A Jégen Edzett Férfi 5.

Első évad: A Jégen edzett férfi

5. fejezet: Pofonok

Harmadik napja próbáltam beszélni a csajommal. De Kiira pont olyan, mint mindig: makacs és önfejű. Nem adja könnyen magát. Fogadok, hogy még élvezi is azt, hogy loholok utána és csak azért, hogy végre szóba álljon velem és megbocsásson.

Elegem volt ebből. A suliban is úgy került, ahogy csak tudott, de most elkaptam.

- Meddig akarod még ezt játszani? - kérdeztem semmi köszönés után.

A barátnőivel éppen valamin nagyon röhögcséltek, de amikor rám nézett, lefagyott a mosoly az arcáról. De azért se szólalt meg, csak a szemét forgatta, és visszafordult a lányokhoz.

- Kérdeztem valamit... - szólaltam meg egy kicsit erőteljesebben. Megfogtam a karját és kényszerítettem, hogy rám figyeljen. - Nem unod még ezt a gyerekes haragudást?

- Még én kérjek elnézést, hogy haragszom? - kérte ki magának felháborodva. - Amikor te még csak arra sem voltál képes, hogy kinyögj egy bocsánatot?

- Mert le se szarsz, amikor hozzád beszélek!

- Erről is te magad tehetsz! - felelte szárazon.

Kezdett felmenni bennem a pumpa, főleg, hogy a két csaj úgy bámult, mintha moziban lennének.

- Akkor most beszélhetnénk? - kérdeztem, még viszonylag nyugodtan.

- Nem érek rá... - vonta meg a vállát. - Vagyis inkább nem érek rád. Ismerős?

És még volt pofája egy álszent mosolyt is a képembe küldeni.

- Tudod mit...akkor baszd meg! - mondtam egyszerűen, aztán továbbmentem.

Még hallottam, ahogy a lányok döbbenten habogni kezdenek, Kiira viszont totál megmukkant. Inkább ne is beszéljen, ha ilyen geci velem. Nem is értem, miért akartam egyáltalán dumálni vele. Örülnöm kéne, hogy végre megszabadultam ettől a hülye libától. De valami azt súgja, hogy ennek még nagyon nincs vége...

- Kimi... - lökdösött valaki oldalról. Lassan pislogni kezdtem.

- Hah?

- Még 12 perc, bírd ki! - suttogta Mikael és a fejével a teremben lógó faliórára bökött.

Hát...kábé negyed órát sikerült végigszunyókálnom az órából. Baromi unalmas. Még jó, hogy Mik időnként felkelt, különben már végigterültem volna a padon és nyálcsorgatva horkolnék.

- Utána mi jön?

- Tesi. Dupla.

- Fasza! - nyögtem. - Semmi energiám nincs.

- Hosszú volt az éjszaka? - kíváncsiskodott vigyorogva.

- Áhh... - támaszkodtam meg a könyökömön. - A bátyáméktól nem tudtam aludni.

- Ciki - nevetgélt halkan. - Kiirával még mindig nem volt meg a békülős szex?

- Békülni sem akar, nemhogy szexelni...

- Szívás... - Ez aztán az együttérzés... - Nyugi, úgysem bírja sokáig nélküled.

- Eddig jól megy neki.

- Én a helyedben örülnék neki, hogy legalább van egy kis nyugtom - vigyorgott.

- Élvezem is, hidd el! - mosolyodtam el. - Csak kurvára álmos vagyok.

- Mikor nem? - poénkodott. Egyet kellett értenem vele.

Óra után a tesicsarnokba mentünk, útközben belefutottunk Carterbe.

- Hallod, Kimster! Csajt cseréltetek Aleksivel?

- Heh?

- Az előbb láttam Kiirát Playboy-fiúval - mesélte izgatottan.

- És?

- És láttam azt is, hogy a buliban nagyon nyomultál Aleksi szöszi nőjére - folytatta vigyorogva.

- Nem nyomultam. Csak dumáltam vele.

