2016. január 1., péntek

Így szavaztatok Ti

Sziasztok!

Megint jövök egy személyes bejegyzéssel, ugyanis lezárult az a szavazás, amiben kértelek Titeket, hogy vegyetek részt a kedvemért.

Nos először is köszönöm szépen annak az egy híján harminc főnek aki megtette nekem azt a szívességet, hogy választott az opciók közül! Örültem annak, hogy többféle visszajelzéseket is kaptam, de leginkább az töltött el boldogsággal, hogy a többségnek tetszik eddig a Jégen edzett férfi, ami merőben más azokhoz a (Kimi) fanfictionökhöz képest, amikkel eddig itt találkozhattatok.

Persze számítottam rá, hogy lesznek olyanok is, akik nem a legpozitívabb véleményt jelölik be, de annak kifejezetten örültem, hogy eddig nem volt olyan olvasó, akinek annyira nem tetszettek az eddigi részek, hogy nem is olvasták tovább. Azokat, akik még bizonytalanok, vagy akiknek eddig nem jött be annyira a sztori, igyekszem minél hamarabb meggyőzni.

Ehhez kapcsolódóan is elárulok egy kulisszatitkot:
Mielőtt belekezdtem volna ebbe az évadba, megpróbáltam a lehető legtöbb információt összeszedni Kimi gyerekkoráról. A prológus elején található idézet tőle származik, így erre alapoztam meg a fiatalkori időszakát. Megpróbáltam ötvözni az ő gyerekkori körülményeit és a mai fiatalságra jellemző életstílust, ezért lehetséges, hogy a szereplőknek van mobiltelefonjuk, isznak mint a gödény és folyton káromkodnak. Nem tudom, mások hogy írtak Kimi kamaszkoráról, én valahogy így tudom elképzelni :)

A következő részekben kicsit felgyorsulnak az események, remélem velem tartotok! :)

Köszönöm még egyszer mindenkinek, aki szavazott!

És ezúton is kívánok mindenkinek élményekben és sikerekben gazdag boldog új évet 2016-ban! :)

Alexa

Itt láthatjátok a szavazás végeredményét:
Eddig jó, tetszik, szívesen olvasom.
  23(79%)
Nem rossz, elmegy.
  1 (3%)
Még nem tudom eldönteni, de azért olvasom.
  3 (10%)
Eddig nem tetszik, de talán később fog.
  2 (6%)
Nem tetszik, nem is olvasom tovább.
  0 (0%)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése