100. fejezet: Valami véget ér

(Nina)

Életem eddigi legboldogabb születésnapja volt a huszadik. Egy lélegzetelállító síparadicsomon, egy lélegzetelállító pasin és az ő lélegzetelállító gitárszólóján kívül mi mást várhattam volna el erre az alkalomra? Mivel mind a három hozzájárult ahhoz, hogy a születésnapomon boldogan aludjak el, nyugodt szívvel állíthattam volna, hogy semmi mást. De mégsem lehetett tökéletes ez a nap, és sajnos nem a kis megfázásom miatt. Magam miatt.
A hátamra fordultam, mert világossá vált, hogy ma éjjel sem alszok. Mellettem Kimi szokásához híven bemondta az unalmast és úgy húzta a lóbőrt, mintha három napja nem aludt volna. Az én fejem viszont tele volt idegesítő gondolatokkal, ráadásul még mindig egyszerre fáztam és volt melegem. Ha beteg leszek, könyörgöm ezt a pár órát még bírjam ki, másnap akár már infúzióra is köthetnek, de ezt a mai napot még kérem...ez az én napom.
Igen, kicsit ironikus, hogy pont saját magam miatt nem élvezhetem ki maradéktalanul a szülinapom estéjét. Kimi mindent megtett, hogy a lehető legjobban érezzem magam, kezdve a váratlan elutazástól addig, hogy miután eljátszotta a boldog szülinapot dalt a gitáron -amit amúgy fogalmam sincs, honnan szalajtott, de végül is Kimiről beszélünk, úgyhogy talán jobb nem is tudni- szerzett kaját, amit az ágyban megettünk és ezután nem erőltette azt sem, hogy az általa elképzelt tökéletes befejezéssel vessünk véget a napnak, így csak egyszerűen összebújva aludtunk el. Sokat jelentett a viselkedése, minden megmozdulásával közvetítette, hogy most már komolyan gondolja velem. És nem csak egy-egy napos laza barátnőnek akar, hanem állandó komoly barátnőnek. És ezért nagyon tudom szeretni. Pont emiatt nem voltam vele teljesen őszinte az elmúlt napokkal kapcsolatban.
Istenem... Oldalra néztem, ahol a finn már annyira mélyen aludt, hogy horkolni kezdett. Mosolyognom kellett ezen, pedig nem volt valami mosolyognivaló a helyzet. Mellette egy hazug dögnek éreztem magam, pedig tudom, hogy így kellett cselekednem, még akkor is, ha most lelkiismeret furdalásom van.
A gála napján sok minden megváltozott. Hirtelen akkor döbbentünk rá, hogy vége a szezonnak és ezután kezdeni kéne valamit azzal, hogy mi azért még együtt vagyunk. Aztán elkövettük a bakit, és azonnal felrémlett a lehetőség, hogy sokkal komolyabban kell számolnunk egymással és a következményekkel, ami rémisztő volt. Aztán jött a reggeli összekapás, ami még ijesztőbb volt. Mindig is utáltam Kimivel veszekedni, de ez a mostani túl komoly dolgokról szólt és a lelkem mélyén tudtam, hogy igaza volt mindenben, mert túlzásokba estünk aznap éjjel. De sikerült megrémisztenie azzal, hogy teljesen kiakadt és állandóan éreztette velem, hogy ez miattam van. Miattam volt dühös és frusztrált. Hát ez üldözött el tőle, amikor a terhességi teszt ürügyén leléptem.
Hosszan, gyötrődve sóhajtottam. Na igen. Csak éppen nem tettem semmit ennek érdekében. Nem ismertem magamra, de egyszerűen féltem attól, hogy mi lesz, ha tényleg terhes vagyok és...mondjuk ki, bepánikoltam. Elég durván...
Hirtelen azt hittem, már hangosan gondolkodok, mert Kimi mocorogni kezdett. Arrébb húzódtam, hogy ne zavarjam az alvásban, de erre teljesen elterpeszkedett, engem pedig ezzel önkéntelenül is az ágy szélére száműzött. De rendes...
De megérdemlem, gondoltam magamban és kicsire összehúzva magamat tovább agyaltam. Milyen ironikus, Kimi állandóan azzal szekál, hogy folyton agyalok és most mintha azt akarná, hogy fejezzem be, egyszerűen kitol az ágy szélére. Na jó, ez elég muris lenne, de pillanatnyilag már annyira nem vagyok toppon, hogy bármit el tudnék hinni. Oké, ezzel talán nem kéne viccelődni.
Szent szar! Jól látom, hogy ez a finn fel akar ébredni? Csak azért, mert egyre többet mozgolódik és már nem is horkol, inkább csak morog. Vajon mit álmodik? Remélem nem rám mérges még álmában is. Nem esett valami jól, amikor egyfolytában az arcomba köpte, hogy miattam olyan rosszkedvű. Nem csoda, hogy utána rohantam, hogy jóvá tegyem a hibánkat. Nem akartam, hogy ez egy ok legyen arra, hogy ne vegyük komolyabbra a kapcsolatunkat. Én csak azt akartam, hogy tényleg úgy viselkedjünk, mint egy normális pár és ne úgy, mint a kamaszok, akik csak akkor futnak össze, ha éppen akad idejük egy kis légyottra. Lehet, hogy önző vagyok, de már nem tudok úgy gondolni a mindennapjaimra, hogy Kimi Räikkönen nem tartozik bele. Hát ja, elég szarul hangzik, de már nem tudok ellene mit tenni. Alighogy ezt felfogtam, már cselekedtem is. Mire végiggondolhattam volna, hogy milyen nevetséges vagyok, Kimi fel is ébredt a bökdöséseimre.
- Te nő! Mi a francért nem alszol?
Hát mennyivel szegényebb lenne az életem az ilyen beszólások nélkül?
- Ne haragudj! - motyogtam, majd bizonytalanul végigsimítottam a hátán - Beszélnünk kell...
