2017. január 29., vasárnap

Jégen Edzett Férfi 10.

Sziasztok!

Amint láthatjátok, még mindig nem adtam fel. És nem is fogom. Akármennyi időbe is telik, nem fogom félbehagyni ezt a történetet. Az motivál, hogy Ti itt vagytok és még mindig kitartotok mellettem. Higgyétek el, nagyon sokat számítanak azok a visszajelzések, amiket a részek után kapok :) Most is várom a véleményeteket, ha sikerült felkelteni az érdeklődéseteket a résszel.

Köszönöm!

Alexa

Első évad: A Jégen edzett férfi

10. fejezet: Cicaharc

Halvány lila gőzöm sem volt, mit a francot fogok mondani. El is felejtettem, hogy van lift. Nem gáz, sportember vagyok... 
Felmenni nem volt megerőltető, az agyamat működésbe hozni már igen. Nem is tudom, minek jöttem ide. De komolyan, ki vagyok én, hogy istápoljam? Aztán úgy voltam vele, hogy most már mindegy. Itt vagyok, bemegyek, lesz, ami lesz...
303-as. Semmi sírás, semmi nyöszörgés, semmit nem lehetett hallani. Nem olyan szitu, mint amikor a végigmegyek a hokicsarnokon és hallom a lányöltöző vihogását meg vinnyogását. De akkor sem értettem, miért nem hallok semmit.
- Bocsánat, segíthetek?
Hát nem éppen ezt akartam hallani. Egy szobapincér méregetett furán a kis tolókocsijával.
- Ööö... - Baszki, most találj ki valamit okosat! - Kipróbálhatom?
- Mit? - kerekedtek ki a szemei a csókának.
- Hát...ezt az izédet - mutattam a kocsira.
Még mindig nem értette. Egyre furábban vizslatott. Már majdnem leszart és továbbment, de megállítottam.
- Nem vicceltem. Mindig is ki akartam próbálni - villantottam egy vigyort, hátha sikerül meggyőzni.
- Mit akarsz rajta kipróbálni? - értetlenkedett.
- Megmutatom.
Odamentem a kocsihoz, rátettem az egyik lábamat az alsó polcra, a másikkal pedig meglöktem magam. Mire a pincérhaverom észbe kapott, már végigsuhantam a folyosón.
- Hé, azonnal hozd vissza! - Tuti ordított volna, csak nem akarta zargatni a vendégeket.
- Oké, de akkor tegyen meg egy szívességet! - szóltam vissza.
- Én? 
- Kellene nekem valami ebből a sok mindenből...
- Na még mit nem! - dühödött be most már tényleg. - Gyere már ide, te...
- Jól van na! - Megálltam, de még nem engedtem neki teljesen át a kocsit. Komolyan néztem rá, hogy komolyan vegyen. - Az egyik vendéget akarom felvidítani. Kaphatok valamit?
- Ha fizetsz, persze! - vágta rá.
- Fizetni?
- Egy újabb naiv suhanc, aki azt hiszi ingyen van a szoba szerviz - forgatta a szemét. - Na jó, ne szórakozz velem, jó?
Hát jó. Akkor komolyodjunk...
- Khm. Mehetek még egy kört...
- Te most zsarolsz?!
- Csak egyezkedek - mosolyogtam.
Most már tényleg ideges volt.
- Ki az a vendég?
- Nem mindegy?!
- ÉN tudom, ki mit szeret - hangsúlyozta, mintha ő valami extra fontos ember lenne itt.
Most én forgattam a szememet.
- A szőke lány a 303-asból - mondtam végül. Mint egy filmcím, hehe.
A pincér csávó arca tökre megváltozott. Mintha élete szerelmének a nevét mondtam volna ki.
- Óóó, szegény lány. Mindig olyan bánatos. Nem sokszor nyit nekem ajtót...
- Hát nekem fog... - közöltem magabiztosan.
- Talán a barátja vagy? - méregetett gyanakodva.
Szégyen, nem szégyen, nem bírtam visszatartani a vigyorgást.
- Aha, olyasmi.
Láttam rajta, hogy nem nagyon hiszi el, de így is megadta magát.
- Csak a lány miatt - figyelmeztetett, de aztán a kezembe adott egy kis üvegtálat. - Vaníliapuding. A hotel ajándéka.
- Baró! - örültem meg az ingyen kajának. Már indultam is a szobába.
- De ezért cserébe kérem a kisasszonyt, hogy máskor legyen szíves beengedni! - pampogott tovább.
- Persze, persze, megmondom. Kösz, haver! - intettem a srácnak.
Azt hittem rögtön megy a dolgára, de persze látni akarta, hogy tényleg a 303-ashoz megyek. Csak azt figyeltem, mikor lép már le, és fel sem tűnt, hogy már be is kopogtam.
Hiába hallgatóztam, nem jött semmi válasz. A pincér is kíváncsian várta, mi fog történni.
Kopogtam másodszor is. Vártam. Semmi. Na ne szórakozzon már! Csak még idegesebb lettem.
- Hé, bent vagy? - szóltam be, hátha ezt már meghallja.
Még mindig semmi. Ránéztem a még mindig a folyosó végén dekkoló szobapincérre, aki csak a vállát vonogatta és azt ismételgette, hogy ő megmondta. Szerencsére meg is unta a várakozást és lelépett.
Én is léptem. Egyszerűen benyitottam a szobába. Tudom, hogy nem illik, de hát nem hagyott más választást.
Tök sötét volt, alig láttam valamit. Kitapogattam a falakat, egyre beljebb mentem és aztán megláttam egy sötét alakot egy bazi nagy franciaágyon kuporodva. Reflexszerűen felkapcsoltam a villanyt, miután sikeresen megtaláltam a kapcsolót. És akkor...
- Úristen! - kiáltott egyet ijedtében. Ott ült az ágy közepén, kisírt szemekkel és totál értetlenül.
- Bocs! - emeltem fel a kezeimet. - Nem kellett volna rád törnöm, de hiába kopogtam, te meg nem...
- Mi a francot keresel itt? - kérdezte hirtelen.
- Pont itt voltam lent és láttalak feljönni...
- Pont itt? - vágott közbe megint. - Na ne röhögtess! Követsz, vagy mi?
- Dehogyis! - Na ezt magyarázzam ki... - Egy...lány...ismerősöm itt dolgozik és bejöttem vele...és láttalak. Baszki, csak gondoltam megnézlek, hogy minden okés-e - mondtam végül.
Jaana még mindig nem tért magához. De már eljutott odáig, hogy zavarba jöjjön attól, hogy ilyen állapotban látom. Egyszerűen magára húzta a takarót.
- Tök mindegy, miért jöttél, légyszi menj el! - motyogta.
Nem akartam elhinni, hogy ezt mondja. Mondjuk a helyében én is elküldtem volna bárkit a picsába...
- Na ne csináld már! Nem foglak baszogatni....ööö...szekálni. Csak érdekel, hogy mitől vagy ilyen szarul.
- Nem a te dolgod... - válaszolt a takaró.
- Na jó...
Inkább leültem mellé. Már az is jó jel volt, hogy nem lökött le. De akkor se szólt hozzám. Azon agyaltam, mit mondjak neki, amikor megláttam a földön azt a rongyot, amit végighurcolt a hotelen. Muszáj volt megnéznem, úgyhogy felvettem. És rájöttem, hogy ez nem egy rongy...
- Bakker, mi történt ezzel?
Erre végre reagált: elkezdett szipogni. Pontosan tudta, miről kérdezem.
- Figyu...tudom, hogy tök gáz, hogy mindig belém botlasz, de totál véletlen ez az egész - mondtam az igazat. - Tényleg azért jöttem fel hozzád, mert már elég fura, ami veled történik. Meg amit most csinálsz...
Na ezen kiakadt. Végre lerántotta magáról a takarót és hajlandó volt a szemembe nézni.
- Ezt akarod látni? - mutatott az arcára, amin megint folytak a könnyei. - Szóval fura? Hát oké. Én ilyen vagyok. Kiborulok. Minden egyes nap. Mert már nem bírlak titeket elviselni.
- Minket? - akadtam meg.
- Ezt az egész hülye bandát! - kiáltott fel dühében. - Igen, kurvára elegem van mindegyikőtökből. Belőletek, egoista hokis izomagyúakból, mert azt hiszitek, csak azért, mert új csaj vagyok a klubban, egyből rám startolhattok. De főleg azokból a picsa libákból, akik annyira féltékenyek egymásra, pláne rám, hogy képesek ilyenekre... - mutatott a kezemben lévő cuccra.
Nem is tudtam hirtelen mit mondjak erre.
- A csajok csinálták ezt? - néztem a darabokra szaggatott ruhára.
- Ki más? - nevetett fel. - Ki akarnak csinálni. A barátnőddel az élen - szúrta még oda.
- Már nem az - mondtam, de közben csak az járt a fejemben, amit mondott. - Most komolyan miattuk sírsz?
- Most komolyan ezt kérdezed? - nézett rám hirtelen, miközben még jobban könnyezni kezdett. - Nem miattuk! Ezért! - fogta meg a ruhát. - Mert tönkretették ezt, ami az egyik legfontosabb dolog számomra. Direkt csinálták, látod? - mutatta egymás után a cafatokat. - Csak azért, mert félnek tőlem. Így akarnak megtörni ezek a szánalmas tyúkok!
Itt már nem bírta tovább, csak sírt. Én meg ott ültem és nem tudtam, mit csináljak. Tök gáz, de nem tudok mit kezdeni a kiborult lányokkal.
Azért megpróbáltam. Tettem egy kísérletet arra, hogy hozzáérjek: a vállára tettem a kezemet. Ő viszont mintha csak megérezte volna, hogy erre készülök, egyszerűen elrántotta a karját.
- Most mégis mit csinálsz? - rivallt rám megint dühösen.
- Próbálok segíteni - mondtam, hátha ettől megnyugszik. Ja, persze...
- Segíteni? Hogy? Ki vagy te nekem, hogy segíts? Egyáltalán nem ismersz...
- De rajta vagyok... - mosolyogtam, de ezzel sem győztem meg. Sőt...
- Te komolyan azt képzeled, hogy ha megvigasztalsz, megfektethetsz? - kérdezte, én meg csak pislogtam.
Valami nagyon nagy gáz lehet a fejében, ha ilyen ellenséges még akkor is, ha csak támogatni próbálom. Már majdnem elpattantam én is, de aztán meggondoltam magam.
- Olyan nehéz elhinni, hogy tényleg érdekel, mi van veled? Bocs, de ez van. Kíváncsi vagyok, mi ez az egész körülötted...miért tűnsz el állandóan...miért bőgsz most... - beszéltem hozzá nyugodtan.
Jaana csak nézett rám, semmit nem tudtam leolvasni az arcáról. Csak törölgette a szemeit.
- Mit mondjak még, hogy elmenj? - próbálkozott, de hallatszott a hangján, hogy már ő is feladta.
