Jégen Edzett Férfi 9.

Sziasztok!

Elhatároztam magamban, hogy nem fogok magyarázkodni, de mégsem tudom szó nélkül megosztani veletek ezt a részt. Tudom, hogy nincs mentség a sorozatos, túlságosan hosszú késésekre, és illene tartanom magam ahhoz, amit anno eldöntöttem. Kérlek, ne haragudjatok, tényleg igyekszem, de sajnos már nem jut olyan sok időm erre a hobbira, mint korábban. Azt megtehetném, hogy rövidebb időközönként nyúlfarknyi résszel jelentkezzek, de az nem vall rám, mindig is hosszú részeket írtam, mert a tartalmasságra és a jól felépítettségre törekedtem. Ez a jövőben sem lesz másképp. Éppen ezért szeretném továbbra is a türelmeteket kérni! Viszont azt megpróbálom megígérni, hogy a jelenlegi történetemet még idén befejezem(ném), ami azt jelenti, hogy nem lesznek ekkora kihagyások a fejezetek között. Nagyon bízom magamban, hogy ez sikerülhet. Az utóbbi időben sokkal többet tudtam foglalkozni a bloggal, remélem tartom ezt a formát. Addig is továbbra sem tudok elég hálás lenni azoknak, akik nap, mint nap idelátogatnak. Miattatok érdemes folytatni ezt az egészet! :)

Kérlek, reagáljatok valamilyen formában erre a fejezetre (is), hogy tudjam, van, akit még érdekel a folytatás. Köszönöm.