Kimi nagy nehezen átfordult a másik oldalára, így már láthattam az arcát. Nem mintha örültem volna neki. Ahogy sejtettem, határozottan nem volt kedvére, hogy az éjszaka közepén azért ébresztem fel, mert dumálhatnékom van. Teljesen meg is érteném a felháborodását, de...muszáj tisztáznom magamat, mert addig gyötörni fog a lelkiismeret furdalás, főleg ha itt van a közvetlen közelemben.
- Mi a...most? - nyögött fel álmosan, miután érzékelte, hogy még éjszaka van. Rögtön vissza is csukta a szemét, mintha vissza akarna aludni. - Nem ér rá...mondjuk reggel?
- Szerintem lényegtelen, úgyis megint én leszek a rossz kedved oka - vontam meg a vállamat.
Na ez már felkeltette az érdeklődését, törölgetni kezdte álmos szemeit. Ettől függetlenül még mindig értetlenül bámult rám.
- Mi ez a hiszti? - ráncolta a homlokát - Lázas vagy, vagy mi a bajod?
Tök elfogadható volt a reakciója, fordított esetben nekem sem tetszene, ha ilyen gyenge ürüggyel rántanának ki legmélyebb álmaimból. De már képtelen lettem volna tovább forgolódni. Ez az egész annyira...kényelmetlen nekem. Mintha rejtegetnék előle valamit. És ez fura, mert mindig őszinte voltam vele.
- Kimi...asszem túlságosan is bízol bennem - motyogtam bátortalanul. Kikerekedtek a szemei, de a mosolya arról árulkodott, hogy nem igazán vesz komolyan. Remek...
- A nők általában a fordítottján szoktak nyavalyogni - jegyezte meg láthatóan értetlenül - Ja, és az összes szappanopera meg ezek a szir-szar nyálas filmek arról hadoválnak, hogy egy kapcsolatban a bizalom a legfontosabb, nem? Akkor most nagyon nem vágom, mi bajod van azzal, hogy bízok benned.
- Hát...nem éppen szolgáltam rá - vallottam be a kezemet tördelve. Bűntudatosan néztem rá, vártam a reakcióját. Most már látta, hogy nem viccelek, ezért felkönyökölt és teljes figyelemmel meredt rám.
- Oké. Elárulod mi a szent szar jutott eszedbe így éjszaka közepén? Mert jó lenne, ha gyorsan kinyögnéd, megtárgyalnánk és aludhatnánk tovább. Holnap visszavágó a hegyen, és jobb ha kialszod magad, mert nem foglak nyerni hagyni, csak azért, mert eljátszod, hogy hulla vagy...értve?
Olyan jó, hogy még ilyenkor is meg tud mosolyogtatni! Hihetetlen, hogy mindent ennyire lazán vesz, holott azért látszik, hogy érdekli, mi a franc ütött belém az éjszaka közepén, amiért még őt is képes voltam felébreszteni. De igaza van, gyorsan túl kell esnünk ezen.
- Emlékszel, hogy azért mentem el, hogy csináljak egy tesztet?
- Aha - mondta, de a szeme alig láthatóan nagyobbra nyílt, nyilván érezte, hogy ha ezzel rukkolok elő, akkor az semmi jót nem jelent - És megcsináltad. - Ez kijelentés volt, de nagyon keményen hangzott. Jesszus...
- Nem, nem csináltam meg. - ráztam meg lassan a fejemet, de egy pillanatra sem vettem le róla a szememet. A reakciója egy merő döbbenet volt. - Legalábbis még nem... - tettem hozzá sietve.
- Ne hülyéskedj! - villantotta rám a fenyegető tekintetét - Azt mondtad, negatív...
Úristen, hát kellett ez nekem? Hogy úgy nézzen rám, mint aki most rögtön keresztbe lenyelne? Mindegy, már belekevertem magam, úgyhogy nem fogok visszalépni.
- Azért mondtam, hogy megnyugodj! - mondtam el az igazat - Nagyon bántott, hogy úgy kiakadtál, és mivel te magad mondtad, hogy nem jönne most jól ez a cirkusz, jobbnak láttam, hogy lehiggadj.
Megütközve nézett rám, szerintem el se akarta hinni, amit mondtam. Jó, első hallásra talán én is így reagálnék. Nagyon gyenge kifogásként hangzik így egymagában, de ha megtudja az okot, hátha megérti.
- Azért akartam elmenni, mert bepánikoltam - folytattam a magyarázkodást - Kellett egy kis szabad légtér, mert úgy, hogy ott voltál és hol egymás fejéhez vágtunk dolgokat, hol smároltunk...nem tudtam tisztán gondolkodni. Én is tudtam, hogy gázban vagyunk, de mivel nagyrészt nekem köszönhető, hogy belecsúsztunk a hibába, egyedül akartam elintézni.
- Mondtam, hogy veled megyek - morogta és közben ijesztően megfeszült az állkapcsa. Na most tényleg idegesnek tűnik. Szentséges ég!
- De mondom, hogy egyedül akartam elin...
- És mégis mi a faszt intéztél el egyedül, ha a tesztre szartál? - kérdezte felháborodva. Most már határozottan mérges. Ó, jaj! De nekem legalább higgadtnak kéne maradni.
- Hazamentem, aztán azon filóztam, hogy mit kéne tennem. Az első, ami eszembe jutott az volt, hogy felesleges most rögtön tesztet csinálnom, hiszen egy nap után úgy sem mutatja ki, hogy baj van-e vagy sem.
Ez elég meggyőző érv volt számára is, úgyhogy nem szólt semmit. Én mégis úgy éreztem, hogy még tartozok neki valami magyarázattal.
