Jégen Edzett Férfi 11.

Sziasztok!

Sokkal könnyebb lenne egyszerűen kiposztolni ezt a részt, de nem tudom megtenni. Megint ezer év eltelt, szörnyen gyorsan telik az idő, és sajnos egyre kevesebb jut a blogra. De továbbra is írok, nem fogok eltűnni. Igyekszem magasabb fokozatba kapcsolni és mihamarabb befejezni ezt a történet, mert vannak még más terveim is. 

Köszönöm a kitartó olvasóknak a végtelen türelmet!

Alexa

Első évad: A Jégen edzett férfi

11. fejezet: Rapid randi

Hajnali 6, vasárnap és én már ébren vagyok. Hozzá kellett szoknom ebben a pár hétben - legalábbis amikor sikerült nem továbbaludni. De most végre nem edzés miatt kellett kelnem...már ez is valami. Mondjuk vezetni azért nem a legjobb félig csukott szemekkel... De csak gyorskölcsönbe kaptam meg a kocsit, szóval sietnem kellett.

Lefékeztem a hotel előtt. Szerencsére ilyenkor még van parkolóhely. Naná, senki sem olyan hülye, hogy ilyenkor kocsikázzon.

Bent sem volt valami nagy élet. Konkrétan két ember mozgott. Az egyik egy olyan kocsit tolt maga előtt, amivel én szórakoztam múltkor, a másik meg a recepciónál állt és próbált nem elaludni. Amikor odamentem a pulthoz, mégis kipattantak a szemei.
- Heló, ismerős! - köszöntem rá, mikor sikerült rájönnöm, hogy már láttam ezt a csajt.
- Ööö...szia! - Kicsit meglepődött. Biztos nem rám számított pont ilyenkor. - Hát te itt?
- Még félig alszok, de ja - húztam mosolyra a számat. - És te miből vagy, hogy ilyenkor már melózol?
- Fiatal vagyok és kell a pénz. Inkább itt, mint a sarkon - vonta meg a vállát. Félig nevetett, de láttam rajta, hogy komolyan mondja. Nem egy átlagos csaj.
- Részvétem. Én is utálok korán kelni - mutattam az arcomra. Az enyém enyhén szólva nyúzottabb volt, mint az övé, úgyhogy ezen jót rötyögött.
- A szöszire vársz? - kérdezte váratlanul.
- Ööö...honnan tudod? - Ehh, minek tagadjam?
- Ma még korábban kérte a reggelijét, mint szokta - mosolyodott el...Hanna. Na...végre beugrott a neve.
- Miért, hánykor szokta?
- Ilyen körül - nézett hátra, a falon lévő órára. Hat tíz. - Hétkor már nincs is itt általában.
Ez kész. Egyre többet infót kapok a lányról és mégis olyan, mintha egyáltalán nem tudnék semmit róla. De már nem sokáig.
- Azt is tudod, mennyi idő, mire egy ilyen csaj elkészül a reggeli után? - érdeklődtem. Ha már ennyi mindent megfigyel, csak tudja ezt is.
- Biztos siet - mosolygott furcsán.

Még akart volna mondani valamit, de hangokat hallottunk a lépcső felől. Jaana egy elég fasza szabadidőben és sportcipőben lépkedett lefelé. Közben azon volt, hogy a haját összefogja, de amikor meglátta, hogy őt bámuljuk, megállt a mozdulatban, a lobonca meg visszaesett a vállára.
- Jó reggelt! - köszönt jóval frissebben, mint én vagy Hanna az előbb. Felváltva nézett ránk. - Ismeritek egymást?
- Ugye csak viccelsz? - nevetett fel a nem olyan régi ismerősöm. - Elég kicsi ez a város...
- Jaj, hülye kérdés! Bocs - ismerte el a bakiját Jaana, aztán végre rám nézett. Mintha zavarban lett volna.
- Hallom már bekajáltál... - mosolyogtam rá.
- Kelleni fog az energia - mondta úgy, hogy tele volt energiával. Tökéletes ellentétem. - Azt hiszem készen állok, ha te is...
- Naná! - vigyorogtam. Alig bírtam elnyomni magamban a perverz gondolataimat.
- Akkor menjünk! - noszogatott. Vagyis intett Hannának és kocogó futásban elindult kifelé.
- Csak nem edzeni mentek? - kérdezte óvatosan a másik csaj.
- Nem, de ő azt hiszi - nevettem, mire ő csak még jobban összezavarodott, de azért jó szórakozást kívánt.
Azt mondtam, köszi, meglesz. Igazából csak remélem, hogy nem lesz semmi gebasz, mert akkor hiába volt felkelni ilyenkor.

Mire kiértem a hotelből, Jaana már türelmetlenül kocogott egy helyben.
- Megvolt a búcsúcsók? - kérdezte cukkolva.
Legszívesebben kiröhögtem volna. Most komolyan ezt kérdezi, mikor pontosan tudja, hogy ő az, aki bejön nekem?
- Ő meg én? Na ne - ráztam a fejemet mosolyogva. Alig ismerem a csajt, de annyira nem érdekel olyan szinten, hogy még meg se néztem rendesen. A neve is alig akar eszembe jutni...
- Nem mindenkinek jöhet be a Jégember sármod - vonta meg a vállát és közben próbált nem nagyon mosolyogni.
Máris kezdjük? Oké. Szeretek játszani.
- Érdekes...eddig senki nem mondta, hogy van olyanom - húztam fel a szemöldökömet.
Na ez váratlanul érte, mert hirtelen nem tudott mit mondani. Inkább gyorsabban lépkedett.
- Akkor mi lesz, pofázunk vagy edzünk? - kérdezte full komoly arccal.
Elhiheted, hogy nem pofázni akarok veled. Amit csinálnék, ahhoz nem kell duma...csak a szád.
- Addig a szürke kocsiig futhatsz - mutattam előre.
- Kocsi? - értetlenkedett. - Azt hittem futni fogunk valami parkban...
- Én meg azt hittem, nem szólsz bele, mit csinálunk - emlékeztettem. Amikor megállapodtunk, erre volt a legnehezebb rávenni.
Ez persze most sem tetszett neki, de azért eljött az autóig.
- Van más választásom?!
- Nem nagyon... - vigyorogtam. - Jössz nekem eggyel, tudod...
- Remélem nem fogom megbánni - fújt egyet. Mintha parázna egy kicsit.
- Nyugi, élvezni fogod.
- Ha nem akarod, hogy nagyon rossz dolgokra gondoljak, akkor jobb ha elmondod, hová megyünk - fenyegetett, mikor már bent ült.
- Rám bíztad magad, rémlik?
Ha ezt fogja csinálni, lehet meggondolom magamat. Még nem késő, haha.
- Neked fogalmad sincs, hányszor mondják a lányoknak, hogy sose bízzanak a pasikban - mosolygott.
- De azt tudom, hogy sose tartják be - vágtam vissza. Nem tudott vele vitatkozni.
- Nagyon bejön ez a város - váltott témát, miután befejezte az aggódást és inkább kifelé nézett az ablakon. - Szeretsz itt lakni?
- Hát...nem laktam még máshol, szóval ja...
- Mindig ilyen sokat beszélsz? - fordult felém kuncogva.
Hjaj, nem ismersz még, bébi.
- Majd hozzászoksz...lesz rá időd - mosolyodtam el.
Kár volt. Ennyit a város csodálásáról, helló újra kérdezősködés...

