsz? - faggatott tovább.
- Miattad - mondtam és elégedetten elmosolyodtam, hiszen ebbe a válaszba nem köthet bele. Akármilyen értelemben is vesszük, most tényleg miatta vetemedtem rá a dohányzásra.
Ez viszont már eléggé felcsigázta ahhoz, hogy ne csak ácsorogjon egy helyben, hanem közelebb jöjjön és odaguggoljon hozzám. Marhára idegesítő volt, hogy az arcomat kezdte fürkészni, így inkább nem is néztem rá.
- Mit tettem? Valami rosszat csináltam? - kérdezte riadtan. Amikor nem fáradtam azzal, hogy válaszoljak valamit, hanem csak bólintottam, még jobban beparázott - Most komolyan mondod? Miattam bagózol, mert valamit elcsesztem? És inkább szívod azt a rohadt cigit, ahelyett, hogy mondanál valamit?
- Ne ordíts má'! - szóltam rá fáradtan. Baszki, korán van még ehhez...
- Nem ordítok! - kérte ki magának. De már eléggé bedühödött ahhoz, hogy a fejemet maga felé fordítsa és idegesen nézzen a szemembe - Kimi, bökd már ki, mi bajod van!
- Nem lehetne, hogy csak állsz ott, én meg nézlek és elszívom a maradékot? - tettem egy kísérletet valami értelmes javaslatra. Majdnem sikerült megmosolyogtatnom. De nagyon keményen tartotta magát.
- Tudni akarom, miért ücsörögsz itt, mintha másnapos lennél! Egyáltalán, hogy a büdös francba sikerült nálam hamarabb felkelned? Totál nem ezt szoktuk meg... - vetette a szememre, és mintha csalódott lett volna. Most már legalább tudja, mi zajlik le bennem, amikor nem találom magam mellett az ágyban...
- Gyere ide! - húztam le az ölembe.
Nem tetszett ez a beszédstílus, és már enyhén szólva feszélyezett, hogy az a csinos kis popsija a boxeremben van. Megadóan befészkelte magát az ölembe, fél karjával a nyakamba kapaszkodott, de még mindig kutatóan nézett rám. Megkönyörültem rajta, úgyhogy gyorsan szívtam még két utolsó slukkot a dohányból, aztán elnyomtam a padlón. Odahajoltam hozzá, de mielőtt lesmárolhattam volna, elhúzódott.
- Bagószagú vagy, szerinted ez így okés? - vonta fel a szemöldökét. Elégedetlenül morogtam, amit megint nem hagyott szó nélkül - Lennél szíves elmondani, miért vagy ilyen?
- Már mondtam - emlékeztettem. Pontosan én sem tudtam, hogy mit mondtam, de neki még rémlett.
- Tényleg miattam van rossz kedved? - kérdezte kerek szemekkel. Eléggé elborzasztotta, hogy ez az ábra.
- Ja - bólintottam, aztán vágyakozóan szemeztem a cigisdobozzal. Baszki, van egy olyan érzésem, hogy most lenne csak igazán nagy szükségem rá. Kezdődik a vallatás, és nekem pont nincs kedvem dumálni, ellenben egy pár slukk megint jól jönne.
- Oké, ez most így fog menni? - érdeklődött. Nem volt mérges, de azért túl elnéző sem. - Hiába kérdezlek, te csak kijelölsz engem, mint a rosszkedved okát és rám bízod, hogy fejtsem meg, miért? Vagy képes vagy arra, hogy őszintén elmondd, mi bajod van?
- Marhára nincs kedvem ehhez... - motyogtam, aztán lustán pislogtam párat. Mégiscsak jobb lett volna, ha tovább alszok...
- Jó, vágom - állt fel hirtelen az ölemből. Meglepve néztem fel rá, de csak ennyit mondott: - Akkor megyek...
- Mész? - kérdeztem vissza hitetlenkedve. Nem akartam felfogni, hogy képes azért elhúzni, mert nem vagyok hajlandó dumálni a hangulatomról. A faszomba...most komolyan elmegy? - Most mit bámulsz? - meredtem rá Ajaxra, aki a bölcs arcával úgy nézett rám, mint aki azt mondja: öregem, ezt jól elkúrtad.
Vártam még egy kicsit, talán arra, hogy csapódjon a bejárati ajtó, de amikor ez nem történt meg, morogva feltápászkodtam a földről. Ekkor vettem észre, hogy a lábujjaim már lefagytak, úgyhogy tényleg megérte már felkelni. Biztos, ami biztos alapon a cigisdobozzal a kezemben caplattam vissza a házba, bár az is egy küzdelem volt, hogy Peppit elrugdossam a teraszajtótól, mert úgy gondolta, neki is joga van utánam jönni. Nagyon haragosan bámult rám a nagy barna szemeivel, de most nem hatott meg.
 - Még itt vagy? - kérdeztem vigyorogva, amikor megláttam, hogy Nina a konyhában dekkol egy kávé és egy újság társaságában. Kicsit meglepő volt ez a látvány, főleg mivel az előbb úgy tűnt, elhúzza a csíkot. Kellemes csalódás, hogy még itt látom.
- Ha tényleg én tehetek arról, hogy ilyen szar kedvedben vagy, akkor lelépek - mondta, de csak egy pillanatra nézett fel az újságból.
Úgy döntöttem, csatlakozok. Talán egy kávé mégiscsak jobb lesz, mint a cigi. Azt még ő is pártolja...várjunk csak...ez a nő tényleg kávét iszik?
- Nem is szereted a kávét... - ráncoltam a homlokomat. Közben én is kitöltöttem magamnak egy csészével. Hát nem sajnáltam a mennyiséget. Nagy dózisra lesz most szükség.
- De most nálad vagyok, szóval alkalmazkodok... - vonta meg a vállát, aztán édesen rám mosolygott.
Na jó, azért ez...kezd durva lenni. Mi ez az alkalmazkodok duma?
- Túl sok a ruha rajtad... - állapítottam meg nem túl boldogan. Az előbb még egy egyszerű atléta-boxer kombóban libbent ki a teraszra, most meg legnagyobb sajnálatomra már egy hozzá illő felsőt és egy farmert is beújított.
- A hálószobádban találtam. Remélem nem bánod, hogy kölcsönvettem őket, de nem tudtam mást felvenni - szabadkozott. Na ez még furább. Mi ez az esedezés?
- A boxeremben tökéletes voltál - mosolyogtam rá a kávéscsészém felett. Aztán ahogy tovább figyeltem a felsőt rajta, kikerekedett a szemem. Kísértetiesen emlékeztet Jenni egyik blúzára... - Baszki! - És már hangot is adtam az elszörnyedésemnek.
- Most éppen mi a baj? - tudakolta. De nem is ez volt a kiakasztó, hanem, hogy magára erőltetett egy kedves mosolyt, ami mégis valahogy természetesnek tűnt. Mi ez a kedveskedés?
- A felső és a gatya az exnejemé. Amúgy még mindig te - válaszoltam komoran. Bazi nagy ellentétek voltunk a derűsen mosolygó Ninával. Ezt is megértük...
- Oké - tette le a kávésbögrét az asztalra, miután kiitta belőle a maradékot. Felpillantott rám, és nagyon úgy nézett ki, hogy megint udvariaskodni fog - Nem akarom elrontani a szombatodat. Nem kérdezősködök. Ha nem akarod, nem mondod el, mi bajod van velem. A ruhákért meg bocs, de....mindegy, ha zavar és ha azt akarod, leveszem őket.