- Semmit sem tudsz mondani - mosolyogtam. - De ha jót akarsz magadnak, most elkezdesz beszélni és akkor hamarabb elhúzok. Na?
Ez tetszett neki, láttam rajta. De a világért se mosolyodott volna el, vagy valami. Egy darabig csukva tartotta a szemét, aztán belenézett a szemközti tükörbe, ami a falon lógott.
- Úristen. Szörnyen nézek ki - sóhajtott.
- Szörnyen hazudsz...
Végre mintha valami mosolyszerű jelent volna meg az arcán. Máris egyenesben éreztem magam. Vártam, hogy mondjon is valamit végre. Ehelyett végigdőlt az ágyán és a plafont bámulta.
- Lekapcsolnád a villanyt? - szólalt meg aztán.
- Heh? - Azt hittem rosszul hallok. - Miért?
- Sötétben könnyebb - jött a válasz.
Hát oké. Odamentem és lekapcsoltam. Visszaültem az ágyra, és bambán bámultam a sötétbe. Vártam, hogy mondjon, vagy csináljon valamit.
- Most biztos azt hiszed, hogy egy hisztis picsa vagyok, aki csak sajnáltatja magát... - motyogta.
Vágtam egy grimaszt. Még jó, hogy sötét van és nem látja.
- Látom, hogy tényleg kivagy. Csak nem tudom miért.
- Miért? - kérdezte ingerülten. Azt hittem megint dühbe jön, de visszafogta magát. - Kikészít ez az egész. De főleg azok a gonosz libák. Azt hiszik, ha tönkreteszik a hétköznapjaimat, lesz esélyük ellenem.
Tetszett a magabiztossága. Erős csaj, csak most kicsit kiengedett.
- Mit csinálnak? - kérdeztem.
- Eddig csak apróságokat, nem is húztam fel magamat rajta - Kíváncsi lettem volna, hogy miket, de nem akarta elmondani. - De ez...ez a mostani....ez nagyon fájt.
A hangja megint síróssá vált, úgyhogy gyorsan beszéltetni kellett.
- Mi történt a ruhával? - Mikor kimondtam, már tudtam, hogy nem ezt kellett volna.
Jaana alig bírt megszólalni, de próbálta tartani magát. Nem láttam, de valószínűleg a szemét törölgette.
- Ez a ruha... - kezdte nagy nehezen. - A versenyruhám...a kedvencem....mert....mert még a nagymamám varrta.
Ajjaj, akkor ez tényleg egy sírós történet lesz. Tuti, hogy a nagyi már nem él.
- Tavaly halt meg - folytatta. Bingó. - Nagyon fontos volt nekem, imádtam. Ez volt az utolsó...az utolsó versenyruha amit varrt nekem - hüppögött tovább.
Ekkor már éreztem, hogy hosszú lesz. De hát megsajnáltam. Hallgattam.
- Azt se bántam, hogy nem volt valami szép a színe - adott ki magából valami nevetésfélét. - Olyan szívvel csinálta nekem, hogy nem mertem megmondani. Imádtam abban a ruhában korizni. Mindig rá gondoltam közben - És eddig tartott a lendület.
Még az ágy is remegett...és most nem attól, amit megszoktam. Úgyhogy lépnem kellett. Fogalmam sem volt, merre az arra, de elkezdtem felé nyúlni, aztán mégis meggondoltam magam. Tuti félreértené, ha elkezdeném "fogdosni". Akkor eszembe jutott valami más.
- Asszem tudok segíteni.
- Mi? - ocsúdott fel a bőgésből. Nem láttam semmit, de éreztem, hogy most kivételesen nem a tenyerébe néz, hanem rám.
- Hát...nem mondom, hogy ugyanolyan lesz, mint a régi...de lehet, hogy meg lehet csinálni a ruhádat...Anyám ért a göncökhöz...
- Ezt már nem lehet megvarrni - kesergett tovább. - Darabokban van, te is láttad.
- Nem tudod mire képes az én édesanyám - mosolyodtam el. Biztos voltam benne, hogy ő is ezt tette.
- De hát...nem is ismerlek igazán...anyukádat meg pláne nem. Nem kérhetek tőle ilyet - szajkózta, mintha csak kifogásokat keresne.
- Előttem sírtad el magad, most már nem lehetek idegen - erősködtem. Nem vágtam, miért akarja mindenáron elhitetni magával, hogy csak egy ismeretlen vagyok, mikor folyamatosan összefutunk valahogy.
- De akkor is...
- Na jó, elég... - állítottam le, mielőtt tovább folytatta volna. - Figyu...Anya mindenkinek szívesen segít. Imád varrogatni. Legalább végre egyszer nem azzal foglalkozna, hogy egy újabb bolyhos, csíkos pulcsit csináljon nekem.
Ezen kuncogni kezdett. Szerencsére már nem tűnt olyan sírósnak a hangja. Valamit jól csinálok...
Mikor már el is bíztam magam, totál meglepődtem, hogy egyszercsak megölelt. Tök váratlan volt, mivel nem láttam, hogy erre készül. Átölelte a nyakamat és egészen közel bújt hozzám. Az a csaj, aki nemrég még ki akart dobni és nem mert velem világosban beszélgetni. Mi a fasz van?
- Ööö...ezt most miért? - kérdeztem rá, de azért persze én is átöleltem a hátát. Hm, baromi jó illata van.
- Nem tudom miért vagy ilyen kedves velem, de nagyon jól esik. Csak...meg akartam hálálni.
Erre nem nagyon tudtam mit mondani. Hiszen már nem egyszer megmondtam neki, hogy tényleg érdekel. Van benne valami, ami tetszik. Nem tudtam volna elképzelni, hogy leülök egy szobaszökőkút mellé, de mégis itt vagyok. Több a csaj, mint azok, akikkel eddig dolgom volt.
- Hálálkodni ráérsz akkor, ha visszakaptad egészben a ruhádat.
Most már nem ölelt, de közel ült. A szemem nagyjából már megszokta a sötétséget, láttam az alakját.
- Már annak is örülök, hogy egyáltalán van esély rá, hogy visszakapjam.
- Anyámon nem fog múlni - ígértem. - Szóval akkor nem sírsz már?
- Neeem - nevetgélt.- Akkor most már elmész?
- Menjek?
- Már nem is tudom, hogy szeretném-e.
Hoppá-hoppá. Rögtön vigyorogni kezdtem.
- Már nem félsz attól, hogy mindjárt leteperlek? - húztam az agyát. - Végülis sikerült megvigasztalni...
- Bocs, de a mai fiúknál már sosem lehet tudni - védekezett kicsit sértetten.
- Ja, szóval már beleestél ebbe a csapdába... - tippeltem.
- Nem...nem, dehogy - állította mogorván.
- Akkor hogyhogy már elviselsz?
Élveztem a szitut. Vártam, hogy elárulja magát. Vagy bókoljon. Vagy valami izgalmas történjen.
- Az előbb mondtam. Kedves voltál - válaszolta egyszerűen.
- A kedves srácok a gyengéid?
- Te most mindenáron le akarod járatni magad? - kérdezte. Asszem átlátott a szitán.
- Nem...nem, dehogy - ismételtem meg, amit az előbb még ő mondott. Ezen jót mulatott.
- Fura, de talán még megkedvellek.
- Nem lesz nehéz - ígértem.
- Talán tényleg menned kéne inkább - mondta nevetve. - Már kezdek fuldokolni az egódtól.
- Vagy csak beindultál tőlem, de nem mered bevallani.
Vállon ütött. Na jó, talán tényleg túlfeszítem a húrt. Végülis még mindig egy megtört lánnyal beszélgetek. Az ágyában...sötétben. Ja, nem...nem én indultam be.
- Oké, lelépek. Most, hogy már sikerült helyrepofozni, nyugodtan alszok.
- Nem tudom, hogy ez most komolyan gondolod, vagy viccelsz... - elmélkedett. Tényleg agyalt rajta!
Eközben felálltam és már a villanykapcsolót kerestem. Azért a biztonság kedvéért megkérdeztem, hajlandó-e már világosban is szembenézni velem, amivel megint egy kicsit zavarba hoztam. Jól van na, már annyira éreztem azt a valamit köztünk, hogy kezdenem kellett vele valamit.
Most, hogy már világos volt és ránéztem, sokkal jobban nézett ki, mint amikor bejöttem. A szemei még mindig pirosak voltak a sírástól, de már mosolygott. Szép volt. Nagyon is.
- Maradhatok még egy darabig...mondjuk reggelig - ajánlottam fel. De még mennyire lett volna kedvem vele éjszakázni...
Megint zavarbajövősen kuncogott, de amikor felállt, újra magabiztos volt.
- Kimi, már így is sokat tettél értem. Köszönöm - mondta tök őszintén. Még a nevemet is mondta. Ez olyan váratlan volt, mint az előbbi ölelése.
- Hát...nincs mit - mondtam jobb híján. De muszáj volt vigyorognom. - Tudod a nevemet...
- Hogyne tudnám? - forgatta a szemét mosolyogva. - Állandóan utánam lihegsz.
Erős volt a kísértés, hogy belekössek, de inkább ráhagytam. Inkább a lelkére kötöttem, hogy ma már ne bőgjön többet. Erre nevetni kezdett. Jó volt így látni.
- Akkor elviszem ezt - mutattam a ruhára...azaz a darabjaira. Jaana gyorsan keresett egy szatyrot és belerakta.
- Tényleg köszi - meredt rám hálásan. - Nagyon sokat jelentene, ha anyukád csodát tudna tenni vele.
- Meglesz - kacsintottam.
- Nem is tudom mivel háláljam meg, de tényleg... - tárta szét a kezeit szomorúan.
Nagyon gyorsan beugrott pár ötlet, de azokat mégse mondhattam el. Inkább csak legyintettem.
- Ja, majdnem elfelejtettem - mutattam a kis fiókosszekrényre, aminek a tetejére raktam a pudingot. - A pincértől loptam. Azt mondta szereted.
- Tényleg? - hökkent meg. Most nem tudtam, hogy azért, mert ez jó vagy rossz.
- Hát...igazából már nem emlékszem, mit mondott - vallottam be. Csak rémlett.
A lány ezen is jól szórakozott. Tök büszke voltam magamra, hogy sikerült visszahoznom az igazi énjét.
- Ezt most azonnal el is pusztítom, köszi!
- De legközelebb legyél már olyan rendes, hogy kinyitod az ajtót a pincérnek - Az még megvolt, hogy ezért nyafogott.
- Basszus... - Nem nagyon számított erre. De aztán csak mosolygott. - Jó, rendben.
- Hát akkor...szia. Majd ütközünk még...
- Hát persze, a ruha miatt - emlékeztetett.
- Nem olyan biztos az - vigyorogtam. Ő is.
- Akkor viszlát, Jégember! - köszönt el, amikor már az ajtóban voltam.
De ja vú. Baszki, el is felejtettem, hogy legelőször így hívott. Most is jól esett. Pláne ezek után.