Csoda, hogy nem raktam ki útközben. Egész végig nyaggatott. Akkor fogta be végre, amikor megálltunk. Én már rég kiszálltam a kocsiból, ő meg csak pislogott kifelé az ablakon. Megkopogtattam az üveget.
- Nyugi, nem harapnak - vigyorogtam rá, ő meg csúnyán nézett vissza.
- Rohadtul nem erről volt szó - motyogta, miután nagy nehezen rávette magát, hogy kimerészkedjen.
Mondjuk nem csodálom, hogy parázott. A családom hirtelen abbahagyta a pakolgatást és őt bámulta.
- Naaaa végre, már azt hittem nélkületek fogunk elindulni - szólalt meg Rami kibaszott jókedvűen. Baromira idegesített, amikor a versenyek reggelén ilyen képpel dumált mindenkihez. - Szia csajszi, üdv a csapatban! - nyújtotta a kezét Jaanának, aki még mindig totál döbbenten cövekelt. - Hű, tényleg elég jól nézel ki. Azt hittem, csak dicsekedni akart az öcsikém...
- Hazudj még... - morogtam.
- Most mondd, hogy nem néz ki jól - mutatott a lányra, aki egyből felém fordult.
Na baszki. Ennél már nem lehet cikisebb a helyzet.
Szerencsére anya megmentett, olyan anyásan bemutatkozott Jaanának, aki meg nem győzött hálálkodni, amiért megcsinálja neki a ruháját. Tudtam, hogy könnyen összehaverkodnak.
- Ne aggódj, mire hazaértek már kész leszek a nagyjával. Majd megnézed, hogy...
- Mire hazaérünk? - szólt közbe a szöszi értetlenül.
- Gyerünk, srácok, már indulnunk kéne! - szólt ki apa a furgonból.
Jaana csak kapkodta a fejét. Muszáj volt elvigyorodnom.
- No para, nem fogunk elrabolni.
- Most már jó lenne, ha elmondanád, hová megyünk - türelmetlenkedett.
Már épp meg akartam kímélni, amikor Rami mellénk állt a pótkocsival, rajta az autójával. Jaanának megint elkerekedett a szeme.
- Na srácok, az a helyzet, hogy a szörnyecskémbe kell ülnötök, mert máshol nincs hely - mondta Rami.
Hmmm, nem is rossz ötlet.
- Ez a te...autód? - kérdezte a szöszi még mindig a hangját keresve.
- Ki másé? Látsz más sztárt itt a családban? - tárta szét a karját a legnagyobb egoista a családban.
- A sztár jobb, ha beszáll, mert lekési a rajtot - noszogatta anyánk, aztán felém fordult. - Tessék, kisfiam. Majdnem itt hagytad.
Lehet, hogy direkt?!
- Jaj, ne már...
- Megegyeztünk, Kimi! - emelte fel az ujját. - Vagy meggondolhatod magad és itt maradhatsz. Jaana biztosan szívesen korrepetál, látszik rajta, hogy megvan a magához való esze.
- Én...jaj, nem is... - habogott az okoska, már totál zavarban.
- De nem gondoltam komolyan, bakker...
- Pedig komolyan vehetnéd végre. Vagy viszed, vagy nincs verseny - kötötte az ebet a karóhoz anyám. A kezembe nyomta a három szaros könyvet, szóval nem volt más választásom.
Gyűlölöm...gyűlölöm....gyűlölöm. Kurva életbe már!
- Na jó...most már tényleg nem értek semmit - nyögött fel Jaana.
- Elmondom, csak gyere!
Egyszerre vágott fájdalmas és mosolygós képet. Tök helyes volt.
- Van más választásom?
- Még mindig nincs - vigyorogtam. Annyira tudtam, hogy nem fog hisztizni és beadja a derekát.

Anya dobott még nekünk egy kajás szatyrot és századszor is elmondta, hogy ha nem vágom be az anyagot mire hazaérünk, megnézhetem magam. Utálom, ha fenyeget, főleg ha a tanulással.
Persze rögtön akkor elfelejtettem ezt az egészet, amikor beültünk Rami rali kocsijába. Azt hittem Jaana vinnyogni fog, mert túl szűk és kényelmetlen, de mintha élvezte volna a szitut.
- Sisakot nem kapunk?
- Ha lenne, hátramenetbe tenném, legurulnánk innen és nyomás! - mosolyogtam. Ezerszer szívesebben vezettem volna, minthogy csak benne üljek. De legalább a társaság jó...
- És hova vinnél? - ment bele a játékba.
Egyenesen az ágyamba? Na jó...
- Jó messzire...igazából mindegy.
- Akkor akár haza is dobhatnál...
- A hotelbe? Kicsit messzebbre gondoltam - nevettem.
Erre valamiért lehervadt a mosolya.
- Ez a gáz...hogy már lassan a hotel az otthonom.
Megint sírós téma jön? A nagyi után még egy? Ki fogom bírni?
De bele sem tudott kezdeni, mert épp elindultunk.
Apám a szokásos "lassan járj, tovább érsz" tempóban csoszogott ki a városból. Mondjuk ez vicces, mert épp egy versenyre megyünk. De ha jobban belegondolok, most talán nem is gáz, ha nem sietünk annyira...

- Most már azért elmondhatnád, hová is megyünk... - kezdett megint kíváncsiskodni Jaana.
De csak miután elhagytuk Espoo-t. Addig fura módon csendben volt. Talán azt emésztette, hogy kábé elraboltuk.
- Haapajärviba. Egy laza rali-versenyre.
Élvezet volt nézni az elkerekedő szemeit.
- A bátyád versenyző?
- Csak szeretne az lenni - nevettem. - Most még egy szerencsés amatőr.
- Meg tehetséges is, gondolom, ha már versenyez is...
- Csak azt hiszi magáról - horkantam fel. - Megtanult vezetni és azt hiszi, ő a Mäkinen (finn rali-világbajnok).
- Te meg irigy vagy rá - mondta, mintha most valami hatalmas dolgot tudott volna meg rólam.
- Rohadtul nem. Nincs mire - rántottam meg a vállamat.
- Te nem akartál versenyző lenni?
Hjajj. Már csak ez hiányzott...
- De...
- Na! Tudtam én!
- De nem az vagyok. Ennyi.
- De miért nem? - kérdezte kíváncsiskodva.
Na itt untam meg a témát.
- Hosszú...
Fura volt, de megértette. Nem ezt szoktam meg. Hanem azt, hogy még csak ezután jön a kérdés-cunami. Láttam rajta, hogy kurvára tudni akarja, de csak azért sem faggatott tovább. Ez tetszett.
- Van ebben rádió? - kezdett el matatni a műszerfalon.
Muszáj volt nevetnem.
- Van, de nem arra való, amire gondolod.
- Hanem? - nézett rám érdeklődve.
Baszki, ez a csaj mindenre kíváncsi.
- Ezen beszélnek Ramiék a csapattal.
- Ááá, szóval csapata is van - rakta össze a képet. - Akkor miért nem ők szállítják a versenyre?
- Mert az egy rakat lóvéba kerülne. Ilyen egyszerű.
Elhúzta a száját, de aztán mégis mosolygott.
- Ez a furgon sokkal menőbb. Főleg ha az egész család megy vele.
- Hát...engem nem sokszor visznek.
- Hogyhogy? - Ezen nagyon meglepődött.
- Mert kábé minden hétvégén edzés vagy meccs van.
- De csak van néha szabadnapod...
- Akkor meg anyám rájön, hogy nem vagyok stréber és hozzám vágja a rohadt könyveket.
Ezen kuncogott, aztán mintha már gonoszkodva mosolygott volna.
- Erről jut eszembe...
- Inkább ne... - állítottam le, mikor már éppen a könyvekhez nyúlt volna.
- Bocs, de anyukád szerint okos vagyok és tudnék segíteni neked. Nem akarok neki csalódást okozni - vonta meg a vállát ártatlanul.
- Tudsz másban is korrepetálni? - gonoszkodtam én is egy kicsit.
Tudtam...először még nem értette, mire gondolok, aztán totál elpirult.
- Szóval... - nyitotta ki az egyik szaros könyvet. - A világháborút veszitek?
- Én biztos nem - tiltakoztam. Inkább rámarkoltam a kormányra és erősen azt képzeltem, hogy épp veretek a szabadban.
- Mert mit csinálsz órán? Alszol? - kérdezte nevetve.
- Pontosan...
- Miii? - döbbent le már megint. Neki minden fura, ami én vagyok.
- Leszarom az egészet. Utálom - mondtam meg az őszintét.
- Vagy csak a tanárral van bajod, nem?
- Hát...nem nagyon köt le egy százéves faszi.
- Akkor most nem értem, mi a kifogásod a tanulás ellen - pillantott rám, miközben már a könyvet lapozgatta. Iszonyat szexi volt. Főleg, hogy leesett, mire utal. Nincs is jobb, mint egy dögös, szöszi tanárnő...
- Ehh...jó. Kérdezz!