- Bírnám - húztam kaján vigyorra a számat - De hagyd csak. Jól áll. - Igazából baromira fura volt, hogy a volt feleségem ruhájában van és olyan otthonosan érzi magát, mintha tényleg idetartozna, vagy mi. Erre nem tudok mást mondani, mint hogy fura.
- De feltenném a kérdést, hogy menjek-e el? - pislogott rám várakozóan, mire döbbent arcot vágtam.
- Most komolyan?
- Igen - bólintott - Nem akarlak...öhm...zavarni.
- Te...zavarni? - nevettem fel. Ez a csaj bekattant, vagy mi? Biztos a kávé hatása. De jó, hogy alapból nem iszik, akkor lehet, hogy minden nap ilyen piszok higgadt és udvariaskodó lenne. Hányok ettől...
- Már párszor az orrom alá dörgölted, hogy miattam vagy pocsék hangulatban... - vonta fel a szemöldökét - Mellesleg először a te cuccaidba bújtam, aztán..mint kiderült, a volt feleségedébe. Sőt, még a kávédból is ittam, úgyhogy már biztos nagyon eleged lehet belőlem. Bár továbbra sem értem, miért, de ha akarod, akkor nem is kell elmondanod, megtehetem, hogy összekapom magamat és elme...
Na itt volt elég. Nem csak marhára untam a szövegét, de minden szava baromság volt. Ráadásul kezdett kurvára irritálni, hogy egy türelmes és higgadt nőnek adja ki magát, mikor nagyon nem az. Idegennek tűnt és a tegnap után ez...durva sokk volt. Ja, ha már tegnap meg az este...
- Akarod tudni, miért? - vágtam közbe, nem törődve azzal, hogy még nagyon is tartott a szónoklata. Meglepve abbahagyta a rizsázást és várakozóan figyelt rám. - Na ezt már szeretem.
- Akarom tudni - jelentette ki makacsul. Végre visszatért az a csaj, akit én ismerek - Vagyis szeretném tudni, hogy mi bajod velem. Főleg a tegnap este után - biggyesztette le a száját csalódottan - Örültem, hogy végre nyíltan kimondtunk dolgokat egymással kapcsolatban, erre ma...olyan fura vagy. Mintha megbántad volna azt, hogy...
- Azt, hogy védekezés nélkül dugtunk? - szakítottam megint félbe - Mert ha ezt akartad mondani, akkor nem kell tovább agyalnod. Szokás szerint megint nagyon megy az agymunka... - vigyorodtam el.
Szándékosan fel akartam húzni. Tudtam, hogy ettől bepipul, de látni akartam, ahogy kitör magából. Kezdett hiányozni a forrúfejű kiscsaj, aki most ott bujkált valahol Jenni ruhái alatt elrejtve. Talán pont ezért volt annyira bizarr az ő cuccaiban látni Ninát. Nem az exemet akartam látni, de Nina pont úgy viselkedett, mint annak idején Jenni. Eddig...
- Persze, hogy agyalok, Kimi! - Felállt az asztaltól és ahogy vártam, teljesen kitört magából... - A francba már! Próbáltam türelmes lenni, mert tegnap minden olyat megadtál nekem, amire vágytam és gondoltam, hálából megérdemelsz annyit, hogy ne faggassalak, amikor láthatóan rohadtul nincs kedved dumálni. De csak, hogy tudd, nagyon zavaró, idegesítő és aggasztó is, hogy ezek szerint tényleg miattam és amiatt vagy ilyen...mogorva, ideges, búval baszott, már bocsánat...mert...mi? - állt meg hirtelen a karattyolásban - Tényleg az a bajod, hogy nem védekeztünk? És mégis azt mondtad, hogy miattam vagy mérges? - meredt rám csodálkozva.
- Mer' ez az igazság - bólintottam és most, hogy visszakaptam az igazi, ösztönlény Ninát, már komolyra váltottam - Tudod, te mekkora fatális őrültséget csináltunk?
- Hát nekem pont nem ezek a szavak jutnak eszembe a medencében történtekről - motyogta és közben beharapta az ajkát. Normál esetben tuti, hogy vigyorgok ezen a reakción, de...ez most nem normál eset volt.
- Nem fogod fel, mit jelent az, hogy nem védekeztünk?
- Ha jól emlékszem, az előző ilyen szitu nem izgatott ennyire - hunyorgott rám gúnyosan. A fél karomat rátettem volna, hogy a Heidi-s esetre emlékeztet - Főleg nem az ominózus éjszaka után...
- Azért, mert az nem volt ennyire fontos. De most rólad van szó, az istenért! - mordultam fel. Kurvára nincs értelme összehasonlításnak, miért kell a vörössel példálóznia?  - Ha veled történik valami, azért én is felelős vagyok és engem is érint. Úgyhogy asszem van jogom...
- Ne, már megint ez a duma! - nevetett fel hitetlenkedve - Mert neked mindenre van jogod, ugye? Azt akartad mondani, hogy van jogod felháborodni? Miért is? Talán nem te dugtál meg úgy, hogy nem volt rajtad gumi?
- Ne próbáld meg rám kenni! - morogtam. Kezdett feldühíteni, és ez már rossz előjel...
- Miért, nem te voltál az, Kimi? - emelte fel a hangját. És vele párhuzamosan én is ugyanezt tettem.
- Ugyanannyira sáros vagy benne, mint én! - mutattam rá, miközben odasétáltam elé. Csak akkor álltam meg, amikor már egymással szemben szobroztunk. - Sőt, te akartad olyan nagyon, és azt hitted a nem lesz semmi gáz szöveggel ki is mented magad a veszély alól! Hát akkor most szólok, hogy kurvára nem ment fel semmitől, vágod? Ugyanannyi esélye van annak, hogy kibaszottul elcsesztük, mint annak, hogy megússzuk. Csak tudod, mi a kurva idegesítő? Hogy én egyszer már megúsztam...és nincs rá garancia, hogy ez zsinórban másodjára is megtörténne. Tuti, hogy nem lenne olyan kegyes ez a rohadék ott fent, hogy megint megkíméljen a bakitól. Ez szerinted mégis mennyire jönne jól, Nina?
Észre sem vettem, hogy időközben már kiabáltam. Nina teljesen elkussolt, de nem ijedt meg tőlem, és állta a tekintetemet. Kitartóan nézett a szemembe, de olyan gyorsan szedte a levegőt, hogy sejtettem, ő is legalább annyira forrong magában, mint én. Szinte tapintható volt a feszültség kettőnk között...pedig nem volt akkora a távolság. Bizarr volt, hogy arra gondoltam, baszki, mennyire izgató ez a feszkó...
- Csak egy kérdésem van... - szólalt meg egy kis csend után - Te most miattam aggódsz ennyire, vagy magad miatt?
- Magam miatt? - nevettem fel meglepetten - Mégis miért kéne aggódnom magam miatt?
- Mert nem akarsz elköteleződni - mondta és közben egy nem túl őszinte mosoly is feltűnt az arcán.
- Baromság - ráztam a fejemet. Hogy képzelhet ilyet? Mégis miért hoztam volna ide? Pont ide?
- Nem, nem az - nevetett, aztán ő is rázni kezdte a fejét - Nagyon rossz ezt látni. Azt hittem azzal, hogy idehoztál, jelezni akartad felém, hogy teljesen komolyan számolsz velem.