Mire leértem a lifttel, már nem sokan mászkáltak a hotelben. Én is elindultam a kijárat felé.
- Kimi!
Visszafordultam. Ja hát persze. A barátom barátnőjének a barátnője. Ott állt a recepciós pultnál és felém integetett.
- Ja, szia! - köszöntem, amikor odaértem hozzá. Ki is ment a fejemből, hogy megígértem neki, még beköszönök. Hát ő nem felejtette el.
- Jó sokáig fent voltál - mosolygott.
- Ja, kicsit tovább tartott, mint gondoltam. De a vége jó lett, úgyhogy megérte az idő.
Mintha kicsit meglepődött volna. Nem t'om, mire számított.
- Értem. Már mész is?
- Hát, elég késő van már - néztem a mögötte lévő falon ketyegő órára. Fél tizenkettő lesz mindjárt. - Még ilyenkor is dolgozol?
- Éjfélig vagyok. Ha gondolod, megvárhatsz... - dobta fel.
Nem akartam elszomorítani, de semmi kedvem nem volt hozzá.
- Bocs, de holnap korán edzésem van, és amúgy se bírok felkelni... - Legalább nem hazudtam.
- Ja, persze, megértem - nevetett. Nem valami lelkesen. - Akkor jó éjszakát! Örülök, hogy megismertelek.
- Ja, én is. Jó fej csaj vagy.
- Köszi, te is jó fej vagy! - mosolygott. - Mikor lesz meccsetek?
- Mindjárt jön a kupabajnokság. Miért?
- Gondoltam kimegyek szurkolni - vonta meg a vállát, mintha egy kis semmiségről lenne szó.
- Ja, az jó ötlet. Kell a támogatás.
- Akkor még találkozunk! - köszönt el bizakodva.
Ha Carter estéje jól sikerült, akkor még biztos...