Kérdezett is, de nem sokra ment velem. Tényleg fingom sincs arról, mi történik törin, akkor pótolom a hajnali alvást. Meg amúgy is...valahogy nem tudtam figyelni a kérdésekre. Jaana totál úgy viselkedett, mint egy tanárnő, aki még jól is néz ki, szóval nem tudtam nem a látványra koncentrálni. Hol a haját csavargatta, hol a pulcsiját igazgatta a nyakánál, vagy épp kedve volt a combját simogatni. Apám, ez a csaj egyszerre stréber és dög.
- Tudtad, hogy a lappföldi háborúba úgy toborozták a katonákat, hogy azt ígérték, minden egyes nap, amikor élve visszatérnek a táborba, szexelhetnek egy nővel, vagy...akár többel is?
- Mivan?
- Aha, szóval erre már figyelsz - nevette el magát. Kábé ekkor tértem magamhoz. - Nyugi, ez kamu, nehogy megjegyezd. Csak teszteltelek.
- Miért? - tettettem az értetlent.
- Hogy pontosan mik körül forognak a gondolataid - nézett rám "most lebuktál haver" mosollyal.
És okos is. Persze, hogy okos. Nagyon okos.
- Akkor váltsunk témát! - dobtam fel az ötletet. Figyeltem, hogy reagál. Azt hittem most már nem fogja annyira nyeregben érezni magát, de csak kíváncsian nézett rám. Hirtelen nem is tudtam mit kéne mondanom. - Most én tanítalak meg...egy-két dologra. Akarsz többet tudni a raliról?
- Hm...persze. Elvégre benne ülök egy ralikocsiban - nevetett.
Na ezt már szeretem.

Megmutattam a műszerfalat, a gombokat, a pedálokat, még a kormányt is tekergettük egy kicsit. És érdekelte. Nem állított le, nem nyivákolt, nem nyafogott. Nem erre számítottam.
- Te nagyon csíped ezt...az egészet - mondta, amikor már elzsibbadt a szám a dumától.
- Ja, csíptem...
- Még most is...ne tagadd már!
Na erre viszont számíthattam volna.
- Ott vagyunk már? - néztem ki az ablakon. Igazából nem is érdekelt annyira.
- Tőlem kérdezed?! - Na ja, ez nem volt épp a legjobb húzás. - Tudtam, hogy nem fogod bírni.
- Mit? - fordultam vissza felé.
- Velem. Egy légtérben.
Mi a fasz?! Majdnem a képébe röhögtem. Csak alig tudtam visszafogni a perverz gondolataimat.
- Szerinted akkor elraboltalak volna?
- Szóval beismered, hogy emberrablást követtél el - szórakozott tovább.
- De megérte. Már most kiderült - húztam mosolyra a számat. Ő is így reagált.
- Hm...igazából én sem bánom...annyira.
- Szóval beismered, hogy bírsz és jól elvagy velem? - kérdeztem most én.
- Hát...megérte eljönni. Már most kiderült - válaszolt ugyanúgy, mint én az előbb. Nagyon élvezte.
Azta! Percről percre lenyűgöz ez a csaj.
- Azért lassan odaérhetnénk már. Tök kíváncsi vagyok - nézelődött kifelé.
Én meg felé nézelődtem. Baszki, ha így folytatja, jobban elsülhet ez a kaland, mint gondoltam.

Amikor kiszálltunk a kocsiból, Rami enyhén feltűnően bámult rám. Biztos azt hitte, máris lekaptam a csajt, vagy valami. Gondolja ezt az, aki már elmúlt húsz is, mire végre egy jót szexelt.
- Fiúk, segíthetnétek is bámészkodás helyett - zökkentett ki minket apa a farkasszemezésből.
Ekkor vettem észre, hogy már Jaana is furán méregetett.
- Á, ez csak ilyen tesós baromság - legyintettem.
- Ja, aha... - motyogta, de nem tűnt úgy, mint aki megértette.
Viszont meglepett, mert ő is beszállt a pakolásba. Így kicsit gyorsabban végeztünk és indulhattunk a szerelősátrak felé. Jaana a csomagokkal a kezében csak forgatta a fejét, nagyon új volt neki ez az egész.

Amikor végeztünk és apáék nekiálltak felkészíteni a verdát a versenyre, most kivételesen nem mentem oda én is. A szöszinek ezer kérdése volt, és tökre úgy tűnt, mintha érdekelte volna, mi zajlik körülötte.
- És most...mi is fog történni? - kérdezte azután, hogy már szinte mindent tudott. Ja, a nőknek semmi sem elég...
- Felkészítik az autót... - mutattam a srácokra, akik segítettek apáéknak.
- Ők meg kik? Nektek dolgoznak?
- Ehh...inkább csak jófejek és segítenek.
- Ingyen? - kerekedett ki a szeme.
- Hát...ha Rami nem balfaszoskodik és megnyeri vagy legalább jó helyen ér be, akkor mindenki kap a nyereményből.
- Mi az hogy balfaszoskodik? - hökkent meg. - Ennyire lenézed a tesódat?
Szegény...azt hiszi Rami valami extra menő versenyző.
- Nem, szurkolok neki meg minden, de... - Inkább visszaszívtam, amit mondani akartam. Nem érte volna meg.
-...de te jobban csinálnád - fejezte be helyettem.
Hé! Honnan a faszból... Ezt nem hiszem el.
- Ilyet ne csinálj többet... - figyelmeztettem tök komolyan.
Meglepett arcot vágott. Pedig tuti, hogy tudta, mire gondolok.
- Miért? - Hát persze, hogy tudta. - Ijesztő, hogy kezdelek kiismerni?
A francba. Direkt csinálja?! Naná. A vigyora elárulja.
- Messze vagy még te attól, szivi... - mosolyodtam el végül. Nem rossz a csaj, de azért ne szálljon már el magától!
Épp készült visszavágni, amikor apám egyik ismerőse meglátott és lerohamozott minket.
- Kis Räikko, hát téged is látni errefelé? - kérdezte jókedvűen, aztán kezet fogott és barátian hátba veregetett.
- Hát ja...elnéztem, hátha szerencsét hozok ennek a kétbalkezesnek.
- Az inkább a barátnőd lesz - nézett Jaanára, aki mintha élvezte volna, hogy felfigyelt rá a pasas. Gyorsan be is mutatkozott neki. - Na és bejön ez az egész?
- Persze, nagyon izgi. Kimi épp készült körbevezetni...
- Ó, hát akkor nem is tartalak fel titeket. Nekem úgyis melóznom kéne - nevetett, aztán odahajolt hozzánk és valamivel halkabban azt mondta: - A büfésátrak mögött van egy tök jó kis eldugott rész, ha esetleg...tudjátok...himi-humizni támad kedvetek - kacsintott, mielőtt lelépett volna.
Jaana eltátotta a száját döbbenetében, én meg csak röhögtem.
- Azt hitte én vagyok Kiira? Annyira azért nem hasonlítunk... - mélázott el.
Na ezen már nem nevettem. Semmi kedvem nem volt az exemről beszélni, pláne nem vele.
- Gyere, nézzük meg akkor azt a helyet... - indultam inkább meg. Csak kicsit mertem mosolyogni.
- Mi...a...ööö....a himi-humi helyet? - habogott, miközben jött utánam.
Nagy zavarában viszont engem nézett és nem a trélert, ami épp felénk tartott. Kilépett elé, az meg majdnem elütötte. Kis híja volt, de még időben elrántottam a karjánál fogva. Egyenesen nekem esett, sőt két karral belém kapaszkodott, mert a nagy lendülettől még én is majdnem eltaknyoltam hátrafelé menet. Amikor végre visszanyertük az egyensúlyunkat, annyira meg volt ijedve, hogy még pár másodpercig nem engedett el. Úgyhogy...hát...ööö...elég közel volt. Fent is, lent is éreztem.
- Jaaaj, bocs....ezer bocs. Basszus! - mentegetőzött, miután összeszedte magát annyira, hogy ellépjen tőlem. Hah, vajon azért, mert rám támaszkodott vagy mert megismerkedett kis Kimivel? Kicsit később terveztem bemutatni őket egymásnak, de hát úgy néz ki, nem bír addig várni vele.
- Egyes szabály: mindig nézz körül! - játszottam a nagyon bölcs idegenvezetőt.
- Most már nem kell kétszer mondani - nevetett erőltetetten, miközben mindent lecsekkolt maga körül. Gondolom azért, hogy felmérje a veszélyhelyzetet. Aztán nézett csak rám. - Kösz szépen. És...bocs - tette hozzá zavartan.
Ezt most nem tudom, hogy azért mondta, mert nem sokon múlt, hogy én is seggre üljek miatta vagy, mert felébresztette a farkamat. Ehh, jobb, ha nem tudom.
- Nincs gáz. Jobb lesz, ha szorosan mellettem maradsz - mosolyogtam rá ferdén.
Ettől vissza is tért a fene nagy magabiztossága.
- Ahha...még ennél is szorosabban, mint az előbb?
- Én nem bánom - mondtam az igazat. És rögtön kiszúrtam, hogy nagyon kicsit, de elpirult. - Persze csak a te érdekedben.
- Bírom, hogy ennyire törődsz velem - nevetett.
Lehet, hogy csak poénból mondta, de én inkább máshogy vettem le. Most már tudhatná, hogy finoman szólva sem szarom le.