- Így is van - bólintottam, mert tényleg ez volt az igazság. Csak azt nem vágtam, mi a francért nem hiszi el?
- Csak most úgy tűnik, hogy mégiscsak meg akarod tartani a saját magad laza kis életét - vágta hozzám, bár a hangja már valamennyire lecsillapodott - Ezért nem vagyunk együtt minden nap. Ezért lógsz még mindig szívesebben a haverjaiddal. Ezért nem akarod, hogy állandóan itt legyek. És ezért parázol attól, hogy ennek az éjszakának...öhm...esetleg lesz eredménye.
Baszki, ezeket meg honnan szedi? Jó, van benne valami, de azért nem kéne, hogy ennyire belém lásson. Meg, hogy azt higgye, nekem nem számít semmit az, hogy együtt vagyunk, mert így meg úgy...blablabla. Komolyan, a nőknek miért kell mindig ilyen hisztériásnak lenni? És ennek a nőnek miért kell folyton az orra alá dörgölni, hogy szeretve van és hogy törődök vele és csak vigyázni akarok rá? Nem igaz, hogy ez nem egyértelmű, mikor annyira ismer.
- Az eszedbe sem jutott, hogy miattad parázok? - tértem ki inkább erre. Nem velem kéne foglalkozni, elvégre ha baj van, akkor...na jó, hagyjuk ezt a francba. Még belegondolni is förtelmes.. - Mert nem akarom, hogy elcsesszük az életedet, a karrieredet...ja és hogy apád még ennél is jobban utáljon?
Nevetnem kellett, amikor az öreg eszembe jutott. Bakker, ha megtudná, hogy teherbe ejtettem az egyetlen, kicsi lányát, vajon mennyire pipulna be? Az lenne még nagy műsor! Megint a németek miatt lenne világháború...
- Áh, ezzel is csak saját magadnak mondasz ellent! - nevetett velem Nina. Bár ő inkább azért, mert nem tudott kiigazodni rajtam - Végül is apám miatt aggódsz!
- Igen, nyilvánvalóan... - forgattam a szememet. Szent szar, most mit magyarázkodjak? Marad a jó öreg irónia. - Kurvára fosok attól, hogy mi lesz, ha rájön, hogy aktív szexben van részed és egyszer felelőtlenül még bakiztunk is!
- Ez nem vicces, Kimi - fonta össze maga előtt a karját. Na végre valahára megjött az esze és hajlandó komolyan venni a dolgokat!
- Én is ezt mondom - vettem én is komolyra a figurát. Átfogtam a derekát és magamhoz húztam. Ez a feszkó tényleg durván hatott ránk. Szinte már vonzott a lányhoz, én meg hülye lettem volna ellenszegülni a fizikai erőnek - Baromira élveztem az éjszakát...még sosem volt ilyen jó veled a szex - mondtam őszintén, mire elmosolyodott - Imádom, amikor kijön belőled a női állat és pont ezért nem tudtam éjjel sem ellenállni neked. De akkor is hibáztunk, mert megdumáltuk, hogy nem kockáztatunk, de tegnap mégis így jött ki...az élvezetekért cserébe beleugrottunk a hülyeségbe, pedig kurvára nem kellett volna, hogy idáig fajuljon a dolog.
- De honnan veszed, hogy rosszul sült el? - kérdezte halkan, miközben ártatlanul pislogott a szemembe.
- Egyszer majdnem ráfáztam, amikor kábé egy hónapig szartam rá - emlékeztettem. Hiába, mégis van miért felhozni azt az ügyet - De megmondtam, hogy veled nem játszunk ilyen rizikós játékot, nem?
- De - suttogta és közben lesütötte a szemét - Sajnálom...
- Ne sajnálkozz! - rötyögtem, amikor láttam, milyen esedező képet vág.
- De igazad van, én tehetek róla - vádolta magát kitartóan - Én biztattalak, pedig bele sem gondoltam, hogy milyen következményei lehetnek az egésznek. Csak annyira magával ragadott az érzés, hogy képtelen voltam lemondani róla. Ne haragudj, hogy ezért idegeskedsz most! - pillantott fel szomorúan mosolyogva.
Komolyan, mi folyik itt? Az elején még mindketten a megtestesült higgadtságot erőltettük magunkra, pedig ugyanolyan idegesek lettünk, majd jöttek a számonkérések, aztán durván kiosztottuk egymást, most meg Nina bocsánatot kér, amiért miatta rossz kedvem van?! Mi a jó büdös franc történik? Most komolyan, nem tudom követni.
- Fejezd ezt be! - korholtam, mert nem tetszett ez a szánalmas esdeklés. Megint olyan idegennek tűnt, hiába tartottam a kezeim között. Újra és újra rádöbbenek, hogy ha nem a megszokott módon viselkedik, és megpróbálja más színben feltüntetni magát, hiányolom az igazi énjét. Azt a Ninát, akibe sikerült belezúgnom.
- Figyelj... - köszörülte meg a torkát. Újra előjött a határozott és makacs hangja, hát ez az amit én szeretek - Veszek egy terhességi tesztet. Addig úgy sem tudunk biztosat. Ha megtudom az eredményt, szólok...
- El akarsz menni? - kérdeztem meglepetten. Nagyon úgy hangzott, mintha ezt egyedül akarná elintézni...és valószínűleg nem itt.
- Igen. Látom, hogy frusztrál a dolog és nem akarom, hogy idegeskedj! - És már megint ez az udvarias, "úgy teszek, ahogy akarod" szöveg. Percről percre változtatja a viselkedését, ez már kezd bosszantani...
- De nem kell egyedül csinálnod - figyelmeztettem.
- Miért, majd végignézed, ahogy bevonulok a fürdőbe és megcsinálom, amit kell? - kuncogott. Na, ez megint olyan, amit szeretek. Mondom, hogy állandóan váltakozik. Mint az a zöld, gülüszemű állat, amelyik változtatja a színét...kaméleon, baszki!
- Hm, egész csábító javaslat - vigyorogtam.
- Ne viccelődjünk! - utasított komolyságra. Oké, fapofa van... - Én is aggódok valamennyire, de...
- Ja, már akartam kérdezni, miért én parázok helyetted is, mikor csak te lehetsz terhes.
- Én... - kezdte zavartan. Bírom, amikor ilyen. Megpróbálja összefoglalni, mit mondjon, de addigra már minden az arcára van írva. Ilyenkor csak úgy teszek, mintha várnék arra, mit akar mondani, közben már nagyjából sejtem. Most éppen nem örülök ennek. Súlyos dolgok vannak a fejében - Szóval persze, hogy parázok, csak...nem is tudom...nem hiszek benne, hogy velem megtörténhet. Elvégre Heidivel sem lett semmi baj, pedig ő már teljesen odalenne egy babáért. Én meg...nem vagyok az a típus, akinek jól állna egy gyerek, úgyhogy miért is átkozna az a rohadék odafent?
- Egyszer majd eljön az ideje - nyugtattam meg mosolyogva. Most meg olyan sebezhető és ártatlan. Hogy csinálja? Tényleg, mint egy kibaszott kaméleon!
Vállat vont, de amikor a kezemmel végigsimítottam az arcán, sóhajtva ráfektette a fejét a tenyeremre. Kihasználtam a pillanatot és odahajoltam hozzá. Ennek most már nem volt köze a feszkóhoz, egyszerűen csak meg akartam csókolni. Rohadt idegesítő volt ez a sorozatos hangulatváltozás köztünk, jól esett visszatérni a gyökerekhez. Lassan, ráérősen smároltunk, és szerencsére ő is benne volt, hogy elmélyítsük a csókot. Úgy simult hozzám, mintha nem akarná, hogy elengedjem. Mindig mondja, hogy szüksége van rám, de hogy ennyire? Hát azért ez kicsit bizarr...de valamiért imponáló is.