Alexa

Első évad: A Jégen edzett férfi

9. fejezet: A sztárhokis

Bratyókámnak hétvégém megint versenye lesz. Persze ez volt a téma, amikor este a család összeült enni.
- Végre Ella is el tud jönni - vigyorgott Rami, miközben lapátolta a szájába a kaját. Pazar látvány volt.
- És szerencsére el is tudjuk vinni - mondta megkönnyebbülten apa.
Ja, hát igen, azok a kibaszott anyagiak. De most kaptunk egy fasza kis furgont, amibe bepréselődhetünk páran, így el tudunk menni vasárnap Pieksämäkiba.
- És az öcsikét is - lökött oldalba a tesóm gonoszkodva.
A piszkálódást nem díjaztam, azt viszont igen, hogy végre én is megnézhetem, mit bénázik össze a versenyen. Na jó, nem. De csak azért nem fog, mert ott leszek. Tudja ő, hogy szívnám a vérét, ha bakizik.
Anya, aki eddig inkább azzal foglalkozott, hogy mindenkinek holnap estig elég kaját tegyen a tányérjára, most hirtelen felcsattant.
- Na azt már nem! Kimi nem megy sehova.
- M'ér'? - néztem rá értetlenül. Vagyis néztünk.
- Mert mindjárt itt vannak a záróvizsgák és megint siralmasak a jegyeid, kisfiam! - panaszkodott.
- De...
- Úgyhogy, most itthon maradsz és tanulsz! - adta ki a parancsot.
Csak pislogtam. Aztán nevetni kezdtem.
- Anya...végre van egy szabad napom.
- Így van, legalább jut időd a tanulnivalóra - bólintott anyám.
- Inkább arra, hogy ott legyek a versenyen...
- Felejtsd el, fiam! - kötötte az ebet a karóhoz. - Muszáj javítanod a jegyeiden.
Már épp készültem visszavágni, de apa is közbeszólt.
- Paula, ilyen rossz a helyzet?
- Igen - erősködött anya. - A tanárnő tájékoztatott, hogy a gyerek már nem egyszer üresen adta be a dolgozatát, és feleléskor is állandóan passzolt - nézett rám szemrehányóan. - Szóval itt az ideje, hogy Kimi kihasználja a szabadidejét arra, hogy javítson az átlagán.
- Ez kibaszás - dobtam el a villámat az asztal másik végére. Nagyon nem örültem, hogy anyám megint azt akarja, hogy mintakölyök legyek.
- Még egy ilyen szó és...! - fenyegetett, de apám szerencsére a védelmemre kelt.
- Paula, értem, hogy rosszak a jegyei, de talán jót tenne neki, ha kiszakadna egy kicsit a környezetéből - mondta és közben jó ideig nézett rám. Mintha üzenni akarna ezzel valamit. Fura volt, de legalább az én oldalamra állt. - Talán ráférne egy kis lazítás, aztán belevethetné magát a leckékbe.
Anyát ennyivel nem lehetett meggyőzni.
- Az iskola mindennél fontosabb, Matti.
- Azért nem mindennél - szállt be a vitába Rami is.
- Kisfiam, nálad legalább nem voltak gondok a tanulással a sport mellett.
Ez az, fényezzük megint a bratyót...
- Kiminek viszont most nagy teher van a vállán - szólalt meg megint apa és megint furán együtt érzően nézett rám. Azért ez most jófejség volt tőle. - Itt az ifi bajnokság, meg az átigazolás...
- Mi van?! - Anyámék nem kicsit meglepődtek. Én is csak pislogtam.
- Hallottam a jó hírt - mosolygott izgatottan apám. - Hazafelé összefutottam Arjoval, nem győzött gratulálni, hogy Kimi Helsinkibe megy. Először én is így néztem, mint ti, nem akartam elhinni. Olyan büszke vagyok rád, fiam! - örömködött.
Anya és Rami most hatalmassal szemekkel bámultak rám. Én meg apámra. Nem hiszem el, hogy már az utcákon is ezt hazudják. Főleg az öregemnek, aki meg aztán a plafonon van örömében az ilyen hírektől.
- Ez nem is igaz. Nem igazolok sehová - ábrándítottam ki mindenkit.
Most még inkább nem jutottak szóhoz.
- De hát Arjo azt mondta....
- Teszek rá, mit mondott, ez egy nagy baromság - ráztam a fejem. - Nem megyek el a csapattól.
- De akkor miért terjesztenek ilyeneket? - kérdezte a tesóm.
- Nem t'om - vontam vállat. - De már a csapatban is megy a pletyka.
- Biztos nem véletlen mondogatnak ilyeneket - elmélkedett anyám.
- Áhh, Mikaelék kihallgatták az edzőt, vagy mi... És elvileg arról tárgyaltak, hogy meg akar venni a Helsinki. - Még az is felbasz, hogy erről kell beszélni... - De nekem erről egy szót se szóltak. Csak az edzőjük megkeresett, hogy ha akarok, mehetnék hozzájuk.
- Ah, ennyi is elég volt - nevetett Rami. - Ebben a sportvilágban már csak így megy. Valaki mond valamit, aztán bumm...máris terjesztik a marhaságokat.
Ezen mindannyian agyaltunk egy kicsit.
- Hát...akárhogy is van...előbb-utóbb ki fogod nőni ezt a csapatot, fiam - mondta apám. Tök csalódott lett. Kicsit szar volt látni, hogy letörtem a jó kedvét.
- De az még nem most lesz. Nyerni akarok ezzel a csapattal.
- Összejöhetne már végre az a bajnoki cím - gonoszkodott a bátyám. - Ha megvan, felőlem mehetsz az ősellenséghez, akkor már megérdemled.
- Kösz, tesó, hogy megengeded...
- Egyszer talán a nyomomba érsz - dőlt hátra lazán, olyan igazi egoista barom módjára.
- Ahhoz előbb le kéne vizsgáznia - tért vissza az előző témához anyám, aki továbbra is kötötte az ebet a karóhoz.
Apa még mindig az előbbi hatása alatt volt, így hát hiába néztem rá támogatásért.
- De anya... - Előre tudtam, hogy esélytelen lesz, de azért bepróbálkoztam. - Figyelj...kössünk alkut. Megígérem, hogy...egyik nap benyalom az anyagot, de most nehogymá' ezzel csesszem el az egyetlen szabadnapomat!
- Kimi, lesz még verseny... - hagyta ennyiben.
El is ment az étvágyam. Egész hétre.

Hajnali negyed négy. Rezeg a telefon. Morogtam egyet és átfordultam a másik oldalamra. De megint rezegni kezdett. A rohadt életbe. Előkotortam a mobilt és hunyorogva ránéztem.

ESTE FÉL 9. GALLOWS BIRD. EDZÉSRE RÁADÁS "EDZÉS"?

Fel se fogtam, hogy ki és mi a faszt akar ezzel. Aztán nagy nehezen kiolvastam a felső sorból Carter nevét. Nem is kellett volna, a második sms-ből rájöttem.