- Tesztet ugyan nem csináltam, de gondoskodtam róla, hogy nyugodt szívvel azt mondhassam neked, hogy negatív - jelentettem ki, de mivel láttam az arckifejezésén, hogy ez neki nem sokat jelent, folytattam - Biztosra akartam menni, ezért inkább esemény utáni tablettát is vettem a teszt mellé. Szerencsére itt vény nélkül adják, különben megőrültem volna, mert az orvosom már szabin van. De így is annyira feszült voltam, hogy még ott töltöttem magamnak egy pohár vizet az automata tartályból és a mosdóban lenyeltem a tablettát - árultam el, és közben engedélyeztem magamnak egy óvatos mosolyt. Kimi csukott szemmel csóválta a fejét, van sejtésem róla, hogy egy tízes skálán most mennyire tart flúgosnak, de nem tudom megvetni érte.
- Ja, szóval nálad ezt jelenti az a kijelentés, hogy: "hát de én legalább szembenézek vele" - affektált engem utánozva. Kuncognom kellett, mert nagyon ismerős volt, ahogy előadta magát.
- Jó, de te tudhatnád a legjobban, hogy baromira nem vagyok az a fasza csaj, aki annyira bátornak mutatja magát a külvilágnak és közben...közben meg rohadtul nem az - sóhajtottam, aztán lesütöttem a szememet. Nagyon szégyelltem magam, de az őszinteség kielégítő volt. Már lekerült egy adag teher a vállamról, de még hátravolt a maradék.
- Ha most azt várod, hogy simogassam a hátadat és mondogassam, hogy dehogy, kicsim, ez nem így van, akkor akár alhatnánk is - közölte és közben lesajnálóan felvonta a szemöldökét.
Aha, szóval nincs olyan kedvében, hogy vigasztaljon. Nem mintha elvárnám tőle. Tök igaza van. És ezt is annyira szeretem benne: mindig egyenes velem, akkor is, ha ez kegyetlen és fájdalmas nekem. Ja, ő nem olyan, mint én, aki inkább törődik az ő lelki nyugalmával és ezért képes féligazságot közölni vele, csak azért, hogy jó kedve legyen. Ja, hát...ez egy bazi nagy különbség közöttünk. Az ő módszere mégis hatásosabb.
Nagyot sóhajtottam és félve pillantottam rá. Nem is kételkedtem benne, hogy veszi a lapot.
- Ja, szóval még nincs vége? - kérdezte és már nem is tudtam leolvasni az arcáról, hogy mit gondol éppen.
- Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy a bátyámhoz megyek családot látogatni?
- Hadd találjam ki...baromira nem ott voltál - nézett rám sötéten. Jaj istenem, szörnyű, hogy most ezt hozom ki belőle. Annyival jobban szeretem, ha vigyorog és jókedvű. Vagy ha elönti a vágy és mindenáron le akar smárolni. Nem mintha erre most látnék bármi esélyt. Sajnos.
- Tényleg beszéltem velük...azaz a bátyám barátnőjével. Kellett egy nőtársam tanácsa, ha már Heidit nem zaklathattam, mert telelnek a lovagjával és a kínosabb ok, hogy pont babaakcióban vannak. És kétlem, hogy repesett volna az örömtől, ha azt hallja, hogy esetleg én is az ő sorsára jutok...
- A lényeget! - sürgetett.
- Tehát beszéltem a sógornőmmel - ismételtem, aztán kifújtam a levegőt, hogy gyorsan hadarni tudjak - Ő adta azt a tanácsot, hogy ha bevettem az esemény utánit, pihenjek pár napot és csak magamra koncentráljak. Megnyugtatott, hogy ha nem lesznek komoly mellékhatások, mint az erős görcsölés, hányás, szédülés, akkor rendben vagyok, csak akkor aggódjak, ha nagyon szarul leszek, mert akkor nem biztos, hogy megúszom. De mázlim volt, csak enyhe fáradtsággal túléltem. Visszahívtam, elmondtam, mi a szitu és azt mondta, innentől kezdve szerinte nem lesz baj. Ő is átélt már ilyesmit, szóval hiszek neki. Ezért mertem neked azt mondani, hogy negatív.
Elhallgattam és várakozóan néztem rá. Tartottam attól, hogy ezek után mit fog mondani, de mivel láttam, hogy már nem olyan nagyon mérgesen bámul rám, meggyőztem magamat, hogy nincs mitől félni. Egyelőre.
- Akkor tuti, hogy negatív? - vonta fel a szemöldökét, mint aki megerősítést vár.
- Majdnem - húztam el a számat - Eddig 90%, hogy negatív, de pár nap múlva muszáj lesz megcsinálnom a terhestesztet. Csak akkor lehetek benne teljesen biztos.
- Akarod mondani: lehetünk - javított ki morogva. Bocsánatkérően néztem rá, de ez nem hatotta meg - Baszki, mintha ez a te gondod lett volna egyedül! Rohadtul nem tetszik, hogy egyedül csináltál mindent és nekem egy kurva szót nem szóltál arról, mi a fasz történik veled!
- Mondtam, nem akartam, hogy idegeskedj! - mentegetőztem, de ezen még jobban felhúzta magát.
- És ki kérte, hogy miattam parázz? Megmondtam, hogy ez mindkettőnket érint, szóval nem vágom, mire volt jó ez az egész kibaszott magánakció! - háborgott tovább.
- Csak minél gyorsabban túl akartam lenni rajta! - bizonygattam, de ez sem volt elég meggyőző érv.
- Tudod, mit? Nem is ettől van ki a tököm! Ha tényleg úgy néz ki, hogy nincs gáz, akkor ez már lényegtelen - legyintett, mintha egy kis semmiséget söpörnénk a szőnyeg alá. Már kezdtem meglepődni, hogy ilyen gyorsan túllép, de előhozta a fájóbb témát - De mi a faszért kellett hazudnod arról, hogy hol vagy? Biztos, hogy nem hagytam volna, hogy egyedül ücsörögj otthon és azon parázz, mi lesz, baszki!