- Jobb lesz, ha most elmegyek. Amíg tudok - nézett rám célzatosan. Jót hümmögtem rajta, nyilván attól fél, hogy belemerülünk a smárolásba és még tovább haladunk, aztán nem lesz semmi az elmenetelből.
- Nem akarod, hogy veled menjek? - kérdeztem, bár igazából nem volt kedvem hozzá. Meg aztán nem biztos, hogy szalonképesen tudnék "örülni" annak, ha szarul sül el a teszt. Jó, persze, hogy inkább ez az oka.
- Nem bírnád - mondta ki Nina is. A francba, ő is jól kiismert már. De még mindig én vagyok előnyben.
- Te is nagyon fogsz parázni, nyugi! - pöcköltem meg az orrát, mire ő kuncogni kezdett.
- Tudom. De én legalább szembenézek vele - közölte büszkén, miután elhúzódott tőlem és elindult kifelé a konyhából.
Nem reagáltam, inkább követtem. Összeszedte a táskáját, aztán indulásra készen megállt az előszobai folyosón.
- Vidd a kocsimat! - dobtam a kezébe a slusszkulcsot.
- A Maseratit? - csodálkozott. Hogy felcsillant a kiscsaj szeme! Most legyek meglepve?
- Tudom, hogy imádod - húztam diadalmas vigyorra a számat.
- Nem annyira, mint téged - mosolygott, de mielőtt meglepődhettem volna azon, amit mondott, már ott is termett előttem és átölelte a nyakamat - Hidd csak el!
Gyors szájra puszival köszönt el, időm sem volt, hogy felfogjam, mert már a kocsikulccsal a kezében és a táskájával a vállán megindult az ajtó felé.
- Hívj, ha tudod, mi a szitu! - kötöttem a lelkére. Nehogy má' azt higgye, kicsit sem izgat a dolog. Bár a veszekedésünk után meg lennék lepve, ha ezt gondolná.
- Mindenképpen! Na szia! - Először kicsit furán nézett felém, de aztán integetett és már itt sem volt. Kisétált az ajtón és már csak azt hallottam, hogy a Maseratim felbőg.

Most, hogy elment, megint hódoltam ritka szenvedélyemnek, a bagózásnak. Túl sok volt ez mára, kellett valami nyugtató cucc. Ezzel el is ment az egész napom, rám fért a lazítás. A mobilom azért mindig készenlétben állt, feszülten vártam, hogy hívjon. Bár amikor másnap megcsörrent a teló, egy fél másodpercig gondolkoztam, hogy felvegyem-e. Ki tudja, mit fogok hallani... Na jó, elég a parából.
- Mondd! - szóltam bele sürgetően.
- Negatív - mondta mosolygós hangon. A szemem hirtelen kipattant a hír hallatán.
- BASZKI! - ordítottam a telefonba. Nem is bírtam egy helyben maradni, felálltam és járkálni kezdtem a teraszon. Körülöttem a kutyák kíváncsian nézték, mi ütött belém.
- Örülsz? - kérdezte Nina, amikor már nem homályosította el az agyamat a kurva nagy megkönnyebbülés.
- Persze, hogy örülök, bakker! - rötyögtem, és közben már a fejemet fogtam. - Ekkora mázli nincs! Másodjára is megúsztam! Hé, te rohadék ott fent! Kösz, haver! - néztem fel hálásan az égre. Totál barom vagyok, de most leszarom.
- Nem ismerek rád, Kims! - kuncogott a vonal másik végén.
- Hát ember, már szinte biztosra vettem, hogy bebukjuk ezt a védekezés nélküli bakit! Fix, hogy nincs ekkora mákja másnak! Isten valamiért nagyon csíp engem! - büszkélkedtem. Aztán valahogy eljutott az agyamig, hogy nem csak rólam szól ez az egész - Na és te? Örülsz, mi?
- Hát persze! - vágta rá, és hallottam a hangján, hogy komolyan mondja - Nem volt akkora meglepetés, éreztem, hogy negatív lesz. Mondtam már, hogy nem átkozna engem a sors egy gyerekkel. Hála az égnek!
- Lesz ez még így se, nyugi - mondtam már valamivel nyugodtabban. Kicsit gáz, hogy ennyire lealacsonyítja magát. Még hogy neki nem járna kölyök! Önbizalom nuku.
- Mindegy is. Amúgy nekem sem ez volt az első para helyzetem - árulta el, mire én kicsit ledöbbentem.
- Na neee!
- De - nevetett - És én is ugyanúgy megúsztam anno.
- Az a csávó volt? - kérdeztem rá arra a srácra, akivel állandóan összehasonlított, mielőtt először lefeküdtünk volna. Már akkor kinyírtam volna, amiért ilyen mély nyomot hagyott a lányban, de most, hogy ilyen témában jött szóba...hát ha megtehetném, biztos, hogy letépném a tökét!
- Ühüm - motyogta, és ezzel lényegében újabb strigulát húzott a közös eseteinkhez. Nem tudom, ki volt ez a faszi, de úgy néz ki, még mindig előjön valamilyen oknál fogva. A rohadék...
- Jól vagy? - érdeklődtem. Olyan fura volt a hangja, mintha nem tudná kezelni azt, amin most túlesik.
- Persze. Most már tök jól vagyok - bizonygatta kissé túlzottan - Most már nincs rossz kedved, ugye?
- Dehogy! - röhögtem fel - Nem jössz el? Meg kéne ünnepelnünk ezt a jó hírt!
- Nem hiszem, hogy ez most jó ötlet lenne - mondta, mire nekem keresztbe állt a szemem. Mi a fasz?!
- Most m'ért? Mi bajod van? - akartam tudni.
- Az előbb beszéltem a bátyámmal. Meglátogatom őket és úgy döntöttem, ott leszek pár napig - közölte az újabb meglepő hírt.
- Na várjunk! Te előbb hívtad a bratyódat, mint engem? - háborodtam fel. Baszki, végül is azért vártam a hívására tűkön ülve, mert a közös jövőnk forgott kockán. Ő meg a tesójával bratyizik?! Hát ez kurva gáz!
- Ő hívott - mentegetőzött - Mindegy, a lényeg, hogy most inkább megyek babázni.
Babázni. Azta, milyen ironikus! Tudja, hogyan csessze fel az idegeimet. Ma már másodjára.
- Jó, menj! - sóhajtottam. Kénytelen voltam beletörődni, főleg mivel az elmúlt napokban én is passzoltam párszor a találkozóinkat. De attól még rohadtul bántam, hogy most nem velem akar lenni - Mikor látlak?
- Majd hívlak, ha visszajöttem - ígérte. Hát ezzel nem vagyok kisegítve, kicsilány...
- És addig mit csináljak nélküled? - kérdeztem szórakozottan. Oké, nem halok bele, ha nem látom pár napig, de azért jobb esti programokat is el tudnék képzelni a haverokkal való sörözés helyett. Amihez mondjuk ő kéne és nem a szomszéd barátom vagy más haver.
- Gondolkozz el azon, amit mondtam - javasolta mosolygós hangon. Biztosra vettem, hogy igazából vigyorog, amiért azt hiszi, szenvedni fogok a hiányától.