BOCS HA FELÉBRESZTETTELEK TESÓ! nevetőfej

A suliban kapott is ezért.
- Mondtam, hogy majd írni fogok! - védekezett egyből.
- De baszki, hajnalok hajnalán?!!
- Bocs, ez a kibaszott időeltolódás még mindig... - próbált meg a szokásos kifogásával jönni, de leküldtem neki egy taslit és inkább már csak röhögött. - Jó, tudom, hogy harapsz, ha felkeltenek, de...
- Nagy mákod van, hogy nem voltál ott! - morogtam.
- Pontosan ezt akartam mondani! - vágta rá még mindig nevetve. - Na de térjünk a lényegre...este akkor adunk az érzésnek?
- Te már most ráizgultál erre az egészre - mondtam, miután láttam a kanos fejét.
- Haver, ha látnád azt a csajt, te sem bírnál a farkaddal... - kacsintott.
Na baszki...totál odavan ezért a nőért. Előre látom, mi fog történni. Csőlátása lesz, csak őt látja, én meg majd malmozok és várom, hogy elmenjenek szobára.
- És...mi van a másikkal? - kérdeztem, mert azért érdekelt, hogy ki lesz a társam a gyertyatartásban.
- Hát...izé... - Ahogy szóba került a lány barátnője, rögtön nem volt már olyan lelkes. - Nem sok mindent tudok róla. De a csajszikám nem hajlandó nélküle jönni. Még jó, mert így neked is lesz egy ingyen numerád - lökött oldalba cinkosan.
- Ehh... tudod kinek kell nő a múltkori után - hűtöttem le.
- Ajj, maradj már! - fintorgott. - Itt adod a mártírt, közben meg alig várod, hogy kiürítsd a tárat.
Ezen röhögnöm kellett. Carter nem ismeri a nem-et. Azt hiszi, ha ő azt mondja, meg fogom dugni a csajt, akkor meg fogom dugni a csajt.
- Meglátjuk - mondtam végül. Fölösleges lett volna ellenkezni.
- Fasza, akkor este ütközünk! Átjössz előtte sminkelni és ruhát választani? - kérdezte nyálas hangon.
- Elég, ha hamarabb odaérünk és beverünk egy sört - néztem rá "na ne röhögtess már!" arccal.
- Helyes, én is így gondoltam - vigyorgott.

Most nem is bántam, hogy nem egy osztályba járunk Carterrel, mert egyelőre elég is volt belőle. Cserébe viszont a következő órára megkaptam Mikaelt, aki még mindig fújt rám. De legalább most már tudtam miért.
Ott támasztotta a falat a terem előtt, úgyhogy egyszerűen odamentem hozzá.
- Heló haver...
- Mit akarsz? - kérdezte rögtön. Semmi köszönés vagy ilyesmi...
- Aha...szóval még mindig tökre elhiszed, hogy én vagyok a szar, aki itt hagy ezekkel a tökkel-ütöttekkel, és átállok az ellenséghez - mondtam el egy szuszra, ami még engem is meglepett.
- He? - nézett rám tök értetlenül. De legalább már látszott rajta, hogy érdekli, amit mondani akarok.
Nem is húztam tovább az agyát.
- Nem igazolok sehová, haver...
Na ezt az arcot fotózni kellett volna. Nem vágta igazából, hogy mi most a szitu.
- Komolyan... - mondtam, hátha így már elhiszi.
- De...én meg...
- Tudom, hogy a nagyfejesektől kaptátok a fülest - vágtam közbe. - Baromira nem tudom, honnan a faszból veszik, hogy én elmegyek bárhova is...
- Veled nem is beszéltek erről? - lepődött meg.
- Nem. Meg se kérdeztek. Nem is tudtam róla - mondtam el az igazat.
- Akkor honnan....? - akarta volna kérdezni, de aztán rájött magától is. - Petri beköpött mi?
- Nem bírta már nézni, hogy fújsz rám - mosolyodtam el. - Persze a semmiért. Nem megyek sehova - jelentettem ki még egyszer.
Mikael pislogott párat maga elé, aztán félrenézett. Mintha elszégyellte volna magát.
- Én tökre azt hittem, hogy ez akkor most már tuti... - motyogta bűnbánóan. - Hogy elmész, meg minden. Csak úgy. Felbaszott, hogy még csak nem is szóltál róla.
- Ha tudtam volna, hogy eligazolok, talán mondtam volna - nevettem.
- Nem voltam benne biztos - komorodott el. - Mostanában nagyon fura vagy, Kims. Majdnem elcseszted ezt az egészet Eliinával is...aztán meg ez...
- Ja szóval a nőd miatt vágtad be a durcát? - kérdeztem rá.
Levágtam, hogy rátapintottam a lényegre. Nem is próbált hazudni.
- Figyu, végre összejött nekem is egy csaj ezer év után - kezdte zavartan. - Te úgy dobálod a nőket, hogy nem is szégyelled. Aztán még nálam is bekavarsz...hát kicsit felbasztál ezzel is, ja.
- Még mindig nem vágom, hogy tudsz azzal a nyafka libával együtt lenni...
- Na látod, haver, pont erről beszélek! - forgatta a szemét.
- De hát csak kihasz...
- Ne! - emelte fel a kezét, mielőtt végigmondhatta volna. - Inkább tartsd meg magadnak, ha nem akarod, hogy legközelebb is lemossalak a pályáról.
- Te? - néztem rá lenézően, persze poénból.
Na erre már ő is elmosolyodott.
- Nem is tudom ki vágott neked gólt a múltkor... - emlékeztetett arra az istencsapásra, amikor kapusnak kellett lennem.
- Megkaptad a kis sztárságodat, de most már visszaveszem a szerepemet - tettem helyre a dolgokat. Azért egy mosolyt megeresztettem. Meg a kezemet. - Csapattársak...még sokáig.
- Hála az égnek, öregem! - csapott bele most már jobb kedvűen a barátom.
Örültem, hogy már nincs feszkó köztünk. Ki gondolta volna, hogy csak ennyi a baja. Meg is mondtam neki, hogy ne legyen már hülye picsa, aki mindent, amit hall, el is hisz. Eliinát meg innentől kezdve leszarom nagy ívből, azt csinál vele, amit akar.
- Csak tudod mit nem vágok? Hogy ha ebből semmi nem igaz, mi a faszról tárgyalnak Edző báék? - tette fel a tízmillás kérdést Mikael.
Na bazdmeg tényleg. Ebbe nem is gondoltam bele.
- Nem tudom, de ki fogom deríteni...