Reggel odaállítottam anyám elé Jaana ruhájával. Pont reggelit csinált hajnalok hajnalán, mielőtt edzésre indultam volna. Imádtam, hogy mindig képes azért felkelni, hogy kaját adjon a számba.
- Belefér az idődbe? - kérdeztem, miután elmondtam, mi ez az egész.
- Előbb mondd meg, ki ez a lány!
Nem volt elég neki, hogy az egyik koris lány, akit bírok. Szokás szerint mindenre kíváncsi.
- Jaanának hívják. Nemrég jött. A többi csaj gonoszkodik vele, nagyon odavan már...
- Nem ismerős ez a név...
- Mondom, hogy csak nemrég jött - forgattam a szememet. Szerencsére nem látta, mert háttal állt.
- Az hogy lehet? Nem idevalósi?
- Nem, csak nálunk edz...tudod, a versenyre.
- Miért nem otthon? Mióta van itt, ha folyton nálatok edz?
Hihetetlen, hogy már ennyire korán pörög az agya. Sose fogy ki a kérdésekből.
- Nem mindegy, anya? Csak segíteni akarok neki.
- És én végezzem el a piszkos munkát? - vonta fel a szemöldökét, mikor felém fordult.
- Te vagy a legjobb - mosolyogtam hízelgően.
Ennyi elég is volt, megadta magát.
- Persze, hogy segítek. De cserébe én is kérek valamit kisfiam.
- Elmosogatok - jelentkeztem, mielőtt valami rosszabbat talál ki.
Anyám rögtön felnevetett.
- Most nem úszod meg ennyivel! - emelte fel az ujját. Elém rakta a reggelit és komolyan nézett rám. - Szeretném, ha hétvégén a tanulással foglalkoznál.
- Jaj ne már! - forgattam a szememet. Nem igaz, hogy megint előhozta ezt a témát. Rögtön szar kedvem lett.
- De már! - erősködött. - Kisfiam, pocsékul állsz és mindjárt jönnek a félévi záróvizsgák.
- De mi később is megírhatjuk...
- Akkor is meg kell írni. Ahhoz meg tanulni kell, hogy jól sikerüljön!
- Edző bá azt mondta, kapunk igazolást, hogy...
- Kimi, nem lehet mindenre a hoki a kifogás! Éppen elég az, hogy még hiányozni is fogtok a suliból.
- Még jó... - Már most örültem neki, hogy lesz egy-két szabadnapom.
- Akkor úgysem fogsz a tanulással foglalkozni. Majd hétvégén, amikor úgysem lesz edzés...
Fölösleges volt vitatkozni vele. Azt mondtam, oké. De biztos, hogy nem azzal fogom tölteni a szabad hétvégémet, hogy a szaros könyveket olvasom. Valamit ki kell találnom, hogy elmehessek a versenyre...