- Konkrétan? - Halvány fingom sem volt arról, miről beszél.
- Azon, hogy mennyire vagy hajlandó beépíteni a magánéletedbe - fejtette ki bővebben. Elég komolynak hangzott  - Úgy kellek neked, mint egy akármikor hívható laza barátnő, vagy mint egy komoly barátnő?
- Ez most poén volt, ugye? - nevettem fel. Most nehogy már titulusokról dumáljunk! - Mert ha igen, akkor elég gyenge!
- Nem poén volt - közölte halálos komolysággal. De mielőtt reagálhattam volna, már édes hangon közölte - Megyek csomagolni! Majd hívlak, ha itthon vagyok!
- Hé, de most mi a fasz van? Akkor...várj má' egy kicsit!
- Szeretleeek! - köszönt el...és fix, hogy vigyorogva. Aztán már csak a telefon halott búgását hallottam. Hát ez fasza!

Este átmentem a szomszédba. Kellett egy kis társaság, ha már a barátnőm...a laza...vagy a komoly, tök mindegy...szóval a barátnőm nem volt képes eljönni.
Toni marhára örült, hogy bagószagúan rontottam be hozzájuk, mikor pontosan tudom, hogy akárhányszor megjelenek Vilanderéknél, a kiskölyök a nyakamba ugrik és addig nem is hagy levegőhöz jutni, amíg párszor fejre nem állítom. Most meg szegény prüszkölhetett a cigifüsttől, ami rám telepedett a nap végére. A faterja nem volt odáig tőle, de azért megkönyörült rajtam és amikor a felesége elvitte aludni Luukast, hajlandó volt dumálni velem egy kis hazai pia társaságában. Semmi extra nem jött szóba, kitárgyaltuk a szezonunkat, a jéghoki bajnokság állását, aztán persze a nőket is. Én visszavonulót fújtam, úgyhogy inkább ő traktált a családja mindennapi csetlései-botlásairól. Egy ideig hallgattam, hogy miket művel a kis csibész a szülők legnagyobb "örömére" és milyen nehezen értik meg egymást mostanában Erjával, de sütött róla, hogy pont így élvezi az életét. De jó egyeseknek...
Amikor valamikor éjszaka visszataláltam a villába, már volt fogalmam róla, mire célozgat Nina. Talán ez a baba-rizikó döbbentette rá, hogy többet akar tőlem. De mégis mit vár? Hogy éljünk együtt, mint egy normális pár? De hát nem vagyunk azok, akárhonnan is nézzük!
Most válok...élvezem, hogy senki sem szól be, ha a földön hagyom az alsógatyáimat, ha nem vagyok hajlandó még délben sem felkelni, ha pont nem érdekel, mi van a másikkal, mert éppen hoki megy a tévében. Élvezem, hogy senki sem ordítja le a fejemet, ha kurvára berúgok és részegen támolygok haza, hogy senki sem károg, ha nincs kedvem romantikus vacsorára és inkább a haverokkal megyek kocsmázni. Élvezem a függetlenséget, hogy nem kell senkinek elszámolnom azzal, mit művelek ekkor meg akkor, hogy úgy élem a rohadt életemet, ahogy én akarom. És most, hogy Jenni már nincs a képben, pont jól megvagyok magammal.
Csakhogy most Nina van a képben. Ez lett abból, hogy összehaverkodtunk. Hogy közel kerültünk egymáshoz. Hogy le akartam vele feküdni. Hogy azt akartam, legyen valami ebből az oda-vissza vonzódásból. És most ott tartunk, hogy együtt vagyunk, de mégse. Nem mintha nekem lenne kifogásom ez ellen. Csak annyit akartam tőle, hogy párszor szexeljünk, mert izgató volt a gondolat: csapattárssal összefeküdni. De addigra már túlságosan megszoktam a társaságát, és nem csak szexre kellett. Most meg már minden határon túlmegy a dolog.
Oké, fontos nekem. Oké, szeretem is. És oké, nem véletlen, hogy itt tartunk. Én is akartam ezt a kapcsolatot, mert valamilyen szinten nekem is szükségem van rá. De most már kezd bonyolódni ez az egész szarság. Én meg inkább a laza egyszerűséget bírom, nem a bonyolult dolgokat. Nina viszont egyértelműen bonyolítani akar. Fú. Most mi a faszt csináljak?

Négy nap múlva hívott. Eddig babázott. Nem tudom, hogy volt képes elviselni egy folyamat bőgő kölyköt négy teljes napig. De a lényeg, hogy az ötödikre már őt is elriasztotta a kis Bradl. Hála az égnek!
Gondoltam meglepem a kicsilányt azzal, hogy váratlan látogatást teszek nála...és elrabolom. Gonosz ötlet, de ő is gonosz volt, amikor lelépett, ahelyett, hogy hozzám jött volna. Úgyhogy itt az ideje, hogy rendezzük a számlát.
- Már megint? Szent szar, ez egy förtelem! Miért mindig ebben mászkálsz? Ráadásul a kutya is megrágta. Úristen, nők... - emeltem égnek a tekintetemet. Rögtön egy kis gonoszkodással indítottam, amikor megláttam rajta azt az idióta mianevét...mamuszt. Nem jött be, mert nem tudtam kihozni a sodrából.
- Én is örülök, hogy látlak! - villantotta rám a teljes fogsorát, aztán átölelt. Hoppá, azért egyenlő a mérleg, nem csak én hiányoltam őt, hanem ő is engem. Ennyit érsz, kicsi Bradl!
- Mit művelsz? - érdeklődtem, miután üdvözlésképpen váltottunk egy gyors csókot.
- A bőröndömet pakoltam ki. De most jutott eszembe, hogy kéne adni kaját Damonnak. Joachim ma nem járt itt, úgyhogy el kell látnom szegényt.
- Akkor nyomás! Nem éheztetünk kutyákat - vigyorogtam. Nem mintha a fekete kankutyája gyomra miatt aggódtam volna. Az csak jó, ha most lelép. Kell pár perc, amikor nem nézi, mit csinálok.
- Oké, egy perc csak az egész! - mosolygott, már a kutyatáppal a kezében - Örülök, hogy itt vagy! - tette hozzá boldogan.
- Hát még én! Na, spurizz kifelé! - sürgettem és követtem az ajtóhoz. Mihelyst kiment, ördögi vigyorral bezártam utána az ajtót.
Már az emeleten voltam, amikor hallottam az őrjöngő segélykiáltását. Bocs, kicsi Nina, de most nem megy. Szükségem van a ruháidra, addig nem tudok segíteni rajtad.
Bementem a szobájába, ahol kábé minden a feje tetejére állt ma délután. A bőröndje az ágyán, a ruhái szanaszét körülötte. Belestem a szekrényébe, ott még akadt pár tiszta cucc. Kirángattam néhányat, párat pedig visszagyömöszöltem a bőröndbe. Találtam egy fura csomagot is, bazi nagy szívekkel díszített csomagolásban. Automatikusan felbontottam, mert érdekelt, hogy mégis ki küld neki szíves ajándékot? Legnagyobb meglepetésemre még egy dobozt találtam a csomagolásban, ezen viszont már fel volt tüntetve a feladó és egy rövid üzenet is.