Most az egyszer hamarabb mentem edzésre. Még akkor sem csináltam ilyet, amikor kiskölyök voltam. Max akkor, amikor anyámnak sikerült időben odacipelnie a csarnokba. Még a portás is meglepődött, hogy lát.
Edző bá viszont még sehol sem volt. Leültem az egyik sarokban az előcsarnokban és csak támasztottam a fejemet. A lányok most végezhettek, mert idegesítő nyávogást hallottam az öltözők folyosója felől. Na...talán mégse kellett volna ennyire korán jönnöm.
- Räikkönen? Te máris itt...?
Az értetlenkedő hang már Vainio volt.
- 'napot Edző bá! Csak meg akarok valamit beszélni magával.
Összeráncolta a homlokát. Nem nagyon értette, mit akarok tőle. Zavarában még köhécselt is egyet.
- Na ki vele! - mondta végül. Karba tett kézzel várt.
- Csak annyi, hogy nem akarok sehová eligazolni - jelentettem ki kerek-perec. Minek húzni?
Na ezen jól meglepődött. Vicces volt.
- Ja, szóval nem értem, mi van itt...a csapattársaim már pletykálják, hogy elmegyek, pedig nem is - folytattam. - Mondja már el, mi ez az egész!
- Vilaren megkeresett, nem? - kérdezte válasz helyett.
- Ja.
- Hát minket is. Mert nem hívtad vissza - morogta, mintha ez akkora baj lenne.
- Mert nem érdekel a csapata.
- Jaj, már hogyne érdekelne, fiam! - kapta fel a vizet hirtelen az edző. - Még mindig ők a legjobbak, hiába verjük meg őket nagy ritkán. És onnan sokkal nagyobb esélyed lenne bekerülni a válogatottba.
- És abban mi a jó? Ha nem tőlük válogatnak be, az még faszább lenne!
- Räikkönen, ne mondd nekem, hogy nem akarsz minél hamarabb bekerülni! Mindenkinek ez a célja és pontosan tudod, hogy neked fiam, olyan tehetséged van, hogy bejuthatnál már akár jövőre is.
Nocsak, ekkora bókot még sosem kaptam Vainio-tól. Szerintem ez lesz az egyetlen még jó darabig.
- Edző bá, maga mondja mindig, hogy még nem vagyok elég jó...
- Hát még mindig van hova fejlődnöd, főleg a hozzáállásod terén - vonta fel a szemöldökét. - De nem biztos, hogy nálunk tudsz olyan jégkorongossá válni, akinek zöld kártyája lesz a válogatott keretbe.
- Szóval ezért akarnak eladni? - kérdeztem rá.
Megint sikerült zavarba hoznom Edző bá-t. Azt se tudta, mit nyögjön ki erre. Élveztem a szitut.
- Megjelent itt múltkor Helsinkiből egy ürge és...mindegy, neked elég annyit tudnod, hogy nagyon akarnak téged - mondta gondterhelten. - Olyan pénzeket ajánlottak fel, amit hülye lennél nem elfogadni.
- Én vagy a csapatom? - vontam fel a szemöldökömet. Még a végén kiderül, hogy nekik kell a lóvé.
- Ez üzlet, fiam! Sajnos nem minden csak a hokiról szól, ahogy a ti fejetekben van - szúrt le rögtön.
- Ez fasza! Akkor már ne is jöjjek edzésre?
- Azt próbáld meg Räikkönen! - emelte fel az ujját szigorúan. - Velünk maradsz még egy darabig, az biztos. Ha rajtam múlik, nem mész te Helsinkibe.
Na ez már jobban tetszett.