De nem húztam tovább a témát. Elindultunk - na nem olyan közel egymáshoz, mint szerettem volna - felfedezni a terepet. Megnéztük a többi autót, persze én tök más szemmel. Igaz, hogy már rég voltam kint versenyen, de az azonnal feltűnt, hogy Rami legnagyobb riválisai új alkatrészeket szereltek fel. Olyanokat, amilyeneket az ő autója még messziről sem látott.
- Baszki, ez nem lesz így jó... - mormogtam magamban. Legalábbis azt hittem magamban, de pechemre kimondtam.
- Mi? - érdeklődött a szőkeség.
Most már nem foghattam be.
- Látod azt ott?  - Felesleges lett volna elmagyarázni, úgyse vágna belőle semmit. - Olyan nekünk nincs. És lefogadom, hogy sokat dob a verdájukon.
- Ami nem jó hír nektek... - vonta le a következtetést.
- Ja...nem éppen.
- De a raliban úgyis a vezetői képesség számít a legjobban nem?
- Technikai sport, fele az autó, fele a pilóta. De ezek a srácok már taknyos koruk óta űzik ezt és elég komolyan. Rami meg...
- Azt ne mondd, hogy ő nem elég jó.
- Pedig nem - mondtam ki az igazat. - De sosem fogja megmondani neki senki. Mert élvezi.
- Az a lényeg nem? Szerintem azt kell csinálnia az embernek, amit szívből szeret - okoskodott.
- Az ide nem elég...
Biztos szép pofát vághattam, mert Jaana inkább hagyta a fenébe ezt a dolgot és nem kérdezősködött tovább. Vagy csak elismerte, hogy ehhez jobban értek, mint ő. Szar lehet ekkora egóval erre rájönni.

Visszamentünk a mi sátrunkhoz, ahol már mindenki készen állt a futamra. Rami a többi versenyzővel elment lecsekkolni a pályát egy laza körre, addig a kis csapattal megrohamoztuk a büfésátrat.
- Jól érzed magad? - érdeklődött apa Jaanától.
- Persze. Olyan izgi itt minden. Már alig várom, hogy kezdődjön a verseny - mosolygott.
Apám is látta rajta, hogy ezt nem udvariasságból csinálja, tényleg komolyan mondja.
- Fiam, tartsd meg ezt a lányt - viccelődött, mire a fiúk is nagyban helyeselni kezdtek.
Jaanára néztem, mert biztos voltam benne, hogy full vörös lesz. De nem! Sőt, állta a sarat. Heh, talán már kezd hozzászokni a gondolathoz, hogy a csajomnak nézik. Igazából én is.
- Szóval mit kér a legdögösebb csapattagunk? - kérdezte az egyik pasas.
A szöszi kinyitotta a száját, aztán hirtelen rám nézett. Ja hogy eszébe jutott, hogy nincs semmi lóvéja.
- Nyugi, apa fizeti.
- Válassz, amit csak kérsz! - mosolygott rá apám. Rögtön eltűnt a bizonytalansága.
- Egy szendvics és víz jól esne, köszönöm.
- Csak nem fogyózol? - rökönyödött meg egy másik srác. - Pedig bomba alakod van, nem kéne.
- Sportolók - magyarázta meg könnyen és gyorsan apa.
Na erre felkapták a fejüket, rögtön elkezdtek kérdezősködni Jaanáról, aki persze nem fosott be, simán válaszolt.
Miközben kajáltam, én is őt hallgattam. Baszki, még mindig alig tudok róla valamit. Itt ez a jó csaj, azt hiszik az enyém, pedig azon kívül, hogy jól néz ki, jól korizik és a csajok pont ezekért basztatják otthon, fogalmam sincs, ki ő. Ő meg már ismeri az exemet, a csapatomat, a haverjaimat, a családomat és most épp a bratyóm szerelőivel spanol. Szép teljesítmény.

Csak akkor hallgatott el, amikor már evett. A csapat is lassan leszállt róla, mindenki inkább a kajával foglalkozott. Én is benyomtam egy szenyót, aztán amikor apáék már elmentek, még vettem két kólát.
- Kóla? - kérdezte meglepve a szöszi. - Épp az előbb beszéltünk arról, mi milyen rohadt egészségesek vagyunk sportolókként.
- De most már nincs kinek kamuzni - húztam mosolyra a számat, aztán odanyújtottam neki az övét.
Persze, hogy elfogadta.
- Ez az egyik gyengém. Imádom - vallotta be végül.
- Még egy közös pont - emeltem fel a hüvelykujjamat.
- Úgy mondod, mintha annyi lenne... - forgatta a szemét.
- Egészségesek vagyunk, sportolunk, szeretjük a kólát... Soroljam még?
- Inkább ne rémisztgess ilyenekkel! - legyintett.
Nem vágtam le, miért mondja ezt, de inkább arra kellett figyelnem, hogy ne üttesse el magát megint. Mert úgy megindult, mintha tudná, merre hány méter.
- Mondtam már, jobb ha mellettem maradsz - húztam vissza finoman velem egy vonalba.
- Bocs, már kezdtem elfelejteni, hogy ma a két lábon járó rángatható bábud vagyok - gonoszkodott, de a félmosolya elárulta, hogy csak félkomolyan.
- És élvezem is... - ismertem el.
- Azt látom. Szóval akkor merre rángatsz most? Ahhoz a szupertitkos búvóhelyhez?
Ez nem is lenne rossz ötlet. Pláne az ilyen beszólásaid után...nagyon megérdemelnéd. Persze nem ezt mondtam. De azért eljátszottam a gondolattal, hogy hagyjuk a francba a versenyt és valóban rángatni fogom, csak nem úgy, ahogy ő képzeli. Haha.
- Hát, ha ennyire akarod... - Azért mégse hagyhattam ezt ki, akkora magas labda volt. A vicc kedvéért még el is indultam random irányba.
De utánam jött és megfogta a karomat, hogy megállítson.
- Nekem az is megteszi, ha oda viszel, ahol nem zúznak be ezek a gépállatok - egyezkedett.
Láttam rajta, hogy full jókedvű, élvezi a szitut. Ez tetszett. Úgy döntöttem, megkegyelmezek neki. Most még.