,, Boldog Születésnapot, Drágám! ♥ Remélem nem bánod, hogy nem csak egy telefonhívással intéztem el a felköszöntést, és kellően meglepődtél a csomagomon (hihi, tudom, hogy odáig meg vissza vagy a meglepetésektől). Lehet, hogy elsőre morogni fogsz az ajándékom miatt, de biztos vagyok benne, hogy végül nem csak neked fog tetszeni, de Kiminek is :) ♥ Ha vele ünnepelsz, akkor sok boldogságot nektek mára. Élvezd ki, ez a te napod! ♥ Üdv a huszasok között, drága barátném! Szeretlek, te kis flúgos szőke! ♥ Heidi ♥
Ó, az az idióta vörös! És ez a szívmennyiség! Hányni tudnék tőle... De ez most komoly? Ez a csaj ma húsz éves? És én erről miért nem tudok? Mondta valaha egyáltalán, hogy ma van a szülinapja? Milyen nap is van? Fú, ez most eléggé mellbevágott. De aztán elvigyorodtam: annál jobb, legalább rendhagyó lesz az ajándék, amit tőlem kap. Nem ajándéknak terveztem, de ha már így jött ki... Az biztos, hogy lekörözöm a vörösét!
Ránéztem a dobozra, aztán rövid gondolkozás után úgy döntöttem, inkább nem nyitom ki. Bár azért csábított a gondolat, hogy nekem is tetszene...hm. Végül mégse engedtem a kísértésnek. Ez Nina ajándéka, hadd bontsa már ő ki...ha már én hirtelen indulatból feltéptem a csomagolását. Ezt talán nem mondom el neki.
Visszaoperáltam a csicsás szíves papírba a dobozt, aztán bedobtam a bőröndbe. Levonszoltam a lépcsőn, és közben élvezettel hallgattam a kicsilány fenyegetőző áriáját kintről. Hogy én mennyire bírom, amikor az idegeivel játszhatok, ő meg felrobban...az érzés felbecsülhetetlen. Főleg amikor látom a full vörös arcát.
- Ezt mégis hogy képzelted? - förmedt rám, amikor végre beengedtem. Szegény tökre átfázott a kinti ácsorgástól, úgyhogy úgy magyarázott, hogy közben a karját dörzsölte - Kizársz a saját házamból? Csak mert tudatom veled, hogy erre nincs jogod, Räikkönen! Értve vagyok?
- Hm, szeretem a duli-fuli énedet - rántottam magamhoz vigyorogva. Megpróbált szúrósan nézni rám, de mihelyst felmelegítettem az ölelésemmel, már inkább hálásan mosolygott.
- Miért csináltad? - tudakolta sértetten. Nyilván megtépáztam a kicsi egóját, hogy ilyen csúnyán átvágtam. Szegénykém, mindjárt megsajnálom. Ja, nem...
- Boldog szülinapot! - mosolyogtam rá. Ha ezt beveszi, kitüntetem magam. Vagy elmegyek színésznek és követelem az Oscart. Na jó, ez még poénnak is rossz.
De az első lépés pipa. Nina döbbent arcán hamarosan csúfondáros mosoly jelent meg.
- Áh, szóval meglepi buli? És most bújtattad el a vendégeket, hogy majd egyszerre üvölthessétek a boldog szülinapot-ot? - vonta fel a szemöldökét. Azt hiszi, egyenesben van. Mekkorát fog koppanni, bakker! De sajnálom...ja, még mindig nem.
- Nem talált - vigyorogtam diadalmasan. Fülelt egy darabig, aztán körbenézett, de semmi bulira utaló gyanús jelet nem talált, úgyhogy gyanakvóan nézett vissza rám - Megmondtam. Nincs buli. Feladod?
- Akkor miben mesterkedsz? - hunyorgott kíváncsian.
- Ha tudni akarod, cseréld le ezt a rém ciki mamuszt a csizmádra és vedd fel a kabátodat! - utasítottam, és közben elléptem tőle, hogy megfoghassam a bőröndjét. Bakker, jól megtömtem.
- Hová megyünk? - kérdezte, most már izgatottan. Felcsillant a szeme, amikor látta a teli bőröndjét és azt, hogy kihurcolom a bejárat küszöbén.

- Öltözz, vagy itt hagylak! - figyelmeztettem. Másodjára nem kellett, hallottam, hogy felrobog az emeletre és kapkodva készülődni kezd. Addig én bepakoltam a bőröndjét a háza előtt álló kocsimba.
- Most már elárulod, hová megyünk? - tudakolta, mikor beültünk az autóba és útnak indultunk.
- A reptérre - mondtam, mert már annyira be volt sózva, hogy fix, hogy nem hagyott volna békén odáig.
- A reptérre? Kimi! Hová viszel? - Figyelmeztető pillantásom hatására visszafogta magát - Oké, rád bízom magam!
- Lekötelezel - sóhajtottam.

Aztán ezt eljátszottuk a repülőtéren. És a repülőtértől Zermattig is. Legutoljára pedig akkor, amikor megérkeztünk. De akkor már azt akarta tudni, hol vagyunk.
- Most ezt komolyan kérdezed? - rökönyödtem meg a kérdésén - Nem ismersz fel egy síparadicsomot?
- Inkább azt nem tudom elhinni, hogy idáig eljöttünk. Ketten - nézett rám boldogan. Muszáj volt elmosolyodnom.
- De nem bámészkodni jöttünk. Gyere! - fogtam meg a kezét - Még ma ki akarok menni a pályára!
- Én is! - helyeselt lelkesen.
- Akkor nyomás!
Leadtam a csomagjainkat annak a pasasnak, akinél a szállást is lerendeztem és utasítottam, hogy cuccoljon be helyettünk. Így ezután annyi dolgunk volt, hogy a síkölcsönzőbe mentünk.
- Kimi...mondanom kell valamit - suttogta Nina, miközben a kölcsönzős csávó már a felszerelést válogatta nekünk - Nem tudok valami jól síelni.
- Mi van? - fordultam felé döbbenten - És ezt csak most mondod?
- Hát, az a helyzet, hogy elméletileg tudok, de már kiskorom óta nem síeltem - vallotta be pironkodva. Megütközve néztem rá, totál abban voltam, hogy az egész napunk fuccsba megy, hála annak, hogy ezt elhallgatta.
- Baszki, jókor szólsz... - vakartam a fejemet. A kölcsönzős tag már az overalljainkat dugta az orrunk elé, Nina meg bejelenti, hogy nem tud síelni?! Hát ez fasza!
- Inkább azt szeretném! - mutatott a kicsilány egy deszkára, amikor a srác a síléceit adta volna át neki. Most már totál értetlenül meredtem rá, de hirtelen elvigyorodott - Azt nem mondtam, hogy snowboardozni nem tudok...
Hát alaposan befosatott. És az a szexi, huncut mosoly! Kedvem lett volna leteperni büntetésképpen...
- Te átkozott nőszemély! - morogtam, de azért átkarolva a vállát magamhoz húztam.
- De nem gáz, ha én inkább boardozok? - pillantott fel rám kérdőn.
- Viccelsz? - nevettem fel - Én is a deszkát csípem.
- Hát velem is ez van - vigyorgott büszkén - Apa erőltette a síelést, de abban nem vagyok annyira tehetséges, mint a deszkázásban. Egyszerűen imádom, amikor száguldok a havon!
- Dettó - helyeseltem. Most komolyan, legyek meglepve? Ha én lettem volna Ádám, fix, hogy elhiszem, hogy ezt a Ninának keresztelt Évát a bordámból gyúrták össze.