- Aha persze - Jól szórakozott rajtam. - Akkor ennyi erővel Aleksi is csak dumálgatott a csajoddal. Csak egy kicsit közelebb voltak egymáshoz, mint két beszélgető ember.

Na ekkor már kezdett egy kicsit érdekelni a dolog.

- Most mire akarsz kilyukadni?

Cart teljesen meglepődött azon, hogy ezt kérdeztem.

- Hát bazdmeg! Rányomult a csajodra, vágod? Kicsit sem zavar?

- Komolyan mondom, mindenki többet foglalkozik a csajjal, mint én! - nevettem.

- De a te nőd, ember!

- Jó és? Leszarom. Azt csinál, amit akar- rántottam meg a vállamat.

- Komoly? - kerekedett ki a szeme - Akkor nekem is szabad a pálya?

- Haver, nem vagy te egy kicsit pofátlan? - szólt közbe Mikael.

- Miért, még együtt vagytok? - nézett rám Carter.

- Nem t'om - mondtam. Tényleg nem tudtam, mi az ábra most.

- Hát, szívás. Jólvan, majd ütközünk! - köszönt el egy öklössel.

Mikaellel furán néztünk össze.

- Mindenki a te csajodat akarja?

- Nem tudják, mire vállalkoznak - nevettem. Kiira tényleg jó csaj, de hosszabb távon nem mindig jó parti.

- Nyugi, én nem pályázok fúriákra - tisztázta Mik gyorsan.

- Nem is bírnál vele - szívattam, mire ő bosszúból nekem jött vállal.

- De téged azért lenyomjak fekvőtámaszban - mondta a kis egoista, amikor már az öltöző felé tartottunk.

Pechjére nem fekvőtámaszoztunk, hanem amerikai fociztunk. Ráadásul egy másik végzős osztállyal. A tanár azt mondta azért, mert hallotta, hogy túl sok a feszkó az évfolyamon. Mondjuk igaza van, naponta összeverekedik valaki, még a csajok is egymás haját tépik néha. Ránk fér egy kis hejehuja.

- Csak semmi erőszak! - figyelmeztetett a tanár. - Keményen, de sportszerűen, gyerekek!

Nekem nem volt kedvem keménykedni. Amúgy sem szeretem az amerikai focit. Az idióta osztálytársaim előrenyomultak, hogy ők szerezzék meg elsőre a labdát. Én inkább hátul vártam őket.

- Mi van, Kims? Várod, hogy az öledbe hulljon a győzelem? - kérdezte az egyik ellenfél. Mégpedig Aleksi.

- Már előre tudod, hogy veszíteni fogtok? - kérdeztem vissza egy félmosollyal.

- Az veszít, aki nem tesz semmit a győzelemért - okoskodott.

- Ne is erőlködj, ez nem a te sportod.

- Igazad van - ismerte el, aztán vigyorogni kezdett. - A csajozásban profibb vagyok. Kérdezd meg a barátnődet!

- Elég a dumából srácok! - ordított ránk a tanár. - Csináljatok is valamit, ne csak a szátokat jártassátok!

Aleksi idióta vigyorral az arcán tovább szökdelt a vézna lábain. Én is inkább odaverekedtem magam a többiekhez.

- Adjatok labdát! - szóltam a srácoknak. Mik rám kacsintott. Tudtam, hogy rá számíthatok.

Amúgy is hátrányban voltunk, úgyhogy ideje volt beszállnom a játékba. A tanár sípolt, és mindenki egy emberként ugrott a labdáért. Végül a másik osztály szerezte meg, de Mikael egy jó mozdulattal elcsórta, mielőtt támadhattak volna. Jó barát volt, és egyből nekem passzolta. Nem is volt rajtam ember. A barmok megszokták, hogy nem vagyok túl aktív, nem is jöttek rám. Úgyhogy szabad volt a pálya. Nem is kellett sokat sprintelnem a touchdownig. Hiába rohantak utánam, már megvolt a pont!

A csapatom ünnepelt, én viszont Aleksit kerestem a szememmel. Most nem volt őszinte a mosolya.

- Most megleptél, haver! - ismerte el, amikor beálltunk a következő kezdéshez. - Tudsz, te ha akarsz!