Egy olyan helyet kerestem, ahol nincs nagy tömeg és mégis közelről láthatjuk majd az autókat. Mázli, hogy nem is voltak túl sokan, mivel ez egy kisebb, egynapos verseny egy eldugott kis városkában. Nekem pont megfelelt. Pont egy kanyargós részhez álltunk be. Vagyis én nem sokáig álltam, mert már lejártam a lábamat és ideje volt megpihenni. Egyszerűen ledobtam magam a fűbe az enyhe domboldalon.
- Onnan nem fogsz olyan jól látni, nem? - érdeklődött Jaana fentről nézve le rám, enyhén kicsavarodva.
- Hm, nekem pont tetszik innen a kilátás - vigyorodtam el. Pont telibe kaptam a formás seggét.
Persze rögtön levágta a szitut és inkább ő is lehuppant mellém.
- Próbálok tudomást sem venni az ilyen megjegyzéseidről, de úgy látom, sose fogysz ki belőlük.
- Férfi vagyok, mit vársz? - vontam fel a szemöldökömet mosolyogva.
- Férfi - nevetett fel - Ugyan már...
És ezután csak egyszerűen beleivott a kólájába. Totál meglepve néztem rá.
- Miért, mi a gáz? - kérdeztem rá, mert megevett a kíváncsiság.
Ő meg még arra se méltatott, hogy rám bagózzon. A pályára nézett, pedig még semmi sem történt ott.
- A srácok azt hiszik, hogy attól, hogy már tudják használni a szerszámukat, máris férfiak lesznek.
Mintha csak magának beszélt volna. Már majdnem kimondtam, hogy hát kösz baszdmeg, de rájöttem, mivel vághatok vissza.
- Szóval neked csak pár farokkal volt dolgod...
- Mi? - fordult felém azonnal. Haha, ennyi kellett. - Ki beszélt itt rólam?
Most én mosolyogtam fölényesen. Nem is volt nehéz megfordítani az állást.
- Fogadok, hogy tapasztalatból beszélsz.
- Nem...dehogyis! Mármint nem úgy, hogy....én... - tiltakozott, de nem elég jól.
- Nem kell a vetítés! A csajok sem angyalok, szerinted én honnan tudom? Pláne egy ilyen, mint te...
- Mint én? - kérdezett vissza számonkérően.
Tudtam, mit akar hallani, de nem adtam meg neki az örömöt.
- Ja. Tudod, mire gondolok, ne akard, hogy fényezzelek...
Na most meg mi van? Bakker, végre normálisan elmosolyodott? Úgy látszik, megtört a jég.
- Oké, akkor ne ragozzuk tovább - mondta megenyhülve. - De ezt megjegyeztem.
- Mit is?
- Hogy szerinted jó csaj vagyok - bökte ki kicsit bizonytalanul. - Vagyis...te azt mondtad rossz...de az jót jelent. Asszem.
Kellett pár másodperc, mire kibogoztam, miről is zagyvál. Tipikus női logika, amit csak ők értenek.
- Ööö...és ez eddig nem volt világos?
Beszarás. Mondhatok neki bármit, akkor sem esik le neki, hogy eléggé bejön nekem.
Erre már nem szólt semmit. Valószínűleg dolgozik a gépezet abban a szőke fejében. Hagytam, hadd frissítse magát a rendszer, hátha többet nem kell a tudtára adnom, hogy miért is nyomulok rá.

- Na asszem kezdődik a buli - szólaltam meg, amikor végre meghallottam a motorhangokat.
Jaana rögtön felpattant és izgatottan kezdett nézelődni, de még mielőtt hülyét csinálhatott volna magából, a karjánál fogva visszaültettem magam mellé.
- Annyira azért ne készülj, még nagyon az elején vannak...
- A francba, pedig már nagyon kíváncsi vagyok.
Muszáj volt elmosolyodnom.
- Mondtam én, hogy jó lesz.
- Ööö..nem. Azt mondtad, nincs más választásom - helyesbített, mire elnevettem magamat, mert tényleg így volt igazából.
- Tök mindegy. Látom, hogy élvezed, szóval megérte, nem?
Csak megrántotta a vállát, de mosolygott, szóval akkor meg.
A hangokból próbáltam megsaccolni, hogy most merre járhatnak a verdák, közben az itiner másolatát is néztem, ha már lenyúltam egyet. Nem is nagy terület ez, mégis elég technikás a pályaútvonal. Tele lesz a bratyó gatyája egy-két kanyarvételnél, az fix.
Annyira belemerültem, hogy csak későn tűnt fel, hogy a szöszi feje is belógott már a képembe. He, kíváncsibb, mint gondoltam.
- Hiába nézed, úgyis sötét neked - szúrtam oda direkt.
De nemhogy megsértődött volna, inkább még jobban bele akarta ütni az orrát.
- Akkor most lehetnél te a tanár úr, aki elmagyarázza ezeket a krikszkrakszokat - nézett rám érdeklődve, nagyokat pislogva. Na baszdmeg, ennek ki tud ellenállni?

Megmutattam neki pár kanyart a skicces térképen, végighúztam az ujjamat rajtuk, hogy hogyan kellene bevenni, mikor kell fékezni, aztán gázt adni, meg ilyesmik. Azt hittem már pont elég volt neki az, amit a kocsiról magyaráztam neki, de úgy tűnt, ez is érdekli. Nem egy hülye szőke, az biztos.
- Wow, nem is gondoltam volna, hogy ennyire értesz hozzá! - mondta totál meglepetten.
Elmosolyodtam. Jól esett.
- Nem nagy cucc...
- Dehogynem! Nem is értem, miért nem versenyzel te is, ha ennyire bele vagy esve ebbe az egészbe.
Na tessék, már megint témánál vagyunk. Egész végig csak erre ment ki a játék?
- Ehh...nem akarom leégetni a tesómat. Így is szív eleget - próbáltam poénra venni a dolgot, de nem nagyon jött be.
- Ha jobb lennél nála, akkor már rég ott lennél te is - mutatott a pályára.
Nah, ennek a csajnak mindenre van egy válasza? Nem hiszem el.
- Jobb is, ha arrafelé figyelsz, mert már jön az első - figyelmeztettem, mert végre már egészen közelről hallottam a motorhangot.
Végre azt csinálta, amit szerettem volna. Meg se nyikkant egészen addig, amíg az autó ki nem gyorsított a kanyarvétel után és el nem húzott tőlünk brutális hanggal. Direkt figyeltem az arcát, amivel végigkövette az egészet. Nem kicsit élvezte.
- Basszus, ez nem semmi!
- Megmondtam...
- Azt hittem ki fog csúszni, de simán befordult...hihetetlen - áradozott átszellemülten.
Ismerős volt a reakció, kábé én is ugyanezt éreztem, amikor apám először vitt el egy ralira. Még nem is volt képben Rami, vagy az, hogy én gokartozni akarok. Csak a verseny után...de rég is volt.