Így történt, hogy sílécek balra el, hódeszkák a talpunkra szerelve. És már mentünk is a sífelvonón fel a hegyre.
- De ezt még annyira nem fogtam fel! - himbálta a lábát jókedvűen - Komolyan elhoztál síelni?
- Snowboardozni - javítottam ki - És mi ezen olyan felfoghatatlan?
- Miért? - tette fel a kérdést. Jaj és ezek a kíváncsi szemek...na baszki.
- Szülinapod van, nem? És amúgy is, veled akartam lenni. Különben meg minek kell ok a síelésre?
- Snowboardozáshoz... - helyesbített most ő. Nagyon vigyorgós kedvében van, mintha egy bazi nagy mosolygós smile-t ragasztott volna az arcára - Szóval velem akartál lenni...
- A szülinapodon - tettem hozzá. És közben eszembe jutott Heidi felköszöntő üzenete. Hogy kitalálta a vörös, hogy együtt fogunk ünnepelni, nem pedig egy meglepetésbulin száz másik emberrel...
- Akárhogy is nézzük, nagyon hálás vagyok érte, hogy most itt vagyunk - bújt hozzám mosolyogva. Meglepett ez a hirtelen közeledés, de azért jól esett. Átkaroltam és magamhoz szorítottam.
- Akkor élvezd ki!
- Igyekszem, főnök! - nézett fel egy fogsorvillantós mosollyal az arcán.
Egyszerre hajoltunk oda a másikhoz, mert egyre gondoltunk. Jó, marhára nyálas és hétköznapi a sífelvonóban smárolni, de ha az embert egyszer elkapja a hév, akkor mindez...hát le van szarva.
- Verseny az aljáig? - vonta fel a szemöldökét kihívóan Nina, már a hegy tetején.
- Nem kéne bemelegítened, kicsi Nina? Nem vagy te annyira vakmerő! - húztam az agyát szórakozottan.
- Ó, igen? Akkor figyelj és tanulj, Iceman! - vigyorgott rám csúfondárosan, aztán tett egy olyan mozdulatot, amiből azt vettem ki, hogy mindjárt nekilendül.
- Na, azért ennyire nem kéne...sietni - mondtam, de már késő volt, Nina nekiveselkedett és már száguldott is lefelé a dombon. Nők és a türelmetlenség, örök páros...
Utánalódultam, de akármilyen sebességgel mentem, mindig előttem járt. Ellentétes vonalakban szeltük a havat, ő valamivel előrébb, mint én, de szerencsére szem előtt maradt. Aztán egyszercsak hallottam, hogy hátrakiált nekem, és olyan mozdulatot tesz, mintha megfordulni akarna. Ennyi kellett ahhoz, hogy megfeledkezzek magamról, csak azt stíröltem, mi a francot művel. Így történt, hogy ő fékezni kezdett, én meg nekiszáguldottam, mert elfelejtettem irányítani a deszkát.
- Hééé! - nevetett fel Nina. Alattam nyögdécselt, mert a teljes testsúlyommal ránehezedtem - Így akarod megakadályozni a győzelmemet?
- Esélyed nem lett volna - morogtam, miközben felcsúsztattam a szemüveget, hogy lássak is valamit.
- Nekem nagyon úgy tűnt, hogy akadályozni akartál.
- Nekem meg úgy, hogy veszélyes manőverbe kezdtél - néztem rá szúrósan - Hogy képzelted, hogy ilyen kacsázással szánkázz lefelé?
- Ó, ilyen, amikor Kimi Räikkönen aggódik? - vonta fel a szemöldökét vidáman.
- Jobban akarod látni, ahogy szemétkedik? Oké, te akartad! - vigyorodtam el gonoszul. És már bele is nyomtam a képébe egy adag havat.
- Hé, ne! Kimi...kérlek! Elég már! Neee, könyörgök! - kacarászott, de hiába próbált a karjával távol tartani magától, kíméletlenül elárasztottam a hóval.
- Kérsz még? - incselkedtem, amikor láttam, hogy már teljesen kipirult az arca a hideg hótól.
- Hagyj békén, kérlek! - könyörgött nagy szemekkel. Baszki, hát megsajnáltam. Most tényleg.
- Csinálsz még önveszélyes akciókat? - kérdeztem szigorúan. Szigorúan vigyorogva.
- Nem, ígérem! - rázta a fejét határozottan.
- Legközelebb elindulsz szó nélkül?
- Nem, ígérem! - ismételte, és nagyon igyekezett, hogy ne törjön ki belőle a nevetés.
- Elismered, hogy én győztem? - tettem fel az utolsó kérdésemet diadalmasan.
- AZT MÁR NEM! - kiáltott fel, aztán hirtelen meglökött és a hátamra fordított a hóban - Ezért nem... - mosolygott kegyetlenül, amikor már ő volt felül és ő nézett rám diadalmasan. Mekkora dög!
- Kicsi Nina...sokba kerül ez még neked! - fenyegetőztem.
- Nem izgat. Ezért bármit! - mosolygott, aztán lehajolt és újra meglepett, amikor a számra tapasztotta az övét.
Mindkettőnket elkapott a hév, a következő pillanatban már azon kaptuk magunkat, hogy önfeledten birkózunk a hóban. Röhögtünk, smároltunk és havat tömtünk egymás arcába, egészen addig, amíg pár nagyon kulturált ember ránk nem üvöltött, hogy húzzunk a pályáról a picsába és menjünk szobára. Szót fogadtunk.

Nina teljesen elámult a kis kecótól, amit béreltem erre az egy-két napra. Nem volt nagy szám, főleg, hogy csak olyat tudtam lefoglalni, aminek másik részében mások laktak. Nem repestem az örömtől, de hát szezon van.
- Ez...ez elképesztő! - ámuldozott, ahogy körbenézett. Az egész arca belepirult a látványba.
- Ha megtaláltad az álladat, mutatok valamit.
- Megint? Nem volt még elég? - nevetett fel meglepetten.
- Ezt most nem nekem köszönheted. Na, gyere már! - szóltam utána már az emeletre vezető lépcsőről. Még mindig a bejáratnál cövekelt, mint valami megbabonázott szobor.
A kérésemre azért már hajlandó volt befejezni az ámuldozást és követett. Bementünk egy szobába, ami pont a háló volt. Elég pazar ágy volt, szőrös takaróval, meg bazi nagy párnákkal. Hm, milyen éjszakánk lesz itt!
- Hű! Ez mennyire jó! - nevetett, aztán fogta magát és ráugrott az ágyra. Mint egy hiperaktív gyerek, te jó ég... - Gyere te is! - kérlelt, nem mintha kellett volna.
- Nem ezt akartam mutatni - mondtam a félreértések elkerülése végett. Már kiástam a bőröndjéből Heidi csomagját, gondoltam itt az ideje átadni. Ha már neki köszönhetem, hogy tudok Nina szülinapjáról...
- Még egy ajándék? - pislogott meglepetten, amikor a kezébe adtam a csomagot - Kimi, ez már tényleg túl sok...
- Honnan veszed, hogy tőlem van? - fintorodtam el. Hát az egész tök csicsa, komolyan azt hiszi, hogy én józanul ilyenhez hozzányúlok?
- Hát...kicsit érdekes a csomagolása - kuncogott. Ja, már vágom. Nem a szívek tűntek fel neki, hanem az, hogy olyan bénán csomagoltam vissza ezt a szerencsétlen dobozt. Fú, kurva vicces.