De nem csak ezért volt érdemes korábban mennem edzésre. Edző bá megenyhült. Nem t'om, hogy attól fosott be ennyire, hogy elveszíthet, vagy hogy megtudtam, mit kavarnak a hátam mögött. De legalább nem baszogatott edzés alatt. És ez másnak is gyanús volt.
- Hallod, haver...leszoptad Edző bá-t, vagy mi a faszért ilyen jó arc veled? - esett nekem Lukas abban a pillanatban, hogy beértünk az öltözőbe.
- Ja, baszki, ma egyszer sem csicskázott veled! - nézett rám Toni is.
- Semmi extra - rántottam meg a vállam. Nem tartozik rájuk, ennyi. - Rájött, hogy legbelül nagyon is csipázza a fejemet.
- Ahhh, tuti megfenyegetted, vagy valami... - ötletelt Reijo.
A többiek se nagyon hittek nekem.
- Nem t'om, kérdezzétek meg! - ráztam le őket.
Pusmogtak még egy ideig, de aztán leakadtak a témáról és már az esti programokról dumáltak.
- Legurítunk egy sört, Kimster? - lökött oldalba Reijo.
- Ma nem megy, haver...
- Na ne már! - hőbörgött.
- De már. Carttal lógok este.
- Nem gáz, megyek én is - vágta rá azonnal.
- Ne is álmodj!
- Mer'? - kerekedtek ki a szemei.
Na most mit mondjak? Bocs, haver, de páros randira megyek, mert Carter csaja túl beszari, hogy egyedül találkozzon vele? De ha ez volt az igazság...
- Már megint akciózni akar...csak segítek neki. Nem banda dolog... - mondtam végül.
- He? - Nem nagyon vágta le, mit akarok ezzel mondani.
- Nem jöhetsz, ennyi - csaptam rá a hátára.
- Ki vagy te és hol van a barátom? - fintorgott, de láttam az arcán, hogy csak poénkodik. Tuti szarul esett neki, de kiheveri.
- Szóval mi az a titkos program? - Mikael is túl kíváncsi lett.
- Semmi - mondtam, de mivel ő sem hagyott békén, nem akartam hazudni. - Carter csajozni akar és segítek neki, ennyi - részleteztem, miután már elindultunk kifelé.
- Segíteni? - nevetett. - Ugyan már! Majd pont neki kell segíteni...
- Ja, hát én se nagyon akartam elhinni. De igen. Mert a csaj nem megy egyedül, viszi a barátnőjét is, két nővel meg nem bír.
- Egyre lejjebb csúszik a szememben... - vigyorgott a barátom.
- Csak nem érdekli a másik, ennyi - magyaráztam. - Nem leszek gyertyatartó, csak lefoglalom a lányt.
Ezt már elhitte. Csak nem nagyon akarta megérteni.
- Azt hittem már megint Kiirával kefélgetsz csak nem akarod bevallani.
- Ehhh, már végeztem vele - húztam el a számat. Már egyáltalán nem is gondoltam a volt csajomra.
- Nálatok sose lehet tudni - mosolygott mindentudóan.
- Hidd el, nem kérek többet abból a nőből - mondtam tök komolyan, mire ő csak a fejét ingatta.
Mire kértünk egy frissítőt a büféből, már meg is jelent az ő csaja. Még mindig meg tudott lepni ez az egész. Most is csak idejött hozzánk és puszi pá helyett csak lesmárolta Mikaelt. Jó sokáig.
- Neked is szia, Kimi! - villantott egy mosolyt végül felém is. Nem volt túl őszinte.
- Helló.
- Annyit nyújtottam ma, szívem, egészen kilazultam... - mondta már a barátomnak, aki szinte felfalta a szemével. Oké, Eliina tényleg egy bomba csaj, de belül úgy romlik, mint a felbontott tej.
- Gyakorlunk egy kicsit nálam? - kérdezte Mikael kajánul.
- Rám fér a gyakorlás - vigyorgott a csaja.
Csak úgy bűzlött a szexéhségtől mind a kettő.
- Na jó, siessetek, mert még útközben elélveztek... - hessegettem őket kifelé.
Mikael rám kacsintott. Talán mert most végre nem savaztam, amiért ezzel a riheronggyal van együtt. Ja, végülis az ő dolga. Meg különben is, csak jól jár azzal, ha egy ilyen csajt dönget. Úgyse vele fogja leélni az életét.
- Aztán jó gyertyatartó legyél ám! - poénkodott mielőtt még elváltunk az aréna előtt.
- Kapd be! - szóltam utána röhögve.
Azért még mindig jobb, hogy így köszönünk el. Jó volt, hogy végülis tisztáztuk a dolgainkat.