Sorban jöttek egymás után a kocsik, volt aki szebben, más bénábban kanyarodott, de mindegyiket baró volt nézni innen. Tudtam én, hova kell jönni, elég fasza volt a kilátás.
Amikor Rami is feltűnt a középmezőnyben, Jaana váratlanul felugrott és elkezdett éljenezni neki. Csak bámultam rá, nem tudtam mi ütött belé. De jót nevettem rajta.
- Hú, elég jó volt a tesód, nem? - kérdezte izgatottan, még mindig állva.
- Ja, nem volt rossz - válaszoltam még mindig nevetve. Bevett egy kanyar, bajnoki címet neki!
- Most min rötyögsz? Valami rosszat mondtam? - nézett rám kérdőn.
Így még röhejesebb volt a szitu.
- Nem...csak én nem szoktam ilyet csinálni.
- Mit? Dicsérni a bátyádat, ha jól megy? Azt észrevettem - szúrt oda.
- Nem...ezt az...ujjongást.
Az arckifejezése még viccesebb volt, mint az. amikor nyivákolt.
- Most meg mi van? - csattant fel, félig-meddig már ő is nevetve.
- Ha láttad volna, milyen pofát vágtál...
- Hát...örülök.
- Minek?
- Hogy nevetsz. Nem nagyon láttalak még így.
Na erre már kicsit vissza is vettem. Bakker, észre se vettem, de már tényleg elég rendesen röhögtem.
- Nem szokásom - mondtam már nyugodtabban.
- Hát...változtathatnál a szokásaidon - cukkolt tovább. Baszki, egyszer lehord a picsába, utána meg fényezi az egómat...vajon tud róla vagy nem direkt csinálja?
- Neked nem kell - vigyorodtam el. Még mindig ácsorgott, és így egészen nyugodtan stírölhettem a seggét. Hogy értse a célzást, jól meg is néztem magamnak.
- Seggfej! - csúszott ki a száján, amikor észrevette és olyan gyorsan visszaült a fűbe, mint ahogy épp elment előttünk egy újabb autó. - Bocs...utálok káromkodni - mondta, amikor már hallottuk egymást.
- Hát...változtathatnál a szokásaidon - ismételtem meg a mondatát, amin elmosolyodott. - Amúgy mondtál már csúnyábbakat is nekem, ne játszd itt a jókislányt...
- Mikor? - kerekedtek el a szemei.
- Sőt, még mindig ég a pofám...de tényleg, szó szerint - simítottam végig az arcomon, ahol nem is olyan rég megpofozott. Persze már akkor sem éreztem, amikor megkaptam, de ezt muszáj volt elsütni.
És...beégve. Most már neki is leesett.
- Megérdemelted - jelentette ki, miközben még véletlenül sem nézett rám.
- Nah...persze - nevettem fel. Igazából tényleg egy fasz voltam akkor, de már jócskán részeg is, szóval nem olyan gázos. - De legközelebb a másikra kérem, okés?
Olyan hirtelen fordította felém a fejét, hogy azt hittem, most kap is az alkalmon és tényleg lekever egyet. De a csúnya nézés is ért annyit.
- Akkor te is tehetsz egy szívességet: szólj, ha legközelebb le akarsz smárolni totál elázva - mondta összeszűkült szemmel. Oh, asszem fenyegetni akar!
- Oké...majd nem leszek részeg - ígértem meg. Alig tudtam visszafojtani a nevetést. Még a végén nem vesz komolyan. Pedig próbáltam felfogni a dolgokat, hogy ne süljek be megint. Mert ezek után fix, hogy egyszer lekapom még. Vagy nem is egyszer. És nem is csak ezért.

Ezzel sikerült is zavarba hoznom, nem is nagyon tudott mit benyögni erre. Mákja volt, hogy épp két autó is elszáguldott előttünk, így dupla akkora volt a hangerő, szóval amúgy se hallottam volna.
De hamar visszajött a hangja.
- A barátnőd élvezte ezt?
- Mit?
Baszki, asszem még mindig zúg a fülem a motorzajtól...
- Mit, mit....a ralit. Nem olyan csajnak tűnik, mint aki odavan ezért a hangzavarért és a szagért...
Hát erre nem voltam felkészülve. Most ez hogy jutott eszébe? És mi a faszért kíváncsi rá? De sajnos most nem játszhattam el a hülyét, túl komolyan nézett.
- Hát nem t'om - rántottam meg a vállamat. - Nem is volt szerintem még ralin.
Na erre megint olyan pofát vágott, amit fényképezni kellett volna.
- Sosem hoztad el? - kérdezte döbbenten.
- Nem. Nem is jutott eszembe ez - mondtam tök őszintén.
Erre kikerekedett a szeme. Nem vágtam le, hogy most miért van úgy oda ettől.
- Miért? Jobb lett volna, ha őt is hívom? - kérdeztem poénkodva. Soha a büdös életbe nem vetemedtem volna erre, de elképzeltem a szitut: az exem és a jócsaj együtt? Huh, elég meredek lenne...
- Isten ments! Utálom azt a libát.
- Még egy közös pont... - mosolyogtam. - Most miért vágsz ilyen fejet?
- Így most még furább az egész... - nézett maga elé. - De miért nem hívtad el soha?
- Mondom, sose jutott eszembe. Láttad, milyen...még a fűre se lenne hajlandó leülni.
Ezen mindketten jót nevettünk. Ennyire már ő is megismerte Kiirát.
- Tulajdonképpen miért is voltál vele együtt? - kérdezett rá egy kis hezitálás után. - Már bocs, hogy ilyen kíváncsi vagyok, csak...annyira mások vagytok.
- Hát ja. Azért is szakítottunk - zártam rövidre. Azt hittem ennyivel beéri. Nagyon dobtam volna már a témát.
- Tényleg? Huh, azt hittem már én voltam az oka.
- Te?
- Ja...tudod...ami a bulin történt...aztán meg a szponzoresten - próbált emlékeztetni. - Biztos vagyok benne, hogy azért is gyűlöl ennyire, mert...hát...nem hülye és látja.
- Mit? - kérdeztem tovább, mert még nem volt világos, mire akar kilyukadni.
De először nem mondott semmit, csak nézett rám. Úgy, mintha tesztelne, ezt komolyan kérdezem-e. De aztán láthatta a fapofámat, úgyhogy inkább megszólalt:
- Baszki, mit kapok majd tőle, ha megtudja ezt...
- Mit?
- Hogy itt vagyok veled - nyögte, mintha ez akkora tragédia lenne. - Ne érts félre, nem félek tőle. Csak már elegem van, hogy ott cseszik ki velem, ahol csak tud.
- Nyugi, nem fog semmit csinálni.
- Honnan tudod? Nem lehetsz benne biztos - ellenkezett. - Ez a csaj szerintem bármire képes.
- Nem fogom hagyni. Már egyszer dumáltam vele, de ha nem áll le és folytatja a faszságait, akkor megint fogok - mondtam el a tervemet.
Úgy tűnt, ez megnyugtatta, mert nem lovagolt tovább a témán. Inkább csak nézte az akciót a pályán. Most már én sem bántam, hogy befogta, nem akartam többet Kiiráról se hallani, se beszélni. Sokkal jobb volt nézni az akciót a pályán és élvezni a "hangzavart" és ezt a "szagot"... vagyis mennyei illatot, ami már kurvára hiányzott.

Rami végül itt sem váltotta meg a világot, a szoros középmezőnyben ragadt, de nem volt elkenődve. Amíg pakolták össze a sátrat a srácokkal, végig arról áradozott, milyen kurva jó volt a pálya és mennyire élvezte a vezetést. Kábé tíz percig tudtam hallgatni, utána inkább arrébb mentem és elszívtam egy cigit, amit az egyik pasas adott dugiban. Apám nem láthatta meg, szóval bujkálnom kellett. Jaanát nem rángattam el, mert ő eléggé élvezte a bratyóm pampogását. Észre se vette, hogy leléptem.

Egy fa mellett álltam meg és néztem, ahogy a többi pilóta csapata pakol. Baszki, milyen gyorsak, rutinból dobozolnak meg minden. Jó volt figyelni őket. Az egyik csapatnak már alig volt dolga, összerámolták az alkatrészeket, szerszámokat, gumikat, máshol meg még épp a szarrá tört kocsik darabjait próbálták egyberakni, hogy fel lehessen tenni a trélerre. Mindenki azt hiszi, a pilótákról szól az egész, pedig ezek a fickók szétdolgozzák magukat, hogy egyik-másik kétballábas szerencsétlen lúzer segge alatt normális verda legyen. Ha már a sofőr gáz, legalább a kocsi ne legyen. Kár, hogy vannak olyanok, akik után minden hétvégén a nulláról kell újra összerakni a gépet. Kitömik a zsebüket pénzzel és azt hiszik, ők már valakik. Lófaszt. Sok tehetségtelen barom...mások meg csak álmodozhatnak erről. Szívás az egész.