Első órán úgy bealudtam, ahogy illik. Totál kómás voltam, azt se tudtam, mire mentem be. Arra keltem, hogy lökdösnek.
- Legalább ne szuszogsz ilyen hangosan... - sziszegte mellettem egy lányhang.
Fuh, legalább nem a tanár.
- Nem gondoltam volna, hogy egyszer én leszek az, aki ébren tart... - dumált tovább. Esélyem se volt visszaaludni.
Kellett egy kis idő, mire magamhoz tértem. Mikor már két másodpercnél tovább nyitva tudtam tartani a szememet, rendesen meglepődtem, hogy Isabel nézeget folyton felém.
- Szebb látvány vagyok, mint a szemed belülről nem? - villantott egy erős mosolyt.
Na ja, ez igaz. Az egyik legdögösebb csaj, akit ismerek. Kár, hogy még nem volt meg. De egy smárpartiig már eljutottunk egy görbe estén. Azóta szinte észre se vett. Nem értettem, miért kelteget most.
- Mi van most? - kérdeztem, mert nem tudtam rájönni, milyen órán ülök.
- Töri - kuncogott. Közben meg mutogatott a szakállas tanárra, aki mintha a történelem könyvből ugrott volna ki a 13. századból. Ja, ebből gondolhattam volna...
- Miatta alszok el mindig - magyarázkodtam. Az öreg mintha esti mesét mondott volna, úgy beszélt.
- Nem is tudom, melyik a rosszabb...őt, vagy a te horkolásodat hallgatni - csavargatta egy hajtincsét, miközben azt tettette, hogy a tanárra figyel. Én inkább őt néztem. Volt miért.
- Nem is horkolok...
- Aha...azért panaszkodott minden másnap a drága kis barátnőd - fordult felém gúnyos mosollyal.
Már megint a "barátnőm". Bassza meg, már feláll a hátamon a szőr, ha szóba hozza valaki.
- Mindig túl sokat pofázott...
- Még most is - nevetgélt. - Minden kis szarságot elmondott rólad. Jobban ismerlek, mint gondolnád... - nézett rám azokkal a vadító kék szemeivel.
Nem is értem, anno miért nem őt próbáltam felszedni. Már ennyivel fel tudott izgatni.
- Még nem láttál mindent belőlem - huzogattam a szemöldökömet. És ezzel át is vettem a vezetést. Isnek nem is tetszett, rögtön bevágta a lenéző pofáját.
- Ha nem lennél ilyen magadnak való, még közelebbről megismernélek...
Azt hitte most jól a földbe döngöli az egómat. Ja nem. Engem ezek nem hatnak meg. Csak megrántottam a vállamat és azt mondtam, te bajod. Ez is felbosszantotta.
- Nem is értem Kiirát... - csacsogott tovább. - Mindig úgy adta elő, hogy te csak a kis szexplüssállata vagy. De kiderült, hogy annyira beléd volt zúgva, hogy most totál kifordult magából.
- He?
- Milyen he? Tiszta hülye. Hülye picsa - erősített rá. - Állandóan hisztériázik, vagy gonoszkodik mindenkivel.
- Veled is? - kérdeztem rá. Isabel nem szokta hagyni magát. Erősebb csaj, mint Kiira.
- Ez ugye csak vicc volt? - vonta fel a szemöldökét. Aztán elkezdte igazgatni a hosszú fekete sörényét. Áh, nem volt szexi. Nem is értem, a tanár hogy nem szúrja ki. - Mindenkinek beszólogat, lejáratja őket...csak most a szokásosnál kicsit durvábban. Jön a verseny és be van parázva. Főleg attól a csajtól, aki betolakodott hozzánk.
Rögtön tudtam, hogy Jaanára gondolt. Most már tényleg leszartam a világháborút, csak az érdekelt, mi a faszt csinál a volt csajom a szöszivel.
- Mindig megvárja, hogy odamondhasson neki valamit - kezdte a mesélést Isabel. Ő sem bírta Kiirát, úgyhogy nem volt nagy durranás, hogy beköpi. - Egyszer pont láttam, hogy dumál neki, de a csaj simán elment mellette, erre ő meg visszarántotta. Szegény szöszi elejtette az összes cuccát, Kiira még bele is rúgott a táskájába. Akkor is rajtakaptam, amikor bedobta a tartalék koriját a használtak közé. Azt meg a portás mesélte, hogy legutóbb megvárta, amíg a csajszi végez az edzéssel, és elmegy átöltözni, ő meg bezárta. Szegény jó sokáig bent ragadt, a takarító szabadította ki este...
Bassza meg ez a szánalmas liba! De komolyan. Hogy lehet ennyire gonosz?
- Úgy látszik az új pasija nem veri ki belőle az idegességet - folytatta nyájas hangon Isabel.
Na ja, már Aleksi kefélgeti. Őszintén? Leszarom. Már hányingerem van ettől a...nőtől? Hát nem az.
- Még szerencse, hogy engem nem cseszeget. Ha velem kezdene ki a kisanyám, fix, hogy nem hagynám úgy magam, mint az az idegen csajszi. Pedig tőlem is parázik ám! - bólogatott nagyokat. - Pontosan tudja a kis ribi, hogy én és a szöszi is jobbak vagyunk nála. Kisebbségi komplexus, vagy mi...
Hát ebben van valami. De ezt nem fogom ennyiben hagyni. Ideje, hogy valaki letörje ennek a spinének a szarvát. Ki ha nem én?