- Bontsd ki! - utasítottam. Inkább lenyeltem, hogy nem nézi ki belőlem, hogy tudok szépen is csomagolni.
Izgatottan letépte a fóliát -na tessék, minek szépen becsomagolni, úgyis ez a sorsa- és miután mosolyogva elolvasta a barátnője üzenetét, feltépte a dobozt. De nem csak neki kerekedtek ki a szemei, amikor kivette a tartalmát...
- Ez annyira tipikus - forgatta a szemét Nina, bár azért láttam rajta, hogy örül az ajándéknak.
- Megvesztél?! - téptem ki a kezéből a fehérnemű együttest. Pazar, szexi, csipkés, vörös színű melltartó és bugyi volt benne, ami rögtön beindította a fantáziámat. Istenem, ennek a nőnek igaza volt: kábé annyira tetszik az ajándéka, amennyire a szülinaposnak - Ezt fel kell venned! Most!
- Ez annyira tipikus - ismételte mosolyogva, de azért nekiállt vetkőzni.
Élvezettel néztem, ahogy levedli magáról a több réteg ruhát, de akkor már kicsit aggódva figyeltem, amikor láttam, hogy reszketni kezd.
- Fázol? - simítottam végig a karján. Fura módon forró volt a bőre, de mégis didergett. Mi a jó élet van vele?
- Nem tudom... - ráncolta a homlokát - Nem vagyok valami jól.
- Bakker, sok volt a hó? - fogtam meg a homlokát. Forró. Ó, a rohadt életbe. Nehogy nekem itt beteg legyen!
- Kicsit kifáradtam - ásította és közben hosszan pislogott.
- Alszol egyet? - Furcsa, de csak most kezdek igazán aggódni miatta. Ami a hegyen volt, az nem volt komoly.
- Aha. Lehet, hogy utána jobb lesz - sóhajtotta - Nem haragszol?
- Dehogyis! Aludj! - nyomtam le az ágyra. Mosolyogva lehúzott maga mellé, de most nem hagytam magam - Kicsi Nina, ne huncutkodj! Szerzek valami kaját, addig húzd a lóbőrt!
- És ha félek egyedül? - kérdezte, bár a szeme elárulta, hogy csak incselkedik. Szóval csak kamuzza, hogy beteg.
- Rossz vicc - vigyorogtam, aztán mielőtt még ellenkezhetett volna, magára hagytam.

Kábé egy óra múlva állítottam be megint a szobába, még mindig aludt. Egy rakat ruha volt rajta és három takarót is magára burkolt, úgyhogy nem lehetett valami jó passzban. Most már bántam, hogy annyi havat löktem a képébe, de hát csak brahiból csináltam, eszembe nem jutott volna, hogy ettől megfázik.
Leültem az ágyra, de nem kelt fel, biztos nagyon mélyen alhat.
Próbáltam végiggondolni, hogy mi a franc van. Miért jutott eszembe az az ötlet, hogy a szülinapján síeljünk?Mert ő is örömet szerzett nekem az enyémen. Miért hoztam el ide? Mert vele akarok lenni. Miért aggódok azért, mert esetleg miattam lesz beteg? Mert fontos nekem. Miért izgat ennyire, hogy mi van vele? Mert törődök vele. Miért törődök vele? Baszki, hát mert szeretem. Ja, ez van: szeretem.
És igaza volt, lehet, hogy azért tartottam távolabb magamtól, mint kellett volna, mert még nem dumáltam le magammal, hogy nem csak egy-egy napra akarom őt, mint barátnőt, hanem minden napra. Asszem ezt próbálta meg elmagyarázni nekem, csak én rögtön baromságnak nyilvánítottam. Ő velem akar lenni és azt akarja, hogy a szezon végével is minden nap együtt legyünk...mert komoly kapcsolatra vágyik. Kicsit gáz beismerni, de lehet, hogy nem is rossz. Attól még lehet laza, hogy komoly. Főleg, ha két olyan laza ember játszik benne, mint én meg ő. Oké, egy próbát megér.
- Hé, szülinapos! - lökdöstem meg a karját, mire lassan ébredezni kezdett - Na, elég a szunyából!
- Mmm, bocs, sokat aludtam? - ásította, miután kipislogta a szemét. És akkor meglátta, mi van nálam - Te jó ég, Kimi! Nem kajáért mentél? Mit keres a kezedben egy gitár?
- Kaját nem találtam, de ezt szereztem! - csapkodtam meg büszkén a szerzeményemet.
Amikor megláttam, eszembe jutott egy jó kis élmény. Anno egyszer az egyik haverom szülinapját ünnepeltük egy bárban, ahol élőzene ment, valami béna zenekar játszott. Már mindenki holtrészeg volt, és untuk, hogy gáz zenét csinálnak, úgyhogy egy tagunk felment a színpadra és egyszerűen "kölcsönvette" a gitárt. Azok meg csak lestek, de nem merték visszavenni, úgyhogy hagyták, hogy a részeg srác elkezdje játszani a boldog szülinapot dalt az ünnepeltnek. Aztán mindannyian rákaptunk és amilyen hót részegek voltunk, belementünk abba, hogy megtanítsa nekünk. És most pont jól jött.
- Mire készülsz? - Nina felült az ágyban és izgatottan nézte, ahogy beizzítom a gitárt.
- Szóval ma már huszas vagy, kicsilány... - mosolyodtam el.
- Éééés? - vigyorgott és leplezni sem tudta, mennyire várja már, mi fog történni.
- Hát akkor kéne egy nóta erre az alkalomra, nem? - kérdeztem és az ujjaimat már bekészítettem a muzsikálásra. Mekkora poén...csoda ha emlékszek még a dallamára.
- Eljátszod a német himnuszt? - vonta fel a szemöldökét.
- Hö? - néztem rá értetlenül - Nem, nem lesz német himnusz...mekkora hazafi vagy, baszki!
- Vicceltem - vigyorgott - Na, hadd halljak valamit, művész úr! - biztatott.
Röhögnöm kellett, de most próbáltam visszafojtani. Az első lépés megvolt, de utána már halvány lila gőzöm sem volt, hogy mi jön. Azta kurva, most jól besülök, gondoltam, de valahogy mégis magára talált a memóriám, mert az ujjaim jó húrokra tapadtak rá, és valahogy csak sikerült eljátszani egy hamis verzióját a boldog szülinapot dalnak.
- Boldog szülinapot! - mondtam, miután befejeztem a muzsikálást. Na jó, hát zenészként éheznék, az fix.
- Kimi...ez annyira...köszönöm! - nyögte, aztán rám borult, de úgy, hogy közben potyogtak a könnyei.
Nem jutottam szóhoz, tökre nem számítottam, hogy bőgni fog. Jól elcsesztem. Bakker.
- Na, abbahagynád? - simogattam a hátát, hátha befejezi. Egy szobaszökőkút hiányzott ide, tényleg...
- Bocs, én csak... - törölgette a szemét, miután elhúzódott tőlem. Még mindig kipirult, de annál boldogabb arccal meredt rám - Annyira szeretlek!
Na hát erre se számítottam. Most azért szeret, mert totál elcsesztem és nem akart kiröhögni? Ja, már érthető, röhögés helyett sírt és azt hitte, így nem sértődök meg. De aranyos.
- Én is szeretlek! - húztam magamhoz, és most már nagy ívben leszartam, hogy beteg vagy sem, inkább lesmároltam. Ez volt a válaszom arra, amin elvileg a távollétében kellett volna gondolkodnom.