Bőven fél 9 után értem a Gallowshoz. Carter már túl volt az első söre felén.
- Késtél...
- Nélkülem ittál...
Amikor ledobtam magam mellé, már vigyorgott. Lepacsiztunk, és én is kikértem egy sört.
- Már azt hittem szarban hagysz, haver... - nézett rám összeszűkült szemmel. - A pultos csaj már azt hitte, egy szuka miatt iszok itt egyedül...
- Ne baszogass, örülj, hogy itt vagyok - oltottam le. - Azért ne szukázz, ha itt lesz a csajod, mert rögtön itt hagy.
- Kimster... - vágta be a "ugyeeztnemgondoltadkomolyan" arcot. - Ne mondd meg nekem, hogy kell...
- A nagy Carter Herondale tudja, hogyan kell bánni a nőkkel - nevettem, mert eszembe jutott a sokszor emlegetett szövege. - Nem t'om, miért nem vagytok akkora haverok Aleksivel...
- Bírom, de még az enyémnél is nagyobb az egója. És ugyanazokra a bigékre lövöldözik.
- Ismerős... - mosolyodtam el, aztán nagyot kortyoltam a sörömből.
- Ja, hallom most ő keféli a szőke cicádat....részvétem - konyult le a szája.
- Hagyd már! Leszarom Kiirát.
- Nem Kiirára gondoltam... - vágta közbe hirtelen.
- Mi? - hökkentem meg. Egyből Kiira jutott eszembe. Akkor kire gondolhatott?
- Dehogynem... - nevetett. - Csak kíváncsi voltam a fejedre. Azt hittem más ugrik be neked.
- Ki más? - Most én néztem rá összeszűkült szemmel.
- Háháhá, Kimster, tudtam én, hogy más szőke cicák is vannak a fejedben! - mutogatott "énmegmondtam" stílusban.
Innentől kezdve nem is vettem komolyan. Máris megártott neki a sör. Nem csoda, amerikai.
- Figyu, asszem itt van a csajod... - mutattam nem túl feltűnően a bejárat felé.