Ahogy belegondoltam, hogy milyen lett volna vele az a pár nap, rögtön görcsbe rándult a gyomrom. Igen, valószínűleg kellemesebb lett volna elviselni ahelyett, hogy azon rágódok, miért kell távol tartanom magamtól. Ráadásul igaza van, illett volna őt is belevonnom az egész mizériába. De akkor nem voltam beszámítható állapotban az idegeskedés miatt, legalábbis erre fogtam.
- Ne haragudj! - néztem a szemébe, hogy lássa, tényleg őszintén sajnálom. De ő nem az az ember volt, akit ennyivel meg lehet hatni. Sajnos számítottam rá. Meg arra is, hogy "hálából" belém rúg.
- Így akarod komolyan ezt az egészet köztünk? - kérdezte nyugodtan, bár a hangjából csak úgy sütött a feszültség. - Akármi komoly baj van, te elrohansz, elintézed a magad módján, aztán elbújsz otthon? Én meg le vagyok szarva egy hazugsággal? Így hogy a francba tudnálak komolyan venni?
Igaza volt. Rohadtul. És fájdalmas volt beismerni, hogy én kértem arra, hogy gondolkodjon el magán, közben meg igazából nekem kellett volna magamra néznem és meglátni, hogy már nem csak magamra kell gondolnom ilyen esetekben, hiszen ketten játszunk ebben az összetett játékban, amit kapcsolatnak neveznek. Egy büdös szóra nem voltam képes ezek után. A megalázottság csendre kényszerített.
- Figyu... - folytatta valamivel nyugodtabban, bár egyértelmű volt előttem is, hogy csak visszafojtja, ami benne van - Azért intéztem el ezt a pár napot, mert gondoltam ez elég erős válasz arra, hogy komolyan akarlak, nem csak az üres napjaimra - Meghatottan néztem rá, de ő nem viszonozta ezt a pillantást - De most már kurvára nem tudom, mi értelme, ha te ugyanúgy passzolsz engem. És az a leggázabb, hogy pont akkor hagysz ki az életedből, amikor jogom lenne tudni róla, hogy mi van veled. És most nehogy cirkuszolni kezdj, hogy megint ezzel a szöveggel jövök! - emelte fel az ujját figyelmeztetően. Felesleges volt, most először éreztem úgy, hogy jogosan mondhatja... - Jól ismersz, tudod, hogy amit kurvára nem viselek el, az a hazudozás. És most pont te csináltad ezt. Marhára köszönöm, szivi! - fejezte be gúnyosan.
Nem tudom, mi volt fájdalmasabb jelen pillanatban. Az igazság, vagy az igazság. Vagy inkább az, hogy Kimi olyan kíméletlenül szembesített vele. Hát igen, asszem ez utóbbi nagy fölénnyel győzött.
- Igazad van, mindenben - ismertem el szomorúan - Te is az életem része vagy, sőt egy nagyon fontos része és minden jogod meg lett volna ahhoz, hogy tudj arról, mit csinálok. De láttam, hogy mennyire frusztrál az, hogy hirtelen előjött az esélye annak, hogy nagyon komolyra forduljon a kapcsolatunk. Először felajánlottad a villádat, de feltűnt, hogy néztél rám, amikor a volt feleséged ruháiban kávéztam és amikor a terhesség-rizikóról veszekedtünk. Kicsit gyorsabban történt ez az egész, mint gondoltad, nem? Nekem legalábbis úgy tűnt. Ezért láttam jobbnak, hogy inkább intézkedek egyedül, nem azért, mert nem akartam együttműködni veled. De jogosan háborodsz fel, tényleg tartoztam volna neked azzal, hogy legalább tudatom veled, mi történik velem. És az sem ment fel engem, hogy tényleg csak jó szándékból nem mondtam el mindent a tesztről és a hollétemről. Nem jövök már azzal a kifogással, hogy neked akartam idegeket spórolni, úgysem fogadod el. Csak kérlek szépen, ne haragudj! - néztem rá bocsánatkérően.
Nem szakított félbe, nem is morgott, és még mindig azzal a "mit mondjak erre?" arckifejezéssel meredt rám, úgyhogy kicsit könnyedebb hangnemre váltottam.
- Olyan jól éreztem ma magamat! Tényleg, a fél karomat rátettem volna, hogy te is egy bulival rukkolsz elő, de ez a megoldás sokkal jobban tetszik! A hegyek, a hó, a snowboard, ez a faház, a gitáros műsorod - kuncogtam, mert a feszült hangulat ellenére, hacsak visszagondoltam rá, mosolyognom kellett. Meglepve szúrtam ki az ő arcán is egy fanyar mosolyt. Na, hátha...! - Úgy szeretném, ha ez a pár nap még oké lenne... aztán akár haragudhatsz is rám, vagy bármi mást, ami jól esik. Csak ezt most ne rontsuk el, jó?
- Kicsit elkéstél ezzel - mondta színtelen hangon. Már szinte vártam, hogy hozzátegyen valamit az én szófosásomhoz, de csak fáradtan visszadőlt az ágyra - De oké, ne rontsuk el még jobban. Jó éjt!
- Aludjunk? - kérdeztem, bár annyira egyértelmű volt, hogy ahhoz készülődik és amúgy is tök logikus, hogy aludni akar, elvégre éjszaka van.
- Jobb ötlet? - nézett rám fél szemmel. Már az oldalára fordulva, a fejét a karján pihentetve feküdt, ezzel felvette az alvópozíciót. Volt egy olyan érzésem, hogy ez az utolsó lövésem arra, hogy mondjak még valamit, mielőtt bealszik.
De hirtelen semmi sem jutott eszembe, amit mondhattam volna. Hogy időt nyerjek, én is visszafektettem a fejemet a párnára, de így, hogy vele szemben feküdtem, még ugyanúgy tudtuk tartani a szemkontaktust. Kimi igencsak kíváncsian várta, hogy mivel fogok előrukkolni, mert már mindkét szemével engem nézett. Olyan értékes volt az újabb összekapásunk után ez a csend, hogy szinte magunkba szívtuk, de egyikünk sem csábult el az alvás oldalára. Vártuk, hogy mi lesz, mert benne volt a levegőben, hogy ennek a beszélgetésnek még nem itt ér véget. Csakhogy egyikünk sem akart -vagy inkább nem tudott- lépni.