Már kezdett sötétedni, amikor elindultunk. Csodák csodájára Rami nem törte meg a verdáját, úgyhogy egybe fel tudtuk tenni a pótkocsira. Örültem, hogy most nem vele kell egy légtérben utaznom több órát, még mindig nem volt hajlandó befogni. Meg amúgy is, Jaana sokkal jobb társaság, még ránézni is jobban esik.
- Érzed ezt? - kérdeztem, amikor már a kocsiban ültünk.
- Mit?
- Ezt az illatot...
Újra és újra beszívtam a levegőt, amiben még mindig keveredett az égett üzemanyag és a kopott gumik egyvelege. Már ezért megérte bevállalni, hogy itt utazunk.
- Kicsit ijesztő, hogy itt ülünk... - mélázott el a szöszi. Hát őt annyira nem kábította el ez a mennyei illat. - Amúgy szerintem meg se érdemled, hogy ezt élvezd.
- Mer'? - fordultam felé kérdőn.
- Bunkóság volt, hogy úgy leléceltél.
- Azért nem vesztél el, szivi! - vigyorodtam el. Ezzel rápakolt egyet az egómra.
- Nem miattam, hanem a bátyád miatt - nézett rám komolyan, mire az én vigyorom is lehervadt. - Tök lelkes volt, örült az eredményének, te meg totál leszartad...ez nem fair - méltatlankodott....vagy inkább szidott le a picsába.
Egy percig gondolkodtam, hogy most legyek bunkó vagy mondjam meg a tutit.
- Te ezt nem érted... - fogtam rövidre a dolgot magyarázkodás helyett. Úgysem értheti, minek pofázzak fölöslegesen?! Inkább higgye azt, hogy egy köcsög tesó vagyok, elbírom.
- Na nehogy ezzel akard elintézni megint! - emelte fel az ujját, ami enyhén röhejes volt. Mintha anyámat látnám, de komolyan. De aztán kicsit finomabban folytatta: - Tényleg nem értem, de szeretném megérteni. Tök rossz, hogy tisztán látok valamit, de nem tudom összerakni, mert nem mondod el az igazat.
Ja hogy erre megy ki a játék. Ehh, tudhattam volna. Ez a csaj aztán tényleg nem adja fel. Nem nagyon akartam beszélni, azt se tudtam, mit mondjak. De csak arra várt, hogy végre elkezdjem.
- Ahhh, jó... - sóhajtottam egy hatalmasat. Láttam rajta, hogy most már nem fog kibúvót adni. - Anno én is versenyezni akartam. Asszem nem is voltam olyan béna. Legalábbis ezt mondták...
Jaana nem tűnt meglepettnek. Úgy mosolygott, mintha ő már ezt sejtette volna.
- És miért nem te versenyzel most?
- Mert a hokit választottam. Ebben is jó vagyok - húztam mosolyra a számat, amire szemforgatást kaptam vissza.
- Azt tudom, de miért azt választottad? - faggatott tovább.
- Mert muszáj volt dönteni. A versenyzéshez pénz kell. Kurva sok pénz. Az egyik hokimeccsem után meg olyan ajánlatot kaptam, amire nem mondhattam nemet.
- Megbántad?
- Passz. Még kölyök voltam. Nem tudtam, mit akarok jobban.
- Szóval igen...
- Amikor eljövök egy versenyre, akkor igen. De ha szétalázok mindenkit a jégen, akkor nem - vigyorogtam.
- Hát, én láttalak a jégen, meg most is...nekem úgy tűnik, ez a te világod igazából - mondta, mire a karomon felállt a szőr. Bakker, nem számítottam erre. Fura volt ezt hallani, főleg az ő szájából.
- Hát...nem tudom. Most már tök mindegy - rántottam meg a vállamat. Ennyivel le is zártam a dolgot.
- Sosem mindegy...sose késő - játszotta a bölcset. - Mindenki csinálja azt, amit a legjobban szeret. Főleg ha ért is hozzá. Egyszer még vissza fog ütni, hogy nem azt választottad, amit igazából akartál.
Erre nem mondtam semmit. A legszarabb az egészben, hogy tudom, hogy nem mond hülyeséget. De nincs értelme ezen túráztatni magamat. Ez már egy ősrégi történet.

- Na és te? Hogy jutottál el ide? - dobtam vissza a labdát. Ideje volt inkább róla beszélni. Egyre gázabb, hogy alig tudok róla valamit, miközben ő már szinte mindent kihúz belőlem.
- Most hogy jövök én ide? Rólad van szó - próbálta elterelni a témát, amin csak nevetni tudtam.
- Most már rólad - közöltem egyszerűen.
Rögtön fel is szívódott a fene nagy magabiztossága, zavartan nézett hol az ölébe, hol ki az ablakon.
- Most meg mi van? - kérdeztem, mert nem nagyon akart beszélni. - Szerinted fair, hogy te már ismersz mindenkit körülöttem, rólam is tudsz elég sok mindent, én meg kábé nem is ismerlek még...
Erre rám nézett, sőt még mosolygott is!
- Na ne mondd!
- Na jó. Max annyit, hogy hogy hívnak, jó csaj vagy és penge koris vagy. Ja, ennyit...
Ez még kevesebb mint gondoltam.
- És ez éppen elég, nem? - húzta tovább az agyamat.
- Hát nem...te jössz, szöszi! - unszoltam. Most már nem hagyhatom, hogy kihúzza magát.
Akkorát sóhajtott, mintha azt kértem volna, hogy fussa le a maratont vagy valami ilyesmi.
- Na jó, sajnos igazad van - nevette el magát. - De a te életed sokkal érdekesebb, mint az enyém.
- Jó vicc...
- Neeeem, komolyan - erősködött, aztán a kezeivel magyarázni kezdett. - A családod fantasztikus, száz barátod van, a csapatod legjobbja vagy, lányokból sincs hiányod... - pillantott rám mosolyogva. - Ehhez képest én...hát ja, penge koris vagyok és ennyi.
Széttárta a kezét, mintha akkor itt most be is fejezte volna, de elég volt kitartóan néznem és folytatta.
- Te aztán nem adod fel... - fújtatott.
- Nem, ha rólad van szó - mondtam. Csak úgy kicsúszott. Kicsit kétértelmű, na mindegy.

De bejött. Végre elkezdett mesélni. Kiderült, hogy egy kis faluban nőtt fel elég messzire Espootól és csak 14 évesen kezdett el korcsolyázni. Egy iskolai kiránduláson próbálta először, akkor derült ki, hogy van tehetsége hozzá, mert azt mondta, már az első körök után érezte, hogy túl jól megy neki ahhoz, hogy ne csinálja máskor. Nagy mák volt, hogy el tudott menni, úgy kaparta össze a kirándulásra a pénzt. A szülei nem tudták kifizetni, mert elég szar körülmények között éltek, sőt még mindig. Két kisebb tesója van, az anyja mozgássérült lett pár éve, szóval van bajuk bőven. Nem is tudott edzésekre járni, a befagyott tavon korizott suli után, még sötétben is. Voltak ott nála profibbak is, tőlük hallotta, hogy tőlük nem messze egy városban vannak edzések és az első óra ingyen van. Elment az apjával, aki abban a városban dolgozott akkor. Az edző látta, hogy nagyon jó, és olyan jó arc volt, hogy segített neki támogatást szerezni, hogy tudja fizetni az edzéseket. Az első versenyén még nem volt ruhája, kábé egy rongydarabban állt ki, de jól csinálta a dolgát. Csak sajnos voltak sokkal jobbak is nála. Már épp kezdte feladni, amikor már a sokadik verseny után megkereste egy másik edző, aki egy profi csapattal dolgozik, szponzorokkal együtt. Nekik köszönhetően vannak Jaanának saját edzőcuccai, versenyfelszerelése és az ő pénzükből utazhat a versenyekre is.