- Mi? Melyik? - Még nem egészen tért vissza a röhögésből.
- Az a kis szőke...hu, nem is rossz - néztem végig a kis termetű, de formás lányon, aki zavartan nézelődött körbe.
Már majdnem elindult vissza az ajtóhoz, de Carter már ugrott is érte, miután végre felismerte. Szegény csaj talán még jobban megrémült a haveromtól, mint attól, hogy bejött ide. De aztán csak hajlandó volt odajönni...a barátnőjével együtt. Aki csak mögöttük jött, nem is nagyon tudtam megnézni.
- Szia! - köszönt a kis szőkeség. Gyorsan oda is nyújtotta a kezét, még mielőtt leült volna. - Sofi vagyok! Kimi, ugye?
Ezt meg honnan tudta?
- Ja, aha... - ráztam vele kezet, de közben Carterre néztem, mert sejtettem, hogy ő köpte be a nevemet a lányoknak.
- Heló, én meg Hanna - jelent meg a barátnő is. Végre láttam teljesen.
Tök átlagos. Barna haj, szürkés szem. Se nem szép, se nem ronda arc, normális alak. Dzseki, farmer. Sportcipő. Ennyi.
- Na elég legyen ebből, csüccs le csajok! - paterolta le őket Carter. A szöszit mellé, a barnát mellém.
Közben a pultos hozott nekik két cidert. Azok alapján, amit eddig láttam, azt hittem almalevezni fognak. Megleptek.
Carter kiszemeltje rögtön le is húzott pár kortyot, a másik meg elég feltűnően méregetett engem. Marha jó, már most kezd gázos lenni ez a dupla randi.
- Csajok, voltatok már valamelyik bulimban? - dobott fel egy témát a haverom. Már fogtam a fejemet.
- Nem - ingatta a fejét Sofi.
- Én nem járok bulizni - jelentette ki a barátnője.
Carter arcán is megjelent a kínos vigyor. De nem adta fel.
- Legközelebb VIP meghívót kaptok - kacsintott, aztán a csajára nézett. - Egyébként pontosan tudod, hol figyeltem fel rád.
- Ööö...nem hinném - nevetgélt a lány zavarában.
- Hát az edzőteremben! Azt a formás popsit...akarom mondani küzdeni akarást a futópadon nem lehet elfelejteni - bókolt, mire a lányok nevetni kezdtek.
Én meg már most untam a szitut. Carter sokkal bénább volt mint szokott. Tényleg bejöhet neki a csaj, ha nem jönnek a szokásos szövegei.
- És te?
Annyira elbambultam, hogy fel sem tűnt, hogy hozzám szólnak.
- He?
- Talán tessék! - javított ki a barna hajú csaj. Összevont szemöldökkel nézett rám.
- Bocs, mit akartál?
- Azt kérdeztem, te is kondizás közben csajozol? - ismételte meg kissé türelmetlenül.
- Én sportolok, nem gyúrok - közöltem.
Kicsit meglepődött.
- Elnézést, te valami nagy sportember vagy? Netán már sztársportoló? - piszkálódott.
Most én lepődtem meg. Első ránézésre egy megtestesült unalomnak tűnt a csaj, de van dumája.
- Adok neked egy autogramot, hátha később majd sokat ér, oké? - húztam mosolyra a számat.
Ezen felhorkant.
- Most már értem, miért vagytok barátok - bökött a fejével Carter felé.
Észre sem vettem, de ők meg a mi kis szívózásunk alatt egészen összemelegedtek. Ez azt jelenti, hogy Cart már szinte belemászott a csajszi arcába, akinek az arcára ragadt a kislányos vigyor.
Mire visszafordultam a barnához, már ő is közel hajolt hozzám. Kicsit hátra is hőköltem.
- Szerinted észrevennék, ha lelépnénk? - sutyorogta izgatottan.
- Ööö... - Rájuk néztem és tényleg azt láttam, hogy nagyon elvannak magukban. Ordított a lehetőség a menekülésre. - Egy próbát megér - bólintottam.
Azért nem feltűnősködtünk. Előbb én slisszoltam ki egy "ürítésre", aztán a lány. Úgy csinált, mintha simán otthagyná a barátnőjét, de tuti, hogy már előre megbeszélték, hogy ez fog történni. Nők...
- Huh, szerintem nem szúrtak ki - mondta, amikor már a pub bejárata előtt álltunk. Még mindig benne volt az izgalom, mintha bármikor lebukhatna. - Menjünk is arrébb, nehogy meglássanak itt kint.
Elindultunk az utcán, és nekem csak ekkor esett le, hogy akkor ennyi volt az estém. Fura, de most, hogy ilyen gyorsan megszabadultam Carteréktől, nem is volt kedvem hazamenni.
- Merre mész? - kérdeztem a csajt.
- Biztosra veszem, hogy szívesen hazakísérnél, de sajnos már nem lenne értelme. Nemsokára már dolgoznom kell.
- Dolgozni? - hökkentem meg.
Most, hogy jobban megnéztem a barnát, nem lehetett idősebb nálam. Sőt. De amikor kimondta, hogy dolgoznia kell, mintha tíz évet öregedett volna hirtelen, olyan arcot vágott.
- Neked biztos ismeretlen fogalom ez, tisztelt sztársportoló, de én nem a szuperkockás hasamból és az izmaim mutogatásából élek meg - közölte nem kis éllel a hangjában.
Ezen muszáj volt elmosolyodnom.
- Utcaseprő vagy? - cukkoltam én is. Nem tetszett neki annyira.
- A Sokos menedzsere vagyok - húzta ki magát büszkén.
- Komoly? - pattantak ki a szemeim.
- A sztársportolók tényleg üresfejűek - hümmögött.
- Ezek szerint nem...
- Szeretnék 20 évesen hotelmenedzser lenni, de nekem nem jött be az élet - folytatta a nagyzolást.
- Tehát takarító vagy...
- Recepciós - bökte ki végül. Mintha kicsit ezt is szégyellte volna. - Helsinkibe akarok költözni a suli után.
- És kell a lóvé, vágom - biccentettem.
- Te ezt nem értheted, sztársportolókám... - nevetett fel.
- Hokizok. Mi lenne ha sztárhokisnak neveznél? - dobtam fel az ötletet.
- Hm. Igazad van, ez tényleg jobban hangzik.
Végre mondtam valami olyat is, ami tetszik neki.
- Akkor most... - készültem elköszönni, de közbevágott.
- Elkísérsz a hotelbe? Mindjárt kezdek - nézett az órájára.
- Hát...nincs jobb dolgom.
- Ezt már szeretem - villantotta ki a fogsorát.
Persze útközben sem állt be a szája. Onnan kezdte, hogy idegesítette az összes osztálytársa, és oda jutott, hogy egy nap majd ő is alapít valamit. Hotelt, pizzázót, magániskolát...még nem tudja.
- Most még beérem ezzel - Ez volt a mese vége, mert már a Sokos előtt álltunk. - Voltál már bent?
- Ööö...nem.
- Gyere, megmutatom! Van még egy kis időm.
Nem is tudtam volna nemet mondani, mert már félig bent volt. Annyira nem voltam elájulva a helytől, úgy nézett ki, ahogy egy hotelnek ki kell nézni. Nagy, puccos, tele emberrel.
- Hanna! - kiabált valaki a recepcióról. A kollégája lehetett, aki már alig várta, hogy leváltsák végre.
- Pótolhatatlan vagyok - suttogta kuncogva, mielőtt még odamentünk volna.
- Ó, látom, jó véget ért a randi! - próbálta elrejteni a mosolyát a kollegina.
- Ő sztárhokis, nem randipartner - legyintett a barna...vagyis Hanna.
- Vigyázz, mert a végén még megszokom!
- Akkor lehetsz még randipartner - húzta mosolyra a száját.
Amíg beszélt a kollégájával, már azon járt az agyam, miért is ne? Bejön a csaj stílusa, a dumája, és - most, hogy volt időm végigstírölni - nem is olyan rossz darab. Alszok még egyet rá. Vagy kettőt.
- Figyu, hamarabb be kell állnom, mint gondoltam - fordult újra felém Hanna. - Gyorsan átöltözök, addig ne tűnj el! - figyelmeztetett az ujjával.
- Oké - nevettem.