Én nem tudtam, mit mondhatnék még. Hiszen már kiöntöttem magamból mindent, amit fontosnak tartottam elmondani neki. Most már tényleg nem akadt olyan apróság, amit meg kellett volna osztanom vele, és felemelő érzés volt, hogy már a lelkiismeret furdalás sem gyötört. Kifogytam a szavakból, üresnek éreztem az agyamat. Bezzeg ott belül dolgozott valami, mert folyamatosan küzdenem kellett a vággyal, hogy odabújjak hozzá és ennyivel elfelejtsük ezt az egész civakodást. És volt valami kellemes abban, hogy az ő arckifejezése is ugyanezt sugallta. Talán ő is azon vívódott, hogy megéri-e elmismásolni ezt a feszült vitát, mert akkor magunknak kéne elszámolni azzal, hogy egyikünk sem olyan fegyelmezett, hogy komolyan vegyük egymást és a kapcsolatunkat. Mert legbelül szerintem mindketten tudtuk, hogy ez volt a legfőbb dolog az egészben.
- Tudod, hogy mit forgatok a fejemben... - mondtam halkan, közben egy óvatos mosolyt is megeresztettem.
- Most az egyszer jól jönne, ha nem lenne ennyire világos - mormogta.
- Haragszol rám? - kockáztattam meg a kérdést.
- Nem t'om - vallotta be őszintén - Rohadtul nem tetszik, hogy átvágtál.
- És másért? - faggattam tovább. Felcsillant a halvány remény, hogy mégse ástam el magam nála teljesen. És kétségbeesetten kapaszkodtam szegény szerencsétlen reménykébe.
- Haragudnék azért is, mert egyedül csináltad végig ezt a pár napot. Passzoltál, közben pont te nyavalyogtál emiatt. És ez rohadt nagy kicseszés volt velem szemben - jelentette ki sértetten. Még a végén kiderül, hogy az a legnagyobb sérelme, hogy nem lehetett velem. Nekem már csak ezért sem akad egyetlen okom sem arra, hogy nehezteljek rá.
- De...?
- De már rohadtul elegem van ebből! - fakadt ki fáradtan.
- Miből? - kerekedtek ki a szemeim. Bármi, ami szóba jöhetett az én voltam és ez persze jól meg is rémisztett. Egyedül az nyugtatott meg valamennyire, hogy egyáltalán nem dühösen sóhajtozott, hanem olyan "hagyjuk már!" módon.
- A veszekedésből - mondta, én pedig látványosan kiengedtem a levegőmet.
- Az előbb azt mondtad, haragszol... - emlékeztettem, mert hirtelen nem tudtam hová tenni a viselkedését.
- Hát mert megint olyan hülye voltál, hogy okot adtál rá - morogta, aztán az arcát kezdte nyúzni, mint aki már látványosan unja a helyzetet - És most hála neked, mára is kijutott egy vita. De nem vágom, eddig alig kaptunk össze valamin, most meg...
- Kössünk kompromisszumot! - vágtam a szavába. Láttam, hogy nem nagyon tudja kifejezni magát, úgyhogy inkább magamra vállaltam a döntést - Figyelj, most van a szülinapom. Innen nyithatnék egy új fejezetet az életemben. Ha nem azért, mert húsz lettem, akkor azért, mert jön egy új év. Új esélyek, új lehetőségek, új kihívások.
- Mire akarsz kilyukadni? - húzta össze a szemöldökét. Nyilván látta, hogy forgatok valamit a fejemben.
- Felejtsük el, hogy eddig mi volt és csak arra koncentráljunk, hogy mi lesz! - vázoltam fel a tervemet. Szkeptikusan bámult rám, úgyhogy folytattam - Itt lezárjuk ezt a sok szarságot, ami történt a napokban. Tiszta lappal nyitjuk az új évet. És mindketten sokkal felelősségteljesebben viselkedünk. Főleg én - tettem hozzá mosolyogva. Mindenképpen el kellett ismernem, hogy a mostani konfliktusunk okozója egyértelműen én voltam. Ha másképp oldom meg a dolgokat, talán nem jutottunk volna ide. De most már csak előre akartam nézni - Benne vagy?
- Hát...én csak annyit akartam, hogy fáradt vagyok a haragtartáshoz - vigyorodott el.
- Ez most komoly? - ráztam a fejemet hitetlenül. Fáradt haragudni? Ilyet se hallottam még.
- Ja - rántotta meg a vállát - Figyu, tényleg gáz voltál, de felesleges ezen rágódni. Nincs para és legalább megtudtam, hogy tudsz te egyedül is boldogulni, ha kell.
- Ezt meg hogy értsem? - pislogtam rá döbbenten. Nem is mertem még gondolatban sem feltenni a kérdést, hogy vajon mit akarhat.
- Legközelebb te főzöd a kávét! - húzta pimasz vigyorra a száját.
- Á, szóval lesz legközelebb! - nevettem fel megkönnyebbülten. Jól beszívatott. Egy fél pillanatra már azt hittem...áh, kit érdekel? - Tudod mit, örömmel vállalom a feladatot!
- Lekötelezel - vigyorgott bárgyún - És legközelebb is alkalmazkodsz?
- Ha már megfőztem, meg is iszom - bólintottam helyeselve.
- És a reggelivel hogy állsz?
- Ha nem kapok, csinálok magamnak...és neked is! - tettem hozzá meggyőzően.
- Hm...ez csábító! - tűnődött, aztán lustán pislogott párat - Jó, megdumáltuk.
- Vagyis holnap meghívsz reggelire? - kérdeztem könnyedén. Még hogy a férfiakhoz nem a gyomrukon keresztül vezet az út!
- És maradsz vacsorára is...az éjfélire - toldotta meg még egy étkezéssel a napot. Bár már egyértelmű volt, hogy nem az evésről beszélünk, mégis így egyszerűbb volt - Sőt, az is lehet, hogy következő reggelire is kéne valaki...
- Visszautasíthatatlan ajánlat! - lelkesedtem és most már le sem tudtam vakarni a mosolyt az arcomról.
Hirtelen olyan nagy megkönnyebbülés futott végig rajtam, hogy el sem hittem, hogy ez lehetséges. Percekkel ezelőtt még veszekedtünk, most meg valami új készülődik, ami sokkal jobban izgat. Tényleg csak előre kell nézni, ismételtem magamban a szavaimat. És ha úgy akarjuk, akkor nekem és Kiminek is lehet közös jövőnk. Egyre jobban elhittem, hogy érdemes bízni ebben, mert van miért. És ez a legfontosabb!

*** 

December harmincegyedikén kész voltam magam mögött hagyni a 2012-es évet. Sok minden történt idén, olyanok is, amikről álmodni sem mertem volna.
Életem kissé hihetetlen lehetőségét kaptam meg azzal, hogy állást kaptam a számomra legideálisabb Forma 1-es csapatnál, akiknek köszönhetően az egész szezonom egy igazi hullámvasút volt. Hol nevettünk, hol sírtunk, de mindent együtt éltünk át, az pedig még csodálatosabbá tette a lezárást, hogy szerződéssel a zsebemben garancia volt arra, hogy 2013-ban még jobb és még sikeresebb évet teljesíthessünk. És annak tudatában, hogy Kimi is leigazolt még egy évre a csapathoz, még több izgalmat éreztem a jövő szezonnal kapcsolatban. Egy új szezon együtt a csapatunkkal, biztosan megint hihetetlen évünk lesz.
De a munkánál is fontosabb, hogy végre úgy érzem, felnőttem a saját életemhez. Sok mindenen keresztülmentem az idei évben, hol padlón voltam, hol szárnyaltam a boldogságtól, hol a két állapot között őrlődtem. Nem volt könnyű egyszerre rendben tartani a magánéletemet és a pályán is profi módon teljesíteni, de azt mondják, ez az időszak az ember számára a tapasztalatszerzésről szól, én pedig nem maradtam alul ebben. Hiszen annyi új és ismeretlen helyzetben találtam magamat, és mindegyikből meg kellett találnom a megoldást. Volt, hogy egyedül próbálkoztam, volt, hogy mások segítettek, és ilyenkor derült ki az, hogy milyen fontos emberek vannak az életemben, akik nélkül talán nem is tudnék boldogulni. Visszagondolva sok mindent éltünk át együtt, de akivel a legtöbb közös élményem volt, az szerencsére az év utolsó éjszakáját is velem akarta tölteni. És ez csakis jónak ígérkezhetett. Illetve...
- Te...biztos, hogy ez jó ötlet? - aggodalmaskodtam a teraszon állva, tisztes távolságból figyelve a történéseket.
- Persze! - vágta rá izgatottan Kimi, majd elégedetten figyelte a munkája gyümölcsét. Egy tűzijáték rakétát erősített a földbe, ha jól látom az utolsót a tíz közül. És ha jól sejtem, ez fog a legnagyobbat durranni, már amennyiben tényleg kilövésre kerül.
- De...legális ez egyáltalán? - vetettem fel a kérdést. Csak mert én nem tudtam róla, hogy az udvarban csak úgy magáncélból tűzijáték show-t rendezni megengedett. Egyes országokban biztos, de Svájcban csomó minden be van tiltva, pont ezt engedélyeznék?
- Kit érdekel? Tűzijáték nélkül nincs szilveszter! - érvelt lelkesen. Nagy vágya az volt, hogy éjfélkor egy gombnyomásra kilőjük ezt a sok rakétát, mert az "mekkora műsor!".
- Kutyák is biztos élvezni fogják - tűnődtem, mert volt egy tippem, mi lesz az első dolga Peppinek és Ajaxnak, ha meghallják a durranásokat.
- Majd nem néznek oda, ha nem tetszik nekik - válaszolta Kimi könnyedén. Még jó, hogy valaki aggódik a kutyusaiért... - Nyugi, majd addig elvonulnak - tette hozzá egy felelősségteljes gazdihoz híven, de továbbra is a szerzeményeit csodálta - Baszki, ez rohadt jó lesz!
- Most már kezdem bánni, hogy nem a haverjaiddal ökörködsz Espoo-ban - bátorkodtam megjegyezni.
Kimi erre felém fordult és olyan "jaj, ne röhögtess már!" arckifejezéssel meredt rám.
- Ennyi erővel mondhatnám, hogy jobban bírnám, ha a barátnőd meg a hapsija felett tartanád a gyertyát!
- Ó, ez erős volt! - néztem rá csúnyán. Aztán valamiért mégis elvigyorodtam - Te jobb vagy a gyújtogatásban...és lehet, hogy a műsort is jobban fogom élvezni.
- Áh, szóval már nem probléma, hogy legális módon történik-e - vigyorgott - Ezt már szeretem!
- De a blökik miatt akkor is aggódok. Az enyém biztonságáról is gondoskodtam, és nem szeretném, ha a tieidnek is bármi baja esne. Úgyhogy megyek, előkerítem a kislányt - mutattam fel a mutatóujjamat mosolyogva.
Peppit az udvar végében található terebélyes fenyőfa alatt találtam meg. Talán azóta gubbaszthatott ott, mióta Kimi fellőtt az égbe egy próbarakétát, az meg persze elég hangosan durrant. Szegény kutyalány addig be volt sózva, kerülgette a földbe ásott rakétákat, de mihelyst az egyik felrobbant az égben, megijedt tőlük és úgy döntött, nem is akar többet látni. Most is úgy összekucorodott, mintha én is egy nagyra nőtt rakéta lennék, de amikor leguggoltam hozzá, fülét farkát behúzva, nagy sötétbarna szemeivel gyámoltalanul nézett rám.