Nem is lett volna átlagos nap, ha az utolsó óra után nem rohan le a túlpörgött amerikai barátom.
- Hát hallod...nem kicsit sikerült jól az este - vigyorgott. Már alig várta, hogy elmondja.
- Megvolt a kiscsaj? - tértem rögtön a lényegre.
- Apám, ez a legdurvább! Nem is vittem fel - tátogott nagyokat. -  Akartam, de azt mondta, ő nem így csinálja a dolgokat. De azért amikor lelépett, tök spontán lesmárolt. Már azt hittem meggondolta magát, de csak még jobban fel akart izgatni. Nagyon ravasz kis nő, már most imádom.
Hát én nem lelkesedtem be ennyire.
- Ja, de akkor most mi van?
- Mi, mi, mi...? - forgatta a szemét. - Jó, tudom, gáz meg minden, hogy Carter Herondale nem fekteti meg rögtön első éjszaka a csajt....de ez...baszki, ez most nem ugyanolyan szitu.
- Mi a fasz, belezúgtál?
- Na de Kimster, ennyire azért ne nézz már le! - veregetett hátba nevetve. - Csak azt mondom, megéri miatta egy jó kis bulit csapni...ott majd alakulnak a dolgok - kacsintott.
- Hány csajod miatt volt már buli nálad? - röhögtem. Carter úgy csinált, mintha nem ez lenne a hobbija.
- Ne basztass már, Räikkönen! Inkább mondd meg, mikor bulizzunk.
- Miért én? - lepődtem meg.
- Mert te is jössz, te fasz! A csajom barátnője is partizni akar, ha érted mire gondolok...- huzogatta a szemöldökét.
Azt értettem, csak azt, nem mit akar tőlem a hoteles csaj. Azt hittem jól elvoltunk, azt' ennyi.
- Hát figyu, ez a hétvége felejtős, verseny lesz.
- Ne már! - vágott fancsali pofát. Már totál ráizgult erre az egészre, én meg jól elbarmolom.
- Hát baszd meg, ez van. Bulizz a nőddel, a barnának meg mondd meg, hogy maradjon otthon, azt' kész.
- Mi van haver, ennyire nem hiányzik a szex? - nevetett fel. - Ingyen numera, a csaj sem rossz, lesz buli, pia, mit adjak még?
Én is csak nevetni tudtam. Carter aztán tényleg jó haver, de néha már az ikertesójának néz és azt hiszi, mindent úgy csinálok, mint ő. Csak a fejemet ráztam.
- Kimster....te vagy beteg vagy, vagy van már egy nő a képben - vizslatott összeszűkült szemmel.
- Van dolgom eggyel. Helyre kell tennem a hülye fejét - És már rég mehetnék, ha nem tartanál fel, haver.
- Ja, szóval még mindig Kiirát nyomod? - kérdezte olyan "jaaa, ahaaaa" stílusban.
- Baszd meg, nem!
Kurvára kezd elegem lenni belőle. Már abból is, hogy csak emlegetik.
- Jó'van, azért ne ess nekem! - tartotta fel a kezét szórakozottan. - Csak kiosztod, semmi hancúrozás meg békülős szex, vágom. A jó rész marad másnak - vigyorgott, de mintha kérdezte volna.
- Majd meglátjuk - hagytam annyiban. De azért mosolyogtam.