De nem tudtam ott maradni, legalábbis a pultnál, mert a recepciós hangja rohadtul nem kímélte a fülemet. A bárpult nagyon csábított, de mire odamentem, rájöttem, hogy itt tuti nem kapok olcsón sört. Inkább leültem az iszogatós sarokban, vagy hogy hívják ezt.
Közben jöttek-mentek az emberek, elég nagy volt a hangzavar. Egy idő után már tökre elbambultam. Egyszer viszont csak berobbant valaki az ajtón, egyenesen a recepcióhoz. Egy lány volt, akinek nagyon sietős volt elkérni a kulcsát. Nem volt valami jó passzban, bár csak hátulról láttam. Olyan ismerős...
Aztán elfordult a pulttól, én meg nem hittem el, hogy őt látom. Pedig a liftnél még körbe is nézett, hogy figyeli-e valaki. Sírt. Vagy legalábbis sírástól torz volt az arca. És valami rongyot szorongatott a kezében. De annyira meglepődtem, hogy ő az, hogy mire felálltam és elindultam volna felé, már beugrott a liftbe.
Odasiettem a recepcióhoz.
- Ki volt ez a lány?
- Tessék? - nézett fel rám értetlenül a csaj. Gondolatban talán már otthon volt.
- Az a lány, aki most ment fel...
- Miért kérdezed? - vonta fel a szemöldökét gyanakodva.
- Mert érdekel - zártam rövidre. - Melyikben van?
- A barátnőd? - folytatta a kérdezősködést. - Hanna mindjárt itt lesz és...
- Áh, inkább megvárom...
Nem kellett sokat toporzékolnom. A barna csaj mosolyogva állt be a másik helyére.
- Szóval...miben segíthetek Önnek, mélyen tisztelt vendégem?
- Az előbb jött be egy szőke lány....táskával...és valami...ruhával a kezében. Elég szarul nézett ki. Hogy hívják?
- Ez most komoly? - nevetett.
- Asszem ismerem - mondtam, hátha ettől nem hiszi azt, hogy fel akarom szedni.
- Én a helyedben utánanéznék a 3-ason a 206-osnak, nehogy kiüsse a markodból - szólt oda búcsúzóul a kollegina, aki gyorsan el is spurizott.
- Harmadik emelet? - kérdeztem, fél lábbal meg már el is indultam a lift felé.
- Várj már! - állított le. Láttam rajta, hogy még mindig nem érti, mi a franc ütött belém, de legalább végre azt csinálta, amit kértem: nézte a szobákat és a neveket. Gyorsan megtalálta. - Szóval, honnan ismered Jana Jokinent?
Ekkor esett le, hogy tényleg ő volt az. Nem is tudtam hirtelen mit mondjak...
- Hát...ööö...együtt edzünk.
- Áh, mindent értek... - bólogatott. Tudtam, hogy egyből rosszra gondol.
- Nem úgy. Koris, én meg hokis, és tudod...jégen űzzük mindketten - magyarázkodtam.
- Akkor tényleg ismered - Na végre, elhitte. - Kábé három hete jött, egy cég fizeti neki a szobáját. Valami versenye lesz itt, arra készül elvileg. Nem tudom, mi borítja ki folyamatosan, de minden nap ilyen összezuhantan jön vissza.
- Baszki...
- Te, mint nagy sztársportoló, biztos megérted... - húzta el a száját mosolyogva.
- Figyu...nagy gáz lenne, ha felmennék hozzá?
Ez eléggé meglepte.
- Hát, ha beenged...
- Miért ne engedne?
- Néha a szobapincérnek se nyit ajtót.
Nagyobb lehet a baj, mint gondoltam. Nem is húztam tovább a dolgot.
- Harmadik emelet, 206?
- Ühüm...
- Még visszajövök - ígértem, mert azért nem akartam így faképnél hagyni szegény csajt.
Csak éppen egy másik most sokkal jobban érdekelt és mindenképpen látni akartam.