- Szegénykém, ne félj! - kuncogtam, miközben felvettem a karomba a remegő kutyust - Jaj, nyugalom!
Olyan édes volt, ahogy rögtön belesimult a karomba. Már nem olyan ellenségesen méregetett, mint első találkozásunkkor, pedig az sem régen történt. De úgy tűnt, hogy már a bizalmába fogadott és talán annak is örült, hogy valaki gügyög neki és babusgatja, ugyanis egyértelmű volt, hogy Kimi kedvence inkább Ajax volt.
- Szia, nagyfiú! - köszöntem a németjuhásznak, aki csodálkozva nézte, hogy mit keres a kezemben a játszópajtása - Gyere, azt hiszem neked sem tetszene túlságosan, amit apád művel majd pár percen belül.
Ajax okos szemekkel bámult rám, már mosolyognom kellett azon, hogy Peppivel ellentétben az ő tekintete mindig azt sugallta, mintha megértené minden szavát az embernek és hajlandó is végrehajtani a parancsot.
- Kerge szuka, de jó dolgod van! - szólt be Kimi a kutyalánynak, amikor meglátta, hogy kézben cipelem el a villa hátsó bejáratáig.
- Muszáj mindig csúfolnod? Szegényke igenis zokon veszi, csak te nem látod! Ugye? - néztem együttérzően a kutyusra.
- Dehogyis, szereti, ha így hívom! - erősködött a finn, aki mellénk szegődött, de inkább a kan kutyáját terelgette befelé. Jellemző, mindig csak a fiú!
- Honnan tudod? Ő is egy érző lélek, és biztos vagyok benne, hogy megbántódik, ha kerge szukának nevezed! - tartottam ki a véleményem mellett. Peppi erre nyalogatni kezdte a kezemet, mintha hálás lett volna azért, amiért kiállok mellette. Még a gazdája figyelmét sem kerülte el ez a reakció.
- Örülsz, hogy van egy pótanyád, mi? Helyes, ti nők tartsatok össze! - vakargatta meg a blöki fejét, aki csóválni kezdte a farkát, úgyhogy elég nehéz volt megtartani a karomban. Hihetetlenül lelkes, ha Kimi véletlenül éppen szeretgetni akarja!
- Nézd, hogy örül neked! - nevettem, és ezen már neki is mosolyognia kellett.
- Én akkor örülök, ha bent lesz végre - vigyorgott gonoszul.
- Olyan vagy! - csóváltam a fejemet, és közben késztetést éreztem arra, hogy kicsit megszeretgessem Peppit. Nem tudom, hogy imádhatja ennyire Kimit, amikor ő előszeretettel sértegeti, kihasználva, hogy szegényke kutyaként nem tud visszapofázni. Pedig igazi kis dög, biztosan megmondaná a véleményét a "kerge szuka" és egyéb kedves becézésekről.
- Szeretek olyan lenni - mosolygott angyalian, aztán elégedetten figyelte, hogy biztonságba helyezem a "kislányát" az egyik helyiségben, ahová amúgy is van bejárásuk a kutyáknak - Öregfiú, védd meg a kis piszkot! - szólt rá a kiskedvencére, aki ha tehette volna, biztosan engedelmesen bólintott volna - Nem akarok hugyfoltokkal találkozni!
- Rossz gazdi vagy! - jelentettem ki, amikor rácsuktuk a kutyákra az ajtót, és már a konyha felé vettük az irányt.
- Mondja ezt az, aki képes volt otthon hagyni egyedül a sajátját - nézett rám lesajnálóan.
- Nem is tudom, kinek a kedvéért hanyagolom - vontam fel a szemöldökömet, de egyelőre csak a háta kaphatta ezt a megtisztelő pillantást, mert éppen a hűtőbe bújva kereste a pezsgőt.
- Első számú kan mindig előnyt élvez - jelentette ki önelégülten. Most én nem láthattam az arcát, mert a bárszekrényben elmerülve kutakodtam pezsgőspoharak után. Szinte biztos voltam abban, hogy most ő csodálja a hátsó felemet - Hmmm, főleg amikor ilyen előnyös testtájakat csodálhat.
Megfordultam, immár a két pohárral a kezemben és kihívó pillantást vetettem rá. Viszonzásra talált.
- Mindjárt éjfél! - figyelmeztettem, miután kiszúrtam a digitális órán az időt.
- Akkor gyorsan, kifelé! A lehető legjobban akarom befejezni ezt az évet! - jelentette ki.
A koccintáshoz való cuccokkal együtt kimentünk az udvarra, és észrevettem, hogy egyesek már ekkor tűzijáték-showba kezdtek.
- Ennyit a legalitásról - rötyögött Kimi, de közben már ő is készenlétben állt. Én pár lépéssel mögötte lecövekeltem, valahogy paráztam attól, hogy közelebb merészkedjek a rakétákhoz. Kiminek ez persze a legkevésbé sem tetszett - Ne félj már! Gyere, majd eléd állok, ha megtámad!
Ó, ez a humorosság! Nem mintha egy ilyen védelmi felajánlásnak ellenálltam volna. Óvatosan odaaraszoltam hozzá. Leguggoltam, ő pedig a kezembe adta az egyik zsinórt. A másikat még mindig ő birtokolta. Izgatottan nézett rám, aztán ismertette a tervet.
- Visszaszámolunk, aztán meggyújtjuk. És ne merj elfutni, innen lesz baró végignézni!
- Értettem! - bólogattam vigyorogva. Észrevétlenül átvettem tőle az izgatottságot, már én is epekedve vártam, hogy durranjanak azok a petárdák. - Visszaszámlálás indul! - kiáltottam, amikor már csak néhány másodperc volt vissza éjfélig.
- Öt... - mondta Kimi egyenesen rá nézve. Aztán elvigyorodott - Jó volt ez az év!
- Négy... - Most én következtem és ugyanúgy vigyorogva hozzátettem valamit - Álmok váltak valóra!
- Három... - számolt Kimi - Eszembe nem jutott volna, hogy itt leszünk.
- Kettő... - számoltam én - Legmerészebb elképzeléseimben sem szerepelt.
- Egy... - mondtuk egyszerre, aztán az öngyújtó lángjával megközelítettük a rakéták gyutacsát - Folytatás következik!
Aztán minden olyan gyorsan történt. Másodpercek leforgása alatt begyulladtak a rakéták, aztán kilőtték magukat az égbe és ott kisebb utat bejárva kirobbantak, hatalmas hanggal és csodaszép fényekkel. De mihelyst elpárolgott az egyik, fellőttük a másikat, mert már sorban meggyújtottuk mindegyiket, ahogy ellentétes irányokban haladva körbejártuk az udvart. Amikor az utolsókat engedtük fel az égbe, nevetve egymást átkarolva néztük végig a saját kis tűzijáték show-nkat.
- Ez a lehető legjobb befejezése az évnek! - fordultam Kimi felé ámuldozva.
- Ehh, hát pedig én nem erre gondoltam, amikor azt mondtam, legjobbat akarok - rötyögött.
De én sem voltam olyan kishitű, hogy ezt képzeltem volna, ezért teljesen szembefordultam vele és átkaroltam a nyakát. Örömmel vettem, hogy válaszul Kimi a derekamnál fogva húzott magához. Lassan, szenvedélyesen csókolt meg, én pedig úgy simultam hozzá, hogy a testünk minden négyzetcentimétere érintkezett. Olyan tökéletes pillanat volt ez, ami feledtette az elmúlt napok viszontagságait. Csak az számított, hogy most itt tartunk és jobban élvezzük egymást és azt, hogy együtt lehetünk, mint eddig bármikor. És miközben elvesztem az émelyítő csókunkban, csak arra tudtam gondolni, hogy megsemmisültem volna, ha nem élhetném át ezt többé.
- Szóval új év, új esélyek, új kihívások? - ismételte a korábban használt szavaimat, amikor néhány centire eltávolodott az arcunk.
- De egy valami változatlan marad - mosolyogtam fel rá - Veled akarom az összeset megélni.
- Jó kis kihívás - húzogatta a szemöldökét vidáman, mire én nevetni kezdtem, egészen addig, amíg rám nem mosolygott azzal a szokásos szexi félmosolyával - Vállalom a kockázatot. Kell a rizikó jövőre is!
- Még egy év együtt? Alig várom! - kiáltottam fel boldogan.
Itt állt az a férfi, akire egy időben úgy néztem, mint a legbizalmasabb barátomra, de most annyira távolinak tűnnek azok a napok. Annyi mindenen keresztülmentünk, de minden közös élményünk élénken él bennem, akármelyiket fel tudnám eleveníteni. Van, amelyikre boldogan emlékszek vissza és olyanok is akadnak, amikre nem szívesen, de talán azok erősítették meg annyira a kapcsolatunkat, hogy most itt tarthatunk.
Nem tudom, mikor változtak meg az érzéseim iránta, de most már biztosan állíthatom, hogy jóval mélyebbek érzek iránta, mint valaha is gondoltam volna. Neki köszönhetem, hogy már nem ugyanaz az ember vagyok, aki ennek az évnek az elején voltam. És bár nem tudom, hogy mit fog hozni ez az év, de abban biztos vagyok, hogy ő lesz az a pont az életemben, akit nem akarok elveszíteni. Akármit is hozzon 2013!

Sziasztok! :)

Rendhagyó módon itt írok pár sort, mert tudom, hogy sokan nagyon vártátok már ezt a részt.
Igen, ez az utolsó fejezet, a 100. , egy újabb kerek szám, ami most a befejezést jelenti. 

A történet lezárására viszont terveztem egy epilógust is (mivel prológust is írtam még anno), de azt igény szerint osztom meg veletek. Az epilógus nem egy rész hosszúságú lenne (bár ki tudja, hajlamos vagyok bővebben írni :D), és 2013-ban játszódna. Ha észrevettétek, az utolsó mondatokban picit utaltam is a következő évre :)
Nem ragaszkodok hozzá, hogy mindenképpen létrejöjjön, de esetleg lenne benne olyan momentum, amit talán ebből az utolsó fejezetből hiányoltatok. A döntés rajtatok áll, mivel úgy érzem megérdemlitek, hogy olyan befejezést kapjatok, amit szívesen olvastok ennek a maratoni hosszúságú történetnek a végén :) Egy szavazás keretén belül szeretném tudni, hogy lenne-e igény erre az epilógusra. Nekem mindkét válasz megfelelő, hiszen annak is örülök, ha ezt az utolsó részt is elég jónak találtátok a lezáráshoz :))

Ha úgy döntötök, hogy mégis legyen, akkor annak a végén fejteném ki az all in all mondanivalómat az egész RG-ről, ha mégsem vagytok kíváncsiak rá, akkor majd egy külön bejegyzésben :)

Most biztosra megyek, és röviden megköszönöm mindenkinek, aki (végig)követte ezt a történetet és akár szerette, akár nem, de (kíváncsiságból vagy unalomból ha másért nem :D) olvasta a részeket :)

Sosem ragaszkodtam a kommentekhez és nem szokásom követelni őket, de most nagyon szívesen olvasnám a véleményeiteket nem csak erről a részről, hanem úgy mindenről, ami tetszett, vagy nem. Akár itt, akár az epilógusnál, ha úgy jön ki a lépés...

Végezetül pedig köszönöm a sok-sok türelmet, amit valószínűleg nem tudok meghálálni Nektek, de azért tudjátok, hogy hálás vagyok :))

Puszi mindenkinek, aki ezt a mennyiséget elolvasta :*

Alexa :)