- Még mindig én vagyok a sportoló - tártam szét a karomat büszkén.

- És a csajod pasija is te vagy? Az már nem olyan biztos - rázta a fejét mosolyogva. Hiába a haverom, kezd már nagyon az agyamra menni.

Egymással szemben álltunk, amikor a tanár a következő menet kezdését befújta. Egyszerre ugrottunk fel a labdáért...és egyszerre estünk a földre. Sikeresen összefejeltünk nagy igyekezetünkben.

- A kurva életbe! - káromkodta el magát a selyemfiú, amikor meglátta, hogy vérzik a homloka - Ez direkt csináltad, ugye?

- Persze, hogy az én fejem is megszívja? - vakargattam a fájó részeket. Észrevettem, hogy az én ujjaimon is véres nyomok voltak.

- Hogy fog ez kinézni, ember? - dühöngött. - Ha be fog lilulni, vagy még rosszabb, kinyírlak!

- "Jaj, egy csajnak sem fogok kelleni a bevert képemmel!" - poénkodtam röhögve.

- Baszd meg, Räikkönen!

És egyszerűen rám vetette magát. Én meg persze nem hagytam magam.

- Idióták! - üvöltött ránk a tanár, miután szétszedett minket. - Megmondtam, hogy nincs durvulás!

- Ez csak a játék része - mondta gyorsan Mikael, hogy oldja a feszkót. - Barátok!

Muszáj volt röhögnünk ezen. A tanár viszont nem volt vicces kedvében.

- Barátok nem verik szét egymást! Na tűnés az orvosiba, aztán az igazgatóiba! A játéknak vége kis barátaim!

Az osztálytársaink megrökönyödve nézték, ahogy kivonultunk a csarnokból. Hiába nem vagyunk a legjobb amerikai focisták, még mindig mi vagyunk a legmenőbbek az osztályainkból. Heh.

- Ugye, tudod, hogy a játéknak még nincs vége, haver? - fordult felém Aleksi.

- Végre valamit jól mondasz...haver - értettem egyet vele.
Aztán öklöztünk egyet. Mert végülis barátok vagyunk. És szerencsére a fejünk is egyben maradt. Selyemfiúnak épphogy egy piros csík látszik a homloka közepén, nekem meg csak egy bepirosodott dudor maradt. A kis összecsapásunkat pedig megúsztuk egy figyelmeztetéssel.

Suli után szokás szerint egyből a csarnokba mentem edzésre. Szokás szerint megint késve értem be az öltözőbe. És szokás szerint Vaino megint az én lebaszásommal indította az edzést.

- Räikkönen!

- Imádom, ahogy kimondja a nevemet - mormogtam, Mikael viszont jó nagyot röhögött rajta.

- Mi olyan nevetséges, Granlund? - förmedt rá az edző, mire a barátom gyorsan abbahagyta. - Én is így gondoltam. Räikkönen! - fordult ismét felém. - Hogy néz ki a fejed?

- Mi van vele? - értetlenkedtem.

Vaino a szemét forgatta. Sikerült megint az agyára mennem egyetlen kérdésemmel.

- Hallottam, hogy verekedtél az iskolában...

- Ja, én is! - vágott közbe Reijo - Tényleg bemostál egyet a szépfiúnak?

- Eskola, kértem, hogy pofázz bele a mondandómba? - mordult fel Vaino.

- Bocs mester, de ez marha jó! Beverte a képét a macsógyereknek!

Reijo csak rihegett-röhögött teli szájjal, az edző feje meg folyamatosan pirosodott. Amikor a csapattársam még hátba is veregetett elismerésképpen, totál elborult az agya.

- NA IDE FIGYELJETEK! Ez nem nevetséges, nem menő és nem marha jó! Ez szégyen, gyerekek! - üvöltötte mindannyiunknak. - Az erőszak nem megoldás sem a való életben, sem a pályán! Hogy várhatjátok el az ellenféltől, hogy ne verje bele a képeteket a jégbe, ha ti is ugyanezt művelitek a társaitokkal? Ezt pofázom egyfolytában! NINCS ERŐSZAK! Nem ezzel kell menőzni és bizonygatni, hogy milyen kemények vagytok, értitek? Ezt nem tűröm el egyikőtöktől sem, mert ha a nyavalyás lázadó életetekben is ilyeneket csináltok, a meccseken is semmi perc alatt kijön belőletek az állat, az pedig akár egy kitiltást is eredményezhet! A bajnokság alatt pedig egy játékost sem akarok elveszíteni ilyen baromság miatt! Világosan beszéltem? Úgyhogy akit még egyszer rajtakapok bármilyen verekedésen, erőszakoskodáson, az ki van rúgva a csapatból! FELFOGTÁTOK?

Már sípolt a fülem, mire bejezte.

- Tehát akkor...ki vagyok rúgva? - kérdeztem, csak mert nem voltam benne biztos. De ahogy észrevettem, a többiek sem vágták le rögtön, hogy akkor most mi a szitu.

Vaino szeme olyat villant, hogy még én is majdnem megijedtem. Majdnem...

- Igen...a mai edzésről - mondta végül, mire én elmosolyodtam. - És a pofozkodó társad is. Na tűnés a pályámról!

- De ő nincs is a csapatban... - világosítottam fel. Aleksi és a hoki...?!

- Azt mondtam TŰNÉS, Räikkönen! - ordított rám ismét.

Aha. Szóval még az én kurvaanyámat!

A csapat is alig bírta röhögés nélkül, amíg le nem mentem a pályáról. Az öltözőben már nekem is muszáj volt kicsit kinevetnem az öreget. Mindig meglep valamivel...de szeretem.

Főleg, hogy végre kaptam egy szabad délutánt, amire mostanában nem volt példa. Bajnokság, bajnokság, bajnokság, edzés edzés hátán, már nagyon unom, hogy folyton ezért nincs semmire időm. Most kivételesen hiperszupergyorsan átvedlettem a rendes ruhámat és spuriztam is ki az öltözőből.

Útközben még a barátnőmbe is belefutottam. Mondjuk azt nem értettem, mit keres itt. De gondoltam azért kéne dumálnom vele.

- Kiira! - kiabáltam utána. Nagyon sietett, hátra se fordult. - Hé! Állj már meg, heló!

Amikor visszafordult, le is stoppoltam. Kicsit meglepődtem, amikor nem is őt láttam. Meg azon, hogy a csaj sírt.

Először nem is tudtam mit mondani. Totál lefagytam. Néztem, ahogy sír. Ő meg inkább faképnél hagyott. Ekkor végre észhez tértem.

- Hé! Várj! - futottam utána. Nehéz volt a dög nehéz cuccaimmal. - Jaana!

Ekkor megtorpant.

- Jé, tudod a nevemet? - kérdezte kissé gúnyosan.

- Ööö..persze - feleltem jobb híján. - Ööö...

- Jót beszélgettünk - mondta és már ment is volna tovább, de visszafogtam. Erre összerázkódott.

- Hé, mi a baj? - kérdeztem rá, mert láttam, hogy valami nem stimmel vele.

- Azon kívül, hogy egy tuskó dumál hozzám? - kérdezett vissza megint élesen.

Hú, nem is láttam még ilyen harciasnak. Vagyis de. Baszki. Eszembe jutott, hogy mi volt legutóbb.

- Figyelj...én már akartam...szóval na...bocs a múltkoriért - nyögtem ki nagy nehezen.

- Egy cseppet sem érdekel - vágta rá szárazon - Van nagyobb gondom is nálad, Räikkönen!

- Jé, tudod a nevemet? - utánoztam, hátha ezzel oldom a feszültséget. 

Hát nem jött össze.

- Undorító köcsög vagy! - És megint el akart lépni. Megfogtam a karját, erre majdnem felsikított. - Hozzám ne érj!

- Nyugalom! - Gyorsan elvettem mindkét kezemet. Ekkor láttam meg, hogy be volt kötözve az egyik csuklója. - Bakker, mi történt?

Jaana idegesen húzta magához a kezét. És megint folytak a könnyei.