A tesit ellógtam. Bírom, de tök felesleges, jó kondiban vagyok. Az is valami, hogy hazacipelem a sulis meg az edzős cuccot. Esőben pláne nagy élmény.
Tök kihalt volt az udvar, meg az utca is. De egy fazon ott ácsorgott az út túloldalán a buszmegállóban. Kapucni a fején, kéz a zsebben. Én is felvettem ezt a pózt és vártam.
- Még sosem sütött ilyen szépen a nap, mi?
Oldalra néztem, hogy mégis ki a franc akar az időjárásról dumálni velem. A csávó is felém fordult.
- Hát te meg....?! - Alig akartam elhinni, hogy Füvest az utcán látom.
- Egyszer húzlak csőbe és már meg sem akarsz ismerni...szép vagy, öcsi! - mormogta.
Nem felejtettem ám el a múltkori húzását, de most jobban érdekelt, hogy itt áll.
- Mi a francot keresel itt, haver? - kérdeztem türelmetlenül.
- Szívok...egy kis friss levegőt - vigyorgott bárgyú képpel.
Most sem volt teljesen tiszta. Látszott a sunyi szemén. De még mindig nem tudtam elhinni, hogy kijött a szobájából.
- Most mit bámulsz már így? - lökött meg szórakozottan.
- Itt állsz. A buszmegben...a suli előtt. Szerinted nem fura?
- Téged vártalak...
- Na persze - forgattam a szememet.
- Aszittem már nem is jössz többet hozzám. Ezért jöttem én hozzád - próbált magyarázkodni - Azt hittem jobban örülsz majd.
Nem volt türelmem a kis játékaihoz. Túl jó kedve volt. Ez még gyanúsabb.
- Kit vársz? - kérdeztem rá. Meglepődött arcot vágott, de nem válaszolt. - Ne nézz hülyének, haver....
- Köt a titoktartás, tudod jól... - húzta ki magát, mintha valami fontos doki lenne.
- Aha...tehát ismerem.
- Kicsi ez a város - mosolygott hülyén. Bármit csinált, nem volt természetes.
- De ugye nem elsősre akaszkodtál rá?
- Haver...nem cukrosbácsi vagyok - nézett rám sértetten. Még az én kurvaanyámat, hogy megpiszkáltam az egóját.
- Mi lenne ha kinyögnéd, és akkor nem basztatlak fölöslegesen?
Próbálta kihúzni magát, de aztán villantott egy Joker-vigyort és akkor már tudtam, hogy elmondja.
- Jobban jársz, ha nem tudod.
Hát ez nem jött be.
- Ne bassz már fel! Haverom? Csapattárs?!
- Csak egy kis tuning kell neki... - árulta el magát végül.
- Hát ezt nem hiszem el! - Odafordultam hozzá és mindkét vállánál megfogtam. - Füves, tudnom kell ki az!
- Szállj már le rólam, kölyök! - lökött el magától, miután kicsit meg is ráztam. Hirtelen rátalált az erő, vagy nem tudom, de még a járdáról is le kellett lépnem, hogy megtartsam az egyensúlyt. - Tudod, hogy megy ez, öcskös...nem adok ki infót. Rólad se tud senki. Ennyit mondtam, legyen elég!
- De ebből kurva nagy gáz lesz, ha kiderül! - mérgelődtem. Nem fogta fel a dolog súlyát. Ezért simán kizárhatják a csapatot a döntőből.
- Ha kiderül... - ismételte meg. - Profi vagyok, Räikko, ha eddig nem tudtad volna. És nem ő az első sportember, akit megszánok, khmm - utalt rám. - Ti vagytok a kedvenceim. Olyan vagytok, mint a jó kislányok, akik egyszercsak...bevadulnak - vigyorgott, miközben a szemei dupla akkorára guvadtak.
Oké, ebben volt valami. De ki az a hülye, aki pont most kockáztatja meg? És hogy fogom ezt kideríteni?
Nem volt időm gondolkodni, mert már befordult a busz az utcába és lassan, de biztosan közeledett.
- Tartsd a pofádat, tesókám! - intett köszönésképpen Füves.
Meg se lepődtem, hogy ő nem száll fel. Megfordult a fejemben, hogy inkább én se és megvárom, kivel találkozik, de úgyse hagyta volna.
Jól kicseszett velem, most tudok is valamit, meg nem is.