- Hát...wow. Már bocs, de azt hittem először, hogy egy puccos csaj vagy, akit a szülei tömnek lóvéval.
Ezen csak nevetett.
- Tudom, mindenki ezt gondolja, mert nem ismernek... Nem szoktam senkinek beszélni az életemről, mert nem is kíváncsiak rá, csak rögtön ítélkeznek. Mint a drágalátos barátnőd...
- Exem... - javítottam ki gyorsan. - De figyu, mit gondoltunk volna? Megjelenik egy fullos csaj fullos cuccokkal és egy fullos szállodában lakik már jó ideje...
- Ja, tényleg egy pénzzel tömött csitrinek tűnhetek - ismerte el. - De hiába a fullos hotel meg a cuccok, ha már egy hónapja nem láttad a családodat, mert a fejesek mondják meg, hogy mikor hova és mennyi időre kell menned a versenyek között, a folyamatos edzésekről nem is beszélve...
- Hát ja, ez tényleg szar lehet - bólogattam.
- Nagyon hiányoznak - mondta szomorkásan. - Csak telefonon beszélünk. Most már ünnep az, ha hazamegyek, és a tesóimmal játszhatok, anyámékkal dumálgathatok. Legutóbb pont a nagyim temetésén jártam otthon, az mondjuk nem volt túl vidám pár nap.
Kezdtem megsajnálni csóró lányt, ahogy beszélt. Ki nem néztem volna belőle, hogy ennyi szarságon megy keresztül. És akkor még az itteni csajok is baszakodnak vele. Eszembe jutottak Kiira faszságai és már ökölbe is szorult a kezem. De hirtelen ott termett az övé a karomon. Gyorsan felkaptam a fejemet.
- ... de legalább itt vagy te. Nem tudom mivel érdemeltem ki, de kösz, hogy ilyen jófej vagy velem. Így azért kicsit könnyebb, főleg egy ilyen nap után.
Egyenesen rám nézett és várta, hogy mit reagálok. Asszem nem tudna mit kezdeni azzal, ha most azonnal leteperném, mert ez a nézés büntet...
- Ööö... - Erősen agyaltam, hogy most mégis mi a faszt kellene mondanom. Csak bámult rám tök meghatottan meg minden, de semmi nem jutott eszembe. - Hát...nem kell megköszönnöd. Jófej vagyok - villantottam végül egy mosolyt.
Ezzel sikerült megnevettetnem. Jó volt így látni. De még milyen fasza lenne most lekapni csak úgy? Hátha most ő is akarja...De gyorsan meggondoltam magamat. A nőknél sosem lehet tudni, mit akarnak. Nem rontom el a napot, ha már eddig kibírtam. Nem kell a pofon, ha már ekkora barátok lettünk.

Sötét volt, mire végre visszaértünk Espooba.
- Akkor nem hagysz szarban, ugye? - kérdeztem rá "biztos, ami biztos" alapon.
- A mai nap utolsó kívánsága? - cukkolt, de azért bólintott. - Naná, bízhatsz bennem.
Bíztam is, pláne ilyen út után. Végigdumáltuk, kurva jó volt. Mintha egy jó baráttal szórakoztunk volna, de nem tudtam elfelejteni, milyen bomba csajjal ülök egy autóban. Túl jó nő ehhez.
Bementünk a házunkba, ahol anyám már repült felénk.
- Drágáim, hát megjöttetek? - Mindkettőnket megölelt, mintha ezer éve nem látott volna.
- Nem, anya, még úton vagyunk... - mormogtam, miközben a szememet forgatta. De utálom, mikor ezt elsüti...
- Akkor remélem még mindig a könyvedet bújod - oltott vissza, amin Jaana jót mulatott.
- Tanultam... - jelentettem ki.
Anya kétkedve a szöszire nézett. Aki persze mellém állt, ha már lezsíroztuk a kocsiban.
- Tényleg! Összedolgoztunk.
Anyámnak ennyi is elég volt.
- Remélem csak jó sül majd ki belőle....
Anyukám, Jaanával együtt dolgozni csak jól sülhet el... - vigyorogtam magamban.
- Gyere, szivecském, nézd meg a ruhádat! - hívta Jaanát a nappaliba. Engem nem hívott, de azért én is mentem. - Nem volt könnyű, de megpróbáltam minimális változtatással megjavítani, de nézd csak itt van egy kis....
- Te jó ég! - tátotta el a száját a lány.
Volt miért. Anyám tényleg varázsolt. Magyarázott még, hogy így meg úgy nem sikerült valahol szépen megcsinálni, de baromság volt az egész. Nagyon pöpec lett az a rongydarab, amit itt hagytunk neki. A gazdájának elég volt a kezébe vennie, máris csorogtak a könnyei.
- Jaj, drágaságom, ne pityeregj! - vigasztalta rögtön anya. Én kicsit kínban voltam, de szerencsére gyorsan abbamaradt a sírás.
- El se hiszem...ez gyönyörű! - ámuldozott tovább Jaana. - Räikkönen asszony...nem tudom ezt eléggé megköszönni. Nem is tudom mi lett volna, ha maga nincs...
- Ugyan, szívem! - legyintett szerényen édesanyám. - Szívesen segítettem. Ha a fiamat rá tudod venni a tanulásra, akkor te biztosan tudsz valamit. Ez az én köszönetem cserébe.
Na szép, még a végén mindenki jó, csak én nem... Most is: a nagy örömködésből ölelkezés lett. Én meg csak álltam, mint fasz a lakodalomban. De nem volt rossz nézni őket.
- Nagyon hálás vagyok, köszönöm! - szólalt meg a szöszi, mikor anyám végre elengedte. - Máskor is szívesen segítek a lusta fiának, amíg itt vagyok - nézett felém mosolyogva.
Na ennek már én is megörültem. Ezek szerint nem most találkoztunk utoljára kettesben.

Még vagy fél órát maradt nálunk, Rami élménybeszámolóba kezdett és Jaanát is belevonta a sztorizásba. Még most is olyan lelkes volt, mint kint a pályán. Apám meg anyám is totál meg volt lepődve rajta. Hát ja, ők a Kiira típusú hisztérikához szoktak mostanában.
Nagy sokára végre visszakaptam a lányt, hogy visszafuvarozzam a hotelbe.
- Annyira jófej a családod - áradozott, mihelyst elindultunk. - Most még jobban hiányzik az enyém...
- Maradjak veled éjszaka? - dobtam fel az ötletet, hátha. 
Már meg se lepődött, annyi ilyet elsütöttem neki ma. Sőt, még élvezte is, haha.
- Nyugi, nem fogok bedepizni. Túl jól éreztem magam ma - mosolygott.
Én is mosolyogtam, amíg le nem parkoltam a hotel előtt.
- Na...akkor asszem még annyi, hogy kösz, hogy elrángathattalak.
- Még jó, hogy így mondtad...tényleg elrángattál! - nevetett.
- Tartoztál nekem! - emlékeztettem
- Csak akkor hívsz el valahová, ha szívességet teszel nekem? - kérdezte féloldalas mosollyal.
Iszonyatosan szexi volt. Szóval ez egy kihívás akar lenni. Hogy a viharba ne csapnék le a lehetőségre?!
- Ma is megtennék még egy szívességet... - célozgattam finoman. Sikerült is zavarba hozni vele, de csak egy másodpercig.
- Tudod mit? Inkább lepj meg legközelebb is. Abban elég jó vagy - kacsintott.
Ezzel kiegyeztünk. Szóval megkaptam az esélyt a második randira. Máris eszembe jutott egy hely.
- Bemenjek veled? Csak az ajtódig... - próbálkoztam.
- Asszem a csajszi odabent elég durcás lenne, ha megint veled látna - kuncogott.
Nem igazán értettem kire és mire gondol, úgyhogy rákérdeztem, de válasz helyett még jobbat kaptam. Odalépett elém, fél karjával átölelt és közben egy puszit is nyomott az arcomra.
- Köszönök mindent! - suttogta még közel a fülemhez.
Tök váratlanul ért, épp csak bénán átkaroltam, mire már el is indult vissza a hotel felé. Én meg csak álltam és örültem magamnak, hogy a pofontól a pusziig jutottam. Innen már csak egy köpésre vagyok.