- Semmi közöd hozzá - szipogta.

- De érdekel, na! - erősködtem, de ő továbbra is feszülten nézett. - Tudom, hogy faszfej voltam veled a bulin, oké? Bocs, már mondtam. Nem voltam magamnál.

- Tipikus pasi - húzta el a száját - Az alkoholra fog mindent...

Azért neki is felvágták ám a nyelvét! Ez már nem az a szűzies csaj volt a jégpálya mellett.

- Mi történt a kezeddel? - tértem vissza az előző témára.

Láthatta, hogy tényleg izgat, mi a szitu, úgyhogy nagy nehezen, de megenyhült.

- Elestem...edzés közben. Most jövök az orvosi szobából.

- És fáj?

- Neeem, csak így jobban tetszik, azért kötöztettem be! - ironizált.

- Jó'van, bocs, hogy érdekelsz - morogtam. Azért már kezdett fájni az egómnak ez a sok gúnyos beszólás. De azért fura volt, hogy nem vágott vissza. Csak bambult rám. - Most meg mi van?
- Ezt meg hogy érted? - értetlenkedett.
- Mit? - Már nem tudtam miről dumálunk.
- Hogy...érdekellek...vagy mit mondtál...
- Hát azt - vontam meg a vállamat. Nem értettem, mi a fura ebben. - Kíváncsi vagyok, miért sírsz és mi a baj a kezeddel.
- Áhh... - bólogatott. Egészen megváltozott az arckifejezése. - Hát jó. Megtudtad. Akkor szia!
Már sarkon is fordult, de nem hagytam, hogy ennyivel itt hagyjon.
- Várj már! Nem is mondtad, hogy taknyoltál el.
Kicsit meglepődött, hogy ilyet kérdeztem.

- Egy új figurát próbáltam, amivel nyerhetnék a döntőben - mondta, majd elkezdte törölgetni a szemét. - De nem jött össze.
- Attól még simán nyerhetsz.
- Lehet, de úgy nem fog menni, ha a héten már nem edzhetek. Helyre kell jönnie - forgatta a csuklóját. Fel is szisszent közben.
- Nyugi - tettem rá a kezem a karjára bátorításképpen. - Hamar rendben lesz. Te meg jó vagy...tudod, láttalak - emlékeztettem az első kis találkozásunkra, mire ő még könnyes szemmel, de elmosolyodott.
- Hát, kösz...a biztatást!
Mintha kicsit zavarba jött volna. Jól esett látni, főleg a goromba beszólásai után.
- Nincs mit. Néha tudok ilyen is lenni - tettem hozzá egy félmosollyal.
- Ezek után már nem is tudom, mit gondoljak rólad - vallotta be kicsit zavartan.
- Amit akarsz - rántottam meg a vállamat. - Majd megismersz.
- Miért veszed ezt olyan biztosra? - vonta fel a szemöldökét.
- Valahogy mindig egymásba futunk - emlékeztettem.
Erre már ő is mosolyogni kezdett. Elég szépen csinálja, mellesleg.
- Nekem viszont most mennem kell. Akkor a legközelebbi viszontlátásra! - intett, majd ment tovább.

De sietős lett neki hirtelen... 

- Én is épp arra megyek - mondtam, miután gyorsan beértem.

- Neked nem edzésed van?

- Kirúgtak...

- Hát ez...kellemetlen - villantott egy együttérzőnek nem nevezhető mosolyt. - Na szia!

- Elkísérhetlek? - dobtam fel az ötletet. Ha már van egy szabad délutánom és egy jó csaj itt mellettem...

- Ööö...az úgy nem jó. Maradjunk a spontán összefutásoknál! - kacsintott rám pajkosan.

Bejött, amit és ahogy mondta. Csak ezért engedtem neki. Hagytam, hogy elköszönjön és eltávolodjon. És ahogy vártam, mégis csak visszafordult.

- Hé...ki az a Kiira?

Fél másodpercem volt kitalálni, mi a francot mondjak.

- A csajom...vagyis a volt csajom.

Nem mondott rá semmit, csak mosolyogva ment tovább.