Még nem hazafelé mentem. Volt még valami, amit el kellett intéznem. Nem is akartam elhinni, hogy tényleg megint hozzá megyek, de dumálnom kellett vele.
Előbb mégis az anyjával találtam szembe magamat.
- Van még képed idejönni? - háborgott Korpi asszonyság az ajtóban.
- Beszélnem kell Kiirával. Csak pár perc.
- Ha itthon lenne, se engednélek a közelébe - morogta barátságtalanul, aztán egyszerűen rám csukta az ajtót.
Hát ez fasza. Nem tudom miket kamuzott be neki a tökéletes kislánya, hogy ennyire nem csíp. Nem mintha eddig annyira jóban lettünk volna.
De nem akartam ennyiben hagyni. Kiira mi a faszért nincs még itthon?! Sosem tudtam, mikor hol jár, meg mikor van vége az óráinak, de azért ilyenkor már végezni szokott a dolgaival.
Leültem a bejárat előtti lépcsőre és vártam. Nem fogok csak azért elhúzni, mert ez a tyúk nem képes beengedni.
Úgy húsz perc múlva meg is érkezett a szöszi. Egy cseppet meglepődött, hogy lát.
- Hát te meg mi a fészkes fenét keresel itt? - vonta fel a szemöldökét. Nem tudtam eldönteni, hogy örül, hogy itt vagyok vagy nem.
- Dumálni akarok - jelentettem ki kertelés nélkül. Asszem elég komoly fejet vágtam, hogy elhiggye.
- Tudtam, hogy előbb-utóbb eljössz, szivi - villantott egy magabiztos mosolyt, de már ment is be az ajtón.
Már épp kezdtem volna magyarázni, hogy nem békülni akarok, de rögtön behívott a szobájába. Közben elmentünk a nappali mellett, ahol az anyja azonnal felpattant, mikor meglátott a házában. Kiira nem is törődött vele, egyenesen hozzá mentünk. Vagyis engem otthagyott, ő meg elhúzott a klotyóra. Addig volt időm kicsit körbenézni. Itt aztán semmi nem változott. Az ágyra azért inkább nem ültem le...szerintem nem én jártam itt utoljára.
- Szóval hiányoztam? - jelent meg újra. Nem tudta levakarni az elégedett vigyort a képéről.
- Nem. De sajnos így is épp eleget hallok rólad - lomboztam le rögtön.
Mindjárt bevágta a durcás kislány fejet.
- Ez meg mit jelentsen?
- Azt, hogy állj le! Leszarom, hogy kivel kefélsz, nem érdekelsz már. De az, hogy arcoskodsz és kicseszel másokkal, azt nem fogom hagyni.
Erre kinyílt a csipája, azt se tudta mekkorákat pislogjon.
- Mi a franc van veled, Kimi? Ittál? - nevette el magát.
- Pontosan tudod, miről beszélek... Jobb lesz, ha minél hamarabb leállítod magad, mert nem akarok neked rosszat...egyelőre.
- Na jó, ebből elég! Engem te nem fenyegethetsz itt! - villantotta rám a szemeit. - Azt hittem végre eljutott az agyadig, hogy mit veszítettél...de nagyobb fasz vagy, mint voltál!
Most meg nekem kellett röhögnöm.
- Komolyan azt hitted, hogy akarok még valamit azok után, hogy rögtön megdugattad magad a haverommal?
- Még hogy leszarod! - nevetett diadalmasan.
- Le hát, nagy ívből. Most is simán megdughatnálak, látom rajtad, hogy nem ellenkeznél - mosolyodtam el, főleg azután, hogy elvörösödött.
- Nem vagyok a ribancod, Räikkönen! - sziszegte sértetten. Odalépett elém, végignézett rajtam, majd szinte a számba beszélt: - Ezt itt - mutatott végig magán - te már sohasem kaphatod meg világos?
- Van jobb nő is nálad - vágtam vissza egyszerűen. - Nem is kell olyan messzire mennem érte.
Ez már sok volt neki, undorodva hátralépett.
- Szánalmas, hogy azzal a szerencsétlenséggel akarsz pótolni - mondta szánakozva. - De tudod mit? Csak azért se fogom megkönnyíteni a dolgát.
- Nem fogsz vele játszadozni - figyelmeztettem komolyan. - Ha kell, végig vele leszek, hogy ne tudj ártani neki. Mert ilyen mocskos köcsög módon nem bánhatsz senkivel.
- Óóóó, Kimi, rád se ismerek! - csúfolódott. - De nálam jobban egy nőt se ismersz...kívülről-belülről. Tudod, hogy úgyse állok le - mosolygott angyalian.
Baszki, hogy tudtam ezzel a gonosz ribanccal egyáltalán szóba állni?!
- Ha megint valami szarságot csinálsz, én is ott baszok ki veled, ahol tudok. Tudod, milyen vagyok... - kacsintottam, aztán elindultam. Mindent elmondtam, amit akartam. A hisztire meg nem vagyok kíváncsi.
- Gyűlöllek, érted? - mordult fel. Ó-ó, robban a Kiira bomba. - Soha többet nem állok veled szóba, te faszkalap! - kiabálta utánam, miközben hozzám vágott random pólókat. - Tessék, vidd a retkes cuccaidat is, mert ide többet nem jössz, érted? Nincs több esélyed nálam, Räikkönen!
Csak mosolyogtam. Tökre felszabadultam, amikor a ruháimmal a kezemben kiléptem a Korpi házból. Végleg lerendeztem ezt a hisztis picsát. Végre koncentrálhatok másra. Itt az ideje rendesen bedobni magamat.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Egyszerűen imádtam! Mindig örömmel olvasom, ha teszel fel új részt, de ez a mostani valami elképesztő lett. Annyira érezni lehetett a karakterek érzelmeit, mintha itt ültek volna velem egy szobában.
    Nagyon köszönöm neked ezt az élményt, még ha ilyen ritkán jutok is hozzá. :) :) :)
    Hatalmas ölelés: Dolores <3 <3 <3
    Ui: Remélem azért a kövi fejezet egy kicsit gyorsabban jön.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Dolores! Nagyon köszönöm a kedves szavaidat, örülök, ha ennyire tetszett :)) Nagyon fogok igyekezni, ígérem!
      Puszi, Alexa

